Eddig is lelkesen keresgéltem az Arcanum adatbázisaiban, ezúttal megpróbáltam nem csak magamnak, hanem egy utcának örömet szerezni.
8 éve élek a II. kerület, Csejtei utcában. Véletlenül akadtam az utca elnevezésére vonatkozó Fővárosi Közgyűlési határozatra és kíváncsi lettem, mit tartogat kedvenc archívumom az utca történetére vonatkozóan.
Két nappal és éjjel gyűjtöttem, összeszedtem, amit tudtam és április 27-én, a Csejtei utca 90. születésnapján, bedobom az utca valamennyi postaládájába. Hátha tetszik valakiknek.
90 éve, 1928. április 27-én a Fővárosi Közmunkák Tanácsa határozatában „a III. kerületi Józsefhegy-utcából kiinduló és a Pusztaszeri útba betorkoló névtelen útvonalat Csejtei utcának nevezte el”.
Más is történt aznap a nagyvilágban:
Kun Béla Oroszországból álnéven Bécsbe szökött, ahol viszont az éber bécsi detektívek a Neubaugasse alatt kialakított irodájában elfogták. Az előző napok bulgáriai földmozgását követően Görögországban is földrengés pusztított. Előző este nyolc órakor, a Nyugati pályaudvaron hatvan rendőr sorfala mellett tüntető és rajongó tömegek várták Josephine Baker, a „híres néger meztelen táncosnő”, érkezését. A világ a transzatlanti repülés lázában élt: lengyelek Párizsban, németek Berlinben várták az indulást, egy kevésbé sikeres német expedíció pedig egy Újfunland közeli hóval borított szigeten a mentést.
Újlak városrész 1878-ban csak a Kilátás utcáig kapaszkodott fel a Szemlőhegyre, ennél feljebb mindent karsztsziklás gyep, gyümölcsös és szőlő borított. A korabeli kataszteri térkép Vérhalomtól, Rézmálon át egész Pasarétig csak két épületet jelez: az egyik a Józsefhegy tetején, a kilátó helyén állt, a másik a mai Csejtei utca alján, a felfelé induló Pusztaszeri útra néző épület volt.
A Pusztaszeri út ekkoriban széles, lankás rétként kanyargott a Szemlőhegyi barlang irányába, de a józsefhegyi szőlőjükbe, gyümölcsösükbe igyekvők választhatták a meredek dűlőutat, a későbbi Csejtei utcát is, a páros oldalon négy, míg a páratlan oldalon három telekkel.
A XIX. század második felében Szemlőhegy Újlak felöli oldalában kőbányák működtek, a
legnagyobb emlékét a sporttelep körüli katlan őrzi. Az 1890-es években a környéken megjelentek az első nyaralók is, a mi utcánkban az első, a mai 2. szám alatt.
Az egyre magasabban fekvő területeken zajló kőkitermelés és az építkezések előrevetítették a szereplők közelgő konfliktusát. A bányát üzemeltető Melocco Lénárd cégét, annak ellenére, hogy a saját maga építette utakat gondozta, már 1894-ben bepanaszolták, mert a környék tulajdonosait annyira bosszantották a követ szállító lovaskocsik okozta kellemetlenségek, hogy a vita rendezését aszékesfővárosra bízták. Az álláspontok eleinte igencsak messze voltak, még a bánya bezárása is szóba került, de Melocco 1 millió forintos kártérítési igénye hallatán lecsillapodtak a kedélyek, 1903-ban részleges, majd 1905-ben végleges megoldást találtak a problémára.
Melocco Olaszországból érkezett a kiegyezés utáni Budapestre, a bányán kívül az Ürömi úton cementgyára is volt és számos, beton építőelem szabadalom fűződött nevéhez. Bár családjával együtt a Duna pesti oldalán élt, jópár szemlőhegyi telekkel rendelkezett, sőt 1903-ban San Remoban ért tragikus halálát követően családja további telkeket vásárolt a még üzemelő bánya közelében, 1909-ben megvették a Csejtei felső szakaszának páratlan oldalát is.
Az utca felső szakasza a Melocco és Jancsek család kezébe került, a lenti szakasz páros oldalán lévő két telek pedig dr. Suhajda, és az amúgy fodrász Kocsis Béláé lett. Megkezdődtek a felparcellázások, 1912-re a mai 12. sz. alatt újabb villa épült.
De nemcsak a kisbefektetők mozgolódtak: 1917-ben a Melocco-birodalmat felvásárolta a Magyar Általános Ingatlanbank Rt., megszerezve ezzel az egykori cementgyár és kőbánya ingatlanvagyonát. A könnyen fejleszthető telkeken (Ürömi út környéke) már a húszas években megkezdődött a modern társasházak építése, az egykori bányaterület rehabilitálására azonban közel két évtizedet kellet várni. A cementgyár tárgyalásokat kezdeményezett a fővárossal az újraművelt bányaterület egy részét térítésmentesen a köz használatába javasolták adni, ha a bánya peremén lévő területeket építési telkekké nyilvánítják. Erre csak a negyvenes években került sor és végül közpark helyett sporttelep lett a Kolozsvári utcában.
1928-ban végre nevet kapott az egykori dűlőút, a harmincas évek elejére a páros oldal beépült. Mozgalmas évtizedek elé nézett az utca. Már nem csak villák és nyaralók épültek a környéken, de a Csejteiben is megjelentek a társasházak, a házmesteres bérházak.
Az ingatlan beruházási kedv nem csillapodott, de a lelkes befektetői szándékot nem mindig kísérte pénzügyi siker. A hitelből épített vagy vásárolt házak gyakran feltűnnek az újságok apróhirdetéseiben, vagy, mint kiadó ingatlan, esetleg olcsó hitellel terhelt eladó ingatlan, majd a végrehajtási árverések tárgyaiként. Így járt a szerpentin alatti telken felhúzott ház (ma Csejtei 10.), melyet 1937-ben árverésen maga a hitelező Faludi Oszkárné hozott el, talán a 22.367 P kikiáltási ár alatt, majd 1939-ben adásvétellel, kis haszonnal túl is adott rajta 23.800 pengőért.
Kedves öregúr lehetett Schneeberger Brúnó Kárpát nyugalmazott alezredes, aki nyugdíjas éveiben pedigrés kuvaszokat tenyésztett a mai Csejtei 18. szám alatt, de azt is tudjuk, hogy felesége és ő is 1932-ben könyvjutalmat kaptak a Pesti Hírlap betű és képregény pályázatain.
Nem örvendhettek nagy megbecsülésnek az egykori 8. szám ház lakói: 1932. június 7-én valamennyi újság beszámolt arról, hogy Sós Károly, aki dróthúzó szakmája mellett látta el a házmesteri feladatokat és felesége régi viszályból kifolyólag, a hajnali órákban összeszólalkoztak Bugyek István gyári munkással, és a házmester baltával többször fejbevágta Bugyeket, aki kórházba, a házaspár pedig előzetesbe került. (A gyors rendőri intézkedést segítette az is, hogy utcánk Pusztaszeri úti torkolatával szemközt rendőrszoba működött, főként a környékre költöző politikusok, főurak védelmére. A rendőrős feletti lakásában biztonságban érezhette magát Rubinek Gyula, egykori földművelésügyi miniszter is.)
Az utcában megjelent az akkori értelmiség: dr. Bartha Endre ügyvéd volt (ma a 12. szám alatt), a 14. szám alatt először dr. Zachár Emil, majd Motsidlovszky Dezső kir. kúriai bírók, a Királyi Ítélőtábla tanácselnökei váltották egymást és még 1927-ben költözött a mai 16. sz. alatti nyeles telekre, saját tervezésű villájába Fischer József építész és felesége, az első diplomázott női statikus, Pécsi Eszter. Kettejük közös munkái a mai napig megtalálhatók a Rózsadomb, Vérhalom, Pasarét számos utcájában és szerte Budapesten. Fischer az egyik legtehetségesebb itthon maradt képviselője volt a magyar Bauhausnak.
Kevesen tudják, hogy a szociáldemokrata Fischernél gyakran megfordultak vezetők, köztük Kéthly Anna is, de az ostrom idején itt húzta meg magát Major Tamás, a kommunista Péter Gábor is, míg az 1944. október 15. után katonaszökevénynek minősülő Fischer a belvárosban, Ferenczy Béniéktől kapott Erzsébet téri lakásban vészelte át az ostromot. Fischer a háború után már nem költözött vissza, új feladata amúgy is a belvároshoz kötötte: ő lett a Közmunkatanács elnöke és az újjáépítés kormánybiztosa. Csejtei utcai földszintes villája helyén ma egy kétszintes, manzárd beépítéses ház áll, az utóbbi években diplomata családok adják egymásnak a kulcsot.
Kozmutzáék még 1937-ben szerezték meg a Csejtei felső szakaszán álló 2. szám alatti ingatlanukat. Flóra lányukat Illyés Gyula vette feleségül. (Az író jegyzetei alapján 2014-ben megjelent Ostromnapló 1945 című kötet mutatja be a háború utolsó hónapjait és a pusztítást, ami Szemlőhegyre is lesújtott.) A ház két szuterén szobája is biztonságosabbnak tűnt, mint a belvárosban maradni. Rokonok, művész barátok, köztük Németh László is itt várta a háború végét. ami január 29-én egy ukrán katona személyében meg is jelent az utca végén.
A háború után a Csejtei utca 12. alatt élt Negrelli Henrik. Szimonov Várj reám c. versére írt zenéje akkora nemzetközi sikert ért el, hogy végül a Szovjetunióban is az általa komponált dallam lett népszerű.
Az utca születésének első évtizedeire ma már nem sok minden emlékeztet, csak a történetek maradtak.
Boldog születésnapot, Csejtei utca!
Kresz László
