Arcanum blog

A dús kebel története a kenőcstől a szikéig

A jó megjelenésnél nincs fontosabb

2021. augusztus 04. - arcanum admin

A szépség felértékelődött és egyenesen elvárás lett, hiszen a magánéletben és munkahelyi versenyben is csak úgy felelhetünk meg igazán, ha ideális külsővel rendelkezünk – foglalhatnánk össze azt a hamis ideált, ami napjainkban természetesnek számít. De ez valóban csak a mai kor hozadéka?

A plasztikai műtétek népszerűvé válása előtt sok egyéb módszer állt rendelkezésre például a női mell nagyobbítására. Manapság az egyik legnépszerűbb beavatkozás a mellimplantátum beültetése, azonban már száz évvel ezelőtt is különböző készítmények és krémek kerültek forgalomba ebből a célból. Megnéztük az Arcanumban, mi mindent kínáltak a nőknek, és mennyit változtak ezek az eljárások az elmúlt száz évben. Úgy tűnik, a szándék és a kívánt külsőért kifizetett pénz eddig nem hozta el a várt eredményt, a próbálkozás pedig mintha sosem érne véget.

1901: „A kebel idomainak szilárdságát biztosítja”

Már a 20. század legelején árultak különböző szereket, melyekkel elősegíthető a kebel növekedése. Empirikus kísérletek ugyan nem folytak, a kereskedők ennek ellenére igyekeztek elhitetni potenciális vevőikkel, hogy náluk van a megoldás kulcsa. A Vasárnapi Ujság egyik hirdetése például pontosan erről szól.

„Eszményi kebel érhető el a Pilules Orientales által, Ratié gyógyszertárából Párisban, Passage Verdeau 5, az egyedüli szer, mely két hónap alatt és a nélkül, hogy az egészségnek ártana, az asszonyi kebel fejlődését, valamint a kebel idomainak szilárdságát biztosítja. Egy üvegcse ára használati utasítással együtt 3 forint. (Vasárnapi Ujság, 1901.

orszagvilag_1903_2_pages269-269.jpg

Ország-Világ, 1903. 10. 04.

1910: Amorlin kebelkrémje

Egy újabb hirdetés a Pesti Hírlapból. Bár az összetevőkről nem esik szó, a szöveg így is kellőképpen meggyőző lehetett akkoriban. Bárcsak megkérdezhetnénk egy valamikori használót, mennyire vált be a szer, melyet „diszkrét, utánvétes szétküldéssel” is meg lehetett vásárolni.

„Dr. Lassing-tól, egy többszörösen kipróbált és elismert biztos hatású szer a kebel teljes, szép kifejlesztésére. Állandó biztos hatással bír. Amorlin többszörösen lett kitüntetve és sok elismerő levél áll rendelkezésre. Amorlin ártalmatlanságáért kezeskedem. Külsőleg használható, korkülönbség nélkül. Ára egy tégelynek utasítással együtt 4 korona, kettős tégely egy darab hozzávaló szappannal, mely elegendő a sikerhez, 7 korona. Diszkrét szétküldés utánvéttel, vagy levélbélyegért. (Pesti Hírlap, 1910. 05. 08.

Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

1936: A kebelvíz és a kebelkrém összetevői

Három évtizeddel később már egészen más jellegű hirdetési tartalmak jelentek meg az újságokban. Fontossá vált, hogy még ha nem is ismeri pontosan a vevő az összetevőket, igenis tudjon róla, mit tartalmaz az adott kenőcs. Varjúháj és macskaszőr - úgy tűnik - nem volt Az Illatszerész című lapban hirdetett termékben. Annál inkább a részletes leírás, mit mivel alkalmazva, milyen hatásmechanizmuson át jutunk el a kívánt végeredményhez.

„A kebel erősítésére szolgáló készítményeket általában kombináltan használják, az egyik készítmény összetétele oly anyagokból van válogatva, amelyek a bőrt alkalmassá tudják tenni az utána következő zsíranyagos készítmény felvételére és a masszázskezelésre. Az előkészítésre kebelvizeket használnak, míg a masszázsra kebelkrémeket alkalmaznak. Igen elterjedt és használt készítmény a következő összetételekből előállított, kétféle folyadékból álló. A kebelvíz és kebelkrém együttes használata által hosszabb idő múltán igen kedvező eredmények érhetők el a mellizmok megerősítésében.” (Az Illatszerész, 1936. 08. 15.)

bme_illatszeresz_1936_pages191-191_2.jpg

Az Illatszerész, 1936. 08. 15.

1995. Válóperes egyezkedés a „kebelbetétről”

Hatvan évvel később a kebelméret növelésének kérdése már egészen más dimenzióban jelenik meg. Ekkor már ott tartunk, hogy egy kivetetett implantátum is vita tárgyát képezhette a házastársak válása után. Mégpedig azért, mert a feleség szerint neki anyagi kárpótlás jár az elszenvedett egészségügyi problémákért, melyet a kioperáltatott implantátummal tud csak bizonyítani.

„A házaspár csaknem mindenben meg tudott egyezni a válóper során, mindent megosztottak, amin azelőtt megosztoztak, egyet kivéve: a feleség kebelbetétjeit. A bíró végül a hölgynek ítélte a mellnagyobbító szilikon tasakocskákat. Az AP beszámolója szerint a sajátos per Tennessee államban folyt le, miközben a civakodás tárgyi oka az egykori közös otthonban volt. A feleség ugyanis már jóval korábban eltávolíttatta a keblét nagyobbító betéteket, mert úgy találta, hogy azok veszélyeztetik egészségét, és mikor elköltözött férjétől, azokat a szekrényben felejtette. Később a férfi nem akarta visszaadni neki a betéteket, amire volt asszonya nem nosztalgia miatt tartott igényt, hanem tárgyi bizonyítékként. Be akarja perelni a betétek gyártóit, hogy — mondhatni — a mellbetéteket bankbetétekre konvertálja. Az első pert már megnyerte... (Vas Népe, 1995. 01. 02.

augusztus_01_1200x628px.jpg

Délvilág, 2008. 08. 05.

2004: A legújabb valóságshow: mellnagyobbítás élőben

2004 nyarán érkezett a hír, hogy a TV2 újabb valóságshow-t indít, amely olyan emberek életét követi nyomon, akik önbizalmuk visszaszerzéséhez plasztikai műtéttel javíttatják ki testi „hibájukat”. Egyik ilyen jellegű beavatkozás a mellnagyobbító műtét volt, melyet testközelből követhetett a tévénéző. A dús keblek iránti igény tehát velünk maradt a 21. században is. A változás íve pedig a kenőcsöktől a szikéig mutat, az emberi testre ma akár egy szobor alapanyagaként is tekinthetünk. Száz év alatt a kenőcsöktől eljutottunk a televízióban is követhető mellnagyobbító műtétig.

nepszabadsag_2004_08_pages79-79.jpg

Népszabadság, 2004. 08. 05.

„Akik ebbe a műsorba elmennek, vagy annyira elkeseredettek, hogy minden eszközt megragadva igyekeznek segíteni a problémájukon, vagy olyan rejtett exhibicionizmussal rendelkeznek, amit itt igazán ki tudnak élni - mondja a készülő műsorral kapcsolatban Fekete Nóra pszichológus. Szerinte a műsorkészítők leginkább a brazil szappanoperák aspektusára építenek. A néző szereti a „felnőtt meséket", amikor a szegényből gazdag, a csúnyából szép lesz. Mások nyomorúságát különösen szeretjük nézni, aztán pedig jöhet a boldog befejezés, és az sem mellékes, hogy ebben az esetben ki a varázsló: a TV2. Szlobodnyik Csaba pszichológus pedig úgy véli, hogy ezzel a műsorral a szerkesztők a nyomorúság vámszedői lettek, így használnak ki emberi sorsokat a nagyobb nézettség érdekében.” (Népszabadság, 2004. 08. 05.

Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr9416648114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása