Sütőképesség

A lángossütők kora

2018. április 24. - hacsa.

"50 éves, jó megjelenésű, elvált asszony, intelligens férjet keres — lángossütő iparengedélyem van. 'Kellemes otthon 35279' jeligére. Felszabadulás téri hirdetőbe." Ez a hirdetés jelent meg 1959. január 4-én a Népszavában. Volt a magyar történelemben húsz-egynéhány év, amikor a lángossütés volt a jómód legszilárdabb bázisa. A lángos lett a szocialista kapitalizmus szimbóluma.

"Tündér Ilona szegény árvalány volt. A napokban feleségül vette egy lángossütő." Ezt nevezte 1966-ban "Modern tündérmesének" a Ludas Matyi humoristája, Galambos Szilveszter.

A cikkben szereplő újságok elérhetőek  ADT szolgáltatásunkban!  

"Hol leszünk két év múlva? vagy három excollega Siberiában" - ezzel a baljóslatú címmel jelent meg egy élesen borulátó írás 1848 júniusában Jókai és Petőfi lapjában, az Életképekben, mely szerint Magyarországot bizony már Illiryának hívják, a tót ott az úr, s egykori lakói Amerikától a szamojédok földjéig szétszórattak a muszka által. Ezen műben siratják ekként a magyar pékművészet aranykorát: "Azokat a’ jó debreczeni czipókat, fonott kalácsokat, fánkokat, lepényeket, lángosokat, béleseket , csörögéket, katakönyökéket, borsoskákat, boszorkánypogácsákat, pereczeket, kulcsosokat, kakastejjel, varjúvajjal sütött kenyereket csak híriből ismeri a’ világ." A lángosok tehát ekkor még a számtalan pékárú-féleség egyikét képviselték. Lángos, langos, langal(l)ó - többféle dolgot neveztek egy néven, egy dolgot meg több néven. De lángossütőnek nem hívtak a világon senkit. A lángossütő szónak az Arcanum hatalmas gyűjteményében az 1950-es évek végéig nyoma sincs. A lángost csinálták házaknál a kenyérsütés maradék tésztájából a kemence elejében. Ették magában vagy megkenve, megszórva zsírral, tejföllel, tepertővel - bármivel, ha volt mivel. A háború előtt kínálták éttermek "szárazon" vagy "zsírban sütve", árulták a pékek vagy a pedellus mint büfés az iskolában. De a lángossütőt a szocializmusban találták fel, amikor külön iparengedélyt adtak ki ennek és csak ennek az egyetlen terméknek az előállítására és árusítására. 

langos_1.jpg

Ludas Matyi, 1968. február 29.

Hiánygazdaságban az alapvető élelmiszerekből is hiány van, a nem alapvetőkből pláne. A választék csekély, a lángosnak - a ma már szinte eladhatatlan "sima" lángosnak - kevés versenytársa volt. Kevés iparengedélyt adtak ki, hogy kevés kiskapitalista termelje újra a kapitalizmust. Ezzel  monopóliumot és határtalan keresletet teremtettek annak a kevés iparengedélyes mázlistának (gyakran jó káderek nejének, rokonának), akik így aztán a szocialista népgazdaságban dolgozókhoz képest ugyancsak kiemelkedő jövedelemre tettek szert, amiért igen sokan utálták őket azon milliók közül, akiknek erre nem volt módjuk. 

"...egyetemi felvétel, lángossütő-engedély, póthitel, építőanyag soronkívül, főosztályvezetői kinevezés, beruházás, tervmódosítás" - ilyen előkelő társaságban szerepel a lángossütő-engedély a vidéki kiskirály korrupciós listáján Galgóczi Erzsébet: Bizonyíték nincs című elbeszélésében. (Alföld, 1973/9.) Csurka István komédiájában, a Döglött aknákban az öreg haszonleső reakciós lángossütő-engedélyért harcol az öreg dogmatikus pártkáderrel. 

langos_2.jpg

 "Mi az abszolút karrier? Ha valaki egyszerű egyetemi tanárból lángossütővé küzdi fel magát." Ludas Matyi, 1971. augusztus 12.

A kötött bérgazdálkodáshoz kötött árképzés passzolt. Ha a kenyerét kötött bérgazdálkodásban kereső nép kötetlenebb árképzést tapasztalt, amit a monopolhelyzetben lévő lángossütők esetében bízvást tapasztalhatott, ideges lett. Ennek adott hangot Ősz Ferenc humorista: "A legjobb háziasszony sem tudja: az ízletes lángos téglából készül. A dologra úgy jöttem rá, hogy évek óta figyelem a lángos világpiaci árának alakulását. Néhány évvel ezelőtt egy darab lángos 1,10-be került. Aztán 1,20 lett, majd 1,30 — és tavaly már 1,40-ért mérték. Ebben az idényben aztán meglepetten tapasztaltam, hogy a Balaton környéki lángossütők kartellje egységesen 1,50-ben állapította meg a lángos árát./.../ az elmúlt évtizedben egy fillérrel sem drágult a liszt, az olaj, az élesztő, a só, a víz, tehát azok az alkotóelemek, melyek a lángos összekutyulásához elengedhetetlenül szükségesek. /.../ a propán-bután gáz sem lett drágább. Kezdő közgazda a tudományos elemzést itt abbahagyta volna, kijelentvén: nem tudja, miért lett drágább a lángos, mivel erre semmiféle magyarázható okot nem talált. Nem így én! Tovább kutattam a lángos-közgazdaságtan szővevényes útvesztőjében, és megállapítottam: az utóbbi években drágult a tégla és az építőanyag, okszerű tehát a következtetés, hogy a két ügynek kapcsolatban kell lenni egymással. /.../
Tartok tőle, hogy jövőre 1,60 lesz a lángos, mert olvastam, hogy az amerikai és nyugatnémet autógyárak 3,5%-kal emelik a gépkocsik árát. És nekem régi gyanúm, hogy a lángosba nemcsak tégla, hanem Ford Taunus is kell." (Ludas Matyi, 1972. július 13.
(Jegyezzük meg, van rá adatunk, hogy a Fény utcai piacon már 1965-ben 1,20 volt a lángos.)

Csányi Vilmos, akkor még fiatal professzor már 1971-ben lenyilatkozta a Magyar Ifjúságban, mit kell tenni, hogy a lángossütők ne keressenek olyan dühítően sokat: "Részt vettem egy bérpolitikai munkaértekezleten, és nem tudtam, bosszankodjam-e vagy nevessek. A hozzászólók jelentős részét nem az ötmillió kereső, hanem a százhúsz, vagy mennyi, belvárosi maszek és a kétszáz egynéhány lángossütő jövedelme érdekelte. Pedig hányan vannak ők a milliókhoz mérten?! És milyen pofon egyszerűen lehetne szabályozni a jövedelmüket! De rájuk válóban vigyáz a bürokrácia. Szigorúan megszabja, hogy mondjuk 210 lángossütő és 301 pecsenyesütő engedélyt lehet kiadni. Az emberek szeretik a lángost és a hurkát, tehát veszik. Ez az 511 ember mai értelemben véve, hamarosan gazdag lesz. De mi lenne, ha nem az engedélyek kiadásánál lennének szigorúak a hatóságok? Egyik napról a másikra megszűnne a gond! Ha kétszer annyi engedélyt adnának ki, már csak a felét, ha tízszer annyit, már csak a tizedét keresnék az úgynevezett maszekok."

Márpedig a bürokrácia igen magas szintjén határozták meg a kiadható engedélyek számát. A Fővárosi Közlönyben található jegyzőkönyv szerint már a Fővárosi Tanács 1963. szeptember 20-án tartott ülésén is fölvetette egy Ott József nevű tanácstag, hogy mi lenne, ha egy százezer lakosú fővárosi kerület saját hatáskörben eldönthetné, szükség van-e ott egy lángossütő bódéra vagy nincs.

Az is eszébe jutott némelyeknek, hogy ha a lángossütés ilyen marha jó üzlet, akkor miért csak a maszekok csinálják? A Ludas Matyi ezt a gondolatot 1966-ban címlapos karikatúrában jelenítette meg:

 

Pethő Tibor a Magyar Nemzetben pár nappal később ezt a karikatúrát idézi fel a Lángossütő az új mechanizmusban című cikkében: "A lángossütő az idei nyár jellegzetes figurája lett, kabaratréfák éppúgy színpadra vitték alakját, mint teszem azt a rádió Szabó-családja. /.../ Száz- és százezrek, miközben zsírtól fénylő arccal majszolják a jóízű lángost, vagy ropogtatják a kukoricát, hihetetlenkedve mesélgetik egymásnak, minő csillagászati összegeket jövedelmez a sütögető kisiparosnak a lángos árusítása./.../ A lángossütő ténylegesen meglevő igényt elégít ki, amit az állami és szövetkezeti vendéglátás a maga nehézkessége következtében kielégítetlenül hagyott, s az így keletkező vákuumba benyomult a mozgékony, vállalkozó szellemű, kezdeményezésre hajlamos kisiparos." Na de azért mégis "rangot vagy a fontosságot tekintve a lángossütés nem hasonlítható az ipari termelés folyamatában, vagy a szántóföldeken elvégzett nehéz, szakmai ismereteket igénylő munkához, nem is kell hozzá képesítés, amit most már csaknem minden munkahelyen megkövetelünk. Mégis, egyes emberek, sőt egyes rétegek tudatában a hasznos egyenlő a hasznothajtóval, s így náluk a társadalmi rangsorolásban a lángossütő előkelőbb helyen áll, mint mondjuk a kohász, az agronómus."

Három héttel később ugyanennek a lapnak a vezércikke szigorúbb: "akkor morajlik fel mérgesen és jogosan a közvélemény, amikor nem a munka szerinti elosztás elve érvényesül, amikor néhány mesés összegű kereset egyáltalán nem áll arányban az érte teljesített munkával./.../ ... amikor a sarki zöldségesnek vagy a maszek lángossütőnek előbb van villája a Balatonon, mint az orvosprofesszornak".

1978-ban a Népszavában Gál Zsuzsa arról számol be, hogy egyre több helyen elbonyolítják a lángost: "jött a káposztás, a fokhagymás, sőt, Szentendrén árusították tizenkétféle fűszerrel megszórva is. A káposztával meg a fűszerekkel jöttek a bosszúságok. Az egy húszas lángos helyett megjelentek a drágábbak, kínálták kettőért, kettő hatvanért, s ma már árulják három forint felett is." De miért? Mert az árat "maszeknak, állami vállalatnak, szövetkezetnek egyaránt előírások szerint kell kalkulálni. Vagyis tíz adagra kiszámítják a felhasználandó nyersanyagot, s ehhez hozzászámíthatják az árrést, aminek mértékét a vendéglátóhely osztályba sorolása határozza meg". Ha mindenfélét belekevernek a lángos tésztájába vagy megszórják vele, akkor azt a mindenfélét bele lehet kalkulálni az árba. Viszont, tegyük hozzá, nem kell mindent és pláne abban a mennyiségben beletenni a lángosba, amit bele kell tenni a kalkulációba. hogy kijöjjön az az ár, amit a piaci helyzet indokol. És aki lebukik, mert szabályosan nem használhatja ki a piaci lehetőségeket, az le van bukva. Gál Zsuzsától azt is megtudjuk, hogy Baranyában a megyei tanács egyenesen kötelezte a lángossütőket, hogy "egyszerű" lángost is árusítsanak.

langos_4.pngGál Zsuzsa fent idézett cikkének illusztrációja.  

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján világossá vált, hogy az ország gazdasága nagyon rossz állapotban van, a mélyreható reformok elkerülhetetlenek. Az 1979-es nagy áremelésekkel véget ért egy korszak, a (viszonylagos) árstabilitás korszaka. 1980 augusztusában megszületik a döntés arról, hogy a kisvállalkozások mozgásterét, a magánszektort nagymértékben ki kell bővíteni. A gmk-kat is ekkor találták ki. Decemberben létrejön egy tárcaközi operatív bizottság, hogy kidolgozza a részleteket. Ennek a bizottságnak az alakuló üléséről írja Fekete Judit a Közgazdasági Szemlében: "Az ismertetett tennivalókat döbbent csend fogadta. A hallgatóság nagy része akkor értesült először a tervekről... A bizottság vezetője oldani igyekezett a feszült hangulatot: 'A lángost szeretjük, elvtársak, de a lángossütőt nem. Ezt az anomáliát ideje fölszámolni. Ezért vagyunk itt.' Ez az aforizma — az adott szituációban — hatásos volt." Szimbolikus, hogy a magánszféra emancipációjának az elkerülhetetlenségét a lángossütés "anomáliájával" világították meg. Az anomáliával együtt azután a lángossütő is felszámolódott.

A lángos és a lángossütés évtizedek óta beépült a népetetés-itatás komplex intézményeibe. Túlnyomórészt ott kapható, ahol még sok minden, túlnyomórészt azok készítik, akik még sok mindent. A lángossütő mint olyan befutotta rövid történelmi pályáját. Ma már a lángos nem is annyira önálló produktum, mint inkább feltét-alap. A hálón lángosreceptek tömegét találjuk. (L. pl. itt.)

A Magyar Nemzetben Sashegyi Zsófia 2015-ös lángostörténeti cikkében azt olvassuk, hogy "a 2013- as Bocuse d’Oron, a csúcsgasztronómia Wimbledonján - zöld fűszeres tejfölhabbal és magyar tokhalkaviárral a tetejükön - miniatűr lángoskák képviselték az országot Széll Tamás halmenüjének köreteként."

Ezt a cikket illusztrálja a Fortepanból vett alábbi fotó:

langos_5.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr2513851942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.