„Tuniszban a Duce parancsára letették a fegyvert...”

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943. május 13-án ért véget az afrikai csata

2018. május 15. - Horváth.Krisztián

Egy hónappal azután, hogy Németország 1940. május 10-én megindítja támadását Franciaország ellen, az Olasz Királyság is hadat üzen Nagy-Britanniának és Franciaországnak.

olasz_pancelosok.png

Tolnai Világlapja 1942. július 8-i száma

A cikkben szereplő újságok elérhetőek  ADT szolgáltatásunkban!  

Észak-Afrikában az olasz és brit csapatok között már nem sokkal az olasz hadüzenet után szórványos összecsapásokra kerül sor, ám Franciaország összeomlását követően a Líbiában, a francia Tunézia határvidékén állomásozó olasz csapatokat hamarosan az egyiptomi határra csoportosítják át, majd Mussolini 1940. augusztus 8-i kiadja utasítását az olasz 10. hadseregnek: meg kell támadni Egyiptomot. Utánpótlási problémák miatt azonban a támadás egészen szeptember közepéig szinte egyáltalán nem bontakozik ki: ekkor Graziani tábornok csapatai mintegy 80 km-re nyomulnak be egyiptomi területre, azonban az olasz offenzíva itt megtorpan. A brit ellentámadás december elején indul: az olaszokat nem csupán Egyiptomból űzik ki, de beveszik a líbiai Bardia és Tobruk városát is. Wavell tábornok 10 hét alatt megsemmisíti az olasz 10. hadsereg nagy részét – jelentős a hadifoglyok száma –; az olaszok egészen El Agheila városáig vonulnak vissza, feladva egész Kirenaikát.

erwin_rommel.png

Erwin Rommel (balra) a Tolnai Világlapja 1942. április 22-i számában

A válságos helyzetben Mussolini kénytelen a németek segítségét kérni. Ekkor jön létre – már 1941 januárjában – az Afrikakorps néven ismertté vált német alakulat, melynek élére parancsnokként Hitler Erwin Rommelt nevezi ki. A német csapatok február és március folyamán érkeznek meg Líbiába, s bár Rommel eredeti parancsa szerint védelmi pozícióit kellett volna tartania, ő hamarosan támadásba lendül: bekeríti Tobrukot (melynek ostroma 1941. április 10-től 241 napon át tart), majd jócskán visszaveti kelet felé a brit erőket. Tobrukkal a hátukban azonban a további előnyomulás Egyiptom felé ugyancsak kockázatos volt a német-olasz csapatok számára; a jelentősen kiegészített brit 8. hadsereg ráadásul 1941. novemberében ellentámadásba megy át: a britek felmentik Tobrukot, Rommel pedig ügyes taktikázással erői nagy részét sikeresen megmentve egészen az eredeti arcvonalig, El Agheiláig vonul vissza. Mivel azonban az Afrikakorps is kap erősítést, Rommel már 1942. januárjában váratlan támadást intéz a britek ellen: még januárban elfoglalja Benghazit, júniusban pedig beveszi Tobrukot is, majd Marsa Matruhnál áttörve júniusban eléri El Alameint, mintegy 90 kilométerre megközelítve Alexandriát.

alexandria.png

Alexandria ábrázolása a Tolnai Világlapja 1942. július 8-i számában

1942. októberében a brit 8. hadsereg ismét ellentámadásba lendül El Alameinnél; a tengelyhatalmak pedig visszavonulásra kényszerülnek: 1943. januárjában a szövetségesek még Tripolit is elfoglalják, márciusban pedig, miután Líbiát már teljesen feladták, a tengelyhatalmak maradék erői a francia Tunézia déli részén kiépített Mareth-vonal mentén néznek farkasszemet az előnyomuló britekkel.
Mindeközben – 1942. novemberében – a szövetségesek partraszállnak a Vichy-Franciaország fennhatósága alatti Észak-Afrikában, s nyugatról közelednek Tunézia felé.
Az Észak-Afrikában rekedt olasz és német csapatok elleni utolsó támadás az ún. Vulcan-hadművelettel veszi kezdetét 1943 áprilisának végén. A hadművelet utolsó fázisa, mely május 6-án veszi kezdetét  és az észak-afrikai tengelycsapatok kapitulációjával zárul, a Strike-hadművelet nevet kapta: a német főparancsnok, Hans-Jürgen von Arnim május 12-én, a Tunéziában rekedt tengelycsapatok maradványai pedig Giovanni Messe olasz tábornok vezetése mellett május 13-án adják meg magukat: a két évig, tizenegy hónapig és három napig tartó észak-afrikai hadjárat során a szövetségesek több százezer hadifoglyot ejtettek, kiverték a tengelycsapatokat Afrikából és egyúttal megnyílt az út az olaszországi partraszállás előtt.

brit_hadifoglyok.png

Brit hadifoglyokat ábrázoló fénykép a Tolnai Világlapja 1942. július 8-i számában

Az alábbiakban a magyar sajtóban 1943. május 6. és május 15. között megjelent cikkek között szemezgetünk: hogyan is láthatta a korabeli olvasó az észak-afrikai hadjárat utolsó napjait a magyaroszági sajtó tudósításai tükrében. 

Az Ujság című szabadelvű napilap 1943. május 6-i, csütörtöki számában még az alábbi rövid összefoglalót olvashatjuk az előző nap észak-afrikai történéseiről:

 „A tuniszi arcvonal nyugati szakaszának több pontján az ellenség jelentékeny csapaterővel és tüzérség, valamint péncélos gépkocsik széleskörű harcbavetésével felujitotta támadásait, de a tengelycsapatok az offenzivát, miként az olasz főhadiszállás legujabb jelentése közli, mindenütt visszaverték.”

 A Népszava ugyanazon a napon „Páncéloscsata a tunéziai front középső szakaszán” című cikkel jelenik meg a címlapján; ebben a következőket olvashatjuk:

 „A tunéziai harcok állanak ezidőszerint az érdeklődés előterében. E front legújabb eseményei mutatják, hogy

Tunéziában végső kifejlődés előtt áll a helyzet,

amely körülmény alkalmat nyujt az olasz sajtónak, hogy rámutasson az itt folyó küzdelem súlyosságára és jelentőségére.”

nepszava_majus_6.png

A Népszava 1943. május 6-i számának fejléce

A lap a továbbiakban a Popolo d’Italia hasábjain megjelent cikket idéz a folytatásban. A cikket olvasva a korabeli újságolvasók bizonyosan úgy érezhették, hogy az észak-afrikai harcok kimenetelét illetően legalábbis óvatos optimizmusra van szükség:

„A hatalmas brit világbirodalomnak az Egyesült Államok támogatása ellenére három évre volt szüksége, hogy Afrikában a mai helyzetbe kerüljön: Az angolszászok rendelkeznek az afrikai szárazföld minden anyagi ereje felett, így minden erő az ő oldalukon volt. Olaszország ezzel szemben annyi hátránnyal küzd és ellenfelei mégsem érték el céljaikat Afrikában, ahol az olasz csapatok és német szövetségeseik hősi elhárítóharcokat folytatnak. Afrika továbbra is a legerősebb brit és északamerikai csapatokat köti le és ezek hiányoznak a többi csatatéren, ahol ugyancsak súlyos veszélyt háríthatnak el, vagy komoly hadászati helyzetek kialakulását akadályozhatnák meg, amelyek így elkerülhetetlenül megérnek.

És mindezeknek a hadászati előfeltételeknek a biztosítása sem volt elegendő a háború megnyerésére, mert ez a gigászi harc olyan hatalmas arányú, hogy öt vagy tíz eredményes csapás még nem hozhat döntést. Az angolszászok most lassanként ébrednek erre a tényre, amit a háromhatalmi egyezmény államai annyi győzelem tapasztalata során ismertek fel.

A történelem annakidején majd megmutatja, hogy a tuniszi hídfőállás kinek volt hasznára,

vajjon annak-e, aki itt ezt annyi ideig és olyan elkeseredetten védte, vagy annak, aki ott támadásai során annyi vért, annyi időt, annyi anyagot és annyi kedvező alkalmat volt kénytelen eltékozolni.”

Több lap, így a Pécsi Napló és a Makói Ujság is  már május 6-án (a Népszava és az Ujság csak egy nappal később) beszámol a Rómában május 5-én tartott fasiszta nagygyűlésről. A Pécsi Napló 1943. május 6-i számában Mussolinit idézi „Vissza fogunk térni Afrikába!” című cikkében, ahol egyebek közt az alábbiak olvashatók:

ritorneremo.png

Pécsi Napló, 1943. május 6.

„Mussolini néhány perccel hét óra előtt jelent meg a Palazzo Venezia erkélyén és a tömeg percekig tartó Duce, Duce kiáltással fogadta a fasizmus vezérét és a lelkes tüntetés megújult akkor is, amikor a fasisztapárt főtitkára harsányan Saluto il Duce felkiáltást rendelt el. Az éljenzés lecsillapodása után a Duce szólt a tömeghez és ezeket mondotta:

– Lelkes hangotokból kiérzem a régi és töretlen hitet és azzal együtt a legteljesebb bizonyosságot. (A tömegből erre harsány igen, igen kiáltások törtek fel, majd a Duce így folytatta.) Ezeknek a kemény időknek véres áldozatait a győzelem fogja jutalmazni. Olyan igaz ez, mintahogy igaz az Isten és mint ahogy halhatatlan Olaszország.

– Ma hét eszetendeje is együtt voltunk ezen a téren, hogy megünnepeljük egy hadjárat győzedelmes befejezését, amelyben szembeszálltunk egy egész világgal és új utakat nyitottunk a civilizációnak. A nagy vállalkozásnak nincs vége, hanem csak félbeszakadt. Én tudom, én érzem, hogy millió és millió olasz egy nagy betegségben szenved, amelynek „afrikai betegség” a neve. (Igen, igen, kiáltott fel újra a tömeg.) Ennek a meggyógyítására egyetlen mód van: Visszatérni és vissza fogunk térni. (Igen, igen, kiáltott fel a tömeg.) A jelen pillanat kategorikus parancsai a következők:

– Tiszteletadás a harcolóknak, megvetés azokkal szemben, akik kivonják magukat a harcból és golyó az árulóknak, bármilyen ranguk legyen is.

A tömeg a Duce beszédének zárószavainál ismét többször igen, igen-t kiáltott, majd perceken át éltette a fasizmus vezérét, aki még többször megjelent a Palazzo Venezia erkélyén és mosolygó arccal, magasra lendült kézzel fogadta a tömeg szünni nem akaró éljenzését.”

Minden bizonnyal bátorítólag hatott Mussolini újabb bombasztikus beszédét olvasni a magyar sajtóban, ám a kétségkívül lelkesítő visszatérés nemes gondolatának óhatatlan előfeltétele volt a jelen esetben még az olasz (és német) csapatokra váró kényszerű távozás és ez minden bizonnyal olyan gondolat lehetett, mely a korabeli magyar újságolvasó fejében is felmerült. 1943. május 7-én a Szentesi Napló címlapján a „Tuniszban a végső küzdelem előtti feszültség uralkodik” szalagcímmel szembesülhetett az olvasó, ami azért vajmi kevés jót ígért a győzelmi esélyeket illetően. Még akkor sem, ha a lapban aznap arról is olvashatott a korabeli újságolvasó, hogy

„Mateur térségében amerikai és francia kötelékek óvatosan tapogatóznak a német állások felé. Az angolszászokat kedden váratlanul rendkívül heves tüzérségi tűz fogadta, amely soraikban igen nagy veszteséget okozott. A német elhárító műveleteknek ez a sikere annak köszönhető, hogy most már Bizerta nyugati irányában messze előretolt külső erődművei is beavatkoznak ütegeikkel a küzdelembe. Az ágyútűzben az előnyomuló amerikai és francia kötelékek nagyrészben felmorzsolódtak. A nyomukban vonuló harci egységek erre gyorsan visszavonultak nyugati irányba.”

szentesi_naplo_majus_7.png

A Szentesi Napló 1943. május 7-i címlapjának fejléce és szalagcíme

A Makói UjságKi fogja megnyerni a háborut?” címmel közli Carlo Scorza (1897–1988), az olasz fasiszta párt titkárának beszédét, melyet a csütörtökön megjelent olasz napilapokra hivatkozva idéz. Ha a kérdés már felmerült – gondolkodhatott el a korabeli magyar újságolvasó –, minden bizonnyal érdemes elgondolkozni rajta. Scorza érvelését olvasva pedig mindenki levonhatta magának a következtetéseket:

 „Arra a kérdésre, hogy ki fogja megnyerni a háborút, Scorsa így válaszolt:
– Ezt a háborút nem az a nemzet fogja megnyerni, amely katonai téren megnyeri az utolsó csatát, hanem az, amelynek idegei jobbaknak bizonyulnak s amely egy órával tovább tud kitartani az állásokban.
– A békét pedig az a nemzet fogja megnyerni, amely nagyobb egységgel és fegyelmezettséggel tud majd leülni a tárgyaló asztalhoz s amelynek eredeti elgondolásai lesznek a háború utáni problémák megoldására.
– A háborút és a békét az a fascista olasz nép fogja megnyerni, amely hisz a katolikus vallásban, amely a Savoyai Házban elismeri a nemzeti dicsőség jelképét s amely engedelmeskedik a Duce lángeszének.
A fascista párt főtitkára beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be:
– Akármi is történjék, minden időben és minden fronton elszántsággal és ha kell, ádáz vadsággal fogunk harcolni egészen a győzelemig. Mi elbukni se tudnánk másképpen, mint szépen, méltóságteljesen és becsülettel, hogy azok, akik utánunk jönnek, méltóságban és becsületben élhessenek.”

pesti_hirlap_majus_7.png

Térképvázlat az egyre szűkülő észak-afrikai harctérről a Pesti Hírlap 1943. május 7-i számában

A Pesti Hírlap és a Népszava május 8-i számukban idézik Scorza beszédét; míg aznap a Pécsi Naplóban egy „Tuniszban a harcok végső szakaszukba érkeztek”, a Makói Ujságban pedig egy „A tuniszi hősköltemény utolsóelőtti fejezete” című cikk jelent meg. A Szentesi NaplóTuniszban egyre szűkül a tengelycsapatok körül a gyűrű” című cikkében a német hadijelentést idézi:

„Tunéziában az ellenség az északi és középső arcvonal ellen gyalogos és páncélos kötelékekkel indított támadást a német-olasz állások ellen. Bár a német és olasz csapatok hősies ellenállást tanusítottak és közben 12 ellenséges páncélost elpusztítottak, valamint többszáz foglyot ejtettek, az ellenségnek egyik helyen mégis sikerült betörni a vonalainkon. Az ütközet még folyik.”

Május 9-én a hazai napilapok szinte mindegyike már a címlapon megemlékezik arról, hogy bizony a szövetségesek elfoglalták Bizertát és Tuniszt is. A Szentesi Napló az olasz hadijelentést idézve nem mulasztja el felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy a küzdelem nem kiegyenlített, minden bizonnyal ennek is betudható a kedvezőtlen katonai helyzet:

„Tuniszban folynak az emberben és hadianyagban óriási túlerővel támadó ellenséggel szemben vívott csaták. Bizertától keletre, valamint a többi harcszakaszon az olasz és német csapatok rendíthetlenül folytatják utcai harcaikat”

A Pécsi Napló két rövid írásában is igyekszik megnyugtatni a korabeli olvasót arról, hogy az afrikai hadszíntéren éppen elszenvedett vereség a végső győzelmet természetesen távolról sem érintik.

pecsi_naplo_majus_9.png

A Pécsi Napló 1943. május 9-i számában a fentiekkel kapcsolatban is megnyugodhatott a korabeli újságolvasó

Bár a lapok legközelebb csak május 11-én, kedden jelennek meg, az észak-afrikai fronton nincs fegyvernyugvás: a helyzet egyre kedvezőtlenebbül alakul a tengelyhatalmak számára. Erről a korabeli magyar újságolvasók maguk is értesülhettek akkor, amikor kedden, május 11-én felütötték kedvenc lapjaikat.

A Makói UjságTuniziában már csak egy nagyobb csoport küzd”, a NépszavaMég folynak az elszigetelt kötelékek harcai a tunéziai középső szakaszon – Olasz és német vélemény a tunéziai eseményekről. – „Időnyerés volt a célja a tunéziai csatának” – hangoztatják Berlinben és Rómában”, az UjságTovább harcol a tengelyhaderő a ’tuniszi háromszögben’” címmel jelentet meg írásokat, a némileg pozitívabb Pécsi Napló pedig „A tengelycsapatok még mindig erélyes ellentámadást fejtenek ki Tuniszban” című cikket is közöl, a Pesti HírlapTunisztól délkeletre és délre tovább folynak az elkeseredett elhárító harcok” című cikkéből azonban az is kiderül, hogy a tengelycsapatok utolsó védelmi vonala a Bon-félszigetre szorítkozik csupán.

szentesi_naplo_majus_11.png

Szentesi Napló, 1943. május 11.

A Pesti Hírlap május 11-i számához tartozó Képes Vasárnap című mellékletében ugyanakkor már „A partraszállás a legnehezebb harc” címmel olvashatunk egy cikket. Ebben ezek között ez szerepel:
 „A jelek most arra mutatnak, hogy újabb partraszállási terv van kialakulóban Dél-Európában, amit az angolszász sajtó nem is tagad. A tengelynek pedig már eddig több mint négy hónap állott a rendelkezésére ahhoz, hogy a déleurópai partokat megerősítse, ott erőket vonjon össze. Maga Montgomery is kijelentette, hogy ’ne áltassuk magunkat abban a tévhitben, hogy a déleurópai partraszállás is északafrikai lesz’.”

Igazán megnyugtató a cikk további része is:
 „A déleurópai partok már olyan különösen, Dél-Olaszország pedig annyira közel esik az angolszászok jelenlegi támaszpontjához, hogy titokban nagy erőt összevonni és azt meglepetésszerűen Dél-Európa ellen bevetni nem lehet. Az angolszászok sok hajót és repülőgépet vonnak össze az afrikai támaszpontokon, ami arra mutat, hogy az európai partraszállás gondolatával foglalkoznak. A tengely sem marad azonban adós az előkészületekkel és a ’minden eshetőségre való felkészüléssel’, mert a német körök már célzásokat tettek bizonyos gyorsanmozgó központi déleurópai tartalékra, amely órák alatt oda üt, ahol a helyzet azt megkívánja.”

Nincs is más dolga a korabeli újságolvasónak, mint kényelmesen hátradőlni: minden a legnagyobb rendben. Észak-Afrika küszöbön álló elvesztése után a közelgő olaszországi partraszállás ellen is készen áll a védelmi stratégia: nagy baj nem lehet.

olasz_lovegallas.png

Fénykép a kaktuszok közt védelmi pozíciót felvett olasz katonákról a Pesti Hírlap Képes Vasárnap című mellékletében, 1943. május 11-én

Május 12-én több napilap is azzal kapcsolatban próbálja megnyugtatni az olvasókat, hogy a tengelyhatalmak küzdelme még távolról sem ért véget Tunéziában. A Makói UjságTunéziában még mindig küzdenek a hős utóvédek”, a Pesti HírlapTunisztól délkeletre a harcok nem csökkenő hevességgel folynak”, a Pécsi NaplóTunisztól délkeletre az ellenség friss csapataival még mindig hősi harcot folytatnak a tengelyerők” címmel látnak napvilágot cikkek, a Szentesi Napló pedig egyenesen azzal a címmel jelenteti meg az alábbi írást, hogy „Egyre hevesebb ellenállás a Cap Bon félsziget sziklaerődjeiben”. Ha azonban a részletekre is odafigyelt a Szentesi Napló fenti cikkét átfutó átlag újságolvasó, az egyre hevesebb ellenállással kapcsolatban azért minden bizonnyal komoly kételyek fogalmazódhattak meg benne:

„Eddig semmi jel sem mutatja, hogy a tengelycsapatok ki akaják üríteni a Cap Bont-t, jelentik a tuniszi frontról héfőn éjszaka angol haditudósítók. Délről még mindig özönlenek a tengelykötelékek Cap Bon sziklaerődítményeibe, jelentik a tudósítók. Az angolszászoknak eddig nem sikerült elvágni a Cap Bonba vezető utakat. A Hamamn Lif és a Tuniszi-öböl irányából hadműveleteket folytató angol csapatok állítólag Szoliman síkságáig hatoltak. Ettől délnyugatra a Hannamet-Zaghouan-Szoliman háromszögben a németek heves ellenálást fejtenek ki – részben mozgásképtelen harckocsikból. Zaghouan és Enfidaville szakaszain tüzérség által támogatott utóvédek fedezik a tengelycsapatok elvonulását Cap Bon irányában. A 8. brit hadsereg előnyomulását kiterjedt aknamezők akadályozzák, épp így a 19. hadseregcsoportét is. Zaghouantól északnyugatra, a várostól mintegy 10 kilométeres távolságban Sidi Tella magaslataiért még kemény harcok folynak. Az utolsó 24 óra folyamán Hannamettől délre még erősödött a tengelycsapatok ellenállása.”

 A Pécsi Napló 1943. május 12-én egy olyan cikket is közöl, melyet olvasván vélhetőleg minden józanul gondolkodó pécsi újságolvasó fejében komoly kétségek merültek fel az észak-afrikai hadszíntér kilátásait illetően. A rövid írás a „ROMMELRE ÚJ FELADATOK VÁRNAK” címet viseli:

 „Az ’Uusi Suomi’ tudósítója jelenti, hogy berlini illetékes körök véleménye szerint Rommel tábornagyra az afrikai hadjárat befejezése után fontos, új feladatok várnak. Minthogy Rommel tábornagy a legkiválóbb ismerője Eisenhower, valamint Montgomery és általában a szövetséges hadviselő módszernek. Az eddiginél is sokkal fontosabb feladattal bízzák meg, amelyek minden másnál fontosabbak lesznek.”

Nyilván a korabeli újságolvasót is élénken érdekelték azok a „sokkal fontosabb feladatok”, melyek „minden másnál fontosabbak lesznek”, s melyek „Eisenhower, valamint Montgomery és általában a szövetséges hadviselő” módszer kiváló ismerőjére, Erwin Rommelre hárultak „az afrikai hadjárat befejezése után”. Minderre persze nem csupán a Pécsi Napló olvasói voltak kíváncsiak. Az Ujság szerint Róma is: a lap „Róma nagy figyelemmel kiséri a háboru további fejleményeit” a kor kiemelkedő olasz fasiszta újságírójának, Virginio Gaydának (1885–1944) írását idézve egyebek közt az alábbiakat tárja az olvasó elé:

„Az olaszok legnépszerűbb publicistája, Gayda, a Giornale d’Italia vezércikkében megállapítja, hogy bár az afrikai háboru még nem fejeződött be és a tengelycsapatok szívósan küzdenek, bizonyos következtetéseket már le lehet vonni a multra és a háboru jövő szakaszára nézve. Három konzekvenciát sorol fel. Az első, hogy három éven át lekötötték az angolszász hatalmakat Európán kívül. A második, hogy a három év alatt a tengelyhatalmak ellenálló ereje semmivel sem csökkent. A harmadik, hogy a hároméves harcban Olaszország lényegesen kevesebb katonával és hadieszközzel rendelkezett, mint az ellenség, az olasz csapatok azonban sohasem hátráltak meg, amig az arány 5:1 maradt. A tuniszi csata utolsó szakaszában azonban az arány hadieszközökben 10:1, harckocsikban pedig 20:1 volt az ellenség javára.”

szentesi_naplo_majus_13.png

Szentesi Napló, 1943. május 13.

Május 13-án a Makói Ujság még arról ír, hogy „Az utolsó töltényig harcolnak a tuniszi hős utóvédek”, a Népszava pedig arról, hogy „Elszánt ellenállást fejtenek ki a Bon félszigeten és a hegyek közt az egymástól elszakított tengelycsapatok”. A Pécsi Napló több rövid írásban is foglalkozik a helyzettel, így a „Szolimán német helyőrsége kereken elutasította a megadásra szóló felszólítást” és a „Messe olasz tábornok hadserege nem adta meg magát” című cikkekben. Utóbbiban egyebek közt nagyon is figyelemreméltó információkhoz juthatott a korabeli pécsi újságolvasó:

 „Az első hadsereg, amely tartja még a Bon-fok félszigettől délre fekvő állásokat és amelyeknek az északról előretörő ellenséges csapatok a hátába kerültek és e mellett állandóan ki vannak téve a légibombázásoknak, olasz és német kötelékeivel a legnagyobb elkeseredettséggel harcol és ellentámadásokat hajt végre Messe tábornok, az első hadsereg parancsnoka visszautasította Freyberg tábornok ajánlatát, hogy a hadsereg adja meg magát. A tuniszi arcvonal több szakaszán

a tengelycsapatoknak a lőszerkészletek kimerülése után be kellett szüntetnie a harcot.”

szentesi_naplo_majus_14.png

Fénykép a Szentesi Napló 1943. május 14-i számában a Cap Bon sziklái között még mindig dúló harcról

Május 14-én aztán a magyar sajtóban is megjelenik a hír arról, hogy Afrikában véget értek a harcok. A Makói Ujság a drámai „Tuniszban a Duce parancsára letették a fegyvert...” című cikkel jelenti be a kedvezőtlen eseményt, az UjságAz afrikai csata harmincöt hónapig váltakozó eséllyel folyó harcok után véget ért” szalagcímmel jelentkezik, a Pécsi Napló szerint „Az olasz jelentés a végetért afrikai csata hőseinek érdemeit méltatja” című kis írással áll elő, bár ugyanitt még arról is olvashatunk, hogy „Tunisz tengerparti hegységeiben még példás katonai kötelességteljesítéssel védekeznek a tengelycsapatok egyes részei”:

 „A tuniszi hídfőnél német és olasz csapatok szerdán is végső elkeseredéssel küzdöttek a számbeli fölényben lévő erőkkel szemben és a hátba támadó ellenséggel szemben. Miután az utolsó töltény is elfogyott, az egész hadianyag elpusztítása után a déli arcvonal nagyobb szakaszain is beszüntették az ellenállást. Ezzel szemben a tuniszi tengerparti hegységben egyes harci csoportok, amennyiben még lőszerrel rendelkeznek, példás katonai kötelességteljesítéssel folytatják az ellenállást.”

A Szentesi Napló az olasz hadijelentést idézi:

„Az első olasz hadsereg, amely a legvégsőkig folytatta küzdelmét Afrikában, tegnap Mussolini parancsára beszüntette a harcot. Az angol-amerikai légierő összpontosított támadásával szemben az olasz csapatok még akkor is harcoltak, amikor lőszerük kifogyott. A közel 35 hónapos afrikai csata végetért. Az utolsó napokon, amelyen az olasz és német csapatok ragyogó példáját adták önfeláldozó hősiességüknek, az egyik tábornagy vezetése alatt álló kötelék különösen kitűnt vitéz harcaival és szent pecsétet tettek az olasz gyarmatok afrikai jövőjének bizonyítására.” 

A Népszava „Véget ért az afrikai csata – Az olasz sajtó a végsőkig való kitartást hangoztatja” című írásában az olasz sajtót idézi:

„’EZ A TE ÓRÁD, ITÁLIA’ című, a ’Piccolo’-ban megjelent vezércikkében Nino D’Aroma megállapítja: ’Kétségtelen, hogy a pillanat nehéz, de a vezető osztályoknál és a tömegeknél ott látni hallgatag vállalását a küzdelemnek.’”

Május 15-én aztán a lapok az afrikai harcok befejeződése után már szinte egyöntetűen egészen másra fokuszálnak: a lehetséges európai partraszállás potenciális veszélyeire és célpontjaira. Az Ujság az alábbi szalagcímmel igyekszik megnyugtatni olvasói kedélyét: „Európa erődgyürüjébe ütközik minden partraszállási kisérlet”. A Pécsi Napló a „Súlyos amerikai veszteségek Tuniszban” és „Az olasz repülők Bona, Bougie és Sfax kikötőjét bombázták” című cikkekkel vigasztalja olvasóit, a Népszava viszont a „Berlini katonai vélemény az angolszászok inváziós lehetőségeiről” szalagcímmel jelenik meg.

makoi_ujsag_majus_15.png

1943. május 15-én a Makói Ujság címlapján a szalagcím már az európai partraszállás helyszínét latolgatja

Ha a korabeli újságolvasók még nem is tudhatták, talán már sejtették, hogy a szövetségesek hamarosan partraszállnak Európában. Nem kellett sokáig várniuk: 1943. július 10-én kezdetét veszi a szicíliai invázió, melyet szeptember elején követ az Itáliai-félsziget elleni közvetlen támadás.
A Duce azon álmaiból, hogy a fasiszta olasz állam visszatér egykori afrikai gyarmataira, nem lett semmi

Források:
A cikk írásakor a Makói Ujság, a Népszava, a Pécsi Napló, a Pesti Hírlap, a Szentesi Napló és az Ujság című lapok 1943. május 6. és május 15. közötti számai, valamint a Tolnai Világlapja 1942. április 22-i és július 8-i számai kerültek felhasználásra, melyek elérhetőek az Arcanum Digitális Tudománytárban.

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr313948968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.