A koronatabu

Hogy volt, hogy nem volt tabu Trianon?

2018. július 03. - hacsa.

"A napisajtóban azonban Trianonnak még a neve is tabu volt, és ne vétessék szerénytelenségnek, ha megemlítem, hogy a Magyar Nemzetben 1989 márciusában Trianon címmel megjelent írásom egyike volt az első tabu-törőknek, ha ugyan nem a legelső" - ezt írta a Kapu 1992/3. számában Radó György, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús jelvényének tulajdonosa, a sztálinista szovjet irodalom buzgó fordítója. Az Arcanum keresője szerint 1945 és 1988 között a Szabad Népben, a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben és a Népszavában összesen 796 oldalon emlegették Trianont.

Ez azért a semminél több, ha nem is sok. 1920 és 1944 között az Arcanum 101082 találatot jelez Trianonra. Évente átlagosan több mint négyezret. Naponta tizenegyet. 1945 és 1988 között a találatok sűrűsége a huszadára csökken. A különbség óriási. De azért tabunak mégsem nevezhetjük azt, amit a sajtóban évente átlagosan kétszáz írásban megemlítenek. A rendszerváltás után az említések gyakorisága valamivel több mint az ötszörösére nőtt. Ez a háború előtti értéknek alig több mint a negyede. 

A cikkben szereplő újságok elérhetőek  ADT szolgáltatásunkban!  

Ez persze csak a nagy átlag. A találatok száma a világháború után így alakult. 1945: 324, 1946: 455, 1947: 187, 1948: 72, 1949: 15, 1950: 8. A párizsi békeszerződés aláírásáig - lényegében a megerősítéséig - viszonylag gyakran került szóba Trianon, aztán egyre ritkábban, az ötvenes években elvétve. A forradalom után viszont egyre többet hallunk róla, a hatvanas évek végétől még többet, 1977-től pedig a Trianon szót tartalmazó oldalak száma ismét eléri a négyszázat, és ez már így is marad a rendszerváltásig. 1990-től a találatok száma minden évben felülről vagy alulról közelíti az ezret, csak 2013 óta találunk kevesebb találatot. Lehet, hogy csak azért, mert ebben a témakörben az utóbbi időben nagyobb szerepet kapnak az Arcanum adatbázisától távol tartott lapok. 

trianon_1.jpg

A történelmi Magyarország és környéke egy 1795-ös térképen a Hungaricana térképtárából.

A Trianon utáni első bő évtizedben gyakran foglalkozott a magyar sajtó a Trianon-tabuval. Ez akkor nem azt jelentette, hogy az említése tabu nálunk, hanem azt, hogy a felülvizsgálata tabu a győztesek körében. Ezen tabu ellen tiltakozott akkor valamennyi politikai irányzat Magyarországon. Még a kommunisták is. Akkor nemigen volt és nem is igen lehetett olyan felnőtt magyar állampolgár, aki ne érezte volna úgy, hogy Trianonban megfosztották a hazájától. Hiszen egy ország harmada - az már egy másik ország. Ezt nyilván senki nem tudja megemészteni, aki nem a trianoni Magyarországba született bele. 

Tipikusan úgy jött elő az akkori magyar sajtóban a Trianon-tabu, ahogy ebben az 1927-es Magyarország cikkben: "Még nem is olyan régen Franciaországban a trianoni békének örökéletü érvényességet tulajdonítottak. A békeszerződés tabu volt. A francia közvélemény kezd már foglalkozni, ha még nem is megbarátkozni a revízió lehetőségének gondolatával."

A Népszava 1928-ban a Trianon-tabut összekapcsolta a demokrácia, konkrétan az általános és titkos választójog tabujával: "A magyar közvéleménybe beidegződött annak a tudata, hogy a trianoni szerződés nem tabu és van útja az igazságtevésnek. Ennek az igazságtevésnek azonban a demokrácia a leghatásosabb eszköze."

trianon_2.jpg

A könnyű és mosható történelmi Magyarország. Hirdetés a Corvinában, 1927.

Nem volt hatalmi szóval érvényesített tabu az a vélekedés, hogy Trianonért a világháborúba belesodródott hatalmi elit és az abba belebukott rendszer a felelős elsősorban, de a nyilvánosságot uraló felfogás ezzel ellentétes volt. Aszerint éppen azért következett be Trianon, mert a nagy háború előtti rendszert és elitet nem tudták megvédeni a lázadóktól. "1918! Akkor valóban egy világ omlott össze, de ha megtartottuk volna lélekjelenlétünket is, és erőnkben csupán egy morzsáját szegeztük volna szembe az egyébként apró, jelentéktelen és alacsonyrendű erőkkel, nem lett volna Trianon és elmaradt volna mindaz, ami Trianon után következett. Trianont nem ellenségeink szabadították reánk, de saját belső erőtlenségünk, helyesebb az, hogy gyengeséget tanúsítottunk, amikor a legnagyobb erőt kellett volna tanúsítanunk. Ez többé nem lesz így." Antal István nemzetvédelmi miniszter szónokolt eképpen 1943 augusztusában. Hét hónappal a Don-kanyar után... 

A világháború előtt gyakorlatilag senki nem képviselte azt az álláspontot, hogy a trianoni határokat el lehet fogadni, és senki nem nézett szembe azzal, hogy a legalább felerészben nem magyarok által lakott Trianon előtti Magyarország határai a nemzetállami szemlélet szerint igazolhatatlanok. Ezek a köztudatban olyan mélyen beágyazott tabuk voltak, amelyeket aligha kellett hatalmi szóval érvényesíteni.

trianon_3.jpg

Egy 1932-es cipőipari kiállításon a FRIED BERN és FIA Rt. simontornyai bőrgyára bemutatja Nagy-Magyarország különféle szinű bőrökből összeállított térképét. Középen József főherceg áll. (A Magyarság képes melléklete.)

Sokszor emlegették azokat a politikai tényezőket, amelyek a világháború utáni békeszerződések igazságtalanságát hirdették. Lenint azonban sohasem említették ekként. Akkor nem jutott el az az információ a magyar olvasóhoz, hogy Lenin "imperialista rablóbékének" nevezte a trianoni-versailles-i békerendszert. Ez a tabu a második világháború után természetesen azonnal szétpattant. Gyöngyösi János külügyminiszter már Leninnel érvelt 1946-ban a párizsi béketárgyalásokon.

Mint láttuk, volt néhány év, amikor Trianont alig-alig emlegették, de maga a történelmi tény sohasem volt tiltott tárgy. Tanították és kikérdezték az iskolákban, a történelmi Magyarország térképe benne volt az iskolai történelem atlaszokban, Kádár János fölmondta a Helsinki Záróértekezleten 1976-ban, hogy Magyarország területének és lakosságának mekkora részét veszítette el Trianon után. 

Nem a tárgy volt kitiltva a nyilvánosságból, hanem rá vonatkozó nézetek jelentős része. Éppen azok, amelyek a világháború előtti nyilvánosságban dominánsak vagy egyenesen evidensek voltak. A tőrdöfés elmélet, miszerint Magyarország Trianonnal zárult tragédiáját a rendszerbomlasztó, lázadó erők okozták; az irredenta, miszerint a trianoni határokba nem lehet belenyugodni; és (a nyolcvanas évek második feléig) a határokon túlra került magyar nemzetrészek sorsa. A domináns és az elnyomott nézetek kicserélődtek. Ebben az értelemben tehát lehet Trianon-taburól vagy tabukról beszélni, csak nincs túl sok értelme, mert Trianonnal is csak az történt, mint minden mással. Mint mindennel, a vele kapcsolatos nézetek egy részét is tiltották, más részét eltűrték, harmadik részét propagálták és a lojális polgároktól megkövetelték. Az irredenta műveket azonban valóban kiirtották a legnagyobb költőink, íróink köteteiből is. Például József Attila 17 éves korában írt Nem, nem, soha című rém rossz, de igen harcias versét, mely ma több Trianon-emlékművön (egyebek mellett a gyálin) olvasható: 

 

trianon_6.jpg

Kapu, 2005. március

Nem Trianon szorult ki a nyilvánosságból, hanem Csonka Magyarország. 1944-ig közel ötezer találatot ad rá az Arcanum, 1945 és 1988 között 35-öt. Azokat is emigráns lapokból, szakirodalmi hivatkozásokból, régi szövegekből vett idézetekből.

Lenin álláspontja természetesen legitim volt, de csak módjával hivatkoztak rá, mert nehéz volt megmagyarázni, miért erősítettek meg a második világháború után a Szovjetunió közreműködésével egy "imperialista rablóbékét". 1959-ben az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának téziseiben végre erre is kidolgozták a magyarázatot: "A trianoni békeszerződés imperialista béke volt, amely szembeállította egymással a Duna menti népeket és egyben a magyar fasiszta rendszer konszolidációját segítette. A párizsi békeszerződés demokratikus jelleget viselt, amely a Duna-völgy békéjét, a népek összefogását szolgálta, a fasizmus újjászületése ellen irányult. A Versailles és Párizs között eltelt negyedszázadban a magyar ellenforradalmi uralkodó osztályok a legreakciósabb imperialista hatalmaktól, 1933 után a fasiszta Németországtól várták, kérték és kapták meg hazaárulásuk díját. Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia egyes területeinek Magyarországhoz csatolásával a hitleri Németország jutalmazta a magyar fasizmust a rablóháború előkészítésében és véghezvitelében szerzett 'érdemeiért'. Magyarország a hitleri Németország utolsó csatlósa volt, uralkodó osztályainak esztelen bűnéből a végsőkig kitartott a német fasizmus mellett. Az 1946-os párizsi békeszerződés a határkérdésben a valóságos történelmi helyzetet ítélte meg, s ennek során az egyes országoknak a második világháborúban játszott szerepét is lemérte." (Népszabadság, 1959. szeptember 13.)

 trianon_4.jpg

Krisztus testét jelképező oltári szentség Nagy Magyarország térképén. Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra kiadott levelezőlap. (Forrás: Aetas, 2003/3-4.)

A tabu szó Trianonnal kapcsolatban  több mint négy évtizedig nem került elő a magyarországi sajtóban. Hitler hatalomra kerülése után a békeszerződések revízióját már nem lehetett tabunak vélni, a magyarországi diktatúrának pedig fel kellett puhulnia ahhoz, hogy nyilvánosan kritizálni lehessen a "politikát" azzal, hogy tabusít valamit, amit nem kellene. 

Márkus László történész 1978-ban a Kritikában, Hanák Péter 1981-ben az Élet és Irodalomban követel több nyitottságot és kibeszélhetőséget Trianonnal kapcsolatban. Hanák ezt írta: "Trianont mindmáig nem sikerült tudatilag feldolgoznunk. A Horthy-rendszer nacionalista revíziós politikája s a második világháborús szerep, úgy látszik, olyan mértékben kompromittálta a trianoni rendezés (?) tárgyilagos kritikai elemzését, hogy évtizedekre torkunkra forrott a szó. Ámbár idéztük a kommunisták elítélő téziseit és elvetettük az imperialista békét, de Trianon egész kérdésköre a nacionalizmus mezsgyéjét súroló tabuk listájára került. Mert elmondtuk ugyan, hogy a versailles-i békerendszer imperialista béke volt, de nyomban hozzáfűztük, hogy a revízió a nacionalizmus agyában fogant. S a kettő közti ellentmondást sem logikailag, sem lelkileg-tudatilag nem oldottuk fel. Márpedig Trianon sokkos hatásának feltárása nélkül a 20. századi magyar 'életérzéshez' és nemzettudathoz sem hozzányúlni, sem hozzáférni nem lehet.” (Idézi Stirling György az Amerikai Kanadai Magyar Életben.)

A rendszerváltás teljes szólásszabadságot, pluralizmust, következésképpen megosztottságot hozott Trianon témakörében is. Visszatért a nyilvánosságba az irredenta, de a nagy többség kizárta a területi revíziót a reális lehetőségek köréből. A Tisza-kultuszt és a Bethlen-kultuszt felélesztő ókonzervativizmussal és a szélsőjobboldali nacionalizmussal visszatért a tőrdöfés-elmélet, az oktorbristák diabolizálása, de nem hiányoznak 1918, a polgári radikális és szociáldemokrata progresszió hívei sem. Sőt, azt is egyre többen emlegették, hogy 1919-ben a Vörös Hadsereg voltaképp az országrablók ellen harcolt, akik Horthyt segítették hatalomra. (Ez persze legfeljebb féligazság, mert a Tanácsköztársaság a nemzetállamokat elsöprő világforradalom távlatához kötötte a létét.) 

Antall József, az újonnan megválasztott miniszterelnök 1990 június harmadikán, Trianon hetvenedik évfordulója előtt leszögezte: "Történelmileg elítéljük ezt a szerződést, ugyanakkor senki sem vitathatja el tőlünk a fájdalom jogát — fűzte hozzá. Magyarország a helsinki alapokmány aláírójaként lemondott a határok erőszakos megváltoztatásáról, ám ragaszkodunk a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításához, mint azt a békeszerződés is tartalmazza." (Népszabadság, 1990. június 4.) Az évforduló előtt a Fidesz képviselőcsoportja nyilatkozatot adott ki, miszerint "a Fidesz mélységes ellenérzéssel figyeli azon szervezetek tevékenységét, amelyek Trianon tragikus évfordulója ürügyén olcsó népszerűségre igyekeznek szert tenni. Kijelentik, hogy szembeszállnak minden olyan törekvéssel, amely szélsőséges nacionalizmusra szélsőséges nacionalizmussal felel." (Népszava, 1990. június 4.) Június 4-én az elnöklő Szabad György egy perces néma felállást rendelt el Trianon évfordulójára emlékezve az Országgyűlésben. A Fidesz képviselői erre kivonultak a teremből. 

Akik nem csatlakoztak a trianoni határokat elfogadó többséghez, azt panaszolták, hogy a Trianon-tabu tovább él. Abban az értelemben, amelyben a húszas években beszéltek a Trianon-taburól, igazuk is volt, mert a határrevízió Európában valóban tabu maradt. Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője ezt írta: „Féltik odahaza azt a kényelmet, amit kialakítottak a hazaáruló időszakban, hogy 'ne sértsük a szomszéd népek érzékenységét' és 'Magyarországnak nincsenek területi igényei', ami azt is jelentette, hogy nem is érdekli, mi történik négymillió hadifogoly magyarral. Trianon kérdése ma is tabu, és sem a magyar, helyesebben a magyarországi híripar, sem a tudományos intézetek, sem a külügyi kormányzat nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a trianoni, jaltai elrendezés széthullásának konstellációjában mi lehetne a magyar feltámadás esélye és az arra való program.” (Népszabadság, 1992. szeptember 11.) Csapót a Népszabadság is, a Magyar Nemzet is elítélőleg idézte.

trianon_5.jpg

A Mohácsi Trianon Társaság emlékműterve (Népszabadság, 2007. szeptember 8.)

A szélsőjobboldali, "nemzeti radikális" körökön kívül is akadt, aki szerint a trianoni határok megváltoztatására lenne lehetőség. A tőlük meglehetősen távol álló Méray Tibor is így vélekedett: "A jugoszláviai események vérrel írt pontot tettek az 1920-as trianoni és az 1947-es párizsi békeszerződések mint érinthetetlen tabuk után. A többé- kevésbé tájékozatlan Nyugatnak megmutatták, hogy ezek a kék mesterséges, és éppen ezért az ott meghatározott formájukban örök időkig fenn nem tartható államokat hoztak létre, illetve konfirmáltak. Ahogy az erőszakkal összetartott Szovjetunió sem állt fenn 74 évnél tovább, az 'utódállamok' közül a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd a helyébe lépő Jugoszlávia is gyakorlatilag megszűnt létezni. A Csehszlovák Köztársaság ma már Cseh- és Szlovák Köztársaság, amelynek egysége bizonytalan, Románia pedig, amely egész sorát szegte és szegi meg a két keszerződésben vállalt kötelezettségeinek, képtelennek mutatkozik arra, hogy kilábaljon mély politikai, gazdasági és morális válságából, s ugyanakkor kevéssé titkolja, hogy keleten határváltoztatásra készül, csak éppen a saját javára. Franciaországban élve, teljesen világos előttem, hogy a jugoszláviai események nyomán Nyugaton megkezdődött az 1920-as és az 1947-es békediktátumok és ezzel párhuzamosan talán az Osztrák-Magyar Monarchia szerepének és szétverésének átértékelése is." Méray azt javasolta, hogy kezdetnek hozzunk létre egy osztrák-magyar konföderációt. (Köztársaság, 1992. április 24.)

trianon_7.jpg

Feltámadás Nagykanizsán. Szabad Föld, 2001. augusztus 24.

A minden korábbinál pluralistább nyilvánosságban helyet kapott már az az kevéssé népszerű nézet is, miszerint Trianon igazságtalanságának tételezésével nem fér össze a nemzetállami szemlélet. Ennek az álláspontnak a reprezentatív képviselője Bauer Tamás: "Míg Trianon előtt a Kárpát-medence lakosságának 52 százaléka élt kisebbségi sorban, közvetlenül Trianon után csak mintegy 30 százaléka, ma pedig (a cigányoktól eltekintve) alig 10-12 százaléka. Ha a kisebbségi helyzetet valaki rossz dolognak tartja – márpedig a Trianon miatt kesergők a magyar kisebbségeknél nyilvánvalóan annak tartják –, akkor a trianoni határokat igazságosabbnak kellene tartaniuk, mint a történelmi Magyarország korábbi határait. Akkor legfeljebb a trianoni határváltozások mértékét tarthatják igazságtalannak (hiszen a harminc-ötven kilométerrel odébb megvont határok esetén még kevesebben kerültek volna kisebbségi helyzetbe, és emiatt a konkrét határokat joggal tarthatták akkor igazságtalannak), de nem a változtatás tényét. Aki magát a változtatás tényét kifogásolja, s aki ezen az alapon tekinti nemzeti tragédiának a trianoni békeszerződést, az úgy gondolja: a magyaroknak több joguk van arra, hogy saját államukban éljenek, mint a románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, szerbeknek és ukránoknak." (Galamus, 2011. június 4.)

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr2714082831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.