Magzatlantisz

Magyarország és az abortusz 1.

2018. július 16. - hacsa.

Az ókorban egyszerűbb volt megszületni hagyni és azután megölni a nem kívánt gyereket, mint magzatként elvetetni, mert a törvények a gyereket általában még nem tekintették embernek, a megölésüket, kivált a lányokét meghatározott esetekben apai jognak tekintették, viszont a magzatelhajtásba a nők jelentős része belehalt. Aquinoi Szent Tamás és a középkori keresztény gondolkodók túlnyomó része az embriót még nem tartotta lelkes, emberi lénynek, ezért az elhajtásukat bűnnek, de nem gyilkosságnak tekintette. A nők döntésén alapuló, legális abortusz a keresztény világban sokáig elképzelhetetlen volt, az illegális pedig széleskörű, mindennapi gyakorlat. Sokszor életszükséglet. (2. rész)

A 19. századi lapokban, folyóiratokban vagy éppen a Pallas Lexikonban az abortuszról mint orvosi problémáról, spontán vetélésről, az anya életét megmentő orvosi beavatkozásról és elterjedt bűncselekményről sokat olvashatunk, de a legalizálás lehetősége komolyan nem vetődött fel. Vita még nem volt, vicc már volt. "Dr. Hombár Mihály védbeszédei" között találjuk a Borsszem Jankó 1884-es évfolyamában ezt a meglehetősen morbid darabot: "Védenczem Péteri Rozália, okl. bába tapasztalván, hogy a teherben lévő úrhölgy magzatától mindenáron szabadulni kíván, a méhmagzat élete tehát addig, míg anyjában tartózkodik, a legnagyobb veszélyben forog —híven letett esküjéhez, sietett a veszélyben forgó magzatot anyjától haladék nélkül elválasztani. Nem tagadom, hogy a terhes úrhölgy ezen magzat-életmentési procedúrába belehalt; ámde az is bizonyos, hogy a magzat még ez idő szerint életben van. Lehet-e hát védenczemet indokoltan magzatelhajtás bűntettével vádolni?! Nem, és ezerszer nem! Hiszen tények bizonyítják, Тек. Tvszék, miszerint védenczem nem a magzatot hajtotta el az anyától! Miután pedig mindez a méhmagzattal való előleges összebeszélés nélkül történt, és büntető törvényünk a terhes elhajtásának bűntettét nem ismeri, kérem védenczemet tényálladék hiányában fölmenteni."

abortusz_1_1.jpg

A Borsszem Jankó prókátora, Dr. Hombár Mihály

A cikkben szereplő újságok elérhetőek  ADT szolgáltatásunkban!  

 A fajvédelem és a fajnemesítés ideája magával hozta a szelektív abortusz gondolatát. Az Alkotmány című lap 1903-ban beszámol arról, hogy a brémai alkoholellenes kongresszuson "élénk vitát idézett elő Rüdin dr. berlini orvos, azon eddig hallatlan állásfoglalása amellett, hogy a faj fenntartása érdekében oly radikális eszközök igénybe vételétől sem riadna vissza, mint a kasztráció és a mesterséges abortusz. Ugyanis azt mondja Rüdin, hogy az alkoholista utódjai a fajfenntartás szempontjából értéktelen, sőt veszedelmes egyedek. Az alkoholista fajfenntartási képességét tehát lehetetlenné kell tenni." Dr. Ernst Rüdinnek ekkor még nem volt nagy sikere radikális javaslataival, pár évtizeddel később már annál inkább. Vezető szakember lett a náci birodalomban. 

Harkányi Ede, a fiatal polgári radikális szociológus és szabadgondolkodó A holnap asszonyairól írt könyvében (1905) kifejti, hogy az abortusztilalom pótcselekvés, mely a társadalom bajait nem enyhíti. "Az anyának magzatelhajtásért való büntetése tehát aggályos, mivel egyrészt csak végső szükség okozhatja és egyúttal menti is e tettet, másrészt pedig a büntetés eredeti oka nem annyira társadalmi, hanem inkább vallásos érdek./.../ A büntetendő cselekmény perrendszerü igazolása a dolgok természeténél fogva igen nehéz, és mégis nálunk 1903-ban magzatelhajtással vádoltak közül 4 férfit s 79 nőt ítéltek el. Különben a statisztikai kimutatás szerint Magyarországban egy millió lakosra 7,3, Dániában 4, Németországban 2 közvetlen gyermekölés esik és került a bíróság elé. De hány marad felfedezetlenül! Ezenkívül virágzik az indirekt gyermekölés: dajkaságba való adás és felfedezetlen abortus. Tehát a büntetés legelső célját: a javítást nem is éri el. /.../ Bentham szerint a magzatelhajtás a népesség elleni bűn. Csakhogy e vétket maga a társadalom hívja ki és büntetéssel nem nyomja el."

abortusz_1_2.jpg

Harkányi Ede és az asszonyok Vedres Márk plakettjén

Jött a világháború, és jöttek az oroszok. A Nyugat köréhez tartozó Szász Zoltán író, akit majd a Tanácsköztársaság idején börtönbe zárnak, így ír 1915-ben a Pesti Hírlapban: "Számomra s minden igazságosan gondolkodó ember számára nem lehet kétséges a felelet: igenis a nőnek van joga a megszabadulásra. Persze nekem s az igazságos és haladó szellemű embereknek könnvű a helyzetük; mi mindig, a legmélyebb békeidőben is azt vallottuk, hogy az emberi jogok teljességéhez hozzátartozik a testünk fölött való rendelkezési jog is. E szerint tehát, ha a nő nem akarja — bármi okból — vérével, energiáival, életerőivel kifejleszteni azt a magzatot, melynek csiráját magában hordja, akkor ennek eltüntetéséhez joga van. Persze ez a jog nem mai jog. Ez a jövő zenéjének egy távoli akkordja még csak. Az állam, a mai állam nem így gondolkozik, mint én, hanem ellenkezőleg, a magzatelhajtást, ha csak különös okok nem teszik indokolttá, bünteti. S ha az ember a különböző nemzetiségű és pártú szakemberek és írók erre vonatkozó véleményét olvassa, azt tapasztalja, hogy a mai államoknak ez a reakciós felfogása sok, különben eléggé haladó szellemű ember gondolkodását is megfertőzte. De ha rendes körülmények közt még úgy idegenkedik is az állam a magzatelhajtás megengedésétől, kétségtelen, hogy az orosz invázió e kéretlen következményeinek eltüntetését nem fogja üldözni. S remélhetőleg az orvosi karban is lesz elég felvilágosodottság arra, hogy ne akadékoskodjék, s azt tegye, amit a háború e mártírnői követelni fognak."

abortusz_1_3.jpg

Szász Zoltán író, újságíró (1877-1940) fényképe a Hungaricana gyűjteményéből.

Ahhoz azonban még egyszer el kellett jönniük az oroszoknak, hogy harminc évvel később átmenetileg felfüggesszék az abortusztilalmat.

A háborús emberveszteség, a hadviselés miatt elmaradt gyermekáldás, a spanyolnátha, az egykézés terjedése és mindezek fölött Trianon a magyar nemzet vészes elsorvadásának rémképét idézte föl, és demográfiai pánikreakciót váltott ki. Huszár Károly exminiszterelnök 1927-ben a Felsőházban kétórás drámai beszéddel igyekezett fölverni a nemzetet. Valós és valótlan számadatokkal ecsetelte a népesedési helyzet drámaiságát. Többek között azt mondta, hogy "Lovrich tanár szerint 15.000 szülésre 6000 abortusz esik és ezek közül a nők közül 30 százalék pusztul el." (Budapesti Hírlap, 1927. november 12.) A húszas években a történészek becslése szerint 220-230 ezer szülésre 75-100 ezer túlnyomórészt természetesen illegális abortusz esett, tehát a Huszár által említett arányszám nagyságrendileg reális, viszont a női áldozatok számára vonatkozó állítás teljesen abszurd. Az abortuszton átesett nők kb. 1%-a halt meg a beavatkozás következtében, és kb. 10%-uk szenvedett el maradandó egészségkárosodást. 

De "Lovrich tanár" valóban ezt az abszurd adatot terjesztette írásaiban és előadásaiban, és ő volt ebben a korban az egyik legnagyobb szaktekintély. Lovrich József (1868-1935) nőgyógyász professzornak bokros érdemei voltak a magas színvonalú bábaképzésben, 1913-tól haláláig ő igazgatta a fővárosi bábaképző intézetet. 1923-ban, amikor a Faluszövetségben beszélt az egykézés orvosi következményeiről, még ő sem hitt a törvényes tilalom erejében: "A klinikák tele vannak olyan asszonyokkal, akiket ezekkel a tiltott műtétekkel és eszközökkel fertőztek meg. Ezt azonban szigorú törvényekkel nem nagyon lehet megakadályozni. Az abortusz terjedésének megakadályozására — így vélte Lovrich — csak egyetlen eszköz van: a fölvilágositás." (Népszava, 1923. február 21.)

Négy évvel később a Kis Újságban már egészen másképp nyilatkozott: "Magyarországon valóságos heródesi gyermekgyilkolás folyik a tiltott műtétek agyonszégyenlése által. Évenkint harmincezer fiatal anya pusztul el nálunk csupán azért, mert végzetes könnyelműséggel veti alá magát a legkockázatosabb kínzásnak. /.../ A javasasszonyokat és kuruzslókat, de mindenkit, aki ilyen tiltott műtéteket, operációkat végez, a legszigorúbban kell felelősségre vonni. /.../ Az új büntető törvénykönyvbe kellene felvenni olyan szakaszokat, amelyek a szülések körüli kuruzslást lehetetlenné teszik. Ahol ismételten követi el valaki ezt a bűnt, ott a büntetés többszörösét kellene kiszabni, majd elmenne akkor az angyalcsinálástól a kedvük ezeknek a boszorkányoknak. A tisztességes anyáknak minden ilyen esetet föl kellene jelenteniük az ügyészségnél a magyar asszonyok nemzeti becsületének a megmentése érdekében. Akik haszonlesésből követik el a bűnt, azokat az elfogadott honorárium százszorosáig kellene pénzbüntetéssel is sújtani a börtönön kívül." Lovrich másutt felpanaszolta, hogy a legkiválóbban képzett bábáknak is olyan gyalázatosan alacsony a fizetésük, hogy nem csoda, ha kísértésbe esnek. Lovrich nem véletlenül nevezi az "angyalcsinálókat" boszorkányoknak. A boszorkányperek obligát vádpontja volt a magzatelhajtás. És akkoriban ezt a halálos ítélethez nem is kellett "perrendtartásszerűen" bizonyítani.

A kor másik nevezetes nőorvosát, dr. Totis Bélát Lovrich ellenpontjának tekinthetjük. Az ő pesti szalonját többek között Faludy György, Karinthy Frigyes, Pálóczy-Horváth György, Major Tamás, Tímár József látogatta. Totis doktor a szociáldemokrata orvosok vezéralakja volt. 1932 elején a szociáldemokrata orvosok és jogászok hatalmas érdeklődés mellett  vitaestet tartottak a születésszabályozásról. Totis volt a főelőadó. Felkérték pártjuk parlamenti frakcióját, hogy dolgozzon ki törvényjavaslatot az óvszerek ingyenes terjesztéséről a társadalombiztosítás keretében és szorgalmazzák az abortusztörvény megváltoztatását, mert "a mai társadalom, amely sem az anyát, sem a gyermeket egészségügyi, jogi és szociális védelemben kellőképpen nem részesíti, nem követelhet korlátlan gyermekszületést sem, és nem foszthatja meg a gazdasági viszonyaitól amúgy is szenvedő nőt azon jogától, hogy gyermekei világrahozása felett maga rendelkezhessen". A tanácskozásról kiadott könyvet elrettentő példaként ismerteti a Bangha Béla által szerkesztett fundamentalista katolikus folyóirat, a Magyar Kultúra.

A Népszava 1932 június 26-án "Margaret Sanger harca" címmel közölt cikket az amerikai polgárjogi harcosról: "Húsz éve már, hogy Margaret Sanger kitartó küzdelmet folytat, hogy minden asszony szabadon határozhasson afölött: mikor és hány gyermeket akar a világra hozni. Húsz év előtt kezdett harcolni anyasági tanácsadóhelyek fölállításáért. Ezeken a tanácsadóhelyeken a születések szabályozására oktatták ki az amerikai asszonyokat, hogy elejét vegyék az abortuszokat kísérő hosszadalmas betegségeknek, elhalálozásnak, börtönbüntetéseknek. Sokat üldözték tanácsai miatt. Több ízben ült börtönben, agitációs gyűléseit rendőrök kergették széjjel, kikutatták és föloszlatták a tanácsadóhelyeket, de Margaret Sanger kitartott eszméi mellett. Betegápolónő volt. Proletár anyák ápolásával eltöltött hosszú évek alatt tapasztalta, hogy csak kétféle eshetőség között választhat a szegénységben élő asszony. Vagy mint szülőgép, egyik gyereket a másik után hozza a világra, vagy örökös rettegések között abortusszal szakítja meg a terhességet."

abortusz_1_7.jpg

Margaret Sanger

Totis Béla 1932 őszén a nemi élet reformjáért küzdő liga kongresszusán lépett fel Brünnben, és erről nagy beszámolót írt a Népszavába: "A nemi életet ki kell szabadítani megkötöttségéből és a súlyos bilincsekből, amit a mai társadalom rakott rá. Fölismerték, hogy a társadalom mai berendezkedése a nemi élet természetességét természetellenes boldogtalansággá változtatja, holott a társadalmi berendezkedések célszerű megváltoztatása új örömöket és új boldogságot tudna az emberi élet legfontosabb területén biztosítani./.../ A különböző nemzetek részéről megjelent orvosok egymás után mondották el a szülési kényszerre ítélt nők nyomorúságát, az abortusz-járvány pusztítását, és e sorok írója hívta föl a figyelmet arra, hogy a modern népbetegség, az abortusz elsősorban a proletariátus asszonyai sorában pusztít, és az abortusz mint betegség is egészen másképpen folyik le az egyes társadalmi osztályok női között. Egyhangú követelés volt az, hogy az abortusz-törvényt a megváltozott gazdasági viszonyoknak megfelelően alakítsák át. A fogamzásmegelőzés problémája azzal az érdeklődéssel került tárgyalásra, ami kijár ennek a tudománynak, amelyik gyermekcipőjét kinővén, máris hatalmas fejlődésnek indult. A fogamzásmegelőzés az összes műveit nyugati államokban hatóságilag is, társadalmilag is elintézett kérdés és már csak tudományos probléma." (N.b. Lovrich a fogamzásgátlás minden eszközétől eltanácsolta a nőket.) 

Ez volt a reform liga utolsó kongresszusa. A náci hatalomátvétel elsöpörte a nemi élet fölszabadítását célzó reformmozgalmat, és a magyarországi lapok megteltek azokkal az írásokkal, melyek a fajnemesítő célkitűzések keretében tárgyalták, kiket kellene szülésre serkenteni, kiket kellene sterilizálni, kinek a magzatát kell védeni és kiét elhajtani. 1936 elején például a Pesti Napló közölt ilyesféle cikket:

abortusz_1_4.jpg

Benedek professzor az egyházi álláspontnak a faji szempontokhoz alkalmazását szorgalmazza: "Mértékadó helyen kifejtettem, hogy a fajegészségi reformok csak az egyházi és világi álláspont összhangzásba hozása útján vihetők keresztül. Az egyházi álláspont erkölcsi jelentősége kétségtelen, és ennek hatását a törvényes rendelkezések keresztülvitelére nem lehet elhanyagolni. Központilag vezetett és ellenőrzött házassági és családalapítási tanácsadók felállítása, minden nagyobb vidéki városban, elodázhatatlan. De a házassági és születési ellenőrzés ne álljon meg a házassági és családi tanácsadók megszervezésénél, hanem a házasság előtti orvosi vizsgálat mellett, a törvényes házassági tilalomra, eugenikai javaslatra a terhesség megszakítására is szolgáljon." Benedek professzor a fajnemesítésben élenjáró Németország példájának követésére buzdít.

Az 1937 január elsején hatályba lépett új büntetőtörvénykönyv tovább szigorította az abortusztilalmat.

abortusz_1_5.jpg

Magyar Lapok, 1937. január 14.

Korábban az orvosnak joga volt végrehajtani az abortuszt, ha úgy ítélte meg, hogy az veszélyezteti az anya életét. Kétségtelen, ez a lehetőség sokak számára kiskapuként szolgált. Bábák és orvosok is összejátszottak úgy, hogy a bába elindította a folyamatot, amelyet aztán a doktornak már orvosi okokból is végig kellett vinnie. Az új büntetőtörvénykönyv szigorú konzultációhoz kötötte az orvosilag indikált abortuszt és az ügyészséget is bekapcsolta a folyamatba. Az orvos csak akkor végezhette el a saját döntése alapján a küretet, ha közvetlen és azonnali életveszély állt fenn, amelyet utólag igazolnia kellett. 

 A Pesti Napló Képes Melléklete közölte 1931. március 15-én ezt a fotót:

abortusz_1_6.jpg

Friedrich Wolf Németországban voltaképpen polgári engedetlenségnek tekintette az abortusztilalom megszegését. Ő egyébiránt illegális kommunista volt, a hitleráj elől a Szovjetunióba menekült, a világháború után az NDK diplomatájaként tevékenykedett. Fia, Marcus Wolf a kelet-német állambiztonsági szolgálat, a rettegett Stasi főnöke lett. 

A sorozat második részét lásd itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr5714113905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.