"Öszvérhajcsárból - király"

I. Zogu királlyá választása a magyar sajtóban

2018. október 02. - Horváth.Krisztián

„A huszadik században nem igen teremnek új dinasztiák. Csak a Balkán-félsziget egyik legnyughatatlanabb része, az albán föld örökölt még annyit a régi idők romantikájából, hogy amíg másutt egymás után dőlt romba egy sereg trón, addig Albánia aránylag rövid időn belül most ád másodszor új dinasztiát Európának. Kevéssel a háború kitörése előtt a román király rokona, Wied Vilmos herceg került az albán trónra, most pedig egy régi felsőalbániai nemesi család fia koronáztatja magát királlyá Tiranában.” – Így kezdődik a Budapesti Hírlap 1928. augusztus 26-i számában az „Achmed Zogu karrierje” című cikk, mely annak apropóján jelent meg, hogy a korabeli olvasók számára összefoglalja a hamarosan megkoronázandó új albán király, I. Zogu életútját.

Alábbi cikkünkben a 90 évvel ezelőtt kikiáltott albán királysággal kapcsolatos korabeli és hazai sajtóhírekből szemezgetünk.

A cikkben szereplő újságok elérhetőek  ADT szolgáltatásunkban!  

tv_zogu.png„I. Zogu, Albánia királya” – A Tolnai Világlapja 1928. szeptember 19-i számában megjelent kép és aláírása

Bár más lapok sem maradtak le a szenzációs hír világgá kürtölésében, az egyik talán legkorábbi híradás annak lehetőségéről, hogy az addig köztársasági elnökként funkcionáló Zogut esetleg királlyá kiáltják ki, az Esti Kurir 1928. augusztus 18-i számában olvasható:

esti_kurir_0818.pngCikk az Esti Kurir 1928. augusztus 18-i számában

A Budapesti Hírlap fentebb már idézett cikke Zogu karrierjének ismertetéséről így folytatódik:

„Achmed Zogu bég ez a romantikus hőse a háború utáni modern kornak. Pályafutása valóban rendkívüli. Mint pártvezér kezdte, mint diktátor folytatta és most mint alkotmányos király kezdi meg életének utolsónak szánt szakaszát. Akkor még kevesen gondolták volna, hogy négy év múlva uralkodó lesz ebből az enervált arcú, harminc éves fiatalemberből, akinek szemében olyan nyughatatlanság van és arcvonalaiban annyi szlávos lágyság.

Neve a háború után bukkant fel itt-ott az európai lapokban. Akkoriban Fan Noli volt Albánia ura, aki Rómához húzott. Achmed Zogu viszont, aki Fan Noli ellenzéke volt, és aki ellenzéki létére az életét veszedelmezte volna, ha a helyszínen csinál ellenzéki politikát, ebbez az időben Belgrádban székelt barátaival és innen irányította az elsőkészületeket Fan Noli megbuktatására. Ez sikerült is 1924-ben. Achmeg Zogu bég megszerezte a hatalmat hazájában. Nemsokára pedig a lapok arról adtak hírt, hogy míg eddig Achmed Zogu székelt Belgrádban, addig most Fan Nolit látni gyakran a szerb főváros utcáin. Ugyanazt a Fan Nolit, akit kormányzása idején olasz barátsággal vádoltak.

Ebből a szerepcseréből pedig – amely nem egyedülálló a fiatal Albánia történetében – a világ azt a megfigyelést tette, hogy úgylátszik az események ereje és a politikai érzék Albánia urát mindig Olaszország felé orientálja, viszont az albán kormány ellenségei mindig szívesen látott vendégek Belgrádban.”

A fentiekhez némi kiegészítés a Friss Ujság 1928. augusztus 30-i számában az alábbi hír:

friss_ujsag_0830.pngCikk a Friss Ujság 1928. augusztus 30-i számában

Az Uj Barázda 1928. szeptember 4-i számában „Öszvérhajcsárból – király” című cikkében foglalkozik részletesen Zogu múltjával, mely a Budapesti Hírlapban és a Friss Ujságban megjelentekhez képest némileg más stílusban ad összefoglalót az új albán király korábbi életéről:

uj_barazda_0904_kep.png„Az uj albán király ünnepi bevonulása Tiranába” – rajz és képaláírás az Uj Barázda 1928. szeptember 4-i számában

„Hol volt, hol nem volt... Csakugyan ugy kellene kezdeni ezt a történetet, mint a mesét... Volt egyszer egy szegény fiatal földmívesember, aki két keze munkájával tartotta el fáradt, törődött szüleit. És a mese végén... az ország, amelynek hű és buzgó fia volt, királlyá választotta és aranyos szegélyü biboros trónjára ültette...
Valahogy igy történt ez Albániában, amelynek népe szombaton

határtalan lelkesedéssel választotta királyává Achmed Zogu béget, aki még nem is olyan nagyon régen, a háboru előtt, egyszerü öszvérhajcsár volt egy albán faluban.

Akkor talán még maga sem sejtette, hogy olyan pályát fut meg, amelynek végén az álmok álma, a korona és a trón áll, nem sejtette, hogy egy egész nemzet lelkes hódolatát fogadhatja majd az, aki valamikor, fiatalabb korában, mint ennek a forróvérü népnek egy névtelen polgára, verejtéket izzadva, fáradtan rótta az öszvérek nyomában a tiranai országutat, itatta, etette az agyonhajszolt állatokat, hogy aztán egy-egy terebélyes fa árnyékában, vagy valamely árnyas forrásnál hüsöljön egy darab szalonna meg egy korty pálinka mellett...”

Noha a leendő albán király muzulmán családba született, a fenti lírai hangú ábrázolás az árnyékban megpihenő, szalonnázó és pálinkázó fiatal Ahmed Zoguról az Uj Barázda cikkében olyannyira bukolikusra sikeredett, hogy a legjobb az, ha azonnal tovább is folytatjuk a fentiek olvasását:

Persze, nem nehéz elhinni, hogy a tiranai országuttól az albán királyi palotáig hosszu és kalandos pályafutást kellett megtennie annak a kivételes tehetségü, óriási akaraterejü, éleseszü embernek, aki most végre révbe érkezett és akinek kezébe az albán nép bizalma a királyi hatalmat adta. Nagyon tanulságos ez a pályafutás, ez a meseszerüen kalandos élet, amely Achmed Zogu bég, egykori öszvérhajcsárnak osztályrészül juttott a sors jóvoltából.”

tv_kiralyvalasztas.png„Királyválasztás Albániában. A tiranai parlament tagjai felvonulnak az ünnepélyre (Schwartz Oszkár felvétele)” – A Tolnai Világlapja 1928. szeptember 19-i számában megjelent kép és aláírása

Ilyen entrée után a cikk azért némileg megállapodik a meseszerűség és a tárgyilagosság között, bár a pátosz távolról sem hiányzik a sorokból:

„Achmed Zogu előkelő albán családból származik, az ugynevezett Zogolli házból, amely a tizenötödik században a legendás hirü Szkander béget támogatta a törökök ellen vívott háboruban. Az Albánia északi részében letelepedett család, amelynek számos tagja tünt ki a háboruskodásban egyéni bátorságával, vitézségével, harci tetteivel, hamarosan nagy hatalomra tett szert az ország e részében, de az örökösen tartó forrongás folyamán, amelyek Albániában az utolsó évtizedekben napirenden voltak, a Zogolli család szerencsecsillaga is letünt egy időre és Achmed Zogu nagyszülei már teljesen elszegényedett emberek lettek.

Apja egyszerü földmíves volt, akit Achmed Zogu már fiatal korában elvesztett és özvegy édesanyja nevelte, aki még csak iskoláztatni sem tudta a nagyon tehetséges gyermeket.

Mindössze három évig járt iskolába Konstantinápolyban, ahonnan visszakerülve, a Tirana közelében levő Zogu községbe, szülőhelyére, abbahagyta a betüvetés tudományát és öszvérhajcsárnak csapott fel. Egyik faluból a másikba hajtotta a kereskedők áruval megrakott öszvéreit, etette, itatta, legeltette őket és a kereskedőkkel való érintkezésben nemcsak természtes esze fejlődött szépen, hanem kivételes nyelvtudásra tett szert, amelynek később a háboru folyamán nagy hasznát vette és talán nem kis részben ennek a nagy nyelvtudásnak köszönheti azt a nagyszerü haladást, amelyet egyre felfelé ivelő pályafutása a későbbi években mutat. Az élelmes Achmed pár év mulva szorgalmas munkájával már annyit szerzett, hogy elkezdett a saját öszvéreivel fuvarozni, majd lovakat vásárolt s ezeket adta bérbe az utasoknak. Azután kereskedő lett, vásári árus, ujabb nyelveket tanult és ha nem jön közbe a világháboru, ma talán virágzó üzlete lenne valahol az uj albán uralkodónak.
De a háboru véget vetett a jól jövedelmező kereskedelmi tevékenységnek. Az alig huszéves Achmed béget, aki akkor nagyon szükös viszonyok között tengődött, egy osztrák tiszt fedezte fel mint kitünő nyelvtehetséget és az albán Vorra községben mint tolmácsot alkalmazta a megszálló seregek parancsnokságánál. Mint tolmács sok titokkal ismerkedett meg, egészen uj világ tárult fel előtte és ezeket az ismereteket nagy sikerrel hasznositotta későbbi életében. Mindig kitünő értesülései voltak mindenről, titkos megbizatásait nagyon jól végezte és jól is fizettette meg.
Majd önként jelentkezett katonának s a közös hadseregben mint szakaszvezető harcolt. Itt katonai erényeket, bátor fellépést, fölényt és önbizalmat szerzett, megtanult németül és tökéletesítette ismereteit, tudását. Pár évig Bécsben szolgált még és hét évvel ezelőtt tért vissza Albániába, ahol rögtön élére állott annak a mozgalomnak, amely Albánia függetlenségét tűzte ki célul.
És most bámulatos gyorsasággal emelkedett felfelé. Huszonnyolc éves korában már az albán köztársaság belügyminisztere, később miniszterelnöke, azután a már szabad és független Albániának első köztársasági elnöke lett. Mint ilyen, rendkívül erős, szinte zsarnoki természetnek mutatkozott a fiatal, megnyerő külsejü, hatalmas termetü Achmed bég és a nép ösztönszerüen megérezte, hogy a kegyetlen, erős akarat, az önkény mögött egy hazájáért izzóan lángoló sziv dobog, egy férfi szive, aki érdemes arra, hogy engedelmeskedjenek neki, aki tud parancsolni és mindenáron keresztülviszi azt, amit akar. Mint az albán nép diktátora, az olasz nemzet pártfogását, rokonszenvét megnyerte a fiatal ország számára és ennek segítségével érte el azután, hogy két nappal ezelőtt Tiranában kikiáltották a köztársaságból királysággá átalakult Albánia királyává...
Hol volt, hol nem volt...”

tv_tiranai_parlament.png„A tiranai parlament a királyválasztás napján (Schwartz Oszkár felvétele) – A Tolnai Világlapja 1928. szeptember 19-i számában megjelent kép és aláírása

A Budapesti Hírlap 1928. augusztus 26-i számában „Achmed Zogu karrierje” című, fentebb már idézett cikkében aztán az Uj Barázdában megjelentekhez képest némileg tárgyilagosabb, ugyanakkor mégis némiképp elfogult hangfekvésű ismertetés következik Zogu király korábbi életéről és politikai karrierjéről:
Achmed Zogu tehát – négy évvel ezelőtt – megszerezte a hatalmat, nemsokára már köztársasági alkotmányt adott országának, amelyet 1925. elején törvénybe is iktattak. Ellenzékének vezérei úgyszólván egytől-egyig eltávoztak az országból, ő maga pedig megkezdte  Albánia közigazgatásának kiépítését. Megválasztatta magát köztársasági elnöknek, minden nevezetesebb helyre olyan embert tett, akinek képességeiről személyesen volt meggyőződve és olyan erős kézzel biztosította a nyugalmat s a kormány tekintélyének tiszteletét, hogy a vagyoni és magánbiztosságot helyreállította. A hegyekben ugyan gyakran támadt csete-paté egyes fölkelő törzsek és a katonaság között, de ezeknek Achmed Zogu mindig nagyon erélyesen vetett véget. Ez a rend azonban mégsem látszott annyira kiegyensúlyozottnak, hogy megindulhatott volna az ország gazdasági föllendülése. A külföldi tőke elzárkózott Albánia elől. Úgy látszott tehát, hogy hiába tartja a rendet Zogu bég, rezsimjéből nem születhetik meg az ország regenerálódása. És ekkor jelentkezett Olaszország. Az olasz kormány ugyanis belátta, hogy a Balkán e részének pacifikálása, rendjének biztosítása egész Európának érdeke. Kölcsönökkel siettek az olaszok az albán nemzet segítségére, szakembereket adtak kölcsön az albán kormánynak, hogy a kölcsönöket célszerűen használhassák fel, segítségére voltak a reguláris katonaság kiképzésében, azzal, hogy olasz katonatiszteket bocsátottak az albán kormány rendelkezésére erre a célra.
Albániának ezt a konszolidálódását azonban nem nézte jó szemmel Jugoszlávia. És míg addig inkább az albán törzsek okoztak galibát a szerb-albán határon, most egyre gyakrabban merültek olyan incidensek, amelyekről megállapították, hogy azt nem albán részről okozták. Ez természetesen elmérgesítette a szerb-albán viszonyt, sőt nagyon fölkeltette a szerbek féltékenységét Olaszországgal szemben is, amely szerintük ráteszi kezét Albániára, megveti lábát a Balkánon. Annál nagyobb volt tehát a belgrádi kormány lamentálása, amikor 1926 őszén közzétették a tiranai szerződést, amelyet Achmed Zogu kötött Mussolinivel.
Ez a szerződés ugyanis megerősítette azokat az előjogokat, amelyeket a Népszövetség már 1921-ben biztosított Olaszország részére Albániát illetően. Ez az első tiránai szerződés volt Zogu bég első történelmi cselekedete. Tavaly azután követte ezt a második tiránai szerződés, amelyben Olaszország és Albánia kölcsönös területi garanciát vállalnak egymásért, ami azt jelenti, hogy ha például Albániát egy harmadik hatalom megtámadja, akkor az olasz kormány köteles katonai segéítséget nyujtani az albánoknak. Természetes, hogy ha a háború Albánia területén folyik, akkor az olasz katonaságnak át kell majd hajóznia a balkáni félsziget albán területére.
Ebben a két szerződésben a szerbek olyan szövetséget láttak, amely lehetővé teszi Olaszország számára, hogy biztosítsa pozícióját, az albán kikötőkben, amelyek éppen az Ádria torkában vannak, tehát az Ádria kulcsának tekinthetők. Ettől fogva mérgesedik el úgy az olasz-jugoszláv viszony, amely azóta nem egyszer tartotta izgalomban egész Európát.”

tv_zogu_erkezik.png„I. Zogu (x), Albánia királya megérkezik a választási ünnepély színhelyére (Schwartz Oszkár felévtele) – A Tolnai Világlapja 1928. szeptember 19-i számában megjelent kép és aláírása

Az olasz orientációt kihasználva Zogu, akkor még Albánia köztársasági elnökeként, odahaza tovább építgeti hatalmát – ez derül ki a fenti cikk folytatásából. Hozzá kell tennünk, a cikk valóban nem teljesen mentes minden elfogultságtól az albániai olasz befolyás megítélése kapcsán:
„Zogu bég pedig közben tovább dolgozott. Útakat, városrészeket épített, a kikötők fölszerelését megjavította, az albán kivitel az ő kormányzása alatt az ötszörösére emelkedett, a vasutakat teljesen nélkülöző országban az olaszok segítségével repülőjáratokat rendezett be, amelyeke minden nagyobb albán várost összekötnek a fővárossal, föllendítette az ország kereskedelmét és mezőgazdaságát és ha óriási adókat vet is ki, mégis uralma nyomán bizonyos gazdasági javulás mutatkozik. Ez az érdeme Zogunak pedig sokkal nagyobb, mint politikai túlzásaiból eredő hibái. Hiszen Albániában olyanok a viszonyok, hogy ha nem ő, akkor más követi el ezeket az egyoldalú politikai hibákat.
Achmed Zogu egyre szorosabbá teszi az olasz-albán viszonyt, mert meggyőződött róla, hogy eddigi eredményeit is főként az olaszok jóindulatu támogatásának köszönheti. És ha személyi, családi és politikai féltékenykedés sok embert el is különít barátainak sorából, bizonyos, hogy az eégsz albán nép belátta már, hogy a gyönge Albánia csak úgy tud megerősödni és civilizálódni, ha nem egy erőszakos, kapzsi és nagyzási hóbortban szenvedő külön részekből álló államnak enged befolyást belügyeibe, – mint ahogyan azt bizonyos helyen szeretnék – hanem olyan civilizált nagyhatalom védősége alá helyezi magát, mint Olaszország, amely egyrészt nem közvetlen szomszéd, másrészt pedig éppen világpozíciójának tudatában nem akarja elnyomni az albán nemzeti aspirációkat.
Ez a történelmi felismerés, amely Albániát elindította a boldogulás útjára, Zogunak az érdeme. És az olaszok be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az anyagi jótéteményeket kívül évről-évre több albán ifjut küldött Zogu bég Olaszországba tanulni, a tehetősebb albán ifjak mind ott nevelődnek  és ezek valamennyien azt tapasztalják, hogy az olaszok nem elnyomni, hanem támogatni akarják a független albán államot.
És ha nemsokára – mint azt megbízható hírek mondják – megépítik az első vasutat Albánián keresztül Durazzótól Szalonikiig, amely Szerbia megkerülésével Szalonikin át Sztambulba vezetne, akkor a világ Zogu érdemének fogja betudni azt a tényt, amely nem csak Albániát, hanem egész Európát érdekli. Egyes lapok máris úgy írnak erről a vasutvonalról, mint párhuzamos ellenvonaláról a Berlin-Bagdad direkciónak. Ezen a vonalon a Balkán legnagyobb részének megkerülésével sokkal gyorsabban lehet majd elérni a keletet. Londonból például Konstantinápolyig teljes huszonnégy órával rövidül meg az utazás a régi, Belgrádon át vezető útvonallal szemben. Már az is el van határozva, hogy az ádriai-szoroson Bariból Durazzóba sines hajók fogják átszállítani a vasuti kocsikat, hogy ezáltal is közvetlenebb legyen az összeköttetés. Így festenek az Achmed Zogu rezsim eredményei és kilátásai, amelyek nem elszigetelt kérdések, mert Európa tűzfészkének, a Balkánnak nyugalma részben azon fordul meg, hogy mennyire független Albánia. Abból a tényből pedig, hogy a katolikus Achmed Zogu a mohamedán többségű, egymillió lakosú Albániában most királyi koronát tesz a fejére, azt a meggyőződést merítheti Európa, hogy uralma meg van alapozva. Hiszen Achmed Zogu belső barátai és külső támogatói semmiesetre sem tanácsolnák a trón elfoglalását, ha kormányzása nem volna eléggé biztosítva.
Magyarország mindenesetre azzal a tudattal köszöntheti majd a fiatal albán királyt, hogy dinasztiájában egyik biztosítékot látja a Balkán rendjének.”

Más lapok természetesen egészen más szempontból látják az olasz befolyás erősödését a kis balkáni országban. A Népszava Zogu életpályájának és az olasz befolyás albániai erősödésének részletes elemzését adó „Szombaton temetik a szkipetárok köztársaságát. III. Skanderbéget királyi trónra ültetik” című cikkében 1928. augusztus 25-én valósággal a vészharangot kongatja meg a független Albánia felett, miközben Olaszországgal szemben is jóval kritikusabb hangot üt meg:

„Most már boldog lesz Albánia. A nemzetgyülés olasz pénzzel támogatott parancsra szombaton megváltoztatja az alkotmányt és Achmed Zogut kiáltja ki királlyá. Mégpedig egyhangulag, minden ellenvetés nélkül, mert olyan bátor ember nem akad a tiranai parlamentben, aki életveszedelmes véleményt merne nyilvánítani.
Achmed Zogunak királyságra való törekvése nem véletlenül találkozás a Földközi-tengeri politika legutóbbi eseményeivel. Ez a kisérlet a maga meztelenségében Olaszország kétségbeesett kisérletét mutatja, hogy legalább azokat az utolsó hatalmi pozíciókat erősítse meg, amelyeket Angolország kegyelme meghagyott neki. Ez a játék éppen olyan vakmerő, mint amilyen kétségbeesett. Egyáltalán nem a hatalomra való erős akarat kifejezése, amely rendületlenül halad a célja felé, hanem az erősebb hatalomtól sarokbaszorított visszavonulásának utóvédharca.
A királyi tisztségre kiszemelt Albánia reális szempontból nézve éppenséggel nem jelentős alany. Egyike azoknak a szerencsétlen alakulásoknak, amelyeket az európai nagyhatalmak államművésezete teremtett. Kiszakították egy történelmi fejlődésből származó szerves egészből, amely lakósainak legalább a legprimitivebb életföltételeket nyujthatta és a hatalmi-politikai érdekek játékszerévé tették. Az országért ezidő szerint Olaszország mellett még Jugoszlávia, Görögország és Bulgária is verseng. Ennek a törekvésnek az egyetlen eredménye az ország gazdasági életének szétzüllése. Sulyos gazdasági válság nehezedik erre a szegény országra, amely kis népességét is alig tudja eltartani, északi és nyugati részében pedig csak a külföldi segélyakciók tudják az éhenhalástól a lakosságot megmenteni. A politikai viszonyok eltolódása tönkretette a régi gazdasági központokat és megfosztotta a lakosságot legfontosabb piacaitól. Azonkívül Achmed Zogu politikai okokból az ország központjának kedvez, amelynek mohamedán lakossága a legerősebb támasza hatalmának. Ennek az elzüllött gazdasági életnek azonkívül viselnie kell a nagyravágyó politika terheit, amely katonai államot igyekszik teremteni Albániából, hogy döntő befolyása legyen a balkáni politikában. Achmed Zogu nagyranövelte a hivatali apparátust, amely az állam pénzügyi teljesítőképességénél többet emészt föl, amelynek a tevékenysége azonban egyáltalán nincsen arányban azokkal a költségekkel, amelyeket az adózókból kipréselnek. Ami a hivatalnokok fizetésének levonása után az állam bevételéből megmarad, azt a hadseregre fordítják. Ehhez járul még, hogy a köztársaság elnöke és Albánia jövendő királya két régi ágyunaszádból és néhány fölfegyverzett motorcsónakból álló hadiflottát is tart. Ebből aztán könnyű kiszámítani, hogy mennyit fordíthatnának még az ország jólétére. Ugy látszik, mintha rendszer lenne abban a politikában, hogy lemondjanak az országban pusztító malária-, tuberkulózis- és szifiliszjárvány leküzdéséről, hogy a diktátor ilyen módon is sok ellenségétől megszabaduljon.
Az ország tevékeny demokrata elemeit elűzték. A nagybirtok és a feudális nemesség készségesen szolgálja Achmed Zogut, akinek királlyá való kikiáltását az albán nép egyáltalán nem kívánja. Az intelligensebb parasztság legnagyobb része inkább a szociális és demokrata köztársaság híve. Az ország helyzetét egyébként erőteljesen vázolja az országból elűzött emigránsoknak a Népszövetség titkárságához intézett memoranduma, amely többek között a következőket mondja:
Szerencsétlen Albániánk helyezete minden szempontból egyre válságosabbá válik. Kereskedelme és gazdasági forrásai szörnyű krízisen mennek át, amelyet az olasz kezekben levő nemzeti bank és a hatóságok spekulációi okoztak. Ez az állítólagos nemzeti bank szerencsétlen spekulációval megfosztotta az országot minden aranyától, amelyet Olaszországba küld át.
A nyomor olyan mérhetetlen, hogy a városok utcáia csak ugy nyüzsögnek a koldusoktól és a hegyi lakók szószerint éhenhalnak. A kormány tulságosan sulyos, az ország teljesitőképességével arányban nem álló adókat szed be. Achmed Zogu az ország abszolut ura. Megszüntet minden alkotmányos szabadságot. A miniszterek, a szenátorok, a képviselők, a főtisztviselők alázatos szolgái. A legkisebb gyanura az életükkel fizethetnek. Mindenütt terror uralkodik. Hogy a nép akaratával szemben megtarthassa hatalmát, Achmed Zogu szerződést kötött Olaszországgal. Azt az 50 millió aranyfrankot, amelyet az ország gazdasági függetlenségére nézve katasztrofális föltételek mellett Olaszországtól kapott, elpocsékolták, hadianyagot  vásároltak rajta, hogy 80.000 embert tartsanak háborus készültségben és az olasz tiszteket fizethessék, akik ezt a hadsereget szervezik. Mert az albán tisztek, akik nem biztak Zoguban, az olaszok befolyása alatt elhagyták az országot és a hadsereget. Amikor még a leggazdagabb országokban is gazdasági szempontból igyekeznek leszerelni, szegény kis Albánia, amelynek semleges államnak kellene lennie hatalmas szomszédok körében, hatalmas hadiszintérré válik, népe pedig a fascista imperializmus előörse a Balkánon.
Achmed Zogu nyilvánvalóan Mussolinitól sugalmazott államcsinyjének természetes következménye mindenesetre uj belső zavarokat okoz, még jobban tönkreteszi Albánia gazdasági életét és Olaszországot közvetlen beavatkozás esetén csak nagyon kellemetlen kül- és gyarmati politikai kalandba taszitja.”

tv_uj_kiralysag.png„Uj királyság a Balkánon. Néhány nap előtt a Tyranában ülésező albán képviselők elhatározták a királyság kikiáltását. Képünk azt a jelenetet örökíti meg, amikor az albán képviselők a nevezetes ülés után Achmed Zogu elé indulnak, hogy neki az albán trónt felajánlják” – A Tolnai Világlapja 1928. szeptember 26-i számában megjelent kép és aláírása

A Népszava a Budapesti Hírlappal abban is polemizál, hogy vajon voltaképpen mi is Zogu vallása. A Népszava fenti cikkének folytatásában, „Már a katolikusoknál is dühöng a lelkesedés” alcímmel így ír:

„Tiránai jelentések szerint Achmed Zogu bég csütörtökön Tiránába érkezett, ahol a lakosság határtalan lelkesedéssel fogadta. Achmed Zogu bég kiáltványt tesz közzé az albán néphez, amelyben ismertetni fogja politikája alapelveit. Achmed Zogu bég királlyá való kikiáltása után a nemzetgyülésben teszi le a királyi esküt. Az eskütételnél ugy a katolikus és az ortodox, mint a mohamedán főpapság képviselői jelen lesznek. Achmed Zogu maga tudvalevőleg mohamedán vallásu.
A királyságért való lelkesedés most már Szkutarira is átterjedt, aminek különös jelentősége van abból a szempontból, hogy Szkutari lakossága száz százalékban katolikus és eddig nem nagy lelkesedéssel kisérte azokat a terveket, hogy Albánia király a mohamedán Achmed Zogu bég legyen. Szkutari város tanácsa tegnap a polgármester elnöklete mellett rendkívüli közgyülést tartott, amelynek szónokai kivétel nélkül Achmed Zogu királlyá koronázását követelték.”

Az Est 1928. augusztus 31-i, pénteki számában „Az albán nép sietteti a királyválasztást. »Albánia örökké hálás Olaszországnak«, mondta Vrioni külügyminiszter” címmel jelenik meg az alábbi cikk:

„Az albániai királyválasztás szombaton lesz. Tiranából jelenti a Corriere della Sera tudósítója, hogy szombaton kerül tárgyalásra a nemzetgyülésen a királyi uralomról szóló törvényjavaslat és evégből az alkotmánynak csak az első fejezetét kellett módosítani. Mihelyt a királyválasztás megtörténik, a jelenlegi kormány le fog mondani. A miniszterelnökségre két komoly jelölt van, még pedig Korta, a jelenlegi belügyminiszter és Vrioni külügyminiszter. Mind a ketten lelkes olaszbarátok, akiknek bármelyikét szívesen látnák Rómában az albán kormány élén.

Achmed Zogut tegnap Tiranában a lakosság már mint királyt ünnepelte.
A tömegben szónoklatokat tartottak és közben
küldöttséget menesztettek a nemzetgyülés termébe, hogy siessenek a királyválasztással.

Az ülést félbeszakították, a képviselők kijöttek a térre és csatlakoztak az ünneplő néphez, amely hosszú menetben vonult Achmed Zogu házához.
A magasban két olasz katonai repülőgép keringett.
Az aeroplánokról röpcédulákat dobáltak le, amelyeken ez volt rányomtatva: Éljen az albán királyság! Éljen Zogu király! Éljen az albán nép!
A körmenet azzal végződött, hogy a tüntető tömeg a Continental-szálloda elé gyülekezett, ahol Vrioni külügyminiszter lakik. Az ujjongó nép hallani kivánta és Vrioni kijött az erkélyre, hogy szónoklatot tartson.
Zúgó örömrivalgás közepette mondta, hogy mindig monarchista érzelmű volt, mint ahogyan az egész albán nép monarchista és Albánia sohasem fogja tudni leróni háláját nagy szövetségese, Olaszország irányában azért, hogy Albániát megsegítse.”

Ugyanebben a lapszámban az alábbi rövidhírt is olvashatjuk, „Nem III. Skander, hanem I. Zogu” címmel:

„A Figaro jelenti Londonból, hogy a tiranai illetékes körökből szerzett értesülés szerint, Achmed Zogu albán köztársasági elnök királlyá koronázása után nem a III. Skander bég nevet fogja felvenni, hanem az I. Zogu nevet.”

Végre aztán 1928. szeptember 1-jén, egy szombati napon megtörténik Zogu királlyá választása. Néhány napon belül a hazai sajtó is reagál az eseményre – Az Est 1928. szeptember 4-i számában például az alábbi cikket olvashatták az Albánia sorsáért izguló korabeli újságolvasók:

az_est_0904.pngCikk Az Est 1928. szeptember 4-i számában

1928. szeptember 7-én a magyar sajtó szinte teljes spektruma hírt ad arról, hogy Magyarország – súlyának és Albánia világpolitikai jelentőségének megfelelő fontos szerepet felvállalva – elismeri az albán királyságot. A Budapesti Hírlapban például ez a rövidhír jelenik meg a rendkívül fontos esemény kapcsán:

budapesti_hirlap_280907.pngCikk a Budapesti Hírlap 1928. szeptember 7-i számában

Persze távolról sem mondható el, hogy mindenki lelkesedett a balkáni országban bekövetkezett változásért. Az Est 1928. augusztus 24-i számában például az alábbi hír jelenik meg:

az_est_0824.png Cikk Az Est 1928. augusztus 24-i számában]

A 8 Órai Ujság 1928. szeptember 5-i számából a jugoszláv állam nem titkolt ellenérzéséről olvashattak a korabeli újságolvasók:

8_orai_ujsag_0905.pngCikk a 8 Órai Ujság 1928. szeptember 5-i számában

S ha mindez kevés lenne az albán nemzet és az újdonsült albán királyság jövője iránt aggódók szívének, Az Est 1928. október 13-i számában megjelenik egy olyan hír, mely szerint I. Zogu király hirtelen erős szükségét érezte bizonygatni ország-világ előtt azt, hogy királysága márpedig nem kerülhet olasz uralom alá:

az_est_1013.pngCikk Az Est 1928. október 13-i számában

További problémák tornyosulnak az előtt a probléma előtt is, hogy bár Zogut közfelkiáltással választották meg – de mikor is legyen őfelsége koronázása? A Pesti Hírlap 1928. szeptember 8-i számában ez a hír jelenik meg:

pesti_hirlap_0908.pngCikk a Pesti Hírlap 1928. szeptember 8-i számában

A koronázás azonban csak elmarad – a Magyarság 1928. október 18-i számában például az alábbi aggasztó hír jelenik meg:

magyarsag_1018.pngCikk a Magyarság 1928. október 18-i számából

És a véget nem érő koronázási problémák mellé az újdonsült király még egyéb gondokat is kap a nyakába: arát sem talál magának olyan egyszerűen. A Pesti Hírlap 1929. január 18-i számában így vázolja I. Zogu szaporodó problémáit:

pesti_hirlap_0118.pngCikk a Pesti Hírlap 1929. január 18-i számában

Zogu király házasulási problémáinak megoldására történetesen éppen egy magyar arisztokrata sarj, Apponyi Géraldine lesz majd a megoldás 1938-ban, ám a történelemből jól ismert tények szerint a boldog királyi pár még egy évet sem ülhetett együtt Albánia trónján, amikor is Mussolini Olaszországa megszállta a szkipetárok földjét, véget vetve I. Zogu királyságának – de ez már egy másik történet...

A cikk írása során a

ímű lapok fentebb idézett és felhasznált cikkei mind elérhetőek az Arcanum Digitális Tudománytárban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr3914274573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.