A huligán mint olyan és bármilyen

Egy szó története

2019. augusztus 27. - hacsa.

A huligán volt a varázsszó, amellyel az elidegenedett társadalomtól elidegenedett, Nyugatra néző fiatalokat össze lehetett kapcsolni a legsúlyosabb bűncselekményekkel. Az '56-os forradalom után állították ezt a szót a középpontba. Alighanem szovjet ihletésre. A Szovjetunióban tömegeket végeztek ki és küldtek a Gulagra a huliganizmus megfoghatatlan vádjával.

huligan_1.jpg

"Huligán a budapesti éjszakában". (Érdekes újság, 1958. május 10.)

Bár a huligán szót már az '56-os forradalom előtt fél évszázaddal is használták a magyar sajtóban, de csak a forradalom utáni megtorlás időszakában hozták igazán divatba, és ekkor kellett elmagyarázni a szó eredetét. Ezt Kiss Lajos tette meg a Magyar Nyelvőr 1957-es évfolyamában: "Jelentését a legújabb, Bakos Ferenc szerkesztésében megjelent Idegen szavak szótára (Bp., 1957.) így határozza meg : '1. nyers, durva, erőszakos ember 2. huligánok elvadult csőcselék, amelyet főleg reakciós politikai célokra használnak fel.' 
A
huligán az angol hooligan 'csibész, vagány' szóból származik, amely 1890 körül bukkant fel London délkeleti részének a slangjében; első írásos előfordulása 1898-ból ismeretes. Akkortájt népszerű volt egy tréfás dal, amely egy Hooligan (ír Hoolihan) nevű kihívóan nyers, kötekedő természetű családról szólt. Feltehető, hogy az e dal révén hírhedtté vált Hooligan családnév volt a hooligan köznév forrása./.../ Más vélemény szerint a hooligan szó a Hooley Gang 'Hooley bandája' szókapcsolatból fejlődött." Kiss még azt is megkockáztatja, hogy "Az utóbbi időben a huligán használata a magyarban ugyancsak elsősorban orosz hatásra terjedhet."

Ez a szó már eleve orosz hatásra került be a magyar nyelvbe, mégpedig az 1905-ös oroszországi forradalom idején, amikor az orosz szóhasználatot átvéve huligánoknak nevezték a forradalmárok ellen föllépő, a cári karhatalommal és a "fekete százas" bandákkal összefonódó, vérengző és pogromokat rendező irreguláris csapatokat. "...egyszerre újra feltűnt a huligánok csapata, ugyanaz, a mely néhány nappal ezelőtt a város belsejében torlaszokat épített és a rendőrök oltalma alatt innen a diákokra és a munkásokra lőtt. Ez alkalommal a huligánok, a kik között nagyon sok rendőr is volt, a Dalnicki városrészbe nyomultak, a hol borzasztó gyilkolást és fosztogatást vittek végbe. A meggyilkoltak között sok gyermek is volt, a kiket a szó teljes értelmében szétmarcangoltak. A diákok és a munkások a szerencsétlenek segítségére akartak sietni, de a kozákok megakadályozták benne. Este hetedfél órakor még javában folyt a vérfürdő." Ebben az Ogyesszából küldött tudósításban találtuk meg a szó első említését a magyar sajtóban. (Budapesti Hírlap, 1905. november 2.)

Hogy Magyarországon is lehetnek ilyesféle huligánok, azt a Népszava vetette fel először 1907. március 22-én: "Huligánok magyar kollégáik között. A múlt nyáron, a duma föloszlatása után való időben, Szentpétervárott meggyilkolta a fekete banda két huligánja Herzenstein tanár duma-képviselőt. A gyilkosok megszöktek. A 'Ruszkoje Szlovo' című orosz lap tegnap azt a távirati hírt küldötte Budapestre, hogy a gyilkossággal gyanúsított két ember, név szerint Suskevics Zsassovszki és Polovnev, a felete százas bizottság tagjai Románián keresztül Budapestre szöktek, és itt is vannak. Ha tényleg itt vannak, akkor nekik való helyre vezette őket a szimatjuk. A magyar huligánok tárt karokkal fogadják őket. Szervezhetik is mindjárt a pogromot."

Pár hónappal később: "Megbízható helyről értesülünk, hogy függetlenségi képviselők tűzzel-vassal agitálnak a szocialisták és a zsidók ellen. Máról-holnapra magyar huligánok termettek és orosz mintára dolgoznak." (Népszava, 1907. október 9.

A "munkásárulókat", a sztrájktörőket is lehuligánozták. A szociáldemokraták a munkásokat "megtévesztő", hozzájuk "a jóbarát álarcában" közeledő, fizikai erőszakhoz semmiképp nem folyamodó keresztényszocialistákat is "csuhás huligánoknak" titulálták. (Munkás, 1918. január 26.)

A Nagy Háború vége felé a háborúellenes sajtóban huligánnak minősültek, akik a háborúra buzdítottak. Grófok, papok, vagy éppen Huszár Károly, a keresztényszocialista mozgalom egyik alapítója. A Világ 1919. január 10-én így méltatja Károlyi Mihályt: "a vérengző lelkű háborús hitűek és az uralkodó irányzat huligánjai közül merészen kiemelkedett alakja, mini a háború tagadásának nemes szobra".

huligan_1_1.jpg

Huszár Károly, a csendre intő "huligán". A Borsszem Jankó karikatúrája, 1925. július 12.

Az 1918-19-es forradalmak idején a forradalom ellenségeit nevezték huligánnak, de közéjük sorolták azokat a leszerelt katonákat, plebejus csapatokat, öntevékeny helyi diktátorokat is, amelyek elvileg a forradalom népi bázisát alkották, gyakorlatilag viszont fosztogattak, erőszakoskodtak, és velük szemben kellett a forradalmi rendet megszilárdítani. "Ma a hatalom a Kormányzótanácsé és aki az ő intézkedései, parancsai, utasításai nélkül fenyegetődzik, terrorizál, erőszakoskodik, rekvirál, az ellenforradalmi martalóc, hitvány ellensége a Tanácsköztársaság rendjének, forradalmi törvényszék elé való huligán." (Népszava, 1919. április 2.)

Tolnai Világlapja 1918. november 16-án, az őszirózsás forradalom idején így írt: "a fosztogatók huligánok a legveszedelmesebb ellenforradalmárok, akik a forradalom szent vívmányait csúnván beszennyezik". A forradalmak bukása után pedig így: "A hadsereget szétkergették, mert féltek az ellenforradalomtól: de ugyanakkor nem tudtak olyan hadsereget szervezni, mely megvédte volna őket a saját forradalmuk huligánjaitól." (Tolnai Világlapja, 1919. szeptember 6.)

huligan_2_1.jpg

Tolnai Világlapja 1919. szeptember 13-án az 1905-ös orosz huligánok hagyományait követő fehérgárdistákat méltatja. 

"A hatóságnak pedig első kötelessége legyen letörni a huligánokat. Akik úgyse nagyon éreztek együtt a vörösök rémuralma alatt szenvedő magyarokkal." Így agitál az áruhiányt kihasználó szegedi "lánckereskedők" ellen a Kecskeméti Közlöny 1919. augusztus 14-én.

A Nemzeti Újság (1919. október 8.) a Tanácsköztársaság plebejus bázisáról a vezérkarára viszi át a huligán minősítést: "De ezek a szegény 'proletárok' csinálták-e a kommunizmust ezek a hitük és hazájuk ellen uszított keresztény magyar munkások, akik vakon bíztak 'vezéreikben' avagy pedig a Kohn Béla és Pogány József, Vágó Béla és Számuely Tibor, Landler Jenő és Szántó'Béla meg a többi sok neves és névtelen huligán."

Miközben az ellenforradalmi sajtó a "vörös huligánokról" cikkezett, a Népszava (1919. október 29.) a "vallási jelszavak alatt működő huligánokat" kárhoztatta, akik a szocialista tanítókat elüldözik az iskolákból és éhezésre ítélik őket a családjaikkal őket. 

A Bethlen-kormány huligánnak minősítette a rongyosgárdát is, amely 1921-ben az Ausztriának átadandó területen bontogatta a Trianoni békét. Ők viszont - akárcsak a frankhamisítási ügyben lebukott Marsovszky György és különítményesei - büszkén vállalták is a huligánságot. Erre emlékeztet a rongyosgárda mögött álló tábori püspök, Zadravetz István naplója alapján J. Soltész Katalin a Magyar Nyelvőr 1968-as évfolyamában: "Zadravecz, az irredenta uszító, aki szívvel-lélekkel a felkelők pártján állt, maga is használja ezt a szót. Így írja le a meglátogatott csapatokat: 'Civil- vagy katonaruhában vannak, fő ismertetőjelük a huligánkalap s a szív fölé tűzött felkelő jelvény (pajzsban három halom kettős kereszttel). A beosztásban senki sem válogathat. Akárhány tiszt egyszerű legény (huligán) beosztásban van, viszont a parancsnokok között nem tiszt is foglal helyet". Később fölkeresi Prónay főhadiszállását: 'A parancsnokok nagy ovációja mellett ebéd előtt Prónayné szívem fölé tűzte a fölkelő jelvényt, s ezzel huligánná avatott'". 

huligan_2.jpg

Zadravetz István, a huligánná avatott tábori püspök. (Tolnay Világlapja, 1926. január 20.)

A fasisztákat, nyilasokat, nácikat érdekes módon leginkább csak a baloldali emigráció lapjaiban, kiváltképp a Kanadai Magyar Munkásban huligánozták le. A magyar sajtóban mintha csak a Szálasi Ferencből kiábrándult renegát nyilasnak, Török Andrásnak jutott volna eszébe lehuligánozni őket. (8 órai Újság, 1941. november 3.)

A kommunisták viszont annál inkább lehuligánozták a maguk "renegátjait", de mivel akkoriban a sajtóban nem lehettek jelen, ezt csak későbbi leírásokból tudjuk. Kálmán Endrééből például: "MEGINT CSAK az illegális idők jutnak eszembe. Emlékszel, a trockisták. deményisták és egyéb frakciósok milyen fensőbbséges gúnnyal tudták kiejteni ezt a szót: 'vonalas'? 'Vonalas' ez minket jelentett, kommunistákat, akik a Párt vonalát követjük, akik minden kérdésben elfogadjuk a Párt álláspontját. Nem azért, mintha (ahogyan ez a huligán-népség mondta) nem gondolkoznánk, hanem mert gondolkozunk és meggyőződtünk arról, hogy a Pártnak van igaza. És mindmáig nekünk is volt, van, és lesz is mindig igazunk, nekünk, 'vonalasoknak', helyesebben nem is nekünk, hanem a Pártnak, a Párt marxi-lenini irányvonalának." Ezt 1949. június 5-én írta a Szabad Népben, amikor a pártnak éppen a Rajk László vezette huligánbanda likvidálásában volt igaza.

Ha egykoron a zsidók elleni pogromok szervezői voltak a huligánok, a negyvenes évek elején a zsidók támogatói lettek azok. Kállay Miklós miniszterelnök például a zsidóktól elvett vállalkozásokat átmentő "strómanokat", az akkori népnyelvben "aladárokat" nevezte huligánnak. (Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1942. augusztus 11.) A Szegedi Új Nemzedék két nappal később így tódított: "mindenekelőtt lehetetlenné kell tenni, hogy a zsidók helyét ilyen huligánok foglalják el, akik jellemtelen személyiségüket jó pénzért a zsidók lárvájául, maskara-álarcául adják oda."

huligan_3.jpg

Magyar Futár, 1942. augusztus 19.

A Rákosi-korszakban huligánok lettek az imperialisták zsoldjában álló tollnokok, akik aljas rágalmakat szórnak hazánkra. (Népszava, 1952. február 1.) Amerikában pedig fasiszta huligánok verik a rendőrökkel együtt a négereket. (Szabad Nép, 1952. február 21.) De leginkább a Rendőrségi Szemlében és a Jogtudományi Közlönyben foglalkoztak a huligánokkal mint köztörvényes bűnözőkkel. Politikai jelleggel magyar huligánokról leginkább ifjúságpolitikusok beszéltek, de ők nem annyira bűnözőkként, mint inkább helytelen életfelfogást követőkként emlegették őket. Például Hollós Ervin, a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) titkára: "Vannak a fiatalságnak olyan rétegei, amelyek fegyelmezetlenek a munkában, tiszteletlenek szüleikkel szemben, felelőtlenül viselkednek a nőkkel szemben, sőt egyes ifjak és lányok magatartásában huligán vagány-szellem érvényesül." (Tartós békéért, demokráciáért, 1955. október 16.) Ekkor még lelkes, önkéntes építőmunkás fiatal is lehet olyan, akit sajnos még fogva tart a huligán szellem: "Akad olyan az ifjú építők között, akit elkapott a lelkesedés s eljött a DISZ egyetlen hívó szavára, otthont építeni a mohács-szigetieknek, eljött, de magával hozta a csőnadrágját, krepp talpú, gojzeres topogóját. Magával hozta a jampec, huligán szellemet." (Szabad Ifjúság 1956. június 7.)

huligan_3_1.jpg

Ludas Matyi, 1960. szeptember 15.

Ekkor a jampec (feltűnően divatoskodó és viselkedő, léha ifjú) volt az első számú hívószó, de ez a forradalom után teljesen megváltozott. Az 1949-1956 közötti nyolc évben a huligán szóra átlagosan évente 20 találatot ad az Arcanum. 1957-ben már tízszer annyit, 202-őt, azután pedig még többet. Egészen a hetvenes évek elejéig tartott a rendkívül intenzív huligánozás. Az 1957-1971 közötti másfél évtizedben évente átlagosan 320 dokumentumban talál huligánt az Arcanum keresője. Ez a Rákosi-korszak átlagának tizenhatszorosa. A szó megjelenésétől a rendszerváltásig, nyolc és fél évtized alatt 6316 dokumentumban került szóba a huligán. A találatok több mint háromnegyede erre a másfél évtizedre esik.

Aligha a szovjet helytartóktól függetlenül vált ez a Szovjetunióban tömegek kivégzésének és deportálásának indoklására használt szó ilyen hirtelen ilyen frekventált kulcsfogalommá. A huligán az "ellenforradalom" egyik legfőbb szereplője lett, demonstrálva annak "lumpen" jellegét.

huligan_4.jpg

Ludas Matyi, 1958. szeptember 18.

A bírósági ítélet nélküli eljárások (rendőri felügyelet, kitiltás, internálás) igazolására is azt az érvet használták (többek között), hogy az "ellenforradalom" "jelentős számban hozott felszínre az államra, a közbiztonságra és a szocialista társadalmi együttélésre veszélyes huligán, garázda elemeket". 

A legsúlyosabb gyilkosságok, lincselések elkövetőit és a büntetőjogilag már semmiképpen sem minősíthető ellenzéki attitüd, nem lojális magatartás képviselőit egy halmazba lehetett fogni a huliganizmus fogalmával. A Köztársaság téri lincselők éppúgy huligánoknak neveztettek, mint a Munkástanácsok egyenes gerincű tagjai.

huligan_5.jpg

Érdekes Újság, 1958. május 3.

Az Érdekes Újságban éppen B. Tóth Matild, a Tóth Ilona-per vérbírája magyarázza el a huliganizmus mibenlétét. Idézi a Btk. megfelelő paragrafusát, miszerint: "7. §. (1) Bűntettet követ el és egy évig terjedő börtönnel büntetendő az, aki a társadalmi együttélés szabályait semmibe véve garázdálkodik, vagy olyképpen zavarja a közrendet, hogy garázda magatartásával nyilvánosan botrányt, felháborodást vagy riadalmat okoz." S hozzáteszi, hogy ez "csupán keretjogszabály, ami annyit jelent, hogy a bírónak magának kell meghatározni, hogy mi a társadalmi együttélés szabálya és mit lehet tekinteni e szabály semmibevételének". A garázdaság bűncselekménye tehát az, amit a bíró annak ítél... A huliganizmus viszont nem bűncselekmény, hanem annál is rosszabb, mert a huligán feltétlenül bűnözik, de amikor éppen nem, akkor is társadalomellenes: "A huligánság lényegileg más, mint a garázdaság. A garázdaság egy meghatározott bűncselekmény, a huligánság nem önálló bűncselekmény. Mi tehát a huligánság? Egy meglévő társadalmi réteg és ennek a rétegnek a magatartása a társadalommal szemben. Épp ezért a huligánság veszélyesebb a társadalomra nézve, mint a garázdaság. A huligán mindennel és mindenkor elégedetlen és bármikor hajlandó a reakció szolgálatába állni, amint azt az ellenforradalom napjaiban láttuk. A reakció tehát kihasználja a huligánság jellemtelenségét. A szocializmus építése időszakában a lumpenproletariátus nem tűnik el teljesen, hanem huligán réteggé válik. A huligán, bár munkásszármazású, elárulja osztályát. A huligán sokféle bűncselekményt követ el épp azért, mert társadalom- és rendellenes elem. A bíróság tehát nem huligánság bűntette miatt Ítéli el őket, hanem gyilkosság, izgatás, fegyveres szervezkedés stb. miatt. A huligánság csak mint jellemző körülmény jelenik meg a bíróságon. Vagyis: a huligánság nem bűncselekmény, hanem egy réteg jellemző vonása." Miután pedig a bíró garázdaságnak ítélhet bármit, hiszen ő dönti el, hogy mi a társadalmi együttélés szabálya, a huligánt valamiért mindenképpen el lehet ítélni. Ha a huligán explicite nem szereti a rendszert, máris elköveti a garázdaság bűncselekményét, mivel a rendszer nem szeretése a társadalmi együttélés szabályának nem felelhet meg a politikai követelményeknek eleget tévő bíró szemében.

A huligánság nem bűncselekmény ugyan, de önmagában is elegendő indok a társadalomból való eltávolításhoz: "A huligánok azok, akiket el kell távolítani az utcákról, a bálokról, az italboltokról, mint az egészséges testről a fekélyt, mely csak fertőz, s amely nélkül nyugodtabb, tisztább lesz a mindennapi élet." (Szabad Föld, 1958. július 8.

huligan_4_1.jpg

Karikatúra a Ludas Matyiban 1961. január 19-én, a ferencvárosi galeri perének tárgyalása idején.

A huligánellenes kampány jegyében 1961 januárjában a ferencvárosi (vágóhíd-utcai) galeri perében sokkal súlyosabb ítéletet hoztak, mint korábban hasonló esetekben, és sokkal többet is írtak róla. A Népszabadságban (1960. november 27.)   Szabó László például az eset kapcsán már azt is felvetette, hogy ilyen esetekben a szülők ellen is el kellene járni: “Ha azt akarjuk hogy minden szülő messzemenő kötelességtudattal érezzen gyermekének tettei iránt, akkor jogi eszközökkel is kérjük számon a legkirívóbb esetekben a mulasztást.”

Molnár Géza szintén a ferencvárosi galeri kapcsán fejtette ki az Élet és Irodalomban, hogy a huliganizmus a Nyugat bomlásterméke, amellyel szemben nem lehet elég szigorúan fellépni: “Az ifjúság elvadulása végső fokon a bomló, pusztuló imperializmus válságterméke, és ezen nem változtat az a tény sem, hogy a huliganizmus a szocialista országokban is felütötte a fejét. /.../ A táptalajt a trónfosztott uralkodó osztályok cinizmusa és nihilizmusa, a szétvert alvilág, a szétszórt vagányármádák, a betiltott bordélyházak rejtetten továbbélő, rothasztó szelleme s valóságban tevékenykedő elemei adják. Vajon elégségesek-e az eddigi rendszabályok és rósági ítéletek ezekkel az állati szintre aljasodott s nemi állatiasságukra mérhetetlenül büszke, a farkas-csorda bátorságával szintre lépő galerikkel szemben? A szocialista társadalom, a szocialista ember védelme érdekében példát statuáló, szigorú ítéletekre van szükség!” Molnár Géza írását és az azt követő vitát a Független Magyarország (1961. március 3.) ismerteti. Ilkei Csaba az Élet és Irodalom 1961. január 20-i számában vitába száll Molnárral, mondvacsinált problémának állítja a huliganizmus kérdését: "Hazánkban ma a huliganizmus csak jelenség... de problémává lehet tenni akaratlanul is a hozzá nem értő szenzációhajhászással”. Gergely Mihály nem ért egyet Ilkeivel: "Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a nagy kapitalista országok hatása nélkül a mi ifjúságunk sokkal szolidabb, nyugodtabb, kevésbé zaklatott és mohó lenne öltözködésében, zenében, táncban, beszédstílusban és eszméiben is tisztább, ideálokban is gazdagabb volna." De mivel egy glóbuszon élünk, számítani kell ezekre a hatásokra, és komolyan kell venni a problémát. Imre Gábor még tovább megy: “Nálunk a huligán nem akármilyen együttélés szabályait rúgja fel, hanem a szocialista együttélését. Nem bármilyen morális kötöttség ellen vét, hanem a szocialista erkölcs ellen. Cinizmusa nem akármilyen eszmeiséget tagad meg, hanem a szocializmus eszméit. Nem akármilyen renddel fordul szembe mint féktelen garázdálkodásának akadályával, hanem a proletárdiktatúra rendjével. És ha ez így van (már pedig így van) és ha huligánizmus a kapitalizmus terméke, a fasizmussal tart erkölcsi rokonságot, akkor a mi viszonyaink között nem akármiféle ‘jelenség’, hanem lényegében ellenforradalmi jelenség." A hivatalos álláspontot az MSZMP KB adminisztratív osztályának alosztályvezetője, Markója Imre (a későbbi igazságügy-miniszter) rögzítette a Népszabadságban (1961. február 7.). Szépen beállt középre: Molnár cikkének "optikája ugyanis — a jó szándékot és a szenvedélyes hang jogosultságát nem vonjuk kétségbe — olyan, mintha nálunk a huliganizmus és az ifjúság erkölcsi züllése döntő társadalmi probléma, a fiatalság egészét átfogó, nagy kérdés lenne, s mintha a fővárosban vagy vidéki városainkban nem lehetne az utcára lépni anélkül, hogy az ember garázda fiatalokba ne ütközne. Még Molnár Gézán is túltesz Imre Gábor és Bojcsuk Vladimír. Az Élet és Irodalomban közölt cikkükben már odáig jutnak el, hogy a nálunk fellépő huliganizmust — mivel 'a kapitalizmus terméke, s a fasizmussal tart erkölcsi rokonságot' — kifejezetten ellenforradalmi jelenségként bélyegzik meg. Az ilyesfajta felszínes, elnagyolt és hamis következtetések nemhogy előbbre vinnék az ifjúság erkölcsi nevelésének az ügyét, hanem inkább hátráltatják. (Még akkor is, ha az ellenforradalom valóban fel tudta használni aljas céljaira a garázda, huligán elemek egy részét.) Persze, a jelenséget lebecsülni sem szabad, mert a probléma korántsem mondvacsinált."    

A Ludas Matyiban (1960. szeptember 15.) az életstílusbeli és a politikai nonkonformizmus kigúnyolása így kapcsolódott össze:

huligan_6.jpg

"A nyugati országokban szinte tömeghisztériát okozott a rángatózás. Felütötte a fejét a jampizás, a huligán feltűnési viszketegség. A nyugati országok elkapatott aranyif|úságán erőt vett a táncörjöngés láza. Már nem az lett a jelszó: Táncolj, szépen, mutatósán, sikkel, bájjal, elegánsan, hanem: táncolj vadul, torzan, rángatózva, törjél, zúzzál vandál módra. Törtek zúztak valójában. Felkapták a rock and rollt és elharapódzott a tömeghisztéria." Ezt a Hétben, a szlovákiai magyarok hetilapjában olvashatták a felvidékiek 1962. február 4-én.

Kassát, Pozsonyt egy határ választotta el az "ellenforradalomtól", ott a huligán szó jelentésében előbb vált domináns elemmé az életstílus, az ízlés, mint nálunk. Nálunk pedig előbb a Ludas Matyiban, mint a politikai lapokban. De a hetvenes évekre azért már Magyarországon is megtörtént ez az átalakulás. 

A '56 kicsúszott a közbeszéd perifériájára, és 1968 már a huliganizmus fogalmával nem kezelhető ifjúsági lázadást hozott, amelyre a hatalom pár éves késéssel reagált. A beat, a rock and roll, a hosszú haj, a farmer, a szakáll, a nyugatos divat befogadásának folyamata a hatvanas évek második felében elkezdődött és a hetvenes évek első felében lezárult.

A huligán ideológiai és politikai ellenségből kispolgárok apolitikus utálatának tárgyává vált.

huligan_5_1.jpg

Ludas Matyi, 1961. február 23.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr7315020048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.