Arcanum blog

Sötét erők uralták 1966. 06. 06.-át

Balesetek, merényletek történtek 1966. június 6-án, ezek szerint a 6-os tényleg az ördög száma?

2020. június 06. - arcanum admin

A 666 mindig is az ördög számának számított, és ez a hiedelem a Bibliából ered. Mivel Isten 7 nap alatt teremtette a világot, és a 6-ik napon az embert, így a 6-os szám az újonnan létrehozott lény tökéletlenségére utal a legfőbb erő tökéletességével szemben. Ráadásul a 6-os a maga hiányával (mivel 1-gyel kevesebb, mint a 7) tökéletlenebb, mint a 7, a teljesség száma.

Ennek ellenére olyan számmisztikai értekezéseket is lehet olvasni, amelyekben a 6-os számnak nincsenek ilyen negatív jelentései. A 6-os ugyanis a keleti filozófiákban a születés és az újjászületés szimbóluma is, ami magában hordozza a szív és a szeretet jelentéseket is. Bár a keresztény kultúrkörben inkább a 6-os ördögi mivolta ismert - köszönhetően nem kevés ezzel foglalkozó hollywoodi szuperprodukciónak is – azért talán annyira nem félünk június 6-tól, mint a péntek 13-tól. A 6-os szám még bennünket magyarokat is közelről érint: a finnugor népek hosszú ideig 6-os számrendszerben számoltak, a nyelvcsaládhoz tartozó nyelvekben éppen az első hat számnév közös. Egyébként nyelvrokonságuknak éppen ez az egyik legfőbb bizonyítéka a nyelvészek szerint.

kepkivagas_1.JPGMagyar Nemzet, 1984. 135. szám

Ezt a teóriát némiképpen gyengíti az a tény, hogy már a sumérek is 6-os, majd 12-es és 60-as felosztási rendszerben számoltak, így nem egyedi jelenségről van szó. Kezdetben pl. a nappalt és az éjszakát is csak 6—6 kettős órára osztották fel. Később a kettős órákat további 30—30 részre bontották, így a teljes 24 óra ugyanúgy 360 kisebb egységből állt, mint ahogyan a teljes kört is 360 részre osztották. Ezek alapján nem vitás, hogy a 6-os mindig is fontos szerepet töltött be az emberek életében, bármilyen jelentéstartalommal is ruháztuk fel.

De vajon a vallási és misztikus hiedelmek milyen tapasztalatokon alapulhatnak? Tényleg olyan szerencsétlen szám a 6-os, hogy némely szállodában a 13-hoz hasonlóan hiányoznak a 6-os számú emeletek és szobák? Az Arcanum Digitális Tudománytárban utánanéztünk, hogy mi történt itthon és a nagyvilágban 1966. 06. 06-án, amely egy csupa 6-os rezgésű nap volt. Egy biztos, hogy országszerte rengeteg, 10 mm-t meghaladó csapadék hullott ezen a hétfői napon, másnap még egy peronoszpóra-riasztást is kiadott a mezőgazdasági minisztérium ezzel kapcsolatban. A diákok viszont örültek ennek a júniusi 6-ának, mivel ekkor kezdődött hivatalosan a nyári vakáció. Egyébként pedig semmi különleges hazai politikai vagy gazdasági esemény nem keserítette meg a szóban forgó hét kezdetet, hacsak az ölbői termelőszövetkezet szénaszárítójában kitört tűzesetet annak nem vesszük. Egy 8x10x30 méteres lóherekazal gyulladt ki, amely végül teljesen leégett, de a tűzoltóknak sikerült megfékezni a tüzet és az nem terjedt át lakott területre. Vajon hány szerencsét jelentő négylevelű lóhere eshetett martalékául a tűznek? Nem tudni, de 100 ezer forintnyi kár azért keletkezett, és senki nem sérült meg.

vasnepe1966_134_1.JPGVas Nép, 1966. 134. szám

Nem járt ilyen jól Albertirsa határában az a 18 éves lány, aki felvetette magát a vasúti vontatóra egy kis ingyen utazásra. A fiatal ugyanis egy zökkenőnél leesett, a jármű kerekei alá került, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Szintén vasút közelében történt a másik szerencsétlen június 6-ai baleset is, a füzesgyarmati vasútállomás közelében ugyanis két szerelő vesztette életét. A gépszerelők egy földgyalugépet javítottak, de a gép beindítása előtt nem szerelték vissza a védőlemezt, s amikor a gép elindult, a kivágódó rúgószerkezet mindkettőjüket fejbe ütötte. A két munkás sajnos olyan súlyosan megsérült, hogy mindketten az életüket vesztették.

1966. június 6-a azonban más országokban is tartogatott haláleseteket és szomorú eseményeket. A Vörös-tengeren például egy szaud-arábiai naszád kalóztámadást hajtott végre egy 12 tonnás egyiptomi halászhajó ellen, és a támadásban sok matróz meghalt. Szintén sokak számára ez a nap volt az utolsó Daccában, ahol az egyetemi diákság sztrájkot és felvonulásokat szervezett Kelet-Pakisztán autonómiájáért. A feldühödött diákok megdobálták a helyszínre irányított csendőrségi riadóautókat, és felgyújtottak két állami személygépkocsit. Így a rendőrség Dacca egyik elővárosában tüzet nyitott a tüntetőkre, akikhez már munkások is csatlakoztak időközben. Az eseményeken hatan meghaltak, huszan pedig súlyosan megsebesültek.

hbnaplo_1966_134.JPGHajdú-Bihari Napló, 1966. 134. szám

A legnagyobb visszhangot minden bizonnyal az az amerikai merénylet váltott ki, amelyet a Tennessee állambeli Hernando városka közelében követtek el James Meredith, a néger polgárjogi mozgalom ismert harcosa ellen.

m2.JPGNépszabadság, 1966. 215. szám

Mint ismeretes ő volt az első afro-amerikai diák, aki felvételt nyert a szegregált Mississippi egyetemre. Mivel példáját nem követték más déli államokbeli oktatási intézmények, így Meredith úgy döntött, hogy egy 220 mérföldes sétával hívja fel a figyelmet a négerek nem létező jogaira. A június 6-án indult „Félelem ellen” című kezdeményezést viszont nem tudta végrehajtani, mert amikor átlépte Mississippi határát, egy őrült fehér elkapta és többször rálőtt. Meredith a lábán és a hátán sérült meg, de túlélte a merényletet. Ez az esemény viszont újabb olajat öntött a tűzre, és még inkább megerősítette a Martin Luther King féle afroamerikai emberjogi mozgalmat. Így utólag ezt az eseményt nem is értékelik feltétlenül negatív történésként, hiszen Meredith felépült, és ha ez nincs, akkor talán nem érnek el olyan eredményeket a Kinghez csatlakozók.

meredith.JPGNépszabadság, 1966. 136. szám

Glázer Szilvi ( a Tó-Retró Blog bloggere, Füredi Anna néven)

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr8715425100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása