Járványos gyermekbénulás Magyarországon

Harmathy Gabriella (1953-1966) emlékére

2020. július 03. - hacsa.

"Lassan a huszadik század egyik legveszélyesebb járványává lett." (Természetudományi Közlöny, 1957/3.) "A járvány az elmúlt hetekben legsúlyosabb réme volt az ország társadalmának." (Kis Újság, 1947. augusztus 31.) "Hazánk eddig legsúlyosabb járványa volt." (Orvosi Hetilap, 1957. szeptember 15.) Ezt a járványt nálunk többnyire addig tagadták, míg tagadhatatlanná nem lett.

Ma már kevesen élnek a rettegő szülők közül. Már azok is nyugdíjasok (vagy azok lennének), akikért még a fejlett világban is rettegni kelett. A gyermekparalízist, a Heine-Medin-kórt a 19. század derekán írta le Jakob Heine, és a század végén azonosította a kórokozóját Karl Oscar Medin. Az első világháború után terelődött rá a figyelem, és az ötvenes évek második felében, a hatvanas évek elején terjedtek el azok a kötelező védőoltások, amelyek ezt a járványt megelőzhetővé tették és a világ perifériájára szorították. 

Mindig csak a jéghegy csúcsa látszott. A túlnyomó többség enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen esett át a fertőzésen - és úgy fertőzött tovább. Egy betegre száz egészséges vírushordozó is juthatott. Legnagyobb számban a legkisebb gyerekeket érte el a kór. Sok szülő napok vagy órák alatt vesztette el a gyermekét. A betegek egy része maradandó hatások nélkül meggyógyult, más részük hosszú évek alatt, kemény rehabilitációs folyamatban küzdötte le a fertőzés következményeit. Nem kevesen kisebb vagy nagyobb mértékben egész életükre megbénultak. A legbalszerencsésebbek felszálló, progrediáló bénuláson estek át, vastüdőbe kényszerültek vagy meghaltak, amikor a légzőszerveik megbénultak.

benulas_1.jpg

A gyermekbénulás áldozatai. (Természettudományi Közlöny, 1957/3.)

 Dr. Bókay János ugyan már a Nagy Háború előtt is írt a gyermekbénulásról. Volt is nálunk egy vélhetőleg kisebb járvány 1911-ben, de igazából csak 1927-ben kezdte el foglalkoztatni a Heine-Medin-kór a közvéleményt, amikor Romániában, többek között a frissen elszakított területeken betegedtek meg tömegesen a gyerekek. Ekkortájt vették fel a gyermekbénulást a kötelezően jelentendő fertőző betegsége közé, de ezt a kötelezettséget eleinte nem vették nagyon komolyan. Ha be is hurcolták egyesek a vírust Romániából, ha vannak is szórványos esetek, "a mi szigorú közegészségügyi rendelkezéseink következtében lehetetlen, hogy ez a veszedelmes, tragikus következményekkel járó betegség járványszerű méreteket öltsön." (8 órai újság, 1927. szeptember 15.) "Nem fenyegeti Magyarországot gyermekbénulási járvány. Egyes hírlapok riasztó híreivel szemben illetékes helyről kapott információk szerint a Heine—Medin-féle gyermekbénulás eddig csak szórványosan mutatkozott Magyarországon." (Budapesti Hírlap, 1927. szeptember 16.) Dr. Csordás Elemér tisztifőorvos szerint "a jövőre nézve is teljesen nyugodtak lehetünk" (Esti Kurir, 1927. november 27.) Ez volt a tipikus reakció. Nálunk nem fordulhat elő az, ami a balkáni Romániában. Mi civilizációs védettség alatt állunk.

benulas_2.jpg

A rehabilitáció kezdete. (Természettudományi Közlöny, 1957/3.)

Aztán 1931-ben a nyár elején (amikor ezek a járványok kezdődni szoktak)  jöttek a rossz hírek Heves megyéből. Ám: "minden remény megvan arra, hogy a járványt sikerül megakadályozni" - írta a Friss Újság (1931. június 27.)  "A fővárosi lapokban túlzott hiresztelések jelentek meg arról, hogy Egerben nagy mértékű gyerntekparalizis-járvány lépett fel. Illetékes helyről közlik, hogy Egerben ezidőszerint semmiféle ragály vagy járvány nincs." (Debreczeni Újság, 1931. július 3.) De bezzeg: "Dühöng a gyermekparalizis járvány Amerikában." (Magyaroszág, 1931. augusztus 2.) "Semmiféle különösebb aggodalomra nincsen ok..., mert a gyermekbénulás tulajdonképpen csakis a nyári hónapokban szokott fellépni" - nyilatkozta Dr. Csordás tisztifőorvos. (Magyarság, 1931. augusztus 6.)  Egy héttel később az Országos Közegszségügyi Intézet már beismerte, hogy Heves megyéből járvány indult ki, mely átterjedt a környező megyékre. (Budapesti Hírlap, 1931. augusztus 14.) Még két hét kellett hozzá, hogy Dr. Ernszt Sándor népjóléti miniszter körlevélben figyelmeztesse a megyei alispánokat, hogy ha nem teszik meg a szükséges védőintézkedéseket, akkor nagyon súlyossá válhat a járvány. (Budapesti Hírlap, augusztus 29.) A Debreczeni Újság szeptember 6-i számában ismertetik a városi tisztifőorvos jelentését, miszerint a súlyos járványveszélyre való tekintettel az iskolakezdést el kell halasztani, az óvodákat be kell zárni, a tanyákon pedig a fertőzött családokat csendőrök igénybe vételével vesztegzár alatt kell tartani. A polgármesterek pedig gondoskodjanak a vesztegzárban tartott "igazoltan szegények" ellátásáról. A Kis Újság (1931. szeptember 12.) a járvány "ijesztő mértékű" terjedésével indokolta az iskolakezdés elhalasztását Debrecenben. Az Est (1932. január 12.) az előző év tanulságait összegezve utólag megállapította, hogy "súlyos gyermekbénulási járvány pusztított az országban 1931-ben". Több mint félezer béna gyermeket hagyott maga után ez az első nagyobb paralízis járvány.

benuas_3.jpg

Természettudományi Közlöny, 1957/3.

A magyarországi járványügy kiemelkedő alakja, Dr. Petrilla Aladár, aki 1928-ban megszervezte és 1960-ig vezette az Országos Közegészségügyi Intézet járványügyi osztályát, az Orvosok Lapjában (1947. június 29.) az idősorokban látható ciklikusság alapján bejósolta, hogy 1947-ben érkeznie kell e következő komolyabb járványnak. 

benulas_4.jpg

A Dr. Petrilla Aladár cikkéhez tartozó diagramm. (Orvosok Lapja, 1947. június 29.

Ezúttal Szegedről indult ki a járvány. A Kis Újság 1947. július 13-án megírta, hogy "a járványra való tekintettel Antalffy György polgármesterhelyettes három hétre bezáratta valamenyi szegedi óvodát, napközi otthont és a gyermekstrandot." A Magyar Nemzet ugyanezen a napon leszögezte: "Nincsen gyermekbénulási járvány.
Hírek jelentek meg arról, hogy Szegeden gyermekbénulási járvány tört ki. A népjóléti minisztérium közlése szerint a megbetegedések június végén kezdődtek, de nagyobbarányú járvány seholsem fordult elő." A Népszava ugyanezen a napon "A gyermekbénulásról szóló rémhírek" cím alatt ismerteti a minisztérium fenti közleményét. A Világosság tíz nappal később is az "alaptalan rémhíreket" cáfolja. Ugyanez a lap írja meg egy nappal később, hogy Ausztriában viszont nagyon is terjed a szörnyű kór. A Kecskeméti Lapok július 31-én már elismeri, hogy "az utóbbi hetekben azonban a kór járványszerüen lépett fel". Ekkor ült össze az országos járványbizottság, melynek ülésén megállapították, hogy "pánik teljesen alaptalan és felesleges egyes nyilalkozatoknak az a felhívása, hogy ne utaztassuk a gyermekeket és ne vigyük a többiek közé. Sőt: a napközi otthonokban és óvodákban, ahol állandó egészségügyi és orvosi felügyelet alatt állnak, a gyermekek esetleges belázasodásakor gyorsabban van mód a helyes diagnózis megállapítására, mint a családi otthonokban." (Képes Figyelő, 1947. augusztus 2.) A szaklapból, az Orvosok Lapjából (1947. augusztus 10.) viszont egészen más derül ki: "Az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgatója folyó évi július hó 21-én értekezletet hívott egybe a gyermekbénulás elleni védekezés ügyében, /.../ A járványos területen a gyermekek összezsúfolódása kerülendő. Óvodákat, iskolákat ajánlatos zárva tartani. A gyermekek szórakozóhelyeken (játszótér, strandfürdő stb ) se érintkezzenek egymással. Kerülendő minden felesleges utazás." A jobb kéz meg a bal...

A kommunista párt városi lapja, a Kecskeméti Hírek (augusztus 8.) "Az MKP a gyermekbénulás ellen" cím alatt értesíti olvasóit arról, hogy "egészségügyi kormányzatunk dr. Molnár Erik népjóléti miniszter vezetésével nagy gondot fordít a Kecskeméten előfordult gyermekbénulási esetek gyógyítására és a nagyobb járvány megelőzésére. Az elmúlt héten 20.000 forint segély érkezett a járvány leküzdésére, /.../ budapesti orvos elvtársainknak szándékában áll a kórházból már elbocsájtott betegeket berendelni, esetleg otthonukban felkeresni, hogy azon betegeknek, akiknek magánorvosi kezelésre anyagi lehetőségük nincs, az utókezelésre vonatkozó utasítást megadják." Augusztus végére csak kiderült, hogy "a járvány az elmúlt hetekben legsúlyosabb réme volt az ország társadalmának". (Kis Újság, 1947. augusztus 31.) De a múlt idő nem volt indokolt. Október közepére a bejelentett esetek száma meghaladta az ezret. (Kis Újság, 1947. október 18.)

Az 1947-es járvány sajnos nem maradt el az 1931-es mögött. Az év végén bejelentették, hogy a Szent László Járványkórházban felállítják az első magyarországi vastüdőt. (Friss újság, 1947. december 3.)

benulas_5.jpg

(Természettudományi Közlöny, 1957/3.)

1954-ben a magyarországi sajtóban szó esett arról, hogy Dániában, ahol az egészségügy helyett a fegyverkezésre költik a pénzt, mennyi tragédiát okoz a gyermekbénulási járvány (is) (Népszava, 1954. január 14.). Arról azonban a világon semmit sem írtak, hogy Magyarországon mit okozott ebben az évben. Ha csak azt nem tekintjük valaminek, amit a Vasmegye 1954. december 7-i számában olvashatunk: "Az országosan nagyobb számban előfordult gyermekbénulás miatt — bár ez a betegség megyénket megkímélte — a szokásos védőoltások ideje kitolódott." Csupán a legeslegsúlyosabb, 1957-es járvány után írtak arról, hogy az addigi legsúlyosabbat 1954-ben élte át az ország: "A járványos gyermekbénulások száma /1957-ben - hacsa/ meghaladta a 2500-at, 117 százalékkal volt több, mint 1954-ben, amikor az eddigi legmagasabb szintet érte el." (Magyar Nemzet, 1958. február 2.) Az információs blokád olyan tökéletesen működött, hogy az emigráns lapokban sem jelent meg semmi a járványról. A totalitárius sajtóirányítás minden korábbinál hatásosabb fegyvernek bizonyult a "rémhírterjesztés" elleni küzdelemben.

benulas_6.jpg

Természettudományi Közlöny, 1957/3.

1956-ban az SZKP XX. kongresszusa után fokozatosan fellazult a totalitárius sajtóirányítás, és a teljes némaság helyét ismét átvette a rémhírterjesztés elleni nyílt küzdelem. Dr. Kapos Vilmos elvtárs, a Budapest Fővárosi Közegészségügyi és Járványügyi Állomás igazgatója nyilatkozott az Esti Budapestnek (1956. július 30.): "Szükségesnek tartom megemlíteni. hogy — idényjellege miatt — a gyermekbénulásos megbetegedések száma jelenleg nagyobb. Bizonyos körök ezt a körülményt riadalomkeltésre igyekszenek felhasználni és járványról beszélnek. A szülők teljesen nyugodtak lehetnek, járványról szó sincs." Az 1954-eshez fogható országos járvány valóban nem volt, de ez nem vigasztalta azokat a szatmári családokat, amelyekben meghaltak vagy megbénultak gyermekek. "Az idei gyermekbénulásos járvány megyénkben" címmel írta meg a megye folyóirata, a Szabolcs-Szatmári Szemle (1956/1-4.), hogy "ez év nyarán eddig soha nem látott erősséggel sújtotta a járványos gyermekbénulás megyénk keleti, szatmári részét". 

Ekkor már forgalomba hozták a gyermekbénulás elleni első, viszonylag hatásos oltószert, amelyet Jonas Salk fejlesztett ki. A Népakarat 1956. október 10-én meg is írta, hogy "minden norvég iskolás gyereket beoltanak gyermekbénulás ellen az úgynevezett Salk-szérummal, hogy megakadályozzák a járvány terjedését". Ha Magyarország is ilyen gyorsan lépett volna, akkor talán kevesebb áldozata lett volna a legsúlyosabb paralízis járványnak, amely 1957-ben több mint kétszerannyi gyermeket ért el, mint az addigi legsúlyosabb járványok.

benulas_7.jpg

Jonas E. Salk, az első gyermekbénulás elleni oltóanyag kifejlesztője. (Népakarat, 1956. december 24.)

 "A gyermekbénulást hovatovább a múlt rossz emlékei közé száműzzük", vélekedett Gáspár László (Magyar Ifjúság, 1957. január 26.) az oltóanyag elterjedésére utalva a legtöbb halott és sérült gyermeket hátra hagyó év elején. Egy ideig abban reménykedtek, hogy az oltóanyagot itthon is sikerül előállítani, és nem kell devizáért megvenni, mert abból nagyon kevés volt. De lassan be kellett látni, hogy ez nem fog menni. "Az egészségügyi szervek két éve küzdenek, hogy a Salk-féle oltóanyag termelésének alapfeltételeit megteremthessék — eddig lényegében kevés eredménnyel." Mert hát: "nincsen megfelelő magas igényeket kielégítő laboratórium. Nincsen a kísérlethez oly rendkívül fontos, elegendő számú majom. Hiány mutatkozik a műszerekben és nem áll rendelkezésükre megfelelő minőségű üveg a laboratóriumi munka céljára." (Magyarország, 1957. május 8.) (Az oltóanyaghoz való vírust rézuszmajmok veseszövetében tenyésztették ki.) De aggodalomra nincs ok, mert "a minisztérium erre vonatkozólag meg is tette a szükséges lépéseket és a jövő évre tervbe vette a veszélyeztetett korosztályúak védőoltásban való részesítését". (Hajdú-Bihari Napló, 1957. június 23.)

A járvány ezúttal is a tagadásával kezdődött. "Debrecen lakossága a gyermekbénulásos járvánnyal kapcsolatosan elterjedt riasztó hírek hatására még mindig nyugtalankodik, noha az egészségügyi szervek hivatalos nyilatkozatai megállapították, hogy a betegséget illetően semmiféle aggodalomra ok nincs a városban." (Hajdú-Bihari Napló, 1957. június 23.) A budapestieket is megnyugtatták, hogy a megbetegedések "nem járványszerűen" fordulnak elő. (Esti Hírlap, 1957. június 27.) A Népszabadság szintén nem beszélt még járványról, de ugyanezen a napon arról tájékoztatta olvasóit, hogy június 24-ig 599 bejelentett megbetegedés volt, ami már egyértelműen jelezte, hogy nagy baj van, mert ez a járvány csak júniusban szokott megkezdődni. A Népszabadság is ott tartott, hogy majd jövő év elejére lesz feltehetőleg oltási lehetőség. A pozsonyi A Hét (1957. június 30.) viszont beszámolt arról, hogy Csehszlovákiában már beszerezték az oltóanyagot, és kezdődik az országos oltási akció. 

A kormány ekkor kapcsolt. Július 6-án megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, mely szerint  "az oltóanyag beszerzési lehetőségeitől függően az oltásokat még az 1957. évben meg kell kezdeni". Sürgősen elkülönítettek devizaforintot erre a célra. Először csak az egy-két éveseknek jutott az oltóanyagból. Fokozatosan bővítették a beoltandók körét. A Salk-oltást azonban három menetben kell megkapniuk a gyerekeknek, tehát az egyes források szerint 2300, más források szerint közel háromezer gyereket súlyosan érintő járványt ezzel már csak csekély mértékben lehetett enyhíteni, ha egyáltalán. Eközben "a bécsi rádió megdöbbentő jelentést sugárzott világgá. Magyarországon gyermekparalizis járvány tört ki, a rossz táplálkozási lehetőségek és a ki nem elégítő higiéniai viszonyok miatt. Az országban kevés az orvos, és így a beteg gyermekek gyógyítását még ez a körülmény is nehezíti. Nem beszélve arról, hogy a gyermekbénulás elleni gyógyszer a Salk Vaccina Magyarországon egyáltalán nem kapható. A hazulról érkező levelek segélykiáltással fordulnak az Amerikában élő hozzátartozókhoz, hogy segítsenek és küldjék el a gyógyszert Magyarországra, hogy megmenthessék a fiatal életeket". (A New York-i Szabad Magyarság, 1957. július 9.)

 A kommunista Kanadai Magyar Munkás (1957. augusztus 29.) cáfolta a "reakciós" emigráns lapok állításait, méltatta a magyar kormány kntézkedéseit, de azért persze leközölte azokat a hirdetéseket, amelyekben haza küldendő Salk-vakcinát ajánlgatnak az otthoni hozzátartozóikért aggódó magyaroknak:

benulas_8.jpg

De még Magyarországon, az állampárt megyei lapjában is megjelenhetett ilyen hirdetés:

benulas_9.jpg

Hajdú-Bihari Napló, 1957. szeptember 5.

Míg a szülők egy része mindent elkövetett, hogy oltóanyaghoz jusson, más részük nem bízott abban, hogy Kádárék rendes vakcinát hoznak be, és megpróbáltak "eredetit" szerezni. Olyanok is voltak, akik féltek a Salk-vakcinától, mert hallották, hogy belehaltak gyerekek. A gyártók egyike által 1954-ben elkövetett hibából kifolyólag valóban megbetegedtek, meghaltak beoltott gyerekek, de 1957-ben ez a veszély már nem állt fenn. Ezúttal kivételesen valóban rémhírterjesztőket vádoltak rémhírterjesztéssel a lapok: "A rémhírterjesztők azonban már az első órákban megfélemlítették a szülőket és valótlan állításaikkai elérték, hogy egyes kerületekben, így például a XIII. kerületben, csak a gyermekek 50%-át vitték el a csecsemővédő intézetbe." (Népakarat, 1957. július 21.)

A "budapesti egészségügyi minisztérium kiküldöttjei megemlékeztek a magyarországi gyermekbénulási járványról. Elmondották, hogy a járvány nagyon súlyos". Ezt a Heine-Medin-kórral foglalkozó genfi orvoskongresszuson mondták el, de persze csak az emigráns sajtó közölte, hogy elmondták. (Dél-amerikai magyarság, 1957. július 26.)

Az év végéig az 1-6 éves gyerekeket beoltották, és 1958 elején az Egészségügyi Minisztérium rendeletet adott ki, miszerint "az 1940. január 1. és 1957. február 28. között születettek számára biztosítani kell a gyermekbénulásos megbetegedés elleni védőoltást". (Népakarat, 1958. január 28.)

Utólag ezúttal is elismerték a járvány kivételes súlyosságát. Mindenki remélte, hogy ez volt az utolsó. De nem.

benulas_10.jpg

Természettudományi Közlöny, 1957/3.

1959-ben ismét kitört a járvány, amelyet a lapok ezúttal már nem is tagadtak, nem is bagatellizáltak: 

"Szülő számára nincs ennél iszonyúbb szó: gyermekbénulás. És most megint felütötte a fejét.
Anyák kérdezik: Igaz? Nálunk is járvány van? Hát hiába volt a védőoltás?" (Vas Népe, 1959. szeptember 6.)

Dr. Doleschall Frigyes egészségügy miniszternek meg is kellett magyaráznia a dolgot: "A Salk-vakcinának, amely eddig az egyetlen általánosan alkalmazható védőszer volt, sok előnyös tulajdonsága mellett voltak hátrányai is. Az egyik ilyen, hogy csak az esetek 70 százalékában nyújtott védettséget. /.../ A másik hátrány — amelyről a több évre szóló tapasztalatok hiányában sem a feltaláló, sem az oltást alkalmazó orvosok nem tudhattak —, hogy az általa nyújtott védettség aránylag rövid ideig tart. Erről Magyarországon is csak a következő évben, 1959- ben győződhettünk meg." A miniszter becslése szerint 1959 végéig kb. 1800 megbetegedéssel kell számolni. Vagyis az 1959-es járványt csak az 1957-es múlta felül, az összes többinél sokkal súlyosabbnak bizonyult. A miniszter megígérte, hogy decemberig minden 14 év alatti gyerek megkapja a jobb és hatásosabb új vakcinát, a Sabin-cseppeket. (Esti Hírlap, 1959. november 18.)

benulas_11.jpg

Albert Sabin professzor Magyarországon. Az ő vakcináját már Magyarországon is gyártották. (Ország-Világ, 1960. október 5.)

 A járványok története ezzel Magyarországon véget ért. Az újra mozogni tanuló, az egész életükre  megnyomorodott és a vastüdőbe szorult gyermekek története máig sem ért véget.

benulas_12.jpg

Orvosi Hetilap, 1994. július 10.

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr8715972312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.