Az üzlet elképzelhetetlen marketing nélkül, az újságok pedig mindig optimális felületet biztosítottak erre. Egy korszak hirdetéseiből sok minden kiderül. Megtudhatjuk például, hogy száz évvel ezelőtt hol tartott a fogápolás, és azt is, mit jelentett egy összehangolt kampány akkoriban.
A szép fogtól a csúnya ember is szebb lesz (1922.)
Az Odol szájvizet több lapban is hirdették 1922. június 20-án. Úgy tűnik, éppen dübörgött a kampány, az egyes orgánumokban más-más megközelítéssel. Az egészség volt az első számú hívó szó, de erősen építettek a hiúságra is, egész pontosan arra, hogy aki Odolt használ, szebb lehet. Meg kellett győzni a fogyasztót, hogy a szájvíz a javát szolgálja, egészségesebb és szebb lehet tőle. A szövegben elhelyezett idegen szavak - ahogy ma is - a hitelességet támasztották alá, a témával kapcsolatos prüdéria viszont ismeretlen volt. Olvasva a hirdetések szövegét, vajon képesek lettünk volna ellenállni a vásárlásnak? Aligha.
„Odol az egyedüli szájápoló szer, amely nemcsak a használat pillanatában gyakorolja fertőtlenítő és üdítő hatását, hanem még órákkal későbben is. E különös tulajdonsága onnan magyarázható, hogy bevonja a szájüreget egy csak mikroszkópiailag észrevehető vékony réteggel. Az Odol folyékony voltánál fogva, behatol a fogüregbe és bizonyos mértékig a nyálkahártyát is impregnálja, így még órák múlva is megvédelmezi a fogakat, amit egyetlen más fogápoló szernél sem konstatáltak eddig. Éppen e tartós hatásánál fogva majdnem tökéletes biztosítékot nyújt az Odol szorgalmas használata, a rothadási és gyulladási folyamatok ellen, a málybetegségek leginkább közvetlen előidézői a fogak romlásának.” (Budapesti Hírlap, 1922. 06. 20.)
Budapesti Hírlap, 1886. 12. 22.
Embertársaink felé szálló leheletünk összetétele is üzen rólunk, erről soha ne feledkezzünk meg! És persze arról, hogy az ápoltság végső soron szimpatikusabbá tesz.
„Az egészséges fogak értéke felbecsülhetetlen. Egészséges, jól ápolt fogak oly kedvezően hatnak, hogy még a csúnya arc benyomását is enyhítik annyira, hogy azt szimpatikussá tudják tenni. Az elhanyagolt, egészségtelen száj kellemetlen szaga visszataszítóan hat és kellemetlenséget okoz nemcsak az illetőnek, hanem embertársainak is. A létért való küzdelemben a száj és fogak szerepe kimagasló jelentőségű. A legbiztosabb szer a fogak épségben tartására az Odol.” (Az Est, 1922. 06. 20.)
A Vasas a bajnok! (1961.)
Hatvan évvel ezelőtt éppen ezen a napon adott hírt a Képes Sport arról, hogy labdarúgó bajnok lett a Vasas. A méltatásból nem maradhattak ki a fiatal tehetségek, a Vasas ugyanis éppen ebben az időben fiatalította csapatát. Néhány névvel még ma is gyakran találkozunk.
„A Bp. Vasas nagyszerű bravúrja minden tiszteletet megérdemel, mert a legtisztább, a legsportszerűbb küzdelemben vívták ki a hatalmas sikert, a nemzetközi tekintélyt is biztosító büszke címet. Jó munkát végzett a csapat minden tagja, szakértelemből kitűnően vizsgázott a fiatal edző és a sportkör egész vezetősége. Az imponáló diadal céltudatos, a csapat generális átszervezése közepette született meg, hiszen rövid idő alatt egész sor új fiatal tehetség került a csapatba, olyanok, mint Mészöly, Bakos, Kékesi, Ihász, Farkas, de alig idősebb náluk Mathesz és Szentmihályi is. A Bp. Vasas jól megérdemelt bajnokságából sok tanulságot lehet levonni. Tanulhatnak nem csak a rivális csapatok, hanem a válogatott vezetői is.” (Képes Sport, 1961. 06. 20.)
És mi sem természetesebb, hogy hatvan évvel ezelőtt is kérdések adódtak a vezetőséggel kapcsolatban. A hozzáértők szerint akkor éppen két fontos funkció szétválasztása lett volna szükséges.
„Ha már a bátor fiatalítást ünnepeljük, nem hallgathatjuk el, hogy nyugtalanít bennünket az a bizonytalanság, ami az MLSZ-ben a szövetségi kapitányok frontján mutatkozik. Néhány hete csak, hogy a tehetséges, nagy sikereket elért ifjúságkapitány, Hoffer József lemondott, s most arról értesülünk, hogy követte őt a mérsékeltebb sikerrel működő Baróti is. Rendet kellene teremteni ebben a kérdésben, akkor is, ha ez bizonyos formai változásokat követel. Megismételjük, amit néhány hónappal ezelőtt már leírtunk: „Helyesebbnek tartanánk, ha a szövetségi kapitány és a válogatott csapatedzője nem ugyanaz a személy volna. …gyorsan kell intézkedni, mert nyakunkon van a VB, ahol nagyon sok törleszteni valónk van.” (Képes Sport, 1961. 06. 20.)
Fekete Volga vitte el az utolsó szovjet katonát (1991.)
Az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet hadsereg teljes kivonulásáról pontosan harminc évvel ezelőtt, 1991. június 20-án számoltak be az újságok. Hivatalosan ugyanis előző nap ért véget a folyamat, és utolsóként maga mögött hagyta a magyar határt Silov altábornagy fekete Volgája. Fontos volt ez a jelképes kilépés, bár azt is olvashattuk, hogy Silov pár nap múlva visszatért, ugyanis a kivonulás hátralévő tárgyalásain ő képviselte a szovjet oldalt. A két altábornagy, Annus Antal és Viktor Silov búcsú-puszija mellett a fekete Volga hátuljának képe szinte az összes napilapban megjelent.
Egy kisvárosnyi szovjet állampolgár utazott haza a kivonuláskor, és a lapok meglepő nyíltsággal írtak a folyamat egyéb számairól is: „… 171 helyőrségből, 340 településről, 46 ezer hektár földről 35 ezer vasúti kocsival összesen 10 ezer 380 szovjet állampolgár, megközelítőleg 30 ezer technikai eszköz, 600 ezer tonna anyagi eszköz hagyta el az országot.” (Délvilág, 1991. 06. 20.)
„Az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot, szerdán 15 óra egy perckor. Az alakulatok teljes kivonása után - amely az első katonavonat indulásával 1990. március 13-án kezdődött, és a tervezettnél két héttel hamarabb, 1991. június 16-án, 23.40 órakor a záró szerelvény távozásával fejeződött be - utolsóként Viktor Silov altábornagy lépte át a magyar-szovjet határt a záhony-csapi átkelőhelyen. A Déli Hadseregcsoport parancsnokát, aki néhány adminisztrációs teendő elvégzésére maradt hazánkban, a határállomáson Annus Antal altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára búcsúztatta. Silov altábornagy ezt követően gépkocsival ment át az átkelőhelyként szolgáló Tisza-hídon.” (Pesti Hírlap, 1991. 06. 20.)
