Megnéztük, hogy pontosan száz évvel ezelőtt miről írtak a magyar nyelvű lapok. Egyes hírek akár ma is szerepelhetnének az újságban, mások viszont egészen meglepőnek bizonyulnak a mai viszonyok tükrében. Cikkünk az Arcanum segítségével készült.
„A halódó Oroszország: a lakosság hetven százaléka éhen pusztul”
A 8 Órai Újságban egy személyes beszámolót olvashatunk az oroszországi éhínségről. Gorvin moszkvai képviselő január végén két tartományt is meglátogatott, majd a következőket írta jelentésében a genfi központnak:
„Az otthon maradt lakosok kizárólag az orosz kormánynak és a külföldi akciónak segítségéből élnek. Az éhségtől kínozva füvet és egyéb ehetetlen anyagot használnak táplálékul. A kormány adagjai a felnőtteknél csak egytizedét tudják megmenteni a haláltól, míg a külföldi segítség tisztán a gyermekekre szorítkozik. A két tartomány hat milliónyi lakosságúnak 70 százaléka menthetetlenül a halálfia, hacsak nem érkezik azonnal segítség.
… Gorvin útjában ellenőrizte a segélyszervezetek munkáját és megállapította, hogy az Európából érkező élelmiszerek rendben megérkeznek és azokat kizárólag az éhínségesek között osztják szét.” (8 Órai Újság, 1922. 03. 02.)
„Jegyezzetek orosz segélyt!”
Az Uj Előre március 2-i számában egy felhívást is találtunk a következő szöveggel: „Fehér halál az orosz síkon - Munkások! EZT okozták az ellenforradalmi pusztítások, s a természet váratlan szeszélye! SEGÍTENI nektek kell rajta! (A segítés egy új módjáról holnap ugyanitt olvashattok.)”
Természetesen megnéztük a következő napi számot, és meg is találtuk a felhívást, melyben arra buzdítják az olvasókat, hogy jegyezzenek orosz segélyt.
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
„Az angol királyleány esküvője”
Mary, V. György egyetlen leánya férjhez ment – olvassuk a címet az Új Barázda című lapban, pontosan száz évvel ezelőttről. A leírás szerint az esküvőn „nem fejtettek ki olyan pompát”, mint ami a szokásos, de úgy tűnik, pontosan úgy várakoztak az alattvalók a díszmenet helyszínén, ahogy azt a 21. században is teszik.
„Az angol királyi nász tegnap zajlott le, bár egyszerű formák, de nagyszerű külsőségek között. Egész London kinn volt a nászmenet útvonalán, hogy lássa Mary királykisasszonyt és vőlegényét. Aki jó helyhez akart jutni, már tegnapelőtt elfoglalta helyét és várt egy napig a menetre. Az esküvői szertartás — mint képünkön is látható — egyszerű, polgárias volt, nem fejtettek ki olyan pompát, mint más királyi családoknál ilyen alkalmakkor szokásos. Az angol király az esküvő napjának estéjén üzenettel fordult az angol nemzethez, amelyben köszönetét mondott alattvalóinak meleg és őszinte jókívánságaikért, amelyekkel leányát esküvője alkalmával elhalmozták.” (Új Barázda 1922. 03. 02.)
Az előző napi számból további részletek derülnek ki, például az, hogy szerelmi házasság köttetett, ami egyáltalán nem volt akkoriban hétköznapi.
„Londonból jelentik: A mai királyi nász nézőközönsége a Buckingham palotától a Westminster apátságig vezető útvonalon már tegnap éjfél előtt kezdett gyülekezni és az éjszakát kapuboltozatok, diadalívek és más fedett helyek védelme alatt virrasztotta végig az éjjeli ködben. A székesegyház környékén különösen díszes volt a város képe, itt gyülekezett a legnagyobb tömeg. A közönség éljenzése valóságos üdvrivalgássá nőtt, amilyet régóta hallottak London falai, amikor a király és a menyasszony a székesegyház kapujához érkezett. Az esküvőt különösen az tette népszerűvé az angol nép szemében, hogy a királylány annak adta kézét, akit maga választott.
Az egyházi szertartás igen egyszerű volt, semmiben sem különbözött a közönséges polgári esküvőtől. Mindössze az volt a megkülönböztető, hogy áldásosztás után az egybegyűlt főúri közönség elénekelte az angol nemzeti himnuszt.” (Új Barázda, 1922. 03. 01.)
Kreatív olvasóktól várták az ütős szlogent
„Az Est ötvenezer koronát fizet egy jelmondatért” – akad meg a szemünk Az Est egyik írásának címén. Száz évvel ezelőtt is megesett, hogy külső segítségre volt szüksége egy lapnak azért, hogy egy igazán találó reklámot kreáljon magának. Fizetség fejében persze. Az 50.000 koronás jutalom csábítóak tűnhet, de tudnunk kell, hogy 1922-ben indult meg a korona intenzív inflációja, az év végére alig ért valamit, a fogyasztói árak 10.000-szeresükre ugrottak, és ekkor jelent meg az ötmillió koronás bankjegy is. (A cikk születése idején egy színházi jegy nagyjából 3000 koronába került.)
„Olvasóink táborát a mai napon nagyszabású ötletversenyre szólítjuk fel. Ahhoz a szellemességhez és leleményességhez fordulunk, mely a nagyközönségben, a művelt tömegek lelkében mindig résen áll s a híres, meglepően találó szállóigéknek nagyszerű forrása. Pályázatot hirdetünk egy jelmondatra, melynek színes zászlaját a mindent elnyelő rettenetes drágaság hullámai fölött kitűzhessük arra a még mindig rendületlenül dacoló szirtfokra, amely utolsó, megmaradt csücske egy süllyedő, boldogabb és olcsóbb világnak.” (Az Est, 1922. 03. 02.)
Egy boldog ember a robogó vonaton
Egy tanító az Új Barázda bulvár tartalmának főszereplője, aki a történet szerint boldogságában elkötött egy vonatot. Bár nem ismertek a további részletek, az újság szerint ez a lelkes pedagógus végül kórházban kötött ki. Reméljük, boldog hangulatát nem sikerült végérvényesen letörni!
„Néhány nappal ezelőtt egy csongrádi tanító valahonnan nagyobb pénzösszeget kapott és efölötti örömében megőrült. A szerencsétlen ember kirohant a pályaudvarra, felugrott egy ott veszteglő befutott mozdonyra és a gépet teljes sebességgel elindította. Egy pályafelvigyázónak sikerült felugornia a sebesen haladó mozdonyra és megakadályozni a véres katasztrófát. A szerencsétlen tanítót nagy nehezen tudták csak lefogni és beszállítani a városi kórházba.” (Új Barázda, 1922. 03. 01.)
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
