László Papp (1926. március 25. – 2003. október 16.) magyar ökölvívó, a sportág egyik legendás alakja, aki balkezes (southpaw) stílusban bokszolt, elsősorban középsúlyú és kis-középsúlyú kategóriákban. Beceneve "Laci Papp" volt, és Budapesten született, valamint hunyt el. Háromszoros olimpiai bajnokként vonult be a történelembe, és ő volt az első bokszoló, aki három egymást követő olimpián aranyérmet szerzett. Az Arcanum Újságokban több ezer szócikk említi a névét, illetve a róla készült könyvek is fellelhetők.
1926. március 25-én született Budapesten, szegény családban. 2003. október 16-án hunyt el, szintén a fővárosban, 77 éves korában. 165 cm magas volt, balkezes bokszoló volt, ami ritka és előnyös volt számára. Házas volt, egy fia született. Amatőrként a BVSC és a Vasas színeiben bokszolt. Legendás edzője Adler Zsigmond volt, aki nagyban hozzájárult sikereihez. 1945–1956 között amatőrként versenyzett, majd 1957-ben profinak állt, de kézsérülései ellenére is folytatta. Profi karrierjét 1964-ben fejezte be. „Nagy iskolai verekedésekre nem emlékszem. Egyszer a tanítás végén, népes gyülekezet előtt, elkalapáltam egy fiút, mert a szünetben belém rúgott. Attól kezdve tekintélyem volt a többiek előtt.” – mesélt Kő András Papp Laci című könyvében.
„A BVSC rosszul világított nagy tornatermében, a sarokban álló ökölvívó szorítóban két kisfiú küzdött egymással. 1938-at írtak, s a híres angyalföldi klub edzője, aki már sok keményöklű bokszbajnokot nevelt, szakértő szemmel figyelte a mérkőzést. Az egyik versenyző, fekete hajú, sovány, tizennégy esztendős kisfiú minden erejével szívét, akaratát beleadta a küzdelembe. De az edző úgy látta, hogy az ütőerő hiányzik belőle. Megállította a játékot és – talán némi kegyetlenséggel is – odaszólt a kisfiúnak: –Nem megy ez, kisöreg. Az erő hiányzik. Utána a klub egyik vezetőjéhez fordult, aki távolabbról figyelte az edzést és megjegyezte: – Előbb lesz ebből a gyerekből pingpongozó, mint ökölvívó. A kisfiú, akit Papp Lászlónak hívtak, szomorú szívvel húztale kezéről a számára oly nehéz kesztyűt, s az angyalföldi kopár telkeken futball-csatákba öntötte minden lelkesedését és akaraterejét. Néhány hónap múlva márbalösszekötő volt az Elektromos második csapatában.
Azok, akik akkoriban ismerték, még emlékeznek a régi időkre, azt mondják: nem tűnt ki különösebben – de „volt benne valami”, ami miatt érezni lehetett, hogy ha igazán ambicionálná, vihetné valamire. Négy hosszú esztendő telt el a BVSC-ben lejátszódott keserű jelenet óta, amikor Papp Laci egy vasárnap délután elvetődött az egyik kis angyalföldi moziba. „Az utolsó menet” című német filmet játszották, a magyar származású Attila Hörbigerrel a főszerepben. Mint a címből is látszik, a filmben egy bokszoló karrierjéről volt szó. Mi tagadás, „Az utolsó menet” című alkotást nem jegyezte fel a filmművészet története. Afféle, tucatjával készülő „bunyós” film volt. Mégis a magyar sportkrónika számon tartja, hiszen ez volt az a film, amelynek hangulata arra indította az akkor tizennyolc éves Papp Lacit, hogy elfelejtse az első fogadtatás keserűségét, és szívére hallgatva visszatérjen a szorítóba.” – ez az írás Lukács László tollából született, az 1967-es Kincses Kalendáriumban.
Már az első mérkőzésein is a felnőttek között indult és hamarosan kitűnt rendkívüli bátorságával s a szorítóban tanúsított nemes értelemben vett szenvedélyességével. Papp ütéseit rendkívül nehezen állták az ellenfelek: versenyzői pályafutásának első három esztendejében, 18. és 21. életéve között 51 mérkőzés közül 47-szer kiütéssel győzött, 3-szor pontozással, és csak egyszer szenvedett pontozásos vereséget. Ilyen előzmények után harsogta a londoni Empire Poolban, az 1948-as olimpia sportcsarnokában a megafon Papp László nevét. Eddig már négyszer hívta ezt a nevet a mikrofon, s a fekete bajuszos, zömök, erőteljes Papp mindannyiszor könnyed mozdulattal ugrott fel kék köpenyben a szorító sarkából, és imponáló módon nyerte el az olimpiai bajnoki címet. A londoni diadal utáni négy esztendő újra tele volt sikerrel és győzelemmel. Itthon és külföldön Papp száz mérkőzést vívott és kilencvenkilencszer győzött.
De nemcsak győzelmek ékesítették ezt a négy esztendőt, hanem kemény, kitartó munka is. Papp tudta, hogy a sikert nem adják olcsón, és azt is tudta, hogy az újkori olimpia történetében még nem volt példa arra hogy valaki egymás után kétszer olimpiai bajnok legyen. Voltak is elegen, akik Pappot azokban az években erre emlékeztették. Ő azonban nem a kétkedőknek, hanem saját erejének, tehetségének és akaraterejének hitt. Így került sor a második nagy próbatételre, a helsinki olimpiára, amely még izgalmasabb, „történetekben” dúsabb, drámaibb küzdelmeket hozott Papp számára, mint a londoni. És a BVSC hajdani félénk látogatója véghez vitte az újkori olimpiák történetében mindeddig páratlan bravúrt: másodszor is hazavitte az aranyérmet. Nem csoda, hogy a helsinki Messuhalli nagyterme csak úgy zúgott a döntőn megjelent magyar versenyzők üdvrivalgásától.
Újabb négy esztendő múltán Melbourne következett. Ha emlékezetünkbe idézzük, hogy ezt az olimpiát a távoli világrészen 1956 késő őszén tartották, talán nem is kell külön hangsúlyoznunk, hogy nemcsak sportszempontból, hanem az idegek, jellem és emberi magatartás szempontjából is nagy próbatétel elé állította versenyzőinket. A melbourne-i olimpia döntő mérkőzésén Pappkét olimpiai bajnokság tapasztalataival a háta mögött, a mesterhármast is megcsinálta. A melbourne-i eredményhirdetés kétszeresen érdekes volt. Először, mert mindenki tudta, hogy Papp – mint a többi magyar győzelem birtokosa is – emberileg igen nehéz körülmények között, az idegek különös megterhelése közepette hódította el az aranyérmet. A második ok pedig egyszerűen az, hogy ez az eredményhirdetés az újkori olimpia és az ökölvívás történetében páratlan jelenség volt. Hiszen Papp ráduplázott a már önmagában is különlegességnek számított kétszeres bajnokságra: egymás után háromszor állott a győzelmi emelvényen, s e három aranyérmet nyolc teljes esztendő választotta el egymástól. Olyan páratlan ívelésű pályát jelzett ez a nyolc esztendő, amihez hasonlót csak a néhai Mező Ferenc dr., az olimpiák tudósa kutathatott fel a maga rendkívüli emlékezetében.
Amikor a harmadik győzelem után az olimpiai falu asztala mellett Pappot ünnepelték – még Mező Ferencnek is a klasszikus ókorhoz kellett visszanyúlnia példákért. – Ezt a remek fiút – mondotta mosolyogva Papp felé fordulva – csak a szicíliai Naksos szülötte, egy bizonyos Tisandros múlta felül, aki négyszer szerezte meg homlokára az olimpiai győztesek olajági koszorúját. Ez azonban vagy ezernégyszáz esztendővel ezelőtt történt. Ürítsük hát poharunkat a magyar Tisandrosra...
Sikerei
Olimpiai bajnok: 1948, 1952, 1956.
Európa-bajnok: 1949, 1951
Magyar bajnok: 1946, 1947, 1950, 1952, 1953, 1954, 1955, 1966.
Amatőr rekord: 301 győzelem, 12 vereség, 6 döntetlen, ebből 55 KO.
Díjak:
2001-ben beiktatták az International Boxing Hall of Fame-be. 1989-ben a WBC (World Boxing
Council) elnöke, José Sulaimán "Minden idők legjobb amatőr és profi bokszolójának" nevezte, és
tiszteletbeli világbajnok státuszt kapott.
Ilyen páratlan sikerek után vállalkozott Papp Laci arra, hogy néhány évre afféle futó kalandként „átverekszi magát” a professzionista ökölvívók táborába. Az egész ökölvívó világ nagy érdeklődéssel várta Papp újabb debütálását, amelyre a Német Szövetségi Köztársaságban került sor. A háromszoros amatőr olimpiai bajnok az első intrádára három mérkőzésen vett részt, ezek akkor még csak négy menetből álltak és mindegyiken imponáló stílusban győzött ellenfelével szemben. A következő találkozóikon Papp László, már ugyanúgy, mint a régi profik, tízmenetes mérkőzéseket vívott újabb ellenfeleivel és egy csapásra meghódította Bécs, de különösen Párizs közönségét. Az európai fővárosok valóságos kedvence lett a magyar ökölvívó, aki a profik ringjében is olyan képességeket árult el, amelyek mind azt bizonyították, hogy az ökölvívás történetének egyik kimagasló alakja. Csakhamar a profi Európa-bajnoki címért küzdhetett.
Profi karrier Átmenet a profikhoz: 1957-ben vált profivá, Ausztriában (Bécsben) edzett és versenyzett. Veretlen maradt a profi ringben: 29 meccs, 27 győzelem (15 KO-val, 12 pontozással), 2 döntetlen, 0 vereség.
Címek: 1962–1965 között Európa-bajnok középsúlyban (EBU cím). Többször megvédte, például KO-val verte Christian Christensent 1964-ben.
Fontos győzelmek: Legyőzte Tiger Jonest, Hippolyte Annex-t, Chris Christensent és Randy Sandyt – ezek top rangsorolt ellenfelek voltak.
1964-ben a magyar kommunista vezetés nem engedte ki az országból, hogy Joey Giardello ellen világbajnoki címért bokszoljon, így visszavonult.
Érdekességek
Történelmi elsőség: Papp volt az első bokszoló, aki három olimpiai aranyat nyert egymás után. Húsz évig nem ismétlődött meg ez a teljesítmény, később a kubai Teófilo Stevenson és Félix Savón érte el ugyanezt. Politikai akadályok: A vasfüggöny mögött élő sportolóként különleges engedélyekkel utazhatott, de a profi világbajnoki esélytől megfosztották. Népszerűség: Magyarországon óriási hírnévnek örvendett, annyira, hogy kivételes státuszt kapott a kommunista rendszerben is. A Papp László Budapest Sportaréna róla kapta a nevét.
Stílus és rekord:
Kiemelkedő amatőr rekordja (55 első menetes KO) mutatja robbanékonyságát. Profiként soha nem kapott ki, ami ritka a boksz történetében.
Anekdota: Az 1956-os olimpián José Torres ellen nyert, aki később profi világbajnok lett – Torres később elismerte, hogy Papp volt a legjobb, akit valaha legyőzött (bár Torres vesztett ellene).
Örökség: Pappot gyakran emlegetik a boksz egyik legnagyobbjaként, aki a politikai korlátok miatt nem érhetett el még többet. Szobra és emlékművei Budapesten találhatók, és filmek, könyvek örökítik meg életét.
Sokáig abszolút egyedülálló volt, amit elért. Papp László, a „dinamitöklű magyar" ugyanis elsőként a világon szerzett három, egymást követő olimpián ökölvívásban aranyérmet. Ráadásul úgy érte ezt el, hogy az évek múlásával nem ment feljebb, azaz nem cserélt súlycsoportot, mint nagyon sokan mások. Az első alkalommal, Londonban ugyanis még a középsúlyúakkal (73 kg) mérte össze tudását, majd Helsinkiben (1952) és Melbourneben (1956) mindkétszer nagyváltósúlyban (71 kg) lépett a kötelek közé. Papp László rendkívüli képességeit a hivatásosok népes és igen kemény táborában is fényesen bizonyította. Miután a politikai vezetés nagy nehezen áldását adta „Papp Laci" profik közé történő „kirándulására", ő ezt a lehetőséget kitűnően kihasználta. Huszonkilenc alkalommal vívott profi meccset, s ezek közül huszonhetet megnyert, míg kettőt döntetlenre hoztak ki a bírák. Papp pontosan tudta, hol van lehetőségeinek határa, s mert bízott önmagában, rendületlenül ostromolta az „illetékes elvtársakat'': engedjék őt megmérkőzni a profi világbajnoki címért. Ez azonban egyeseknek már sok volt. Nagy valószínűséggel az emberi irigység is jócskán benne volt az ismételten tiltó döntésekben, hiszen a tét akkor, a hatvanas évek első felében óriási volt, mai pénzben csak sokszoros dollármilliókkal lenne kifejezhető.
Az itthon és szerte a világban rendkívül népszerű Papp László emberi nagyságát nagyon jól példázza, hogy bár ez a pénz valóban óriási összeg, s maga a lehetőség megvonása az évtizedek múlásával változatlanul bosszantotta őt, korábbi beszélgetéseink során sohasem mondta meg nyilvánosan, ki döntötte el egy személyben a kérdést: Papp nem mehet Amerikába, Papp itthon marad! Pedig mindenki tudta, aki csak egy kicsit is otthonosan mozog a magyar sport kulisszái mögött, hogy Kutas Istvánról van szó. Ő ennek ellenére sohasem ejtette ki a döntéshozó nevét a száján...
Amilyen embernek bizonyult Papp László az évtizedek során, olyan a családja is. Sok éven át nagy-nagy szeretettel és odafigyeléssel ápolták az egyre betegebb családfőt. Felesége, Zsóka asszony szívesen elevenítette fel életük korábbi, emlékezetes eseményeit. Laci édesapja hamar, harmincnyolc évesen meghalt, édesanyja pedig nem erőltette a hegedűt, így a foci meg a bunyó elcsábította őt. Annyira szerette a focit, hogy egy időben komoly válságba is került, mivel nagyon csalogatták a Mávauthoz. Szegény Krebsz Lajos mondta neki: "Lacikám, ott tizenegyen szaladgálnak, a ringben viszont egyedül vagy!" Bár maradt a bunyó mellett, de sokáig nem döntött véglegesen. Éveken át teherautóval jártunk vidékre, a meccsekre, amelyeket mindig vasárnapra írtak ki. Papp Laciról legendás történeteket, nagyszerű győzelmek egész sorát olvashatja, ha fellapozza az Arcanum Újságok oldalait. Hosszú, súlyos betegség után életének 78. évében távozott az élők sorából, miután évtizedekig a XII. kerületi Óra úti lakásában élt.
