Aldo Moro (teljes nevén Aldo Romeo Luigi Moro) az olasz demokrácia egyik kulcsfigurája volt, aki a Kereszténydemokrata Párt (DC) révén hosszú politikai pályát futott be, mielőtt a Vörös Brigádok terrorista csoport áldozatává vált. Élete a II. világháború utáni Olaszország újjáépítésétől a hidegháborús politikai válságokig ível, és tragikus véget ért egy elrablás, és eltitkolt, de soha meg nem kötött kompromisszum miatt.
Ezen a napon, 109 évvel ezelőtt, 1916. szeptember 23-án született Maglie városában (Lecce közelében, Puglia régió), egy kisvárosi családba. Apja, Renato Moro tanfelügyelő, anyja, Fida Sticchi tanárnő volt. Két testvére volt: Francesco és Vittorio. 4 éves korában Milánóba költöztek, de hamar visszatértek Pugliába. Klasszikus gimnáziumot végzett Tarantóban (Archita líceum), majd jogot tanult a Bari Egyetemen, ahol 1939-ben diplomázott. 1941-től a bari egyetem professzora lett (filozófiajog és gyarmatpolitika), 1942-től büntetőjogot is oktatott. 1963-tól a római La Sapienza Egyetemen tanított jogi intézményeket.
1935-ben csatlakozott az olasz katolikus egyetemi szövetséghez (FUCI), amelynek Bari-alelnöke lett, majd 1939-1942 között országos elnöke. Ekkor ismerte meg Giovanni Battista Montinit (későbbi VI. Pál pápát) és Giulio Andreottit. A fasiszta korszakban is részt vett diákszövetségekben, de 1943-ban már a Camaldoli-kódex kidolgozásában segédkezett, amely a kereszténydemokrata gazdaságpolitika alapja lett. Moro a II. világháború után lépett színre, kezdetben a szociáldemokraták érdekelte, de végül a Kereszténydemokrata Párt (DC) baloldali szárnyához csatlakozott. Politikai filozófiája a társadalmi igazságosságra és a katolikus szociális tanításra épült, gyakran hídszerepet vállalva a különböző ideológiák között.
Moro a centrum-bal koalíció atyja volt, amely modernizálta Olaszországot (pl. iskolai reformok, regionális autonómia). Külpolitikában kiegyensúlyozott álláspontot képviselt, támogatva az arab ügyeket anélkül, hogy megszakította volna az USA-val való szövetséget. A legnagyobb politikai víziója a "történelmi kompromisszum" (compromesso storico) volt, amely a Kereszténydemokrata Párt és a kommunista PCI (Olasz Kommunista Párt) együttműködését célozta a baloldali terrorizmus és a gazdasági válság ellen. Ez 1976-ban kezdődött, amikor Moro a Kereszténydemokrata Párt-elnökeként tárgyalt Enrico Berlinguer PCI-vezetővel. A terv stabilizálta volna a kormányt, de ellenzékbe ütközött (pl. USA-ból, ahol féltek a kommunista befolyástól). Moro ezt az "olasz út"-nak nevezte a polgárháború elkerülésére. Öt alkalommal volt miniszterelnök, 1963. december 4. és 1976. július 29. között, ezzel a második világháború utáni Olaszország egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője volt.
1978. március 16-án Rómában, a Via Fanin a Vörös Brigádok (Brigate Rosse, BR) – egy szélsőbaloldali terrorcsoport – megtámadta Moro konvoját. Öt testőrét lelőtték, Morót elrabolták egy Fiat 132-be. A BR "politikai tárgyalásnak" nevezte az akciót, amely a kommunisták kormányzati bevonása ellen irányult. 55 napig tartott egy pratói börtönlakban (Via Montalcini). Moro 86 kézzel írt levelet küldött családtagjainak, politikusoknak és VI. Pál pápának, könyörögve a szabadon engedésért cserébe foglyok kiadását. „1978 tavaszának egyik legizgalmasabb, az egész világ közvéleményét foglalkoztató, hosszúra nyúló: 55 napig tartó európai eseménye volt Aldo Moro elrablása, fogvatartása és meggyilkolása. Az olasz kereszténydemokrata párt tekintélyes elnökét, aki a kommunistákkal való együttműködés előmozdítója volt, 1978. március 16-án reggel, a római Fani utcában rabolták el a terroristák, miután géppisztolyok sortüzével meggyilkolták öt testőrét. Azokban a percekben történt ez, mielőtt a baloldal támogatását is élvező újabb Andreotti-kormány bemutatkozott a parlamentben.A döbbenet, amely akkor rátelepedett Itáliára, s nemcsak arra, a napok múlásával nem csökkent.
A terroristák üzenetei, az elrabolt tudóspolitikus drámai levelei, ezek visszhangjai, a sikertelen rendőrségi nyomozás és az ismétlődő merényletek tépték-marták a közvéleményt. Nyomasztó volt a hangulat. Este nyolc után szinte néptelenek a római utcák, a mosolyok kényszeredettek voltak, a jó barátok között a társalgás csak Aldo Moróról, a Vörös Brigádokról folyt. Néha úgy tűnt, mintha ezek az álvörösök sakkban tartanák az olasz társadalmat, holott a széttagolt titkos bandáknak hozzávetőlegesen nyolcszáz tagjuk lehet.
A félelemnek, a drámai légkörnek részese, szemtanúja voltam éppen azokban a napokban, mielőtt AldoMoro golyóktól lyuggatottholttestét megtalálták. Április 25-én reggel elmentem a via Fanira, hogy részt vegyek az esőtől kísért, néma eseményen, amelyet a három olasz szakszervezet csúcsszövetsége rendezett: koszorút helyeztek el a merénylet színhelyén. Kérdeztem volna kísérőimet, hogy nem félnek-e. Jelen volt az elrabolt politikus pártjához közel álló szakszervezet (CISL) főtitkára, Macario is, meg más szakszervezeti személyiségek, akik kemény álláspontot képviseltek a terroristákkal szemben. Lesz incidens? Nem kérdeztem. A cselekvés volt a lényeg, amely legyőzi a belső félelmet.” – írta a Népszava 1978-ban.
A pápa 10 milliárd lírás váltságdíjat ajánlott fel, de a kormány (Andreotti vezetésével) elutasította a tárgyalást ("nem alkudozunk terroristákkal"). 1978. május 9-én a BR kivégezte Morót (több lövéssel a fejbe és mellkasba), holttestét egy autó csomagtartójában hagyták a Via Caetani utcában, a DC és PCI székházai között – szimbolikus helyszínként. A BR célja a "történelmi kompromisszum" meghiúsítása volt; a támadás a "vezető olasz államban" (Stato italiano) zajlott, a "plombált évek" (anni di piombo) terrorhullámának csúcsa.
„Nem az 1978-ban meggyilkolt Aldo Moro volt az egyetlen olasz államférfi, aki erőszakos halált halt a 20. században. Ám I. Umberto királlyal vagy Benito Mussolinivel ellentétben demokratikus vezetője volt Itáliának. Úgy tűnik, éppen ezért, a demokráciáról vallott elképzelései miatt kellett meghalnia. Morónak az olasz politikai rendszer demokratikus irányú fejlesztéséről, a rendszer sokoldalú politikai és gazdasági, szociális és kulturális korrekciójáról kialakított koncepciója olyannyira zavarta a hazai és a külföldi érdekeltségeket, hogy bűnös kiszolgálóik politikai gyilkosságot hajtottak végre, Morotestőrségének kíméletlen lemészárlásától sem riadva vissza. Az ügy máig sem teljesen tisztázott; az elrablása és a halála körüli értelemzavaró, de értelmezhető furcsaságok viszont átjárhatóvá és átláthatóvá teszik a történetet, úgyszólván kínálják a következtetéseket. Születésének 100. évfordulója alkalmat nyújt ezek levonására és kivételes pályájának bemutatására.” – írta a Múltunk című folyóirat 2016-ban.
„Csúcspontján volt már a gyötrelmes és furcsa „párbeszéd” a terroristák és a kereszténydemokrata párt között. A terroristák április 24-én 8-os számú közleményükben Aldo Moro szabadsága fejében 13 brigádtag szabadlábra helyezését követelték. Határozott és következetes nem volt a válasz, amelyet kaptak. Nemcsak a fogoly elnök pártjától, hanem a többi párttól, a kommunistákétól is. A merénylő banda Berlinguert, az OKP főtitkárát is megfenyegette. A brigádosok közleményeikben, amelyek hemzsegtek rosszul használt „marxista” kifejezésektől, miközben magukat „harcoló kommunistáknak” nevezték, támadták a valódi kommunistákat és a szakszervezeteket. A válasz csak kemény nem lehetett, a terroristák ugyanis gyilkosok szabadon engedését követelték. Köztük volt Renato Curcio, a Vörös Brigádok egyik vezetője, a torinói per legismertebb vádlottja. A tizenhárom bebörtönzött különben nemcsak a Vörös Brigádokhoz tartozik, hanem a Nap, az Október 22. és más nevű bandákhoz
.
A Paese Sera című kommunista esti lap április 25-ig készített összesítése szerint 24-re rúgott a merényletek ártatlan áldozatainak a száma. A fekete sorozat 1971-ben kezdődött Genovában Angelo Floris kézbesítő meggyilkolásával és zárult eladdig 1978 áprilisában Milánóban Francesco De Cataldo fegyházi őrmester megölésével. Merényleteket követtek el rendőrök, tisztviselők, újságírók ellen. Genovában meggyilkolták kísérőjével együtt Francesco Coco főügyészt, Torinóban Fulvio Crocet, a helyi ügyvédi kamara elnökét, 1978 februárjában Riccardo Palma római főbírót.” – ez is a Népszava évkönyv hasábjain jelent meg.
Bár a tetteseket elfogták, és 1983-ban, az első tárgyaláson életfogytiglani börtönre ítéltek, a mai napig sok rejtély övezi az elrablását, az állam tehetetlenségét és nemtörődömségét, talán Moro titkos feláldozását is. „A „nép börtönében" töltött rabság aránylag rövid (1978. március 16-tól május 9-ig, tehát 55 napig tartó), de Olaszország történetében meghatározó jelentőségű időszaka persze nem tette lehetővé, hogy Aldo Moro, a nagy formátumú kereszténydemokrata politikus - aki egyébként számos jogelméleti munka szerzője és nem mellesleg egyetemi tanár volt - e rabság alatt terjedelmes elméleti művet alkosson, így is - mint azt Miguel Gotor, Mororabság alatt írt levelei legújabb, részletes kommentárral ellátott kiadásának szerkesztője pontosítja A diskurzus használatának lehetőségei a terror szívében: az írásról mintagóniáról [Le possibilitá dell'uso del discorso nel cuoredel terrore della scrittura come agonia]című utószavában - jelenlegi ismereteink szerint az említett időszakban Moro97 szöveget írt. Ezek között 78 levél, 7 végrendelet, 1 feljegyzés, 5 cédula (biglietto,rövid üzenet), végül pedig 5 levél hatféle változata található” – írta a Helikon 2015-ben.
Moro halála meggyengítette a Kereszténydemokrata Pártot és a kompromisszumot, de hozzájárult a terrorizmus visszaszorulásához. Ma "olasz atyaországnak" (padre della patria) nevezik. Filmek (pl. Bellocchio "Buongiorno, notte", 2003; "Esterno Notte", 2023), könyvek születtek életéről, és emlékhelyek jöttek létre (pl. római Via Caetani). 2008-ban állami gyásznappá nyilvánították a halálát. 2015 óta folyamatban van mint vértanú, de 2019-ben lánya, Maria Fida ellenezte a "túl sok vita" miatt. A Vatikán óvatos volt az elrablását és halálát övező a rejtélyek miatt. Aldo Moro munkássága, politikája és a későbbi halála jól mutatja a második világháború utáni Olaszország állapotát, a fasizmus hagyatékát, a szocializmus előretörését, a politikai csatákat és a terrort, a maffia megerősödött. Moro a dialógus embere volt egy megosztott Olaszországban; halála szimbolizálja a 70-es évek terrorját, amely 14 ezer áldozatot szedett. Egy rejtélyekben és izgalmakban bővelkedő korszak volt, amelyet érdemes végigkutatni az Arcanum Újságok segítségével, hiszen csak Aldo Moro nevére is 10 550 találat lelhető fel.
Csizmazia Zoltán
