Szeptember utolsó napján egy olyan férfiúról emlékezünk meg, aki igazából nem köthető egyértelműen ehhez a naphoz, de valamikor, 1939 szeptemberének végén, amikor már a nácizmus tombolt Európában, olyat tett, amire csak kevesen voltak képesek.
Nem hírnév miatt, hiszen a lenti írásból is ez egyértelművé válik majd. Emberségből, egy vakáció során, amikor zsidók ezrei próbáltak Prágában kiutat találni a terror elől. Ő a 106 évet élt Sir Nicholas George Winton. A mai írás róla szól, és egy soha el nem felejthető korszakról. Az Arcanum Újságok között is számos írás található arról, amit 1939-ben tett. Sir Nicholas George Winton (1909–2015) brit üzletember és humanitárius hősként vált ismertté, aki a második világháború előtt több száz zsidó gyermeket mentett meg a náci megszállás alól Csehszlovákiából. Tettei évtizedekig ismeretlenek maradtak, de ma "a brit Schindlerként" emlegetik. 1909. május 19-én született London Hampstead negyedében, eredetileg Nicholas George Wertheim néven.
Szülei német zsidó származásúak voltak: apja, Rudolph Wertheim bankár, anyja, Barbara Wertheimer pedig újságíró. A család a 20. század elején vándorolt ki Nagy-Britanniába. Winton a család középső gyermeke volt; egy idősebb nővére, Charlotte, és egy fiatalabb öccse, Robert született. A Wertheim család a társadalmi beilleszkedés érdekében megváltoztatta nevét Wintonra, és áttért a kereszténységre – Nicholas-t is megkeresztelték.
Gyermekkorában Stowe Schoolba járt 1923-tól, de érettségi nélkül hagyta el az iskolát. Ezután esti iskolába folytatta, miközben a Midland Banknál önkénteskedett. Pénzügyi karrierjét Hamburgban, a Behrens Banknál kezdte, majd Berlinben a Wasserman Banknál dolgozott. 1931-ben Párizsba költözött, ahol a Banque Nationale de Créditnél szerzett banki képesítést. Visszatérve Londonba a Londoni Értéktőzsdén dolgozott brókerként. Szocialista nézetei miatt barátkozott a Munkáspárt prominens tagjaival, például Aneurin Bevan-nel. Kiváló vívó volt: 1938-ban beválogatták a brit válogatottba, de a háború miatt az 1940-es olimpiát törölték, így ebbéli tudását sohasem tudta megmutatni A Kindertransport megszervezése Winton élete fordulópontja 1938 decembere volt. Egy svájci síelős nyaralás helyett Prágába utazott, miután barátja, Martin Blake humanitárius segélykérést intézett hozzá a csehszlovák menekültek miatt. A náci Németország megszállta Csehszlovákiát, és tízezrek – főleg zsidók – életét fenyegette a veszély. Winton csatlakozott a Brit Csehszlovák Menekültek Bizottságához, ahol Trevor Chadwickkel és Doreen Warrinerrel együtt szervezte meg a gyermekek kimentését.
Winton listákat állított össze a veszélyeztetett gyermekekről (több mint 5000 név), és visszatért Britanniába, hogy teljesítse a jogi követelményeket: brit családokat keresett, akik fogadják a gyerekeket, és garanciát vállaltak a költségekre (kb. 50 font/gyerek). Anyja, Barbara kulcsszerepet játszott a családok toborzásában. Nyolc szerelvényen összesen 669 gyermeket mentettek meg 1939 februárja és augusztusa között, főleg vonattal Hollandián keresztül. A mentések Hollandiában zajlottak, miután a határok lezárultak. Winton svéd és amerikai segítséget kért (pl. Franklin D. Roosevelt-től), de csak Svédország fogadott be további 100 gyermeket. Az utolsó, 250 fős csoport 1939. szeptember 1-jén indulhatott volna, de a háború kitörése miatt ez meghiúsult – közülük csak ketten élték túl a holokausztot. Winton mindig hangsúlyozta, hogy nem egyedül dolgozott; Chadwick és Warriner nélkül sikertelen lett volna az akció. A menekült gyerekek később "Winton gyermekekként" váltak ismertté, és sokan közülük később nagyszülőként emlékeztek meg róla.
A háború alatt Winton mint lelkiismereti okból szolgálatot megtagadó jelentkezett, de 1940-ben csatlakozott a Királyi Légierőhöz (RAF), ahol főhadnaggyá nevezték ki, 1954-ig szolgált. Háború után a Nemzetközi Menekült Szervezetnél (IRO) és a Nemzetközi Újjáépítési Fejlesztési Banknál dolgozott Párizsban, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Grete Gjelstruppal – egy dán exkluzív tánciskola tulajdonosával. 1948. október 31-én házasodtak össze Vejle városában, Dániában. Három gyermekük született: Nicholas Jr., Robin és Barbara. Fiatalabb fiuk, Robin Down-szindrómával született, és öt évesen meningitisben halt meg, ami mélyen megviselte Wintont. Emiatt alapította meg a Maidenhead Mencapot, egy fogyatékosokat segítő szervezetet. Winton 1954-ben sikertelenül indult a maidenheadi városi tanács választásán. Pénzügyi igazgatóként dolgozott cégeknél, miközben jótékonysági munkát végzett, pl. az Abbeyfield idősek otthonaiért.
Winton tettei 50 évig rejtve maradtak, amíg 1988-ban felesége egy albumot nem talált az asztalfiókban, benne a gyermekek fotóival és listáival. Ez vezetett a nyilvánosságra: a BBC That's Life! műsorában újra találkozott a megmentett gyerekekkel (ekkor már felnőttek), ami megható pillanatokat hozott – Winton könnyezve ismerte fel őket. A média "brit Schindlerként" ünnepelte. „Bőrtáska a padláson. A titokra fél évszázaddal később derült fény. Nicholas Winton felesége, Greta1988-ban a padláson keresett valamit London melletti, maidenheadi otthonukban. Egy régi bőrtáskában nagy vázlatfüzetre bukkant, vonaton ülő gyermekek fotóival, nevek hosszú listájával. A szülők némelyike levelet is írt Wintonnak. Ezt a füzetet most a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztmúzeumban őrzik. Greta (és a nagyvilág) véletlenül tudta csak meg, hogy a férfi 669 – főleg zsidó – gyermek életét mentette meg 1939- ben. Ma már, hála az azóta született gyerekeknek és unokáknak, több ezren köszönhetik neki az életüket. A 103 éves Sir Nicholas Winton – akit néhány éve lovaggá ütöttek – szűkszavúan mesél a történtekről:
„Láttam, hogy tenni kell valamit, és megtettem. Nem voltam különleges ember. Csak láttam, hogy mi történik, és segítettem”.
Lemondott síelés Svájci sítúrára készülődött a 29 éves Nicholas Winton, amikor 1938 decemberében felhívta őt egy barátja Prágából, az ottani brit nagykövetségről: „Szükségem van a segítségedre. A síléceidet ne hozd!” Gondolkodás nélkül odautazott a londoni fiatalember. Amikor a barátja, Martin Blake elvitte a zsidó menekültekkel teli táborokba (a náci megszállás alatt lévő Szudétaföldről kellett menekülniük), megdöbbentette a látvány. „Szívszorító volt. A szülők pontosan tudták, hogy milyen sors vár rájuk. Először a gyermekeikre gondoltak, sosem magukra, szinte mindannyian odavesztek a haláltáborokban” – idézte fel Winton évtizedekkel később. Hiába próbálta mindenki lebeszélni az ifjú brókert, ő már tudta, hogy segítenie kell. Először a Vencel téri szállodai szobájában, később egy közeli utcában bérelt irodában rendezkedett be. Elkeseredett szülők százai álltak sorban, és bízták rá a gyermekeik sorsát. Nyolc vonat Napközben brókerként dolgozott tovább a londoni tőzsdén, esténként és éjszakánként a gyermekmentést szervezte Nicholas Winton, miután hazatért Prágából. Addig kilincselt a kormánynál, amíg megígérték, hogy Nagy-Britannia befogadja a tizennyolc év alatti gyermekeket - ha Wintontalál nekik otthont.
Családokat keresett és pénzt gyűjtött az akcióhoz hónapokon át. Brit újságokban, templomokban és zsinagógákban hirdette a kezdeményezést. 1939 márciusa és augusztusa között összesen nyolc „Winton- vonat” szállított Csehországból közel hétszáz fiút és lányt a biztos jövő – a túlélés – felé. A szülők rendszerint azzal biztatták a gyerekeket, hogy csupán rövid vakációra utaznak. „Azt hittem, nyaralni megyek. Döbbenten láttam, hogy az anyám sír, amikor felrak a vonatra, a nyakamba akasztott névtáblával” – idézte fel hetven évvel később az egyik túlélő, Vera Penny. A kilencedik vonat szeptember elsején indult volna Prágából, ám aznap kitört a háború (Hitler csapatai lerohanták Lengyelországot), és a szerelvény nem hagyhatta el a pályaudvart. Sir Nicholas Wintont mindmáig kísérti ez az emlék. „A vonaton ülő kétszázötven gyermeket sosem látták többé. A londoni pályaudvaron kétszázötven család várakozott hiába. Egyetlen gyerekről sem hallottak többé, és ez rettenetes érzés.” Winton gyermekei.
Miután a felesége, Greta „lebuktatta” őt, Nicholas Wintont meghívták a BBC egyik tévéműsorába, a nézőközönség soraiba. Az adásban egyszer csak a padláson talált vázlatfüzetről kezdtek beszélni és ekkor tárták a nyilvánosság elé az 1939-es eseményeket. Az egyik megmentett gyermek, Vera Diamant ült az idős úr mellett, aki semmiről sem tudott. – Ki az, aki Nicholas Wintonnak köszönheti az életét? – kérdezte a műsorvezetőnő. Körülbelül két tucat, ötvenes-hatvanas éveiben járó nő és férfi állt fel a stúdióban. Megtapsolták a könnyeivel küszködő Wintont. „Aki megment egy életet, egész világot ment meg.” Ezt a Talmud-idézetet vésték a gyűrűbe, amelyet a ma is Maidenheadben élő férfi néhány, Csehországból egykor kimenekített gyerektől kapott. A hálát fejezi ki az is, hogy az időközben felnőtté vált túlélők mindmáig „Winton gyermekeinek" nevezik magukat. S noha az azóta többféle kitüntetéssel is jutalmazott Nicholas Wintont elkeresztelték brit Schindlernek (utalásként Oskar Schindler szudétanémet gyárosra, aki m1200 zsidó munkás életét mentette meg), ő elutasítja az összehasonlítást. „Én sosem voltam igazi veszélyben” – feleli tömören.
Készülj a jóra!
Mindig is vonzotta a repülés Wintont, aki huszonnégy évesen pilótaengedélyt szerzett. A második világháború alatt, 1942-ben belépett a brit Királyi Légierőbe, ahol az őrmesteri rangig vitte. Másik szenvedélye a vívás – ha nem tör ki a világháború, Nagy-Britanniát képviselte volna az olimpián. A háború után a bátyjával létrehozta a legnagyobb brit vívóversenyt, a Winton Kupa ma is létezik. Jótékonysági munkának szentelte az életét Nicholas Winton az elmúlt évtizedekben, ő alapította például maz idősek otthonait működtető Abbeyfield szervezetet. Túlélte a feleségét, Gretát, ma a gyermekei (Nicholas, Barbara)és az unokái (Laurence, Holly)gondoskodnak róla. Most huszonnégy éves unokája, Laurence Winton (aki fizikát tanult a Cambridge-i Egyetemen) így jellemezte őt: „Háborúk és konfliktusok mindig is voltak, naponta olvasunk róluk az újságokban. Aztán találkozunk valakivel, aki ugyanazokat a cikkeket olvasta, de elhatározta, hogy tesz is valamit. Ilyen az én nagyapám”. S valóban, amikor diákok forgattak portréfilmet (az akkor már majdnem százéves) Nicholas Wintonról, nekik is csak ennyit mondott útravalóul: „Ne elégedj meg az életben azzal, hogy nem csinálsz rosszat! Mindennap készülj arra, hogy valami jót teszel!” Ezzel a pofonegyszerű életfilozófiával mentette meg 669-szer a világot.” – írt az életéről 2012-ben a Népszabadság.
Kiemelt díjak
1983: MBE (ritteri rend) az Abbeyfield munkájáért.
2003: Lovaggá ütik (Sir) II. Erzsébet királynő által.
2014: A Fehér Oroszlán Rend (1. osztály) Csehországtól Miloš Zeman elnöktől.
Egyéb: Pride of Britain Díj, Wallenberg Érem, Humanista Díj.
Prágában szobrot állítottak neki a főpályaudvaron, Maidenheadben pedig egy másik a vasútállomáson. Egy maidenheadi kert viseli nevét, és egy kisebb bolygót (19384 Winton) neveztek el róla. 2009-ben egy "Winton vonat" emlékezett meg a 70. évfordulóról. Inspirálta a The Power of Good (2002) és a One Life (2023, Anthony Hopkins főszereplésével) filmeket, valamint a Nicky & Vera című gyermekkönyvet Vera Gissing túlélőről. 2024 szeptemberében Prága 7. kerülete utcát nevezett el róla. 2025 januárjában érzelmes videós tribütum jelent meg róla a közösségi médiában. Winton humanista volt, a Humanists UK tagja. Vallást "álcának" tartotta, etikáját jóságra, kedvességre, szeretetre és őszinteségre alapozta. A háború alatt kiábrándult a vallásból, mert nem tudta összeegyeztetni a két oldal győzelmi imáit. Hosszú élete során (105 éves koráig élt) szerényen élte mindennapjait, és soha nnem kereste a hírnevet – "Nem vagyok hős, csak tettem, amit kellett" – mondta gyakran.
Érdekességek Wintonról:
Zsidó gyökerei ellenére keresztényként nevelkedett, ami segítette a háború alatti álcázást. Ha nincs háború, olimpikon lett volna – ez a "mi lett volna, ha" történet gyakran felmerül életrajzában. Az 1988-as felfedezés után derült ki, hogy Winton titokban őrizte az emlékeket; a könyvben még a vonatjegyek és háztartási számlák is benne voltak a költségekről. Egy megmentett lány, Vera Gissing később könyvet írt (Pearls of Childhood), és azt mondta: "A fogadó családnak alig volt pénze, de olyan nagy volt a szívük, mint egy ház. Minden tettek boldoggá tenni engem." Egy másik túlélő, Ed Lesser apja Auschwitzban halt éhen, anyja pedig táborban – őt tanár fogadta örökbe. Háború utáni jótékonyság: kevésbé ismert, hogy az Abbeyfield idősek otthonait támogatta, ahol saját kezűleg alakított ki otthonokat a rászorulóknak Fia, Robin halála után Winton elköteleződött a fogyatékosok jogaiért, alapítva a helyi Mencapot. 106 évesen halt meg 2015. július 1-jén, tüdőgyulladásban. Utolsó éveiben is aktív maradt, és azt üzente: "Soha ne add fel!" Winton története a csendes hősiességről szól: egy átlagos ember, aki rendkívüli körülmények között cselekedett.
Csizmazia Zoltán
