Ezen a napon kezdte meg 18 éves politikai hatalmát Leonyid Iljics Brezsnyev Leonyid Iljics Brezsnyev (oroszul: Леонид Ильич Брежнев; ukránul: Леонід Ілліч Брежнєв) a Szovjetunió egyik leghosszabb ideig regnáló vezetője volt, aki a hidegháború csúcspontján irányította a kommunista óriást. Vezetése alatt a Szovjetunió elérte katonai ereje csúcsát, de gazdasági stagnálása és elnyomó politikája hosszú távon hozzájárult a birodalom bukásához.
Élete a proletár gyökerektől a kremli hatalomig ível, tele lojalitással, intrikával és ellentmondásokkal. A korabeli lapok rendszeresen foglalkoztak (foglalkozniuk kellett) a szovjet pártvezérrel, nem meglepő módon 10 067 találat lelhető fel az Arcanum Újságok között. Brezsnyev 1906. december 19-én született a mai Kamianske városában (akkor Kamenszkoje, Ukrajna, Orosz Birodalom) egy orosz munkáscsaládban. Apja, Ilja Jakovlevics Brezsnyev fémmunkás volt egy kohóban, anyja, Natalja Denkiszovna Mazalova háziasszony. Két testvére volt; családja szegény, de stabil proletár háttérből származott – Brezsnyev később "örökös metallurgusnak" nevezte magát. Az 1917-es orosz forradalmat és polgárháborút gyermekként élte át, ami formálta kommunista elkötelezettségét. Tanulmányait a helyi kohótechnikumban kezdte, 1927-ben földmérőként végzett, majd 1935-ben metallurgiai mérnökként diplomázott a Dnyipropetrovszki Kohóipari Intézetben. Fiatalon, 1923-ban csatlakozott a kommunista ifjúsági szervezethez (Komszomol), 1931-ben (vagy 1929-ben, más források szerint) a Kommunista Párthoz. Korai karrierje ipari munkásként indult Ukrajnában, kohókban dolgozott, miközben pártszervezőként tevékenykedett. Sztálin nagy tisztogatásai (1930-as évek vége) alatt gyorsan emelkedett, mivel sok riválisa eltűnt – ez ironikusan segítette előrejutását.
Brezsnyev lojalitása kulcsfontosságú volt felemelkedéséhez. 1938-ban Dnyipropetrovszkban propaganda- főnökké nevezték ki, 1939-re védelmi ipari titkár lett, ahol megalapozta „dnyipropetrovszki klienshálózatát” (Dnipropetrovsk Mafia), amely később kulcsszövetségeseit adta (pl. Andrej Kirilenko). A második világháború alatt (1941–1945) a Vörös Hadseregben szolgált politikai komisszárként: evakuálta ukrajnai gyárakat a nácik elől, majd a Déli Fronthoz került, ahol megismerkedett mentorával, Nyikita Hruscsovval. Kitüntetései közé tartozik a Vörös Zászló Rendje (1942) és a Hazavédelmi Háború Rendje (1943); a háború végére dandártábornok lett, és részt vett Prága felszabadításában (1945). Háború után Ukrajnában szervezte a párti munkát: 1946-ban Zaporizzsja, 1947–1950 ben Dnyipropetrovszk megyei első titkár. 1950–1952-ben Moldova kommunista pártjának vezetőjeként kollektivizálást hajtott végre, ahol újabb szövetségeseket szerzett (pl. Konsztantyin Csernyenko). Sztálin 1952-ben a Politbüróba emelte, de Sztálin halála (1953) után Hruscsov alá került, mint a hadsereg politikai igazgatóhelyettese. Hruscsov alatt robbanásszerűen emelkedett: 1954–1956-ban Kazahsztán második, majd első titkára, ahol a Szűzföld-mozgalmat irányította (sikeres kezdet, de hosszú távon kudarc). Részt vett a szovjet atombomba- és űrprogram fejlesztésében (pl. Bajkonur űrközpont). 1956-ban Politbüró-jelölt, 1957-től teljes tag lett, miután támogatta Hruscsovot az Antipartizánum ellen. 1960–1964-ben a Legfelsőbb Tanács Presidiumának elnöke (névleges államfő).
Hatalomra jutása: 1964 októberében, Hruscsov nyaralása alatt puccsot szervezett (triumvirátus Koszigin és Podgornijjal), aki "gazdasági kudarcok" miatt bukott meg. Brezsnyev első titkár (1966-tól főtitkár) lett, kezdetben kollektív vezetés részeként, de fokozatosan dominálta a rendszert – 1968-ra már egyértelműen ő volt a főnök. „Az SZKP és a szovjet kormány külpolitikájában állandóan szem előtt tartja a békés egymás mellett élés lenini elveit, fejleszti és erősíti a szocialista testvérországok népeinek barátságát és együttműködését, tevékenyen támogatja a nemzeti felszabadító harcot. A Szovjetunió Kommunista Pártja, a párt Központi Bizottsága, és annak főtitkára sok erőt és energiát fordít arra, hogy erősítse a nemzetközi kommunista mozgalom, s a szocialista világrendszer egységét és összefogását. Kitartóan arra törekszik, hogy kivétel nélkül mindegyik szocialista ország egyesült erővel nyújtson segítséget a harcoló Vietnámnak. Leonyid Iljics Brezsnyev a szovjet párt-, valamint párt- és kormányküldöttségek élén már számos országba látogatott el. A testvérországok közül Bulgáriában, Magyarországon, az NDK-ban, Lengyelországban,
Romániában, Mongóliában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában járt. A testvérországok dolgozóival és vezetőivel létrejött találkozói mindenkor népeink érdekeit, a kommunizmus fennkölt ügyét szolgálták. „A történelem, a világforradalom érdekei által ránk rótt, kommunista lelkiismeretünk diktálta, szent internacionalista kötelességünknek tartjuk, hogy saját országunkban építve a szocializmust és a kommunizmust, egyidejűleg fáradhatatlanul erősítsük a szocialista világközösséget” – mondotta egyik legutóbbi beszédében, amelyről a Fáklya című folyóirat számot be 1966-ben Brezsnyev 18 éves uralma a "megfejlett szocializmus" idejét jelentette: stabilitás a káosz helyett, de reformok elutasítása. Visszaállította a kollektív vezetést, de fokozatosan centralizálta a hatalmat, támogatva a "dnyipropetrovszki maffiát". Sztálin-korszakot részben rehabilitálta, leállította a desztalinizációt, és szigorította a cenzúrát (pl. 1966-os Szinjavszkij–Daniel-per). Politikai foglyok száma nőtt (kb. 5000 fő 1970-es évek közepén), a KGB Andropov alatt szisztematikusan elnyomta a disszidenseket (pl. Szakharov száműzetése). Nem volt sztálinista terror, de a félelem uralkodott.
„A politikát természetesen nem csupán egy ember szubjektív élményei határozzák meg, s kiváltképpen nem a Szovjetunióban, hiszen éppen Leonyid Iljics Brezsnyev tett nagyon sokat a lenini munkastílus érvényesítéséért. De bizonyos az is, hogy nehéz kikapcsolni az egyéniség szerepét a politika tervezéséből. Egyszer arról beszélt, hogy mit jelentettek számára a háborús évek és a háború utáni helyreállítás erőpróbái. És az ő élményei megegyeznek a szovjet emberek tízmillióinak emlékeivel. „Szent kötelességünknek tartjuk, hogy ezután is megtegyünk minden tőlünk telhetőt, hogy ne csak mi, hanem gyermekeink, unokáink és dédunokáink se tudják meg többé, mia háború” – Novorosszijszkban, a Hős Város avatásakor jelentette ki ezt Leonyid Iljics Brezsnyev, s nem kétséges, hogy ez a békéért folytatott politikai tevékenységének egyik fő iránya.” – írta 70. születésnapján az Élet és Irodalom 1976-ban Gazdaságilag kezdeti fellendülés: 1966–1970 között ipar 138%-kal nőtt, mezőgazdaság évi 3%-kal; a GNP 4–5%-os növekedése tette a Szovjetuniót a világ 2. legnagyobb ipari hatalmává (több acélt, olajat termelt, mint bárki). Koszigin-reformok (1965) növelték a fogyasztást, de 1973 után stagnálás (Era of Stagnation): növekedés 1–2%-ra esett, bürokrácia, korrupció, technológiai elmaradottság (pl. számítógépek) miatt. Katonai kiadások 12%-ra nőttek a GNP-ből, ami elszívta az erőforrásokat; élelmiszer-importra kényszerült a Szovjetunió. Brezsnyev elhalasztotta a válságot nyugati kereskedéssel, de nem reformált.
Társadalmi téren javult az életszínvonal: jövedelmek 50%-kal nőttek, lakhatás bővült (átlag 13,4 m2/fő), szociális juttatások (nyaralás, egészségügy) erősödtek. Azonban társadalmi merevség uralkodott: munkanélküliség nélkülözése miatt fegyelmezetlenség, alkoholizmus, romló szolgáltatások; a lakosság 1970-es évek végére érezte a hiányokat (racionálás egyes városokban). Brezsnyev kultusza nőtt: száznál több kitüntetést szerzett, emlékiratai (pl. Kis föld, 1978) Lenin-díjat kaptak. Brezsnyev külpolitikája kettős: détente a Nyugattal, miközben erősítette a szovjet befolyást. Katonai kiadások nyolcszorosára nőttek, elérve a nukleáris paritást az USA-val; a Szovjetuniót sokan a világ legerősebb hadseregeként látták 1970-es évek közepén. Igazolja a szocialista országokba való beavatkozást "közös ügy" védelmében. Csehszlovákia prágai tavaszát (1968) megtorolta varsói szerződéses invázióval (augusztus 21.), elnyomva a reformokat – ez neo-sztálinista lépés volt, ami rengeteg kivándorlást eredeményezett Kelet-Európában. Brezsnyev idézet:
„Ha nem szavaztam volna a fegyveres segítségre, te sem ülnél itt, de én sem.” Nixonnal találkozók (1972, 1974) vezettek SALT I egyezményhez (nukleáris korlátozás) és ABM-szerződéshez. Helsinki Egyezmény (1975) elismerte a poszt-1945 határokat, de emberi jogi záradékot is tartalmazott (Szovjetunió figyelmen kívül hagyta). Brezsnyev "békeprogramot" hirdetett (1971). Vietnámot támogatta (évi 450 millió dollár fegyverre), hozzájárulva az USA kivonulásához (1973) és Észak-Vietnám győzelméhez (1975). Angolában (1975) és Etiópiában (1977) intervenciók növelték a harmadik világbeli befolyást. Afganisztáni invázió (1979) viszont óriási kudarc volt: tízezrek haltak meg, bojkottok (pl. 1980-as moszkvai olimpia) és szankciók követték; Carter „a béke legsúlyosabb veszélyének” nevezte. Kínával 1969-es határkonfliktus rontotta a kapcsolatokat; Lengyelországban (1980–1981) támogatta a hadiállapotot a Szolidaritás ellen. Űrprogram sikerei (pl. Szaljut-űrállomás) propagandaértékűek voltak.
Brezsnyev 1928-ban feleségül vette Viktoria Petrovna Maszenkovát (házastársa 1982-ig); két gyermekük született: Galina (1929–1998, botrányos magánélet) és Jurij (1933–2013, korrupciós ügyek). Szerette a vadászatot, horgászatot, gyors autóvezetést (saját Mercedesekkel) és a focit (Spartak Moszkva és CSZKA szurkolója). Énekelt orosz népdalokat társasági összejöveteleken, és "nőcsábász" hírében állt (Nixon szerint). Anekdota: 1979-ben át akarta irányítani repülőjét egy focimeccs miatt Kijevbe, de végül mmeggondolta magát. Híres a „szocialista testvéri puszikról” (pl. Honeckerrel 1979-ben).
Az 1970-es évek végétől egészségi problémái súlyosbodtak: szívbetegség, emphysema, agyvérzések, dohányzás és az alkoholizmusa miatt. 1976-ban pacemakert kapott; 1982-re nyilvánosan is láthatóan gyenge volt (sok beszédét mások olvasták fel). 1982. november 10-én szívinfarktusban halt meg 75 évesen Moszkvában. Állami temetésén (november 15.) óriási pompával helyezték örök nyugalomra a Kreml falánál, Sztálin közelében. Utódja Jurij Andropov lett. Akkor, 1982. november 16-án az összes magyarországi napilap címlapján hozta a nagy vezér halálának hírét.
Brezsnyev korszaka ellentmondásos: teljesítményei közé tartozik a katonai paritás, détente és kezdeti jóléti javulás, de vitái a stagnálás, korrupció, afganisztáni háború és elnyomás. Oroszországban népszerű mvolt (2013-as felmérésben a legjobb XX. századi vezető, magasabb, mint Lenin vagy Putyin), stabilitásért dicsérik. Hiába az ukrán gyökerek, a mai napig inkább negatív, mint pozitív a beállítottsága. Gorbacsov „stagnálás-korszaknak” nevezte, hozzájárulva a Szovjetunió 1991-es összeomlásához. Történészek (pl. Robert Service) kritizálják reformok hiányáért és személyi kultuszáért; mások (pl. Jiří Valenta) „sikerek és kudarcok keverékének” látják. „A békét erőpozícióból kell elérni” – írta emlékirataiban Brezsnyev. Öröksége a Szovjetunió csúcsa és bukásának előkészítése.
Csizmazia Zoltán
