11 éve nincs köztünk. Margitai Ági nemcsak egy színésznő volt – ő maga volt a színház. Egy bohém lélek, egy drámakirálynő, egy örök inspiráció. Ha legközelebb színházba mész, gondolj rá – lehet, hogy épp az ő szelleme suttog a függöny mögül. A nevére 3770 találat van az Arcanum Újságok között.
Ha van név, amelyet a magyar színházrajongók szíve melegséggel ejtenek ki, az Margitai Ágié. A Kossuth-díjas színésznő nemcsak tehetségével, hanem jellegzetes, érdes hangjával és szenvedélyes játékával írta be magát a hazai színjátszás aranykönyvébe. „Margitai Ági1937-ben született. Édesapja, édesanyja papírhulladékkal kereskedett. A papát 1944-ben elvitték otthonról, sosem jött vissza. Ágia Teleki téren nőtt fel. Csapattitkár és kitűnő tanuló volt az máltalánosban. És rendszeresen belógott a közeli Erkel Színház előadásaira. Történelemtanárnak, majd színház- és filmrendezőnek készült. Utóbbi gondolatának ma sem tudja pontos okát adni. Mindenféle szelek fújtak akkoriban, fényesek és frissítések, talán azok is hatottak, nyilván valami belső szándék is munkált benne. Ám édesanyja boltja időközben csődbe ment.
Így Margitai Ági tizennégy évesen kiváltotta a munkakönyvét, hogy besegítsen otthon. Aztán a mama majdnem elájult, amikor az eminens bejelentette: néptáncos lett a SZOT Művészegyüttesben. Amúgy előzőleg a balettintézetbe azért nem került be, mert a felvételin sokallták a hátsóját. Nagy kérdés: milyen pasik ülhettek a bizottságban?
Margitai Áginak néptáncosként jutott eszébe a színészet. De a felvételije némileg necces volt, Básti Lajos kérdezte: melyik vidékről származik ízes tájszólásával? Mondta, a nyóckerből, de a népi együttesben ráragadt az összes honi nyelvjárás. Persze nem is volt annyira necces a felvételi, hiszen érettségi nélkül került be végül. A Kőműves Kelement szavalta Bástinak. Generációja volt az utolsó, amely megkapta a lehetőséget: papír nem kell, csak irdatlan tehetség.” – írta róla 2010-ben a 168 óra A Teleki tértől a színpadig – egy különleges indulás
Margitai Ági 1937-ben született Budapesten, a Józsefváros szívében. A színház iránti vonzalma már gyerekként megmutatkozott: az Erkel Színházban balett- és operaelőadásokon ámuldozott, a Bahcsiszeráji szökőkút című balettet például tucatnyi alkalommal látta. Érettségi nélkül vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára – ez már önmagában is egy színházi legenda kezdete! „A „pusztázó” régi szó, amit mégis helyesnek tűnik feleleveníteni. Egykor az államhatalom pusztákat járó képviselőit nevezték így, akik a maguk nem mindig kulturált módján igyekeztek felszámolni a sötétséget, leküzdeni az erőszakot és a betyárvilágot. Napjainkban viszont egy ismert nevű színművésznő, egy egészen másik hatalom hivatott képviselője, vállalt magára pusztazást és járja nagyon tudatosan, misszionárusi hittel a kis településeket. Rácegresen találkoztunk, tíz egynéhány kis iskolás körében és nagyon gyorsan elfeledtük, hogy már régóta nem vagyunk iskolapadba valók.
Nem biztos, hogy Rácegres nevét sűrűn emlegetnék, ha Illyés Gyula történetesen nem itt született volna. Pedig a puszták népéről most is érdemes beszélni. Kövesúttól elzártan, egy távvezeték drótmadzagjára fűzve kétszáz és egynéhányan élnek itt. A kanász, (ha úgy tetszik sertésgondozó) kétszer ekkora számú, jól táplált jószágot terelget a domboldalon és amikor hazahajt akkor olyan településen veri fel a feneketlennek tűnő port, ahol áll a régi ispánlakás és áll jó egynéhány városba kívánkozó villa is. Hiába van azonban televízió szinte minden házban, az ilyesfajta településeket mintha kikapcsolták volna az ország vérkeringésének áramából.
Nincs személyes találkozásuk írókkal, művészekkel. Ide a megyei múzeum nem visz vándorkiállítást a Képcsarnok Vállalat bolygó tárlatot.” – ez az írás a Tolna Megyei Népújságban jelent meg 1974-ben. Színpadon és filmen – a szerepek, amelyekért rajongtunk Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte 1958-ban, majd megfordult Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden, Szolnokon és a József Attila Színházban is. Szinte mindenhol otthon volt, mindenhol főszerepeket játszott. A drámai hősnőktől a komikus karakterekig minden műfajban brillírozott. „Nehéz vele találkozni, próbák, szinkron, filmforgatás, előadások sűrűjében él. Még forró nyárban kerestem, akkor egy forgatáson töltötte napjait. Arany ősz lett, mikor jelentkezett.
– Végre van kis időm! Rémes hajszában telt az elmúlt pár hét. Nem, nem panaszkodom! még azt hihetnéd– hencegek. De tényleg, reggeltől estig dolgoztam a filmmel, a megkezdődő színházi próbákon, beugrottam a Tangóba a Vígszínházban, ott is próbák...Valami krúdys őszi hangulat békéjében ülünk egy tágas, vörösbarna szobában, a sűrű napfény akadálytalanul ömlik be a csupa ablakon, a kert szinte bejön a vajszínű bőrgarnitúráig. Emlékidéző idő. Csöndes lustasággal előbb mégis a jelenről kérdezem.
– Milyen filmet fejeztél be?
– Doktor Minorka Vidtor csodálatos napja – ez a címe. Fura kis film, mesefilm. Fiatal rendező, Sólyom András csinálja a szintén fiatal Békés Pál kisregényéből. Főszerepet játszom, egy szigorú nagynénit, aki... de minek mondjam el?! Izgalommal várom, hogy láthassam. Tudod, forgatás közben még nincs film, az
ember csak a jeleneteket ismeri.
Kétszer már megfordult ültében, most kicsit elfészkelődik. Mozgalmas arckifejezése, izgő-mozgó elevensége egy kedves-fürkész koboldé.
– Maradjunk a filmnél. Gyakran szerepelsz.
– Hát jöttek a szerepek... a Fiúk a térről, Egy kis hely a nap alatt, Szabadíts meg a gonosztól, a Sárika, drágám, a Circus Maximus, a Vámmentes házasság...érdekes, hogy számomra a legfontosabbnak András Ferenc tv-filmje, a Végkiárusítás bizonyult.” – írta a Jelenkor 1987-ben egy vele készült interjúban.
Emlékezetes színpadi szerepei közé tartozik:
Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája – Bodrogi Gyulával együtt játszották, és a darab legendássá vált Shakespeare, Csehov, Móricz – klasszikusokban és kortársakban egyaránt otthonosan mozgott. Filmes karrierje sem volt kevésbé izgalmas: több mint 50 filmben szerepelt. A Szerelem első vérig és a Kicsi, de nagyon erős című alkotásokban is emlékezetes alakítást nyújtott.
„Örök komédiás arca van Margitai Áginak, állhatatos és következetes. Már megvolt a Galileiben, huszonnyolc évvel ezelőtt, amikor szerepe szerint fiatal olasz leányt kellett játszania, és megvan ma, amikor ez az időtlen arc gyűjti magába és magára mindama vonásokat, amelyek Máli nénit Máli nénivé teszik. Máli néni természetesen öreg. Margitai Ági nem öregíti magát, hogy a maga valóságos életkoránál jóval többet mutasson, hiszen Máli néni ennyi meg ennyi éves lehet. Nem. Ez a színpadi, ez a mesebeli, ez a Füst Milán drámaköltészetével meglátott és megmutatott öregség nem a mély redőké, nem a színtelenre fakult, ősz hajtincseké. Ez az öregség – kortalan.” így kezdi a Kortalan öregség című cikkét a Film Színház Muzsika 1984-ben.
Díjak, elismerések – a szakma is imádta
Margitai Ági nemcsak a közönség, hanem a szakma kedvence is volt. Jászai Mari-díjat kapott 1962-ben, Érdemes Művész lett 1981-ben, majd Kiváló Művész 1989-ben. A koronát a pályájára a Kossuth-díj tette fel 2010-ben – megérdemelten. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
„Ne én bőgjek, hanem a néző”
Ez volt egyik híres mondása, és tökéletesen tükrözi ars poeticáját. Nem akart hatásvadász lenni – őszinte
akart lenni. És az is volt. A nézők pedig vele sírtak, nevettek, izgultak.
Búcsú egy legendától: „Volt kollégái nem tudják elhinni, hogy Margitai Ági nincs többé. Tegnap elhunyt Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész. Őt a miskolci közönség is jól ismerhette, hiszen a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja volt 1965 és ’68 között, valamint 1990-től 1992-ig. Miskolci kollégái sírva, megdöbbenve, elcsukló hangon emlékeztek rá. Máhr Ági könnyeivel küszködve nyilatkozott lapunknak, hiszen szoros barátság fűzte őt Margitai Ágihoz.
– Ott voltam vele az utolsó pillanatig. Fantasztikus ember volt, méltósággal ment el. Kórházban nem volt, szerettei körében, otthon hunyt el. Három hete még fellépett, előtte filmet forgatott, egyszóval fantasztikus embert veszítettünk el. Nem tudok most többet mondani – halványult el Máhr Ági hangja.
Szegedi Dezső szavai is a megdöbbenésről tanúskodtak. – Szörnyű a hír, nem is tudtam még elhinni. Ő nemcsak nagyszerű színész volt, de fantasztikus ember is. A színművészet minden műfaját kiválóan ismerte. Legyen az komoly darab, vidám, táncos vagy zenés. Teljesen kiakadtam, amikor reggel meghallottam, hogy elment közülünk. Elmesélte, hogy több darabban játszott együtt Margitai Ágival. – Feledhetetlen volt a Kurázsi mamában, a Saloméban és a Helló, Dollyban. És ami fantasztikus, hogy nemcsak színésznőnek volt kiváló, de embernek is. Mindenki szerette, mindenkivel szívesen beszélgetett, és ha baj volt, önzetlenül segített. Egyszer meghallotta, hogy a színház büféjében valakivel arról beszélgetek, hogy nehéz helyzetbe kerültem. Akkor Ági odajött, pénzt nyújtott felém, és azt mondta, „tedd csak el, majd megadod, amikor tudod.” – És mindig törődött velünk Nemrég volt itt Miskolcon, megnézte az előadásainkat, odafigyelt ránk.
Nagyon nagy veszteség az ő halála! Seres Ildikó színművész a ’90-es években egy öltözőn osztozkodott Margitai Ágival, a O11-esen. Úgy emlékszik rá, hogy ő volt az az ember, akiről azt lehetett hinni, soha nem érheti semmi baj. Életvidám volt és szabad szájú. Nem rejtette véka alá a véleményét, mindenkinek megmondta őszintén, mit gondol.
Rettenetesen megdöbbentett a halálhíre, hiszen energikus volt, erős és folyamatosan karbantartotta magát. Mindig tornázott. Emlékszem, mutatta a combját, hogy milyen kemény és izmos a sok edzéstől. Nem is akartam elhinni, hogy már 70 éves is elmúlt. Sokszor hangoztatta: a torna nagyon fontos, mert az tartja az embert fiatalon – idézte fel emlékeit Seres Ildikó. Többet nem tudtunk vele beszélgetni, mert előadásra kellett sietnie.” – írt a halálát követő napon az Észak-Magyarország című napilap.2014. november 4-én hunyt el, de alakításai, hangja és személyisége örökre velünk marad. A Farkasréti temetőben nyugszik, de a magyar színház történetében örökké él.
Csizmazia Zoltán
