Történt egyszer, hogy egy reumás panaszokkal küzdő bébi elefántot Budapestről Hévízre küldtek, hogy ott a gyógyvízben kikúrálják a betegségéből. Nelly kalandja komoly sajtónyilvánosságot kapott, a lapok nem győztek beszámolni arról, hogyan töltötte napjait az ország másik végén. A több mint száz évvel ezelőtt történt eseményről rengeteg hivatkozást találunk az Arcanum újságok lapjain.
A Fővárosi Állat- és Növénykert története kifogyhatatlan az érdekes és izgalmas epizódokból. Tudjuk, hogy alapítása óta sokféle nehézséggel kellett szembenéznie, amelyekről már írtunk is az Arcanum újságok blogjában. És voltak az intézménynek olyan időszakai, amelyekbe még az is belefért, hogy gyógykúrára küldjenek egy elefántkölyköt.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
Ez a bájos történet, amelyről most írunk, Lend Adolf munkásságához kötődik, aki a budapesti állatkert igazgatójaként dolgozott akkoriban. Ő volt az, aki teljesen megújította a létesítmény működését, nevéhez kötődik például az állatok természetes környezetben való elhelyezése.
„Lendl Adolf a magyar múlt azon nagyságai közül való, akik azon túl, hogy főbb szakmai területükön maradandót alkottak, még sokoldalúságukkal is kiemelkedtek környezetükből. Hiszen mindenekelőtt zoológus, állatpreparátor, állatkert-igazgató és tanár, de politikus (országgyűlési képviselő), és végül, de nem utolsósorban, utazó is volt egy személyben. Mindezt úgy érte el hazánkban, hogy kora gyermekkorában még magyarul sem tudott. Lendl György, a vármegye tiszti főorvosának fiaként a Temes megyei Orczyfalván született, 1862. május 6-án.” (Honismeret, 2012. 40. évfolyam)
A Honismeret 2012-es számában megjelent emlékezés leírja, végül hogyan tanult meg Lendl magyarul, majd szerzett biológia-kémia szakos tanári diplomát, később pedig bölcsész diplomát Budapesten. Tanársegédként kezdett dolgozni, így került Norvégiába, egy Herman Ottóval közös munkára. Az itt elvégzett, néhány hónapnyi felfedezés és kutatás aztán olyan eredményeket hozott, amelyek egyre fontosabb pozíciót hoztak Lendlnek.
Mindeközben tanszerkészítő vállalatot alapított, tudományos folyóiratot szerkesztett, majd Kis-Ázsiába és Dél-Amerikába szervezett expedíciókat. Növényeket, állatokat és kőzeteket gyűjtött, ezekből a különleges preparátumokból és mintákból a Magyar Természettudományi Múzeumon kívül több külföldi múzeum is kapott. Utóbbi két utazásáról 1911-ben könyvet is írt Úti levelek két világrészről címmel. Ugyanebben az évben nevezték ki a budapesti állatkert igazgatójának. Az itt töltött ideje alatt megújította és teljesen modernizálta az intézményt. Elképzeléseinek lényege az volt, hogy az állatokat lehetőleg természetesnek ható környezetükbe telepítsék.
De honnan jött az ötlete, hogy egy betegeskedő kiselefántot gyógyvízi kúrára szállíttasson? Ezt sajnos csak találgatni tudjuk, de az biztos, hogy erősen hitt a Hévízen található gyógyvíz erejében, hiszen később a felesége gyógyulását is attól remélte. Lendl életének története így folytatódik:
„1919-ben Kunfi Zsigmond egy természettudományi múzeum megszervezésével bízta meg, amely megbízatás elfogadása a későbbiekben nem vált előnyére. Az ekkor elszenvedett politikai támadások hatására lemondott állatkerti igazgatói állásáról, s visszavonultan, tudományos és irodalmi munkásságának élt. Tervezett ausztráliai kutatóútjáról is kénytelen volt lemondani, béna feleségét nem hagyhatta magára. Mi több, remélve a Hévízi-tó vizének szerepét neje gyógyulásában. 1932-ben a közeli Keszthelyen telepedtek le.
1939-ben megözvegyült, …élete utolsó éveit Keszthelynek és a keszthelyieknek szentelte, amint erről a Keszthelyi problémák című könyve is tanúskodik. Nyugdíjából szegény, elesett sorsú helybélieket támogatott, legendás jótékonykodással telt utolsó ideje. Életének 81. évében, 1942. szeptember 25-én Keszthelyen érte a halál.” (Honismeret, 2012. 40. évfolyam)
„Vajjon igaz-e a Nelly hévízi fürdőzése?”
„Nelly világhírre tett szert. Az egész világsajtó foglalkozott az ő különös esetével, mert arra még nem volt példa, hogy egy állat gyógyfürdőbe menjen gyógyulást keresni. A külföldi állatkertek igazgatói sorra tudakozódtak állatkertünknél, vajjon igaz-e a Nelly hévízi fürdőzése? Mi természetesen felvilágosítottuk őket arról, hogy csakugyan igaz” – olvassuk A Természet 1914. augusztus 18-i cikkében, amely mai szemmel is jogos kérdést feszeget, miszerint hogyan kerülhet egy elefánt egy közkedvelt fürdőhelyre? Az alábbi hivatkozásokat, amelyek válaszolnak a kérdésünkre, az Arcanum újságok adattárából válogattuk össze.
„Hévizén nyaral Nelly, a bájos elefánt hölgyecske s azóta alig van nap, hogy ne említenék meg a nevét az újságok. Nelly úszókosztümöt kapott, Nelly papucsban sétál, Nelly minden este egy kosár cseresznyét kap a gáláns fürdőigazgatótól, aki nem felejti el, hogy mivel tartozik a hölgyvendégének. — szóval üres, színtelen és érdektelen a budapesti állatkert, amióta Nelly Hévizén tapiskálja a gyógyító iszapot fájós lábacskáival.
Nelly szalmakalapja mellett még az is érdektelen hírré zsugorodik össze, hogy a budapesti állatkert a bécsi nemzetközi kutyakiállításon tíz első díjat nyert el azzal a három speciális magyar kutyafajtával, amelyet a honfoglaló magyarok hoztak magukkal Ázsiából. A magyar kutya dicsősége azonban nem versenyezhet a kis indiai elefánt népszerűségével. Bár Lendl Adolfnak, az állatkert igazgatójának előadása szerint a külföldi szakértők ügyet sem vetnek az elefánt meg a zsiráfhadra. Elefántot és oroszlánt mindenütt láthatunk, ellenben annál nagyobb figyelemre méltatják vendégeink az őseredeti magyar háziállat különböző fajtáját.” (Budapesti Hírlap, 1914. 07. 14.)
A Természet 1914. 07. 14-i számában, a Mi újság az állatkertben? című rovatban egy rövid, úgynevezett Szerkesztői üzenetet találunk, amely Nelly hogylétéről számol be:
A beszámolók rendszeressé váltak a lapban, így néhány naponta mindig friss hír érkezett az elefántról:
„Az ottani m. kir. állatorvos hetenkint megtekinti Nellyt s az ő véleménye szerint határozott javulás látható. Őszre Nelly ki fog gyógyulni a reumájából s egészségesen hozathatjuk haza. Nelly egyébként annyira szereti a tó meleg vizét, hogy néha órák hosszáig nem lehet kicsalogatni belőle. A múltkor az történt meg vele, hogy az ápolója nagy nehezen kihívta a vízből s bepólyázta a lábait. Egy óvatlan pillanatban Nelly visszaszökött a vízbe, lábain a friss, száraz pólyákkal. Miután másik száraz pólya nem volt kéznél, a fürdőből kölcsönvett lepedőkkel pólyázták be a Nelly fájós lábait.” (A Természet, 1914. 08. 04.)
Egy további rövid hír, szintén ugyanebből a rovatból, egy újabb helyeztjelentéssel szolgál:
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
Akkor most Nellynek hívják vagy Pestának?
A Budapesti Hírlap 1914. július 7-i számában egy új információra bukkantunk. Mégpedig arra, hogy a kis Nellyt valójában Pestának (vagy Pistának) szólítják, mivel az sokkal egyszerűbb a látogató közönségnek.
„Jelentjük tisztelettel és a kellő fokú részvéttel, hogy Pistát kénytelen Hévízre küldeni az igazgatóság, mivelhogy csúz szállott a lábába szegénynek. Pista tudvalévően az Állatkert nőstény elefántja s alapjában Nellynek hívják, a közönség azonban a sokkal közvetetlenebb Pesta néven szólongatja. Nellyt, azaz a Pestát Beketow cirkuszigazgató ajándékozta az Állatkertnek tavaly, Pista azonban, bár mindössze ötesztendős, olyan köszvényt kapott, hogy alig tud állni a lábán. Az igazgatóság szíve megesett a gyöngélkedő Pistán és számos sikertelen kísérletezés után Lendl Adolf igazgató fején találván a szöget, azzal a tervvel hozakodott elő, hogy Pistának, ha valahol, csak Hévizen lehet reménysége a föllábadásra. Járt is már a balatonparti fürdőben s ott lakást és kosztot fogadott a hatméter mázsás csöppségnek.
A fürdő vezetősége ezer örömest kész fogadni a vendéget s már ki is jelölt a számára egy bútorozatlan, de egyébként pontosan kitakarított istállót. Pistát ma, miután az igazgatóság ilyen atyai módon ellátta minden útravalóval, megmérték, lefényképezték s úgy volt, hogy még ma vonatra ültetik a ferencvárosi pályaudvaron, de, mint értesülünk, csak holnap fogják indítani. Hévizen aztán elengedik s úgy kúrálhatja magát az iszapban Pista, ahogy éppen kedve tartja majd, mindössze egy ápolót rendelnek melléje gardedám gyanánt, hogy ne kacérkodhassék. Mert a kacérkodás veszedelmes betegsége a női nemnek, ha mindjárt elefántban is, az igazgatóság pedig szigorúan ügyel, hogy senkinek a strandon alkalma ne lehessen olcsó kalandokat hajhászni. Mert Pista, vagyis Nelly esetében ez sem lehetetlen. Nos, majd figyelemmel kísérjük. (Budapesti Hírlap, 1914. 07. 07.)
Annyira nagy szám volt a kiselefánt utazása és hévízi tartózkodása, hogy az újságok minden lehetséges formát felhasználtak a hír hasznosítására. Így például verset is írtak az esetről:
Olvasva a különböző beszámolókat újabb és újabb részletek kerülnek elő Nelly szanatóriumi elvonulásáról. Például az, hogy a „szélestalpú Pista” taposással segíthette a hévízi tó vizének lefolyását, amelyről Az Est című lap számolt be.
„A professzorok javaslatára eleinte a városligeti Széchenyi-fürdőbe akarták küldeni, de eszükbe jutott, hogy abból az elegáns intézetből szociológiai alapon már embert is kiutasítottak, hogy engednének hát be egy szegény elefántot? Felmerült az az eszme is, hogy az artézi kút vizét egy állatkerti külön medencébe vezetik, de ezt a tervet sem lehetett megvalósítani. Dr. Lendl Adolf, az állatkert kitűnő igazgatója, nem hagyta ennyiben a dolgot, s újabb tervvel állott elő, amit aztán mindenki el is fogadott. „Hévízre kell vinni a Pistát.” Lendl elutazott a balaton menti fürdőhelyre, és penziót keresett, ahol egy jónevelésű reumás elefántot kosztra és szállásra elfogadnak.
…Ott szabadjára eresztik s egy ápoló fog vigyázni, hogy ne csintalankodjék. A kik Hévízen jártak, tudják, hogy a tó meggyülemlett vize az iszapos, turfás kivezető csatornán alig tud lefolyni, s ezért melegvizet kedvelő bivalyokkal tapostatják le a csatorna posványos fenekét. Mint taposó bizonyára elsőrangú lesz a szélestalpú Pista, s így viszontszolgálatot is nyújthat a szíves ellátásért. Az állatkertben sok reményt fűznek Pista gyógyulásához, s azt hiszik, hogy egy hónap múlva már gyalogláb jöhet Hévíztől Keszthelyig.” (Az Est, 1914. 07. 07.)
„Hazajött a Nelly!”
Gyorsan elröpültek a hetek, közeledett az ősz, így Nellyt haza kellett hozni a szanatóriumból. Hévízről gyalog ment a keszthelyi állomásra, ahol vagonba szállt, majd a Nyugatiba érkezése után szépen hazasétált.
„Az állatkert igazgatósága június elején elhatározta, hogy a kis reumás Nelly elefántot kigyógyíttatja és evégből Hévíz lótusvirágokkal díszlő tavában fürdeti. Most hét hete, hogy Nelly elment fürdővendégnek és kilencvenkét fürdőt vett, amelyek feltétlenül igen megjavították fájós lábait és tekintettel a hideg éjszakákra, most már haza kellett hozni. A fürdőközönség szomorúan búcsúzott el felbokrétázott, kedves jó elefántjától. Gyalog ment a kis Nelly Hévízről Keszthelyig alig háromnegyed óra alatt, ott vagonba szállt és mint teheráru, rendesen megérkezett a nyugati pályaudvarhoz, ahonnan gyalog kisétált az állatkertbe, ahol már mutogatja magát.” (Pesti Hírlap, 1914. 09. 08.)
Nelly utókúrát is tartott, pontosabban tartottak neki. Egy rövid állatkerti beszámolóból tudjuk meg, hogy alapos ápolásának részeként séta és masszázs segítette tovább a gyógyulását.
„Nelly elefántunk, amióta visszakerült Hévízről, utókúrát tart. Ez abból áll, hogy mindennap egy óra hosszat körülsétáltatják az állatkertben, aztán a lábát melegen betakarják s dörzsölik. Igaz, hogy most, a hidegebb idő beálltával meg kell szüntetni ezt a sétát, de reméljük, hogy most már Nelly lábai így is teljesen rendbe fognak jönni.” (A Természet, 1914. 10. 15.)
„Képek az Állatkertből. Irta Lendl bácsi. Az elefántról."
Két évvel később, 1916-ban egy friss írás jelent meg a Jó Pajtásban, méghozzá Lendl Adolf tollából, aki az állatkertben lakó elefántokról írt. Köztük Nellyről is, aki addigra már saját rajongótáborral rendelkezett.
„Az elefánt oly okos állat, hogy fiatal korában sok mindent megtanul, akár a gyerek az iskolában. Reggelenként az ápolója (tehát az elefántok tanítóbácsija) az udvarba ereszti s azután különböző gyakorlatokat végeztet vele. A legtanulékonyabb elefántok a Baby és Nelly, amelyeket az állatkert látogatói nagyon jól ismernek. Baby azzal kezdi, hogy az ápoló szavára lefekszik a földre, amiért aztán az ápoló jutalmul jól megdörzsöli kezével, ami oly jól esik Babynak, mintha hájjal kenegetnék. Aztán ülni tanul. És milyen szépen ül! A legöregebb elefántok is megcsodálják.” (Jó Pajtás, 1916. 01. 16.)
„Nellynek pedig nyerget tesznek a hátára, hogy megszokja a tehervivést, mert mire majd megnő, ő is körül fog járni a kertben, mint az öreg Kuba elefánt. Alig várja már azt az időt, hogy a gyerekeket ő is körülhordozza a kertben. …Nelly tavaly beteg volt, amint már azt tavaly is megírtuk. Akkor Hévízre került a gyógyfürdőre. Ott pompásan érezte magát a meleg tóban, amint a képeken is láthatjátok. Estefelé mindig bottal kellett kikergetni a vízből. Nellyt különösen szeretik a gyerekek.” (Jó Pajtás, 1916. 01. 16.)
A Természet, 1914. 10. évfolyam
„Az Állatkert egy kedves és szorgalmas látogatója, a kis Sch. Gizus, egyszer beállított hozzám” – folytatja írását az igazgató, akinek a kislány átadott egy verset, amit Nellyhez írt. Annyira népszerű lett Nelly (vagy ha úgy jobban tetszik, Pesta) története, hogy a mai napig találunk az újságokban utalást a több mint 100 évvel ezelőtt történtekre.
„És átadta pirulva a verset, amelyet én most kinyomtatok, hogy lássátok, mennyire szereti Gizus Nellyt:
Édes, kedves Nellyke,
Nagyon szeret Gizike,
Cukrot, kiflit, kenyeret,
Mindent odaad, úgy szeret.
No, ez akkor volt még, mikor kifli és kenyér volt bőven. De ma már hiába szereti úgy Gizike a Nellyt, mert kifli már nincs, kenyeret pedig mi is csak cédulára kapunk. De nem csodálom, hogy annyira szeretik a gyerekek Nellyt. Hiszen Nelly annyi mindent tud! Például a takarmányrépát maga töri össze a lábával, hogy megehesse. A kalapács nyelét megfogja a lábával s megvakarja vele a hátát, s a csipkedő legyeket úgy hajtja el, hogy homokot szív föl az ormányába s rájuk fújja, mint a vizet. Van aztán nevetés a gyerekseregben s Nellynek is tetszik, hogy kis barátai így mulatnak rajta.” (Jó Pajtás, 1916. 01. 16.)
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
