A történelem és a politika egy apró szeletét osszuk most meg. Éppen 48 éve indult nagyarányú tisztogatási hullán a Négyek Bandájának híve ellen Kínában. De mi is volt ez a szervezet, és miért ítélték két tagjukat is halálra a 80-as évek végen? Milyen szerepet játszottak Kína történetében és annak belpolitikájában. Erre keresünk most némi választ. Ehhez az Arcanum Újságokat vesszük segítségül, amelyben 2235 találat lelhető fel erre a címszóra.
A Négyek Bandája (kínaiul: Sze-szen Pang) egy négyfős radikális politikai csoport volt a Kínai Népköztársaságban, amely a Kulturális Forradalom (1966–1976) idején szerzett jelentős hatalmat. A csoport Mao Ce-tung feleségének, Csiang Csingnek a vezetésével a forradalom legvégén próbálta megőrizni radikális politikáját, de Mao halála után gyorsan elbukott. Tevékenységüket később a kínai hivatalos történetírás a "contrarevolucionárius klikk"-ként értékelte, amely milliók életét tette tönkre. A csoport négy kulcsfigurából állt, mindannyian a Kommunista Párt magas rangú tagjai voltak: Csiang Csing (Jiang Qing): Mao Ce-tung negyedik felesége, a csoport informális vezetője. Korábban színésznőként működött, a Kulturális Forradalomban a propaganda és a művészetek radikálisátalakításáért felelt.
Csang Csun-csiao (Zhang Chunqiao): Sanghaj partijának vezetője, elméleti ideológus, aki a radikális maoista gondolatokat képviselte. Jao Ven-jüan (Yao Wenyuan): Propaganda szakember, aki cikkekkel indította el a Kulturális Forradalmat (pl. a "Hajnalhasadás" című darab kritikájával). Vang Hung-ven (Wang Hongwen): Munkásmozgalmi vezető Sanghajból, a legfiatalabb tag, aki gyorsan emelkedett fel. „A figyelemre méltó mondat így hangzik: „Sajnos, még mindig vannak olyan helyek, ahol a négyek bandájának befolyása uralkodik. Ezt a befolyást ki kell irtani.” Tehát még ma is folyik a harc a pekingi vezetés elismertetéséért. A nyugati sajtó egyébként mostanában hozott nyilvánosságra egy 1976 decemberében megjelent kínai pártdokumentumot, amelynek ez volt a címe: „A pártellenes klikk bűneinek bizonyítékai”. (A száztizennyolc oldalas kiadványt, amely 95 különböző eredeti dokumentumot, levelet, tanúvallomást tartalmaz, a Hongkongban megjelenő China News Analysis című kiadvány hoztaelőször nyilvánosságra.)
"A csoport a Kulturális Forradalom alatt formálódott, amely Mao Ce-tung kezdeményezésére indult a "burzsoá elemek" elleni harcra. Céljuk a párt és a társadalom "tisztítása" volt radikális eszközökkel. 1969- től érték el legnagyobb befolyásukat, amikor Mao támogatásával bekerültek a pártvezetésbe. Mao 1974- ben még figyelmeztette őket, hogy "nehogy a négyek kis frakciójává váljanak", de ez nem állította meg őket. Hatalmuk alapja Mao személyes bizalma volt, de nem rendelkeztek erős tömegtámogatással. Fő ellenfeleik Teng Hsziao-ping és Hua Kuo-feng voltak, akiket "kapitalista restaurátoroknak" bélyegeztek meg.
„Teng Hsziao-ping 1903-ban Szecsuán tartományban született. Származásáról semmi közelebbit nem tudunk, ami valószínűleg azt jelenti, hogy nem szegény emberek gyermekeként született. Erre utal az is, hogy középiskolát végzett, ami annak idején egyáltalán nem volt magától értetődő. A középiskola elvégzése után Franciaországban folytatta tanulmányait. Attól a pillanattól kezdve, hogy 1920 elején Franciaországba érkezett, pályafutása sok szempontból emlékeztetett a nála hat évvel idősebb Csou Enlajéra. Először is mindketten a kétezer kínai diák közé tartoztak, akik 1918-1920-ban jöttek Franciaországba, s mindketten hamarosan többet foglalkoztak a honfitársaik közötti politikai agitációval, mint tanulmányaikkal. Franciaországban mindketten a kommunista ifjúsági szervezet tagjai lettek.
Tenget, aki mindenekelőtt röplapok előállításával foglalkozott, a kínai diákok „a sokszorosítás doktorának”nevezték. 1924-ben belépett a pártba. A későbbiekben sem nála, sem Csou En-lajnál nem volt felismerhető semmiféle hangsúlyozott franciabarátság. Hazatérőben, 1926-ban, néhány hónapig Moszkvában tartózkodott. Kínába visszatérve a párt utasítására mindketten együttműködtek az ellenféllel, Csou Csang Kaj-sekkel, Teng pedig Észak- Kína urával, Feng Jühsziang-gal, mégpedig mindegyikük a katonai akadémián dolgozott, azi azt jelenti, hogy kézben tartották a politikai képzést. Ez a szakasz 1927- ben ért véget. Teng és Csou ezután hosszú éveken át fontos funkciókat töltött be a Csang Kaj-sek elleni partizánháborúban, majd a Japán elleni küzdelmekben, és mindketten részt vettek a hosszú menetelésben is.
Ezután egy időre elváltak útjaik, Csou Pekingben, Teng pedig a birodalom délnyugati részén tevékenykedett. Pályafutásuk hasonlóságára mutat az is, hogy 1952-ben Csou és Teng ismét vezető pozíciókat töltött be a központban. Teng 1952 után Csou mellett miniszterelnök-helyettes lett, 1953-ban pénzügyminiszter, 1954-ben a párt főtitkára és a Politikai Bizottság tagja, 1956-ban pedig miniszterelnök- helyettes. Ettől kezdve tíz éven át keményen dolgozott a központban, Csou En-laj egyik legértékesebb
munkatársa volt.” – Ezt a Magyarország című hetilap írta 1978-ban. A Négyek Bandája a forradalom radikális szárnyát képviselte: irányították a vörösőrség (hongweibing) mozgósítását, a propaganda gépezetet és a kulturális átalakítást (pl. a hagyományos művészetek elnyomását). Tömeges üldöztetések, amelyekben kb. 730 ezer embert érintettek, és 35 ezer ember halt meg közvetlenül a tetteik miatt. Ők irányították a politikai tisztogatásokat, beleértve írók, értelmiségiek és pártvezetők elleni kampányokat. 1976 elején, Csou En-laj miniszterelnök halála után eltávolították Teng Hsziao-pinget minden posztjából, így átmenetileg átvették a hatalmat. Mao halála (1976. szeptember 9.) után azonban puccsot kíséreltek meg, de kudarcot vallottak, mert Pekingben maradtak a sanghaji bázisuk helyett.
„E megállapítás után a testőr elmondotta, hogy Csiang Csinget 1976. szeptember 5-én este fél tízkor hívták fel Pekingből telefonon. Az asszony akkor a tacsaji mintakommunában tartózkodott. Maoné már aludt, de felébresztették és a pekingi telefonáló közölte vele: az elnök rosszul van. Csiang Csing felkacagott a hírre, és két órán át pókert játszott” – folytatódik a vallomás, majd az egykori testőr azt beszéli el, hogy Maoné két órát utazott vonattal, Sicsiacsungba, majd a vidéki vasútállomásról a repülőtérre ment, ahonnan 20 percig tartott az út a fővárosba. „Az egész utazás alatt szüntelenül pókerezett” állítja a tanú. Egy másik testőr vallomása után következő dokumentum (tizenegy orvos írta alá) azt állítja, hogy Csiang Csing két nappal Mao Ce-tung halála előtt állandóan masszírozta az elnökhátát.
Este erős világítást kapcsolt be, amely a halálos beteget ingerelte. Egy nappal Mao halála előtt – folytatódik ez az orvosok által aláírt dokumentum – Csaing Csing kikényszerítette, hogy fordítsák meg Mao testét, noha az orvosok figyelmeztették, hogy ez veszélyes. Van e dokumentumnak egy rendkívül érdekes részlete, amely szerint az asszony Mao halála napjának estéjén felszólította azokat bűneiről az orvosokat, akik nem voltak szolgálatban, hogy hagyják el a betegszobát. „Ezek azonban vonakodtak ezt megtenni” – folytatódik a nyilatkozat.” – erről az Amerikai-Kanadai Magyar élet írt, szintén 1978-ban. 1976. október 6-án éjszaka Hua Kuo-feng miniszterelnök (Mao utódja) parancsára tartóztatták le őket egy titkos akcióban. Ez a "hároméves mozgalom" végét jelentette, amely a stabilitás helyreállítását célozta. 1980 novemberétől 1981 januárjáig tartott a per, amelyben őket és a halott Lin Piaót (korábbi riválisukat) vádolták meg. A vádak között szerepelt a hatalommal való visszaélés, üldöztetések szervezése és a pártvezetés aláásása. Csiang Csing tagadta a felelősséget, mondván: "Mao akarata szerint cselekedtem."
Csiang Csing és Csang Csun-csiao: halálbüntetést kapott (később kegyelmet kaptak, életfogytiglanra változtatták). Vang Hung-ven: életfogytiglan. Jao Ven-jüan: 20 év börtön. Támogatóikat (pl. Csen Po-tá) 16–18 évre ítélték. A per részletei máig részben titkosak. A letartóztatásuk után Kína stabilizálódott: Teng Hsziao-ping 1978-tól reformokat indított, amelyek a gazdasági nyitás alapjait rakták le. Végül mindannyian kiszabadultak (Jao büntetés letöltése után, a többiek egészségügyi okokból). Csiang Csing 1991-ben öngyilkosságot követett el. Vang Hung-ven 1992-ben, szívroham következtében hunyt el. Csang Csun-csiao 2005-ben a kórházban. Jao Ven-jüan: szintén 2005-ben, természetes halállal hunyt el. A kínai hivatalos narratíva elválasztja tetteiket Mao korai sikereitől, tévedésként és bűncselekményként minősítve őket. A Nyugaton gyakran Mao feleségének ambícióival magyarázzák a csoportot, de hangsúlyozzák a Kulturális Forradalom pusztítását (becslések szerint 1–2 millió halott összesen).„Sanghajban 14-18 évi börtönre ítélték a négyek bandájának nyolc hívét.
Ez volt az első bírósági per,amióta elítélték a kulturális forradalom idején ellenforradalmi tevékenységet folytató tíz főbűnöst. Amikor 1976 októberében letartóztatták a négyek bandáját, élén Csiang Csinggel, Mao özvegyével, sanghaji híveik „ellenforradalmi fegyveres puccsot” kíséreltek meg Ezután letartóztatták őket, és a biztonsági szervek bizonyítékokat gyűjtöttek tevékenységükre, s az idén júniusban és júliusban sor kerülhetett a tárgyalásra. Hszu Csing-hszien, a kulturális forradalom idején a sanghaji pártbizottság titkárainak egyike és hét munkatársa azért került a vádlottak padjára, mert „fasiszta diktatúra eszközeivel” verekedték fel magukat a hatalomra, hamis vádakat emeltek és üldözték a párt több tagját, akik közül sokan életüket vesztették, a vádirat szerint tevékenységük tíz éve alatt veszélybe sodorták a nép demokratikus
diktatúrájának szocialista rendszerét, és a szocialista rendet, kárt okoztak Sanghaj anyagi és társadalmi életének, szerencsétlenséget hoztak a város és az egész ország lakosságára. A nyilvános tárgyaláson egy kivételével minden vádlott beismerte bűnösségét.” – erről a Magyar Szó számolt be 1982-ben.
Csizmazia Zoltán
