Ezen a napon született és most lenne 88 éves Koós János, a magyar táncdal egyik legnagyobb showmanje volt: énekes, humorista, színész, aki több mint hat évtizeden át szórakoztatta a közönséget.
Nemcsak a dalai, hanem a személyisége is legendává tette – mindig mosolygott, mindig poénkodott, és mindig tudta, hogyan kell életet vinni a színpadra. Az Arcanum Újságok között közel 250 oldalas tartalom lelhető fel, amelyekben megannyi sztorit eleveníthetünk fel az énekes gazdag pályájából. Bukarestben született 1937. november 20-án, eredeti neve Kupsa János volt. A család hamarosan Miskolcra költözött, ahol János már gyerekként eldöntötte: zenész lesz. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, és 1957-ben indult be a pályája. Táncdalénekesként robbant be, de hamar kiderült, hogy sokkal több van benne: humorista, színész, sőt igazi showman lett. Olyan slágerekkel vált ismertté, mint a Kislány a zongoránál. Fellépett szinte minden földrészen, és évtizedeken át megőrizte népszerűségét.
„Pályafutásom úgy kezdődött, hogy Miskolcon a pénzügyőrök zenekarában oboista voltam. Hogy mi volt az álmom? Az, hogy a helyi színház zenekarában játszhassam. De ez csak álom maradt, mert engem is elkapott ez az annyira ragályos könnyűzene „betegség”... 1960-ban léptem fel először mint énekesés azóta koptatom a színpad deszkáit, no meg a mikrofonokat...
És hogy nem koptak hiába a fenti kellékek, soroljuk fel Koós János pályafutásának „kitüntetéseit”: kétszer elnyerte a „legjobb magyar könnyűzene énekes” címet, a múlt évben megkapta az „Aranylemez” díjat és a „Sláger-kupát”, a népszerű Táncdal fesztiválon az első helyen végzett, s azután a rossz nyelvek szerint – ezt ő mondja – már a kuktafőzők is azt sípolták, hogy „kislány a zongoránál”... – Meséljen egy szép élményéről olvasóinknak kérem. Részt vettem a Rio de Janiero-i könnyűzene versenyen. (Ezen a legnagyobb hírességeket egybegyűjtő fesztiválon Koós János bekerült a döntőbe). Csodálatos volt az odavezető utam. Van egy kis tragacsom (értsd autó) és elmerészkedtem vele erre a nem kis útra. Afrikán keresztül mentünk (a feleségemmel voltam). A gyönyörű helyek megcsodálásában az autó is segített, igyekezett a legszebb tájak közepette defektet kapni” – mesélte 1969-ben a Jóbarát című lapnak.
Komolyabb sikereit a Magyar Televízió Táncdalfesztivál című könnyűzenei versenyein aratta, kétszer első díjat nyert. Az 1966-os Táncdalfesztiválon a legjobb énekesdíjat kapta meg a Kapitány című slágerével, 1968-ban pedig a Kislány a zongoránál című számmal. A dalt Lovas Róbert és Szenes Iván eredetileg Darvas Ivánnak írták, de ő átadta Koósnak, aki azután felejthetetlenné tette. Személyisége meggyőző volt, olyannyira, hogy senki nem tudott neki nemet mondani. Még Honthy Hanna, az évezred primadonnája sem, akit egyszer kicsalt a miskolci Haller téri piacra hajnalban, hogy kolbászt egyenek. A művésznő ott állt hófehér nercbundában és együtt falatozták a frissen sült kolbászt porhanyós kenyérrel és mustárral.
Büszke volt arra, hogy Latabár Kálmánnal majdhogynem baráti viszonyban voltak. Három évig egy autóval járták az országot, Koós volt a sofőr, Kálmán bácsi meg az anyósülésen ülve mesélt neki az életről és a szakmáról. Hofival való barátsága pedig egy szalonnasütéssel kezdődött. 1967-ben Siófokon, a Halló! Itt Balaton! című műsorban léptek fel először, spontán alakult meg a Hofi- Koos duó, amit diadalra vittek. Folyamatosan inspirálták egymást, soha nem vesződtek egy új műsorszám kitalálásával. Koós szerint mire elfogyott egy üveg bor, már tudták, hogy aznap este miről fognak viccelődni, így született minden számuk a Mandarintánctól a Köcsögdudáig.
– A híres Macskaduettet Nyíregyháza és Budapest között írták – mesélte Poór Péter, aki szintén egy buszban utazott a két nevettetővel. Soha nem fecsérelték el az időt, poénból nem volt hiány. A röhögéstől a buszvezető is nehezen tudta fogni a kormányt. Koós nemcsak énekelt, hanem állandóan viccelt és parodizált. Hofi Gézával és más nagyokkal együtt igazi kabaré-legendává vált. Egyik kedvenc története, hogy Fradi-drukkerként mindig képes volt a fociról is show-t csinálni – a közönség imádta, ahogy a sportot és a zenét összekapcsolta. Felesége Dékány Sarolta volt, gyermekeik: Koós Réka (színésznő, énekesnő) és Koós Gergő. A család mindig fontos volt számára, és sokszor mesélt arról, hogy a gyerekek mennyire inspirálták. Artisjus-díj (2005) és Magyar Toleranciadíj (2011). Miskolc városa Pro Urbe díjjal tüntette ki 2016-ban.
Elválaszthatatlan barátok voltak Bajor Imrével, akivel a 90-es évek elején ismerkedett meg, egy baráti társaságban. Gyakran beszélgettek arról Fülén, vajon milyenek lesznek, ha megöregednek? De erre sajnos nem kerülhetett sor, mert Bajor 2014-ben meghalt, amit Koós soha nem tudott feldolgozni. Hobbija volt a vitorlázás és a tenisz, hatszoros magyar bajnok volt a Rosa névre keresztelt 40-es cirkáló legénységének tagjaként. Meghatározó volt életében a labdarúgás szeretete, az FTC csapatának lelkes szurkolójaként baráti kapcsolatot ápolt Albert Flóriánnal, a Ferencváros aranylabdás játékosával.
„Mindenképpen zenész akartam lenni. Zeneakadémiára jártam. Soha nem akartam énekes lenni. De, amikor a MICSODA NAGYSZERŰ DOLOG után felismertek az utcán, és egyre többen kértek tőlem autogramot, akkor rájöttem ennek az ízére és beadtam a derekamat. Később boldog voltam, hogy így cselekedtem. Ma is az vagyok. Bevallom őszintén, hogy nagyszerű érzés közismertnek, népszerűnek lenni. Nagyon sokan, szinte mindent feláldoznának a népszerűségért. Én ezt soha nem akartam. Talán ezért sikerült. Egy decemberi napon kezdtem el énekesi pályafutásomat, és már a következő év májusában Németh Lehelt helyettesítettem, aki akkor a legnagyobb sztár volt. Azután jött a rádió, a tv és lemezfelvételek, és én szépen begurultam a szakmába. Azt ne higgye a kedves olvasó, hogy nem dolgoztam meg érte. Voltak álmatlan éjszakáim is, de már azóta kialudtam őket. Bevallom, hogy azóta is van egy kis lelkiismeret-furdalásom az oboa miatt, és éppen ezért időnként előveszem régi hangszeremet és gyakorolok.” – mesélte 1988-ban.
Koós János nemcsak énekes volt, hanem a magyar szórakoztatóipar egyik legsokoldalúbb figurája. Egy igazi „örök életvidám” ember, aki mindig tudta, hogyan kell nevetést és zenét vinni az emberek életébe. Ha valaki meghallja a nevét, azonnal a táncdalok, a humor és a Fradi jut eszébe. És persze az a tipikus Koós-mosoly, ami nélkül nem telt el egyetlen fellépés sem. „2005-ben még erdélyi koncerten vett részt, amelyről így számolt be a Bihari Napló: A színházban tartott koncert előtt Lukács László, a Krónika vezérigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tóth Márta, az Ady Endre Középiskola igazgatónője köszönte meg a könyvadományt, melyet egy magyarországi alapítvány révén kapott az iskola. A koncert megkezdése után Bánki Péter dobművész és Havasi Viktor zeneszerző mutatkozott be a közönségnek. Elmondták: ezzel a műsorral akarnak hozzájárulni a nehezen kibontakozó tavaszhoz. Koós János a De jó így együtt című nótával lépett színpadra. Szerinte a jó hangulathoz három dolog szükséges: a sok nevetés, a közös éneklés és a tapsolás. A közönséget meginvitálta egy képzeletbeli vonatutazásra, hogy együtt járják be művészi pályáját, megállva fontosabb helyeken.
Egymás után csendültek fel a jól ismert örökzöldek, amelyeket a művész viccekkel, kis történetekkel kötött össze, ezzel is fokozva a jó hangulatot. A koncert legbensőségesebb pillanata volt, amikor Koós János Ady Endre Héjanász az avaron című – Havasi Viktor által Nagyváradon megzenésített – versét énekelte el, majd feleségével, Dékány Saroltával is énekelt egy duettet. Az énekes fesztiváldalaiból is hallhattak a rajongók, felcsendült a Kapitány című dal, és a Kislány a zongoránál is. A koncert után a színház előcsarnokában autogramot osztogatott az énekes, és a kazettáit is megvásárolhatták az érdeklődők. Koós János erdélyi turnéját Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen folytatja.”
A nyolcvanadik születésnapjára megjelent Koós Kapitány Képtelen Képes Könyvében úgy nyilatkozott feleségéről: „Egy olyan nővel élek együtt, aki biztos hátteret nyújt nekem, olyan békét és nyugalmat, mint egy kotlóstyúk. Aki a szárnyai alatt dédelgeti a két gyereket, de még a férjét is, aki rettenetes természetével nem biztos, hogy rászolgált erre. A feleségem az én hátterem, aki a nyugalmat nyújtja.” Az utolsó nagy táncdalénekesnek mindig volt valami mondanivalója, mindenkit szeretett volna a keblére ölelni. Mindenkivel szeretett egy jót viccelni, a rendőrtől a postáson át a Nobel-díjas tudósig. Emlékszem, egy vidéki fellépés után kedvességből engem is hazafuvarozott. A fehér Mercedesben habzsoltuk a maradék pattogatott kukoricát, ő csak annyit mondott nekem viccesen: „Olyan, mintha moziban lennénk.” – írta halála után a Dunántúli Napló hasábjain Tarnóczy Orsolya.
A film sajnos nélküle pereg tovább. A szívből jövő és jóízű nevetését és poénjait soha nem feledjük. „Most aludj, amíg utazunk. Most pihend ki magad, mert ott majd folyamatosan figyelned kell. Nem akarok előre elmondani mindent, mert azokat a csuda helyeket muszáj lesz látnod. Hiába is mondanék most neked bármit is gyermekkorom helyszínéről, Miskolcról. Az iskolákról, a kalandokról, a szerelmekről, a térről, a strandról, apám üzletéről, Lillafüredről, Tapolcáról...” Koós János rövid betegség után hunyt el, 2019. március 2-án. A kórházban hirtelen összeesett, s az orvosoknak már nem sikerült újraéleszteniük.
Csizmazia Zoltán
