Tupelo poros utcáin, 1935 januárjának egy hideg reggelén egy csendes, szegényes házban világra jött egy fiú, Elvis Aaron Presley. Ikertestvére, Jesse Garon, halva született – mintha a sors már a kezdetekkor úgy döntött volna, hogy minden erőt, minden fényt, minden hangot egyetlen gyermekbe sűrít.
Elvis így nőtt fel: egyedül, de mintha két ember helyett is élt volna. Anyjához, Gladyshez különösen szoros kötelék fűzte, apja, Vernon pedig kétkezi munkákból próbálta eltartani a családot. Rengeteg információ lelhető fel a Rock and Roll királyáról, az Arcanum Újságokban összesen 26 040 találat lelhető fel. „Az első, amire visszaemlékezem az, hogy éhes voltam. Örökké az élelmiszerboltok kirakata előtt ácsorogtam, s arra gondoltam, milyen jó lenne, ha én is ehetnék abból a sok szép ízes harapnivalóból.
Nyomorúságos viskóban éltem édesanyámmal és apámmal. Az öreg Presley-nek meg kellett dolgoznia minden egyes centért, őhozzá fűződik pályafutásom kezdete. Egy nap sérült hátgerinccel hordágyon hozták haza, leesett az építőállványról. Édesanyám kénytelen volt munka után nézni, beállt mosónőnek. Én se nézhettem tétlenül szüleim kínlódását, elmentem istálló fiának. Később egy villanyszerelő inasa lettem, de akármennyit dolgoztam is nála, csak két dollárt fizetett hetente.” A templomi kórusban fedezték fel először a hangját. Nem volt még gitárja, csak a hangja és az a különös, belső vibrálás, amely később milliókat rázott meg. Amikor 1948-ban Memphisbe költöztek, a város zenei kavalkádja – gospel, blues, country – lassan beszivárgott a fiú bőre alá.
„Sose fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor apám ideadta az ajándékot. Egész éjjel gitároztam, az volt az érzésem, hogy varázsló vagyok, hogy az egész világ az enyém. Akkor persze álmodni se mertem volna, hogy néhány évvel később a gitárnak köszönhetem majd megélhetésünket.” 1953 nyarán Elvis belépett a Sun Records stúdiójába, és néhány dollárért felvett egy dalt, eredetileg csak ajándéknak szánta az édesanyjának. A stúdió tulajdonosa, Sam Phillips azonban meghallotta benne azt, amit addig senki: a jövőt. Azt a hangot, amely hidat ver
fekete és fehér zene között, amely új korszakot nyit.
„Még be sem fejeződött a műsor, a rádióban csörögni kezdtek a telefonok. A fiatal hallgatók százai követelték, hogy még egyszer sugározzák a dalt. Másnap leveleket is kapott a rádió igazgatója, s a számtalan kérelemre legjobb riportere a mikrofon előtt interjút kért az ismeretlen énekestől, így került az éterbe Elvis Presley neve és zenéje, amelyet rock’n’roll-nak neveztek el. Egy héttel később ezt a lemezt 7000 példányban vásárolták meg csak Memphisben. Attól kezdve minden jobban ment – mesélte Elvis Presley. – Sam Philips rávett, hogy csináljunk még egy lemezt. Bánatos szívűek szállodája volt a címe. Néhány hét múlva azt jelentették, hogy a lemez több mint egymillió példányban kelt el.” – írta 1962-ben a Magyar
Szó című napilap.
Aztán eljött az a bizonyos éjszaka. Elvis, a Blue Moon Boys, egy kis stúdió, és egy dal, amelyet csak úgy, hirtelen kezdett el játszani – és amelyről később azt mondták, ez volt a rock and roll születésének pillanata. A lába rángott, a csípője mozdult, és a világ többé nem volt ugyanaz. „A Spiegel című nyugatnémet folyóirat így ír róla: leginkább egy tehetséges hastáncosnőre emlékeztet. Előadásain azonban, alig fél perc után hangja hallhatatlanná válik (nem egy, hanem két l-el!). A tömeg ugyanis extázisban kiabál, s a tomboló fiatalok csak „mozdulatművészetét“ élvezhetik. Ez ahhoz hasonlít, mintha elektromos görcs járna át tagjain. Rendszerint nem engedik le a színpadról és amikor nagy nehezen beszáll a hat közül valamelyik Cadillac-jébe, megrohanják a fiatal lányok, hogy a kocsit rúzsnyomaikkal borítsák.
Rúzsnyomok lepik el a slágerénekes villájának falait is…” – erről 1957-ben írt az Új Magyar Szó. 1956-ra Elvis már országos jelenség volt. A televíziók képernyőjén „Elvis the Pelvis”-ként emlegették, mert a mozdulatai túl merészek voltak a kor ízlésének. A lányok sikítottak, az anyák aggódtak, a papok prédikáltak ellene – de mindenki nézte. A filmek, a turnék, a sikerek egymást érték. A Jailhouse Rock ikonikus képe, amelyen fekete-fehér csíkos ruhában táncol, örökre beleégett a popkultúra retinájába. 1958-ban azonban a sors közbeszólt: Elvis bevonult az amerikai hadseregbe, ahol végül őrmesteri rangot ért el. A világ aggódva figyelte, vajon eltűnik-e a fény, amely olyan gyorsan gyúlt ki. De Elvis visszatért – érettebben, fegyelmezettebben, és még mindigugyanazzal a hanggal, amelytől a lányok térde megremegett.
A hadseregben ismerte meg Priscilla Beaulieu-t, akit 1967-ben feleségül vett. Graceland, a memphisi birtok, amelyet 1957-ben vásárolt, lassan nemcsak otthon, hanem szentély lett – a hely, ahol Elvis menedéket keresett a hírnév elől. 1968-ban a „Comeback Special” újra a csúcsra repítette. Fekete bőrruhában, izzadtan, feszülten, de elementáris erővel tért vissza a színpadra. A közönség tombolt – Elvis újra király volt. Lánya, Lisa Marie Presley 1968- ban született, és ő lett Elvis életének egyik legnagyobb öröme. A házasság azonban 1973- ban véget ért, és a magány lassan beszivárgott a Graceland falai közé.
„Csak a nászutunkra tudok örömmel visszaemlékezni mondta Priscilla Presley. – Két hónapig voltunk boldogok. Kettesben voltunk. Azután soha többé nem volt egy magányos meghitt percünk. Amíg Elvis felesége voltam, sokszor kaptam ajánlatokat, hogy vállaljak filmszerepet. Sohasem akartam elfogadni, mert sztárból elég egy is a családban. Az énekeseknek és színészeknek nincs magánéletük, és én nem tudom elviselni, hogy ne tehessem azt, amihez kedvem van. Azonkívül a kislányomat sem akartam magára hagyni.”
A hetvenes években Elvis még mindig turnézott, de a teste már nem bírta azt, amit a lelke még akart. A gyógyszerek, a kimerültség, a hírnév súlya mind-mind ránehezedtek. A színpadon még mindig varázslatos volt, de a kulisszák mögött egyre törékenyebb. „Greacelendbe, az egykori Elvis rezidenciára minden évben hétszázezren váltottak belépőt, hogy megnézzék, hol élt a rock and rollkirálya. Halálának 20.évfordulóján, 1997 nyarán hatalmas ünnepségsorozattal emlékeztek a megasztárra. Az egyik legfőbb attrakció az Elvis Presley Memphis nevű étterem volt a Beale Streeten. Éppen abban az épületben, ahol egykor Elvis magas nyakú ingeit és nadrágjait vásárolta. A vendéglátóhely éttermet, bárokat, színpadokat és különtermeket foglal magába. Priscilla Presley azt nyilatkozta a sajtónak, hogy itt Elvis is szívesen szórakozott volna. Stílszerűen Presley fényképei és a vele kapcsolatos tárgyak díszítik a falakat. Az emeleti játékteremben pedig azt a biliárdasztalt helyezték el, amelyet a rock királya és a Beatles-fiúk használtak a hatvanas években. Szerte a világon 550 Elvis-klub működik, körülbelül egymillió taggal.”
A hivatalos adatok szerint Elvis több mint egymilliárd lemezt adott el világszerte, többet, mint bárki a zeneiparban. Az Amerikai Hanglemezipari Szövetség (RIAA) becslése szerint e mennyiség 40 százalékát forgalmazták más országokban. Gracelandben, a zenei trófeákat tartalmazó szobában a falakon norvég, jugoszláv, japán, ausztrál, svéd, német, francia, kanadai, belga vagy holland arany- és platinalemezek is sorakoznak. A trófeák számára jellemző, hogy Elvis csak az Egyesült Államokban 149 arany-, platina- vagy többszörös platinalemezt kapott kis- és nagylemezeiért. Kilencven listás albuma közül tíz került az első helyre. De ezenkívül számos esetben vezette a country-, a rhyhtm and blues- és a gospellistát is.
Dalai közül száztizennégy volt Top 40, negyven Top 10 és tizennyolc Nr. 1 siker. Színészként 31 filmben szerepelt, két filmen pedig koncertjeit, illetve turnéit dokumentálták. Az ötvenes-hatvanas években egyike volt Hollywood legsikeresebb és legjobban fizetett filmsztárjainak. Nemrégiben a nemzeti örökség részeként a 25 legjelentősebb amerikai film közé beválogatták az 1957-ben forgatott Jailhouse Rockot is. 1977. augusztus 16-án Elvis Presley szíve megállt memphisi otthonában, 42 évesen. A halál oka szívritmuszavar volt. A világ gyászolt, Graceland kapujánál virágok és gyertyák nezrei gyúltak. Elvist Gracelandben temették el, de valójában soha nem ment el. A hangja ott rezeg minden rádióban, minden koncerten, minden zenészben, aki valaha is gitárt vett a kezébe. Ő volt – és marad – a Rock and Roll Királya.
Csizmazia Zoltán
