Sebes Gusztáv a magyar futball egyik legmeghatározóbb alakja volt: a játékosból lett edzőből vált az Aranycsapat megalkotójává, akinek vezetésével a válogatott 1950–54 között veretlen sorozatot futott és 1952-ben olimpiai aranyat szerzett, bár a 1954-es világbajnoki döntőben elmaradt a végső siker.
Scharenpeck Gusztávként született 1906. január 22-én Budapesten, és később magyarosította nevét Sebesre; játékosként az MTK (akkori Hungária) mezében vált ismertté, majd edzőként írta be magát a futballtörténelembe. Edzői karrierje csúcsa a magyar válogatott vezetése volt 1949 és 1956 között, de előtte és utána is dolgozott kluboknál, többek között az Újpesti Dózsánál és a Honvédnál.
Épületlakatos szakmát tanult egy Lázár utcai kisiparosnál, fiatal segédként a Röck I. Gépgyárban (majd később Április 4. Gépgyár) kapott munkát. Akkoriban kezdte rúgni a bőrt a Vasas ifjúsági csapatában. Néhány hete dolgozott a nagyüzemben, amikor kitört ott a sztrájk, s a fiatalok nevében ő beszélt a sztrájkot kimondó gyűlésen, őt küldték tárgyalni az igazgatóságra is. A sztrájk győzelemmel ért véget, de Sebes Gusztávnak megsúgta egy jóakarója: ha nem akar kellemetlenségeket, inkább lépjen ki a gyárból. 1923-at írtak akkor. Bátyja vitte ki Párizsba a következő évben.
„Ott sem volt könnyű munkát találni – emlékezik. – Ráadásul a nyelvet sem ismertem. Szótárral a hónom alatt jártam az idegen nagyváros utcáit, böngésztem a gyárak hirdetményeit 18 éves fejjel.”) Sok magyar fiatal élt akkor a francia fővárosban. Munkás dalkört szerveztek, sokat jártak össze, tavasszal kimentek a Bois de Boulogne-ba, s a maguk szórakoztatására elkezdtek futballozni. – Egy szál klottnadrágban rugdaltuk a labdát – mondja most Sebes Gusztáv. – Jöttek a rendőrök, ránk szóltak, hogy illetlenül játszunk. Mondtuk, hogy ez nálunk, Magyarországon így szokás. A rendőrök legyintettek: „nomádok!”. Mi pedig tréfából is, öngúnyból is vállaltuk ezt a jelzőt, így született meg a Sporting Club Nomade.
– Volt a csapatban egy fiú, akiről kiderítették, hogy az apja a század elején lengyel területről vándorolt be – mondja Sebes Gusztáv, visszaidézve az akkor történteket. – A mi játékosunk már itt született, a magyaron kívül nem is tudott más nyelven. Elmentem a szüleihez, kértem őket, hogy törvénytelenítsék a fiút, aki anyja révén magyar állampolgár lenne. Nem egyeztek bele, s röviddel később a tehetséges futballistát elvitték, nem is tudtunk többé róla.
Az idézett határozat, az MTK feloszlatása után Sebes Gusztáv elhatározta: nem futballozik addig, amíg a fasiszta rendszer fennáll. Az Elektromos Műveknél volt szerelő ebben az időben, az ottani csapatnál vállalt edzői megbízatást. 1944-ben behívót kapott -- ismét akadt egy jóakarója, akitől megtudta, hogy büntetőszázadba hívták. Nem vonult be. Karácsony napján, 1944. december 25-én, Budafokon érte a felszabadulás.
„Mint a labda szerelmese, legtöbbet olyan emberek társaságában vagyok, akik velem együtt, örülnek vagy bosszankodnak egy-egy labdarúgó-mérkőzés után. Beszélgetéseinkben nem mindig a játékról vagy a játékosok és a csapat teljesítményéről esik szó, hanem nagyon sok kedves, érdekes, olykor izgalmas élményünk is felszínre vetődik. Sokan tették már fel a kérdést, miért nem írom meg könyvben mindazt a sok élményt és tapasztalatot, melyeket előbb mint játékos, később pedig mint vezető szereztem. Az utóbbi években a Francia, a Csehszlovák, a Nyugatnémet és az Angol Labdarúgó-szövetség vendéglátását, majd a 70 éves FC Barcelona és a világkupagyőztes Real Madrid vendégszeretetét élvezve határoztam el, hogy azt a sok szép, de még a nem szép élményeimet is el kell mondanom, meg kell írnom, örömmel tapasztaltam, hogy labdarúgásunk, csapataink, edzőink, kiváló játékosaink ismertek a határokon túl is.
A labdarúgás hódolóinak emlékezetében úgy élnek, mint kiváló játékosok és nagy szaktudással rendelkező edzők, akik azonkívül, hogy jelentős sikereket értek el, sok barátot is szereztek hazánknak.” – írta az 1981-ben megjelent önéletrajzi memoárjában Sebes Gusztáv, amely megtalálható az Arcanum Újságok között, ahol az egykori szakember nevére 26 701 találat lelhető fel. Ami Sebest igazán különlegessé tette, az nem csupán a taktikai érzéke volt, hanem az a szisztematikus, szinte katonás szervezettség, amellyel a csapatot felépítette. Ő volt az egyik korai „totális futball” előfutára: a játékosokat több poszton is képezte, a labdabirtoklásra és a gyors, kombinációs játékra
helyezte a hangsúlyt.
A módszer és a kiválasztás eredménye lett az a legendás időszak, amikor a magyar válogatott nem talált legyőzőre nemzetközi mérkőzésen. Az Aranycsapat történetéhez kötődő nagy pillanatok közül kiemelkedik a 1952-es helsinki olimpiai aranyérem, az 1953-as londoni 6:3-as győzelem a Wembley-ben, és a hosszú veretlenségi sorozat, amely a csapatot világszerte ismertté tette. Ezek a sikerek azonban árnyaltabb képet rejtenek: a csapatot körülvevő politikai és intézményi háttér, valamint a játékosok klubhelyzete (például a Honvéd és MTK dominanciája) mind befolyásolták a válogatott működését.
Az 1954-es világbajnokság után itthon kitört a tömeghisztéria. A csapat egy vonaton utazott hazafelé a harmadik helyen végzett osztrákokkal, akiket ünneplő, lelkes tömeg várt Bécsben. Itthon a futballistákat Tatán várták, s az ünnepi vacsoránál az akkori belügyminiszter-helyettes megvigasztalta Sebes szövetségi kapitányt, hogy rendőrökkel védette meg a lakását – Még 18 mérkőzésen maradt veretlen a magyar csapat a VB- döntő után – idézi most Sebesa tényeket, számokat. – 15-ször győztünk, 3 találkozó döntetlenül végződött. Már az 1958-as VB-re kerestem az új csapatot, amikor egymás után három, szerencsétlen vereséget szenvedtünk, összesen 87 mérkőzésre készítettem fel a magyar válogatottat, részben szövetségi kapitányként, társadalmi munkában, hiszen
közben az OTSB elnökhelyettese is voltam. A záróakkord: 1956. A hazatért játékosok ellen az ő megkérdezése nélkül, távollétükben hoztak fegyelmi határozatokat. Sebes Gusztávakkor lemondott szövetségi kapitányi megbízatásáról. A lemondást elfogadták.
– Elmentem a Dózsához szaktanácsadónak – sorolta. – Megnyertük a bajnokságot, de személyes nézeteltéréseim támadtak, 1960-ban átmentem a Budapesti Honvédhoz. 1963-ban az MLSZ-nél az utánpótlás-bizottság vezetője és szervezője lettem. Amikor betöltöttem a 60. évemet, kértem nyugdíjazásomat. Sok érdekes anekdota kering Sebesről. Egyik ismert történet, hogy menedzseri stílusa egyszerre volt szigorú és meglepően emberi: keményen követelte a fegyelmet, ugyanakkor személyes jegyzetfüzeteiben apró megfigyeléseket is vezetett a játékosok egyéni szokásairól és erényeiről. A Puskás–Sebes kapcsolat is legendás: Sebes felismerte Puskás tehetségét és központi szerepet szánt neki, de a csapat sikere sosem egy emberen múlt – a rendszer és a kollektíva volt a kulcs.
„Itt fogad Sebes Gusztáv, az egykori labdarúgó aranycsapat kapitánya, a volt sporthivatali elnökhelyettes, az egykori MTK-focista, francia idegenlégiós, melós, egyszeres válogatott, ahogy ő mondja: ízigvérig amatőr labdarúgó.
– Egyszer magához hívott Brüll Alfréd, az MTK, vagy Hungária, egy fene, elnökigazgatója –, azt mondta,
hogy idefigyeljen Sebes! Mennyi pénz kell magának?!
„Igazgató úr – mondom én –, nekem nem pénz, hanem állás kell. Én nem akarok professzionista lenni. Én amatőr magyar futballista szeretnék lenni. Franciaországban a Renault gyárban melóztam...” – ez a beszélgetés Hoppe Pál-Szabó Ferenc: A Nyíl című könyvében jelent meg. Nem lehet azonban elválasztani Sebes munkáját a kor politikai környezetétől. Hithű kommunistaként és a sportállam intézményrendszerének részeként működött; ez a háttér segítette a válogatott szervezését, de vitákat is szült arról, mennyiben voltak a sikerek függetlenek a politikai befolyástól. A történészek ma is vitatják, hogyan mérlegeljük Sebes szakmai érdemeit a politikai kontextussal szemben.
„A tömegsport fejlesztésének szükségessége következik az új társadalom építésének alapelvéből: amilyen mértékben megoldjuk a társadalom valamennyi tagja testi és szellemi képességeinek mindenoldalú fejlesztését, olyan mértékben biztosítjuk a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet feltételeinek megteremtését. Miután a testnevelés a kommunista nevelés szerves részeként eszköze a mindenoldalúan fejlett személyiség kialakításának, a szocializmust építő állam kulturális nevelő funkciójából adódik a testnevelés és a sport tömegesítésének magasabb színvonalú fejlesztése. Feladattá teszi államunk számára a sport tömegesítését a szocializmus gazdasági alaptörvénye, amely kimondja, hogy biztosítani kell a társadalom minden tagja növekvő anyagi és kulturális igényeinek maximális kielégítését.
Asporttevékenység, mint kultúrigény, bizonyos mértékig fokmérője a társadalom fejlettségének, mivel kölcsönhatásban áll az anyagi jólét és a kulturális nevelőmunka színvonalának emelkedésével.” –
elmélkedett Sebes az 1956-os Testneveléstudomány című folyóiratban. „Napokig tartottak a születésnapi köszöntők, az orvosok azt kérték, egyszerre legfeljebb ketten-hárman és ne sokáig időzzenek Guszti bácsi betegágyánál. Az oly sok örömöt és csalódást átélt beteget a sok boldogságot kívánó, köszönetet mondó születésnapi üdvözletek átadásánál is kímélni kell, ha már ő nem kímélte ifjabb korában önmagát, és nem kímélte őt az élet. Hogy kik köszöntötték? Az aranycsapat nevében Hidegkúti, Lantos.
Érkezett üdvözlet Angliából, ahol csapata először győzte le a Wembleyben a labdarúgás őshazájának válogatottját. Megjelentek a nyolcvanesztendős labdarúgó-szakembernél az MLSZ képviselői. Sebes Gusztáv, a régi munkásmozgalmi ember azok közé tartozott, akik pártmunkaként kezdték el a felszabadult országban a magyar sport újjászervezését. Az akkori legfelsőbb sporthatóság elnökhelyetteseként, valamint labdarúgó szövetségi kapitányként tevékenykedett. És nemcsak azzal a bizonyos „aranycsapattal– foglalkozott, hanem az egész magyar labdarúgással, ő szervezte meg – kiváló szakemberek – azt a tehetségkutatást, amelyen az UEFA 1953-as belgiumi ifjúsági tornája előtt felfedezték Tichy Lajost.” – jelent meg a Néphadsereg folyóiratban a 80. születésnapja alkalmából. Sebes Gusztáv 1986. január 30-án hunyt el, de öröksége él: az Aranycsapat legendája, a taktikai újítások és a szervezett, kollektív játék modellje mind a mai napig hat a magyar futball emlékezetére. Ő volt az,aki a tehetséget rendszerbe rendezte, és egy rövid, de ragyogó korszakot hozott létre.
Csizmazia Zoltán
