Urbán Erika története azok közé a pályasorsok közé tartozik, amelyeknél az embernek az az érzése: ezt nem lehet kitalálni.
Annyi dráma, szerelem, humor, fájdalom és makacs életvágy sűrűsödik benne, hogy önmagában is egy nagyregény. És közben „csak” egy magyar színésznő élete, aki a Vidám Színpad egyik legkedveltebb művészeként, Kabos László legendás társaként, és saját jogán is emlékezetes alakítások sorával írta be magát a magyar színháztörténetbe.
Gyerekkor, indulás, a színpadra született lány
Urbán Erika 1949. július 27-én született Szolnokon, szinte beleszületve a színház világába: édesanyja, Bege Margit színésznő volt, így a kulisszák illata, a súgólyuk sötétje, a nézőtér moraja gyerekkora óta természetes közeg volt számára. A pályája is korán elindult: 1967–1968-ban már a Veszprémi Petőfi Színházban szerepelt ösztöndíjasként, ami nemcsak szakmai, hanem emberi értelemben is sorsfordító időszak volt számára. Itt gondoskodott róla Dobránszky Zoltán színész, aki később a férje lett – egy házasság, amelyről maga Erika mondta, hogy hálából köttetett, nem szerelemből. Ez a vallomás sokat elárul róla: mindig szenvedélyesen, végletesen élt, és ha szeretett, akkor mindent odaadott. 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és már főiskolásként, 1970 és 1973 között a Nemzeti Színházban lépett fel. Ez az időszak az a klasszikus „nagy iskola”, ahol az ember megtanulja, mit jelent fegyelmezetten, nap mint nap beállni a színpadra, és a saját hangját keresni a nagy nevek árnyékában.
A Vidám Színpad és a „Kiskabos”: egy legendás páros születése
1973-tól Urbán Erika a Vidám Színpad társulatának tagja lett, és innentől kezdve gyakorlatilag összenőtt a neve a kabaréval, a könnyed, de sokszor nagyon is keserédes humorral. A Vidám Színpad akkoriban a magyar kabaré egyik fellegvára volt, ahol a politikai áthallások, a finom irónia és a nagyon emberi történetek találkoztak. Ebben a közegben Erika otthon volt: egyszerre volt csinos, nőies, játékos, de közben mélyen érző, drámai alkat is. És itt jön a történetbe az a név, amely nélkül Urbán Erika életéről nem lehet beszélni: Kabos László. A „Kiskabos”, a nagy magyar nevettető, aki a mauthauseni koncentrációs tábort is megjárta, és a saját traumáit humorba oldva lett a Kádár-kor egyik legnépszerűbb komikusa. Erika 22 éves volt, férjezett, amikor egy színdarab ágyjelenete közben beleszeretett az akkor 48 éves Kabosba. A történet szinte filmszerű: másnap elment a piacra, hazament, és közölte a férjével, hogy beleszeretett Kabos Lászlóba. Este már Kaboshoz költözött. Nem romantizált, nem halogatta – egyszerűen követte a szívét.
Ez a szerelem nem volt egyszerű. Kabos László zsidó származása miatt a második világháborúban koncentrációs táborba hurcolták, és a holokauszt traumája egész életében vele maradt. Urbán Erika többször elmondta: áttért volna a zsidó vallásra, hogy feleségül mehessen hozzá, de Kabos nem engedte. Félt egy újabb üldöztetéstől, egy újabb holokauszttól. Így lett Erika „csak” az élettársa – de valójában mindene: „nekem ő volt az anyám, az apám, a testvérem, a barátom és a szerelmem együtt” – mondta. A kapcsolatuk egyik legfájdalmasabb, de legőszintébb epizódja az, hogy nem lett közös gyermekük. Erika várandós volt, de Kabos kérte, hogy vetesse el a babát, mert idős, és nem akarta egyedül hagyni egy gyerekkel. Ez a döntés egész életére rányomta a bélyegét, mégis úgy beszélt róla, hogy a szerelemük része volt: a sorsuk, amit együtt vállaltak.A Vidám Színpadon legendás párost alkottak: Kabos volt a komikuskirály, Erika pedig az a nő, aki egyszerre tudott partner lenni a poénokban, és közben saját karaktert építeni. Nem „csak” a nagy nevettető kísérője volt, hanem önálló színésznő, aki a kabaréban és prózai szerepekben is megállta a helyét.
Szerepek, amelyekben igazán „Urbán Erikás” volt
Ha végignézzük Urbán Erika színházi szerepeit, nagyon szépen kirajzolódik, milyen típusú figurák álltak hozzá közel. A Bulgakov Álszentek összeesküvése című darabjában Armande Béjartot játszotta – egy olyan nőt, aki egyszerre okos, szenvedélyes és veszélyesen játékos. Ez a szerep jól mutatja Erika kettősségét: tudott könnyed lenni, de sosem volt üres. Nóti Károly Nyitott ablakában Marcsa figurája az a klasszikus, kissé naiv, de nagyon szerethető nőalak, akiben a közönség magára ismerhet. Urbán ezt a fajta „kisember” humort nagyon értette: nem felülről nézte a karaktereit, hanem belülről, szeretettel. Rejtő Jenő (P. Howard) világában Kerekes Juci (Aki mer, az nyer) már egy vagányabb, pimaszabb nő, aki nem fél beleállni a helyzetekbe. Rejtő szövegeihez ritmus, pontos komikai érzék kell – Erika pedig ebben otthon volt, hiszen a kabaréban edződött. Görgey Gábor darabjaiban – például a Szexbogyó Angélájaként vagy a Huzatos ház Lola, bártáncosnőjeként – megmutathatta azt az oldalát, amelyben a nőiesség, a szexualitás és az irónia egyszerre van jelen. Ezek a szerepek nem „szép lány” szerepek voltak, hanem olyan nők, akiknek történetük, múltjuk, titkaik vannak. A Kölcsönlakás című 1984-es magyar vígjátékban Bea, a titkárnő szerepében a filmnézők is megismerhették.
Ez a szerep tipikusan az a fajta karakter, amelyben a komikum és a hétköznapi női sors találkozik: a titkárnő, aki egyszerre praktikus, kissé csípős, de közben nagyon is sebezhető. A Jó estét nyár, jó estét szerelem című kultikus filmben Hűvös Ilonát alakította – ez a szerep már a magyar filmtörténet része. A film a fiatalság, a szerelem, az identitáskeresés története, és Urbán figurája ebben a világban egy olyan nő, aki egyszerre vonzó és elérhetetlen, akihez a főhős viszonya tele van vággyal és bizonytalansággal. Ha végigolvassuk a szereplistáját – Puskin Borisz Godunovjának első hölgye, Racine Phaedrájának udvarhölgye, Brecht Koldusoperájának Bettyje, Schwajda Bohócának Lánya – azt látjuk, hogy Urbán Erika nem ragadt bele egyetlen skatulyába. Járt klasszikus drámában, zenés darabban, kabaréban, kortárs magyar szerzőknél. Mindig talált valamit a figuráiban, amihez emberileg kapcsolódni tudott.
A betegség, a halálközeli élmény és az Emberi Hang Életműdíj
2019-től Urbán Erika rákos megbetegedéssel küzdött. A története itt is egészen drámai: egy fogimplantátum miatt alakult ki a daganat, és végül teljes alsó állkapcsát el kellett távolítani egy 12 órás életmentő műtét során. A bordacsontjából és mellszövetéből építettek új állkapcsot, két hónapot töltött kórházban, sugárkezelésen esett át. A műtét alatt halálközeli élményt élt át: elmondása szerint „találkozott” Kabos Lászlóval, aki hófehér ingben, nadrágban, elegáns kalapban jelent meg előtte, és azt mondta: „Anya, még ne gyere!” A sebészek szerint kétszer kellett visszahozni a halálból. Erika ezt a történetet nem szenzációként mesélte, hanem úgy, mint egy nagyon mély, spirituális tapasztalatot: a kapcsolatuk Kabossal a halálon túl is folytatódott az ő belső világában. 2019-ben Emberi Hang Életműdíjat kapott – ez a díj nemcsak a szakmai pályáját, hanem azt az emberi tartást is elismerte, amellyel a betegségét viselte. Nem bújt el, nem titkolta, beszélt róla, és közben megőrizte azt a sajátos, kissé csibészes, kissé ironikus hangját, ami mindig jellemezte. Pontosan öt éve, 2021. június 7-én hunyt el budai otthonában, 71 évesen. A halála után megjelent nekrológokban nemcsak a Vidám Színpad kedvelt művészeként, hanem Kabos László legendás társaként, és egy nagyon erős, sokat megélt nőként emlékeztek rá.
Magánélet, legendák, történetek – a „vad” és sebezhető Erika
Urbán Erika magánélete tele van olyan epizódokkal, amelyek egyszerre sokkolóak és mélyen emberiek. Az egyik legismertebb történet az édesanyja temetéséhez kötődik: a pap azt mondta, hogy boldog lehet, mert az édesanyja immár Jézus menyasszonya. Erika annyira felháborodott ezen, hogy belelökte az atyát a sírgödörbe. Ezután azonnal a Lipótmezőre vitték, mondván, megőrült. Ő maga később úgy beszélt erről, mint egy pillanatról, amikor a gyász, a düh és az igazságérzet egyszerre robbant ki belőle. Senki nem volt mellette, ekkor lépett be az életébe Dobránszky Zoltán, aki kihozta az elmegyógyintézetből, Veszprémbe vitte, ösztöndíjasként tanulhatott, gondoskodott róla. Hálából ment hozzá feleségül – és megbeszélték, hogy ha egyszer szerelmes lesz, elengedi. Így is történt, amikor Kabos Lászlóval egymásra találtak.
Ez a történet nagyon szépen mutatja, mennyire fontos volt számára a lojalitás, a hála, és közben mennyire nem tudott fél szívvel élni: ha jött a szerelem, mindent vitt. A róla szóló cikkekben gyakran idézik azt a mondatát, hogy a hátam mögött „lekurváztak”, amiért beleszeretett Kabosba, de ő imádta Lacit, az illatát, a gyönyörű lelkét. Nem próbálta magát szentként beállítani: vállalta, hogy a döntései sokak szemében botrányosak voltak, de számára a szerelem, az emberi minőség fontosabb volt, mint a konvenciók. A lakásában Kabos mellszobra állt, amit néha megsimogatott, és azt mondta: „elképesztő spirituális kapcsolatom van a Papával, a mai napig beszélünk.” Ez a fajta „beszélgetés a halottal” nem valamiféle misztikus póz volt nála, hanem nagyon is valóságos gyászmunka: így tartotta életben azt az embert, aki az identitásának, a pályájának, a női sorsának meghatározó része volt.
Könyvek, emlékezet, hagyaték
Urbán Erika nemcsak színpadon, hanem írásban is megörökítette az életét és a Kaboshoz fűződő kapcsolatát. Két könyvet írt: Az én Kabosom és A sors pórázán címmel. Ezekben nemcsak anekdotákat mesél, hanem nagyon őszintén beszél a szerelemről, a függésről, a humorról, a traumáról. A címek is beszédesek: az „én Kabosom” egyszerre birtokló és gyengéd, a „sors pórázán” pedig azt sugallja, hogy az életet néha úgy éljük, mint egy kutya, akit vezetnek – de közben mégis van mozgásterünk, döntéseink.
Hagyatéka több rétegű:
Színházi örökség: szerepei a Vidám Színpadon, a Nemzeti Színházban, a különböző prózai és zenés darabokban azt mutatják, hogy volt egy generáció, amelyben a kabaré és a „komoly”színház még szervesen összefonódott. Ő ennek a világnak az egyik arca volt.
Kabos–Urbán történet: a nagy nevettető és a fiatal színésznő szerelme ma már szinte legendaként él. Nem idealizált, nem hibátlan történet, de éppen ettől emberi.
Betegség és bátorság: az, ahogyan a rákbetegségéről, a műtétjéről, a halálközeli élményéről beszélt, sokaknak adott erőt. Nem hősies pózban, hanem nagyon is esendően, de vállalva mindent.
Írott emlékezet: könyvei, interjúi, vallomásai olyan dokumentumok, amelyekből a jövő színháztörténészei, újságírói, olvasói megérthetik, milyen volt nőnek, színésznőnek, szeretőnek lenni a 20. század második felének Magyarországán.
Urbán Erika nem az a fajta „kanonizált” nagy színésznő, akinek nevét minden színháztörténeti könyv első fejezeteiben olvassuk. De pont ettől izgalmas: ő a „vidám színpados”, a „Kabos szerelme”, a „Bea a Kölcsönlakásból”, a „Hűvös Ilona a Jó estét nyár, jó estét szerelemből” – egy mozaikokból összeálló életmű, amelyben a humor, a tragédia és a szenvedély folyamatosan egymásba játszik.
