A nyugatról érkező rágógumi valutaként szolgált, az iskolai hierarchia alapját képezte, esetenként pedig a határőrségi jelentések visszatérő szereplője lett a szocialista időkben.
Dunaújvárosi Hírlap, 2015. 04. 20.
Amikor a 70-es, 80-as és 90-es években kinyitottunk egy jugoszláv vagy osztrák importból származó Donald rágó csomagolást, jellegzetes illat kúszott az orrunkba. Talán még ma is pontosan fel tudjuk idézni. A rágó akkoriban nem egyszerűen csak édesség volt, hanem egy státuszszimbólum. A fejlett Nyugat illata és íze, amit egy gyerek is pontosan érzett.
Fellapoztuk az Arcanum Újságok oldalait, hogy felidézzük a Donald rágó itthoni népszerűségét, valamint azokat a jelenségeket, amelyek a rágógumi hazai felbukkanását és elterjedését kísérték.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
Honnan indul a rágógumi története?
„A világot behálózó rágógumi az indiánok egyik kedvenc ősi rágcsálnivalójából származik, és a csikle fa nedvéből nyerték ki. Hosszú évekig ebből gyártották a rágót, de ma már csakis szintetikus alapanyagokból készítik. A rágók atyja William Wrigley Jr. volt” – olvassuk a Heves Megyei Hírlap összeállításában.
William Wrigley Jnr., a rágógumi mágnása 1920-ban
„A Wrigley cég által forgalmazott gumikat az egész világon ismerik. Nem is gondolnánk, hogy Mr. Wrigley kezdetben szappankereskedő volt. Idővel a szappanokhoz mosópor-mintákat adott. Mivel ezzel sikert ért el, váltott, és a mosóporgyártásban találta meg a helyét. Majd jött az áttörés. A mosóporokhoz 1892-ben ajándékba saját gyártású rágót adott. Idővel a rágó keresettebb lett, mint a mosópor. Hősünk ismét váltott, és belevágott a rágógumi-bizniszbe. A „Lotta Gum” és a „Vassar” voltak az első termékei.
A siker nem maradt el, úgyhogy egy évvel később piacra dobta a „Juicy Fruit” és a „Wrigley’s Spermint" rágókat. Ez utóbbiak még ma is igen népszerűek. Az ő keze alatt vezették be azt is, hogy ezeket külön védőpapírba rakták. A további sikereket sajnos a rágók „mindenható ura” már nem élhette meg, de utódai gondoskodtak folyamatosan a Wrigley név fenntartásáról. Nekik köszönhető a fiatalok meghódítása, és ők voltak, akik a friss lehelet mellett tették le voksukat, és kezdték gyártani a mentolos rágókat.” (Heves Megyei Hírlap, 2009. 10. 08.)
A Népszabadság 2010-es visszatekintésében is arról olvashatunk, hogy itthon a rágógumit a „Nyugat egyik ópiumaként” tartották számon.
„Volt a hetvenes évek végén egy trafik a budai Széna téren. Talán az egyetlen hely, ahol Donaldkacsás rágógumit lehetett venni. Nagypapák és nagymamák vándoroltak ide a város távoli pontjairól, még talán vidékről is, ha az unokáknak kedvezni akartak. A rágóakkoriban nagyon is trendinek számított. A Nyugat másik - szintén szájon át bevehető - „ópiuma”, a Coca-Cola után következett a sorban. Élsportolók csempészték be az országba, miként annak előtte az orkánkabátot. Ha az ember Erdélybe indult a nyolcvanas években, egy-két csomaggal érdemes volt magával vinnie. Kolozsvárott, Marosvásárhelyen megrohamozták érte a gyerekek a magyar turistabuszokat.
…A rágógumi korokon átívelő, történelmi jelentőségű termék. Nem a modern ember találta ki, de a modern ember fontos kellékének bizonyult a háborús csatazajban is. A magyar baka (tudjuk Örkénytől) a kenyérmorzsáért hajtott, ha éhes volt, de a dohány segítette abban, hogy a pszichés nyomást elviselje. Az amerikai katona 1944-45 telén rágóval a szájában foglalta vissza Európát a náci hordáktól. A rágógyártók nem kispályán játszottak. Bebizonyították, hogy a rágó segíti a katonáknál a stressz leküzdését, és fejleszti a közösségi szellemet. (Ez nagyjából olyan, mintha az oroszok kimutatták volna, hogy a vodka gyorsítja a csapatmozgást.)”. (Népszabadság, 2010. 12. 31.)
„A rágógumifüggöny túloldalán, a tanárok lenézően kérődzésnek nevezték ezt a tiltott tevékenységet” – olvashatjuk szintén a Népszabadságban, és mint fentebb írtuk, bizony ebben ideológiai megfontolás is közrejátszhatott.
„Amerikában, ahol van munkahelyi szoptatáspolitika is, miért pont rágógumi-politika ne lenne? – elvégre évente tízmilliárd darab kel el belőle. Iskolánként eltérő, van, ahol tiltják a használatát, van, ahol engedélyezik, és van, ahol az órát tartó tanár dönthet. (A „mi időnkben”, persze a rágógumifüggöny túloldalán, a tanárok lenézően kérődzésnek nevezték ezt a tiltott tevékenységet, és a Malac ragadványnevű igazgatóhelyettes azóta is jön egy Donald kacsással, amit sajnos rágás előtt, nem pedig utána kobzott el, valamikor a 80-as évek közepén.)
Mármost a társadalmi mozgalmak és a polgárjogok őshazájában tudományos eredményekkel alátámasztott kampány indult a rágó iskolai engedélyezésére. Felmérték: a tanítási időben rágózó tanulók 26-36 százalékkal jobban teljesítenek az iskolai teszteken az üresszájúakhoz képest. A rágó egyenesen élet, erő, egészség! Ugyanis segítségével a szív több vért pumpál az agy felé, a több vér pedig emeli az oxigén- és a glükózszintet. A tanuló koncentráltabbá válik, az összpontosítást fokozza a rágás ütemes jellege is. (Népszabadság, 2010. 12. 31.)
A rágógumi-bűnözés a feketepiacon indult és az iskolai rágózásnál végződött
A rágógumi papírja sem csak egyszerű csomagolás volt. Egy kis képregényt találtunk rajta, és ez a papír később cserealapként működött. Iskolai szünetekben el lehetett cserélni, akár egy másik papírra, vagy ritkább helyzetekben akár egy érintetlen, másik Donald rágóra is.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
Olyan esetek is megtörténtek, amikor a határőrök ezresével találtak rágógumit például az autók pótkerekébe rejtve. Megpróbálták a „nyugati mételyt” lejáratni, fogorvosi cikkek jelentek meg ezzel kapcsolatban, vagy éppen kiderült, hogy a rágózás „tiszteletlenség a pedagógussal szemben”
A hivatalos szervek szemében a rágógumi nem édesség, hanem ideológiai veszély volt. A vámosok komoly csempészáruként kezelték a nyugati márkákat a határátkelőkön. A leleményes utazók így a pótkerékbe vagy a kárpit alá rejtve hozták be a Donald rágókat. A korabeli újságok bűnügyi krónikáiban a „rágóüzérek” is megjelentek. A feketepiacon a rágó olykor a valutával vagy a márkás farmerekkel vetekedett. Egész hálózatok épültek ki a tiltott áru terítésére.
Az iskolákban a tanárok pedig valóságos hajtóvadászatot indítottak a rágózó diákok ellen. Az állami szigor azonban tehetetlen volt a gyerekek mindent felülíró vágyaival szemben.
De hogyan is nézett ki ez a csempész világ, ahol a Donald rágó érvényes árucikk lehetett? Egy személyes emlékezés a Kapu folyóiratból, érzékletesen írja le az akkori valóságot.
„Eredeti szakmámnál, a hajózásnál maradva, ha valaki Fel-Dunára, vagy tengerre akart kerülni, minden esetben kellett rendelkeznie egy pártfogóval. E pártfogók révén képbe került, s ha „bizonyított” (rászolgált a bizalomra), újabb lehetőséget kapott. Sokan ezt az időszakot tartják a hazai kis biznisz - nagy vagyon (szerzés) első lehetőségének. Sorra épültek fel a nejlonharisnyából, orkánkabátból, Donald-rágóból, autóalkatrészből, kvarcórából, szexlapokból megszerzett házak, nyaralók. A vámszervek feladata akkoriban a gazdaság szempontjából elenyésző volt. Kis kockás füzetekben regisztrálták a belépő és kimenő forgalmat, s az állam nem igazán reménykedett a mai bevételek töredékében sem.
A szolgálatot teljesítők fő feladata az volt, hogy megvédjék a hazai piacot a Nyugat jelentette posvány beáramlásától. Az idősebbek mindkét oldalon némi nosztalgiával gondolnak vissza e boldog békeidőkre. Az állam által agyontámogatott-dotált termékekért szépen-csendesen megindult a határ menti forgalom. Hozták az olcsó csehszlovák rizst, cipőt és ruhaneműt, vitték a magyar szalámit. A fináncok pedig kint álltak a placcon, és azon igyekeztek, hogy e folyamat megfelelő rendben zajlódjon le. Pénz ebben az időszakban még nem nagyon forgott. A korrupció kimerült egyfajta tizedben, amely a behozott áru bizonyos százalékát jelentette. A sofőrök minden harmadik-negyedik üveg italukat, Fa szappanukat, farmernadrágjukat vagy irhakabátjukat a határon hagyták.” (Kapu, 2003. november-december)
A hazai és külföldi riválisok sem értek a nyomába
A magyar ipar azzal próbálkozott, hogy megtörje a Donald rágó egyeduralmát, így jelent meg a kemény, hamar ízét vesztő Golyórágó vagy a Sztár rágó. A gyerekek körében hamar megszületett a diagnózis: ez bizony tiszta „cipőtalp”. Az ízük mindössze pár percig tartott, utána maradt a jellegtelen gumitömeg. A hazai verziókból ráadásul fájóan hiányoztak a gyűjthető, színes képregények. Hiába volt olcsóbb a magyar, az iskolaudvaron nem lehetett villogni vele. A szocialista tervgazdaság így elveszítette a rágóháborút a Donald kacsával szemben. Ugyanakkor a kudarc ellenére ezek a fanyar, kemény golyók is a retró folklór részévé váltak.
Mi maradt ebből a nagy Donald rágó-kultuszból?
Ma már mindent meg lehet venni, de az az illat és a kis képregények gyűjtésének izgalma már örökre a múlté. Mára a Donald rágó a Kádár-korszak legédesebb nosztalgia szimbólumává nemesedett. A képregényes papírok nem tűntek el, komoly gyűjtői kincsekké váltak az interneten. Az aukciós oldalakon a ritkább darabokért ma már többezer forintot is elkérnek. A retró közösségi csoportokban komplett cserebere-fórumok élnek a mai napig. Még az eredeti, bontatlan rágókat is vadásszák a legelszántabb retró-rajongók.
Bár a rágó íze már a múlté, a márkanév vizuális ikonként él tovább. Pólókon, táskákon és retró plakátokon is feltűnik Donald kacsa figurája. A popkulturális emlékezetben ez a rágó maradt „a nyugat” egyik első íze és illata. A mai negyvenes-ötvenes generációnak ez jelentette a gyermekkori menőséget. Egyetlen említése is azonnal beindítja a kollektív generációs emlékezetet.
Egy hirdetés 1992-ben már leárazott Donald rágót hirdet. Nos, így múlik el a világ dicsősége.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
