Ünnepre halál

1970 április

2020. április 21. - hacsa.

Tragikus halált halt a legnagyobb magyar olimpiai bajnok. Felbomlott a Beatles. A küszöb alatt szállt el egy röpülő. Száz éves lett Lenin, huszonöt a "felszabadulás". Leszóltak az űrből: "Houston, we have a problem." A pesti nép pedig minden addiginál mélyebbre süllyedt.

A pesti népnek már másfél évtizeddel korábban le kellett volna süllyednie abba mélységbe. De a metró első szakaszát, mely az Örs (pár évvel azelőtt még: Eörs) vezér terétől a Deák térig ért, csak a "felszabadulás" 25. évfordulójának tiszteletére adták át 1970. április másodikán. Az embereket az egész gigantikus ünnepségsorozatból alighanem a metró érdekelte leginkább. 

A Ludas Matyi karikaturistái szakmányban gyártották a rajzokat a metróról. Íme öt (és fél) az 1970. április 23-i számból:

aprilis_1_1.jpg

aprilis_2_1.jpg

Végeláthatatlan sorok kígyóztak az egy forintosokra éhes bedobós automaták előtt. A szerelvényekre nem lehetett fölférni, pedig sokan nem is utaztak, csak mozgólépcsőztek, le-föl, le-föl. A mélyben futó fővárosi metró első tervei már a millenniumi földalati átadása után, a 19. század végén elkészültek, aztán születtek újabbak a második világháború alatt, végül 1950-ben kezdtek hozzá az építkezéshez. Ezrek, egyszere számos helyen, látványosan földúlva a várost, mígnem 1954-ben leállították az egészet. Az elkészült alagutakban gombát tenyésztettek és krumplit tároltak. 1963-ban újra belevágtak, és az eredeti határidő után tizenöt ével átadták az első szakaszt. (N. Kósa Judit, Népszabadság, 2000. április 3.)

aprilis_3_1.jpg

Ludas Matyi, 1970. április 2.


"1970
április. Nagy ünnepre szül az ország. Negyedszázada szabad a nép. Nem látott a világ még ilyen tavaszt. A Vértes tövében kígyózó tükörsima betonúton trolibusz siklik./.../ Az egész ország láthatja Györe Pétert — a vértesaljai Szabadság Földje Termelőszövetkezet legjobb villanytraktor vezetőjét. Hatórás munkaideje alatt 25 hold kukoricát vetett el a felszabadulás ünnepének 25. évfordulója tiszteletére. A gép méltóságteljesen halad 
előre. Talajlazítót vontat. Nemcsak. feltöri a földet, hanem műtrágyát kever bele, majd beleteszí a magot is és simán hagyja maga mögött két méter szélességben a földet." A Fejér Megyei Hírlap 1956. április 4-i számában képzelte el így a tizennégy évvel későbbi nagy ünnepet Kovács Mihály.

A Vértes alján nem siklott trolibusz, ilyesféle villanytraktor manapság sem használatos, de ünnepi felhajtás az volt. Itt nyüzsgött a szocialista félvilág megannyi uralkodója Leonyid Brezsnyevtől Walter Ulbrichton át Gustav Husakig. Az ország történetnek addigi legnagyobb szabású dísszemléjét bonyolították le 1970. április 4-én. Ez volt a 17. szocialista dísszemle. Az elsőt 1949-ben még május elsején tartották, mert csak 1950-re találták ki április 4-ét a felszabadulás ünnepének. Ekkor még lóvontatású harci eszközöket is felvonultattak. 1950 és 1965 között évente dísszemléztek 1957 sajnálatos, de érthető kivételével. 1965-ben döntöttek úgy, hogy elég lesz ebből ötévenként egy. 

A tribünökön hatvanezer bámészkodó fért el. A több mint öt kilométeres menetben több ezer nagyjából 175 cm magas katona díszlépdelt úgy, ahogy másfél hónapja napi három-öt órában gyakoroltatták vele. Átdübörgött a Felvonulási téren több száz harcjármű, elzúgott a levegőben egy csomó helikopter és lökhajtásps repülőgép.

Erről a dísszemléről adott először színesben helyszíni közvetítést a Magyar Televízió.

aprilis_4_1.jpg

"Hatvanezer Kisz-fiatal látványos tömegfelvonulása a Dózsa György úton." (Népszabadság, 1970. április 7.)

A katonák után jöttek a fiatalok és tizenegyezer sportoló. A sportolók élén három híresség, Zsivótzky Gyula kalapácsvető, Kulcsár Gergely gerelyhajító és Kozma István birkózó hozta a nemzeti színű és vörös zászlókat.

A magyar birkózók kötöttfogásban addig húsz aranyérmet szereztek világversenyeken. Ebből hatot a méretre mindenképpen legnagyobb magyar olimpiai aranyérmes, a Picinek becézett Kozma István, kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok. Ő az 1968-as mexikói olimpia óta, amelyen a birkózás történelmének egyik legdrámaibb döntőjét vívta a szovjet Roscsinnal, egy évet mindenféle betegség, sérülés miatt kihagyott. Éppen ekkor, a felszabadulási emlékversenyen tért volna vissza, de előtte pár nappal tüszős mandulagyulladást kapott. A mandulagyulladásával együtt is elment felvonulni, és végigülte az emlékversenyt is. A felvonulás napjának délutánján, a verseny vége után elindult húslevest ígérő vendégségbe a színészkirályi párhoz, Ruttkai Évához és Latinovits Zoltánhoz. Az Alkotmány útja és a Honvéd utca sarkán elnézte a piros lámpát. A 15-ös busz "tizenhét méteren át gyűrte maga előtt a Renault-t. Az emberek eltakarták szemüket a szörnyű látvány élött. S akkor... Szinte hihetetlen dolog történt: a nyomorékká lapított kocsi tetejét a balesetet szenvedett felnyomta. Erre Kozma István is csak az életösztöntől sarkallva lehetett képes. Feltépte az ajtót, kibújt a kocsiból. néhány lépést tett a buszvezető felé, azután megszédült." (Népszava, 1971. január 30.)

A lapok rövid közleményben adtak hírt a balesetről azzal, hogy a közkedvelt sportoló súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. A Magyar Nemzet 1970. április 7-én azt írta: "Kozma már túl van az életveszélyen. Nyolc bordája eltört, sérülés érte veséjét is, de az orvosok szerint körülbelül fél esztendő múlva újra sportolhat."

aprilis_5_1.jpg

Magyar Ifjúság, 1970. április 10.

Ez a rajz egy nappal Kozma halála után jelent meg az ifjúsági hetilapban. Az Akkor Koltói Annáról elnevezett Országos Traumatológiai Intézetben "szinte egyhangúan mondják: tragikusságában, különösségében egyaránt Kozma Istvánnak, a világhírű magyar sportolónak a kóresete volt az egyik legmegdöbbentőbb az utóbbi időben. A hatalmas fizikumú sportoló autóbalesete után meglehetősen súlyos állapotban volt, de az orvosok úgy látták: a gyors beavatkozás megmentette az életét. És ekkor vetkezett a tragikus meglepetés. A megcsodált fizikumú, nagyszerű sportoló szervezetében súlyos, valószínűleg öröklött fejlődési rendellenesség bújkált. Egyik veséje szinte teljesen visszafejlődött. A 110 kilós, majd két méter magas birkózóbajnoknak e létfontosságú szerve alig volt fejlettebb egy ötéves gyerek veséjénél. A baleset felborította az ilyenképpen amúgy is labilis szervezet egyensúlyát, s végül is a halált ez a titokban sorvadozó vese okozta; ez a baj, amelynek létezéséről a baleset előtt sem maga Kozma István, sem sportorvosai mit sem tudtak." (Tükör, 1970. július 28.)

Egy sor olvasói levél jelent meg arról, hogy az Alkotmány utcának azon a szakaszán, ahol Kozma Pici balesetet szenvedett, azért történik olyan sok súlyos karambol, mert az arra tévedő autósok természetesnek veszik, hogy a sokkal szélesebb és reprezentatív Alkotmány útja a főútvonal, pedig két helyen az azt keresztező utcákat nevezték ki főútvonalnak, hogy a 15-ös busznak ne kelljen lassítania. Ráadásul a háromszögletű "macisajt" sem látszik jól a fáktól, és csak sötétedés után működnek a közlekedési lámpák. (Magyar Nemzet, 1970. április 14., Esti Hírlap, 1970. április 17., Magyar Nemzet, 1970. április 21.) Ez valóban így lehetett, és a forgalmi rendet nem sokkal később meg is változtatták, csak hát, amikor Kozma István arra járt, működött a lámpa.

Három évvel később egy másik birkózó olimpiai bajnok, Hegedűs Csaba is életveszélyes autóbalesetet szenvedett, de ő szerencsére túlélte.

aprilis_6_1.jpg

Kozma István edzés közben. Melette Matura Mihály, a birkozó válogatott szakvezetője. (Magyar Nemzet, 2010. április 12.)

 A "felszabadulással" nagyjából egyidős és a "felszabadító" Szovjetunióban kiképzett Zoboki Sándor repülő főhadnagy április 7-én egy MIG-15-ös szovjet gyártmányú repülőgéppel együtt eltűnt. Átrepült ügyesen a radarok alatt "kúszva" Olaszországba. Udine mellett leszállt egy katonai támaszponton, és menedékjogot kért az Egyesült Államoktól. Miként ezidőtájt semmi ilyesminek, ennek sem nézhetett utána a magyarországi sajtóból senki. Április 9-én ugyanazt a pár soros MTI-közleményt jelentették meg a lapok, július 18-án pedig azt, hogy "a hazáját eláruló" Zobokira távollétében kirótt halálbüntetést a Legfelső Bíróság helyben hagyta.  

Zobokiról többet Magyarországon a rendszerváltásig nem írtak. 1983. január 15-én azonban a Chicago és környéke a Washington Times alapján hírt adott arról, hogy Zoboki, akinek San Diegoban volt akkor egy kis komputer üzeme, feljött Washingtonba, és napok óta a szovjet és a magyar nagykövetség között közlekedik egy kis kék teherautóval, melynek oldalára az van felírva, hogy "kommunisták, engedjétek ki a kisfiamat!". Zoboki 1970-ben természetesen nem vitte magával a feleségét és az akkor egy éves kisfiát. A felesége 1976-ban meghalt, Zoboki többször kérelmezte, hogy engedjék ki hozzá az elárvult fiát, de a kérelmét mindig elutasították. 

aprilis_7.jpg

Chicago és környéke, 1983. január 15.

A történet folytatását nem ismerjük. A Californiai magyarság 1987. január 15-i számában viszont ezt a hirdetést találtuk: 

aprilis_8.jpg

Ezek szerint Zoboki eltűnt San Diegoból. A rendszerváltás után Kurcz Béla foglalkozott Zoboki és Bíró József százados eseteivel. Bíró százados nyolc hónappal Zoboki előtt, 1969 augusztusában szökött át Olaszországba ugyanolyan géppel, mint Zoboki, aki Szolnokon Bíró egységénél szolgált. Bíró a rendszerváltás után haza költözött, és azt mesélte, hogy őt az orosz titkosszolgálat meg akarta gyilkolni a trieszti menekülttáborban.

"Knoll Gyula ezredes, taszári repülőszázad-parancsnok, több (szak) könyv szerzője" Kurcz-nak azt nyilatkozta: "mi, pilóták úgy tudjuk, mind a kettőt úgy küldték ki. Nem maguktól keltek szárnyra....ahová nem jutottak el a szovjetek, oda eljutottak a magyar pilóták, akiket tárt karokkal fogadtak, s még a hátukat is megveregették.” (168 óra, 2010. április 15.)

 Dr. Németh Miklós nyugalmazott ezredes, aki jelen volt mindkét repülő tiszt dezertálásánál, egy olvasói levélben (168 óra, 2010. április 22.) azzal egészítette ki Kurcz információt, hogy Zoboki a szökése napján készültségi szolgálatban volt, s teljességgel érthetetlen, hogy ülhetett aznap kiképzési feladattal repülőre, s az is rejtély, hogy miért utazott 1969 májusában magánemberként, de szolgálati útlevéllel Krasznodarba. Kurcz egy későbbi cikkében (Népszabadság, 2014. november 22.) ehhez annyit tesz hozzá, hogy Zoboki nem érte meg a rendszerváltás utáni rehabilitációját. "Állítólag Ausztriában szenvedett síbalesetet. Fennakadt egy nyakmagasságban kifeszített drótkötélen"...

 aprilis_9.jpg

MIG-15-ös. (Népszabadság, 2014. november 22.)

Az Apollo-13 április 11-én indult el és április 17-én szállt le. A Holdra indult, de odáig nem jutott el, mert majdnem tragikus balesetet szenvedett. A szakértők által legkevésbé valószínűnek vélt baj történt meg: a kiszolgáló egység egyik oxigéntartályának elektromos rendszerében hiba keletkezett, egy zárlat miatt túlmelegedett a rendszer, amelyben megnövekedett a nyomás, és egy oxigén tartály felrobbant. Az oxigén készlet jelentős része elveszett, emiatt nem termelődött víz és elektromos áram sem. Az űrhajó nem a biztonságos pályán haladt, a meghajtása is problematikussá vált. A vészhelyzetről azonnal értesült az egész világ. Ezzel foglalkozott ekkor első helyen a világsajtó. A legteljesebb nyilvánosság előtt harcoltak az űrhajósok megmentéséért, ami végül is sikerült a biztonsági tartalékként szolgáló holdkomp felhasználásával. James Lowell, Jack Swigert és Fred Haise majdnem halálos kalandjáról jó néhány könyv és film készült. Az Apollo-13 című többszörösen Oscar-díjas film Tom Hanks-szel a főszerepben hatalmas sikert aratott. Ebben a filmben hangzott el elhíresült formájában az a mondat, amelyet azóta is mondogatnak, amikor valami váratlan gond jelentkezik: "Houston, we have a problem." Eredetileg ez nem egyszer jelenidőben, hanem egyszerű befejezett jelenidőben hangzott el (Houston, we've had a problem), de a forgatókönyvíró abban a formában nem találta eléggé drámainak. A Népszabadság címoldalon számolt be az űrhajósok megmeneküléséről (Népszabadság, 1970. április 18.) Másnap még a világméretű összefogást méltatta a lap: "Az Apollo—13 utasait fenyegető veszélyre szinte órák alatt példamutató összefogás bontakozott ki a világon. Az amerikai tudósok megkezdték kidolgozni a három űrhajós megmentésének módjait; Koszigin, a szovjet kormány miniszterelnöke az amerikai elnökhöz intézett üzenetében minden segítséget felajánlott a mentéshez, és... más kormányok is felajánlották szolgálataikat, miközben az egész világ a bőr színére, felekezetre, ideológiai felfogásra való tekintet nélkül izgult a három emberért. Az egész emberiség három emberért. A három űrhajós szerencsésen visszatért a Földre. A képen: mosolyogva szönik a segítséget és köszöntik az embereket, akik harcoltak és aggódtak értük. Köszöntötték az emberi szolidaritás megnyilvánulását":

aprilis_10.jpgNépszabadság, 1970. április 19.  

A következő számban azonban már Vajda Péter washingtoni tudósító (korábban állambiztonsági tiszt) megtalálta a témában a politikai harc folytatásának a lehetőségét: "Ezúttal ugyanúgy foglal állást a New York Times is, feltéve a kérdést, amely ma sokakban felmerül: 'Vajon nem volt-e az űrprogram elsődleges célja az, hogy elvonja a figyelmet az országon belül és azon kívül is szociális és gazdasági nehézségeinkről?' A New York Times ezzel kapcsolatban nyilván feledékenységbőí nem tartotta szükségesnek, hogy idézze egy saját cikkét, amely néhány órával azelőtt tott napvilágot, hogy a robbanás megrázta az űrhajót és Amerikát. Ebben a cikkben Harry Schwartz, a lap ismert publicistája így lelkendezett: Az Apollo—13 egy nappal a Lenin-centenárium előtt érkezik vissza, s a világ a holdsétáról fog beszélni, nem pedig a kommunizmus megalapítójának évfordulójáról. Aligha szükséges utólag ezzel az 'érveléssel' vitatkozni: az új holdséta, ha sikerül, akkor sem vonta volna el a figyelmet Lenin születésének 100. évfordulójáról. Az eddigi, bravúrosan eredményes holdutazások sem vonták el még Amerikában sem — a figyelmet olyan problémákról, mint az éhség, a szegénység és a vietnami háború. De Harry Schwartz sorai segíthetnek megtalálni a választ arra a kérdésre, amelyet most a New York Times is feltesz: milyen nagy szerepet játszottak a feszített ütemű Apollo-programban a propagandisztikus meggondolások?" (Népszabadság, 1970. április 21.)

aprilis_11.jpg

Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke a három megmenekült űrhajóssal fényképeszkedik. (Kisalföld, 2010. április 17.)

Ez az április még egy drámai eseménnyel terhelte meg  világot. Föloszlott minden idők üzletileg legértékesebb zenei brandje, a Beatles-együttes. Április 10-én jelentette be Paul McCartney, hogy kilép a nagy négyesből. John Lennon már addig is jelentetett meg külön lemezeket, Paul McCartney első szóló lemeze is elkészült már, és a bejelentés után egy héttel mutatták be. 1970 után ők ketten is, George Harrison és Ringo Starr is külön utakon járt, illetve jár most is a 78 éves Paul és a 80 éves George. 

A világ nehezen vette tudomásul, hogy a Beatlesnek vége. "Villámcsapásként érte a világ beat-rajongóit a hír, hogy Paul McCarthy, a világhírű Beatles-együttes tagja, a népszerű dalok szövegírója hátat fordít társainak, önállósítja magát. Már elő is készített egy önálló lemezt, s az hamarosan meg is jelenik. John Lennon, az együttes feje hónapok óta saját szakállára dolgozik Yoko Ono nevű japán hitvesével. Egy-egy lemezüket azzal teszik kelendőbbé, hogy a borítót Adám- illetve Éva-kosztümös képükkel díszítik. Egyes beavatottak ugyan azt állítják, hogy az együttes felbomlásának híre kacsa, csak arra szolgál, hogy a beat-fiúk hanyatló népszerűségét emelje. A forró vérű és fejű fiatalok azonban készpénznek vették, s elkeseredésükben felvonulásokkal, zavargásokkal fenyegetőznek. Mert hiába, ilyen a népszerűség. A lelkes tömeg nem engedi, hogy egy csillag a saját kénye-kedvére lemásszon a piedesztálról, maga akarja ledönteni." (Magyar Szó, 1970. április 12.)

aprilis_12.jpg

A négy fiú az Abbey Road lemezborítóján (168 óra, 2016. július 14.)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr2115619574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.