Arcanum blog

A nyugdíjazott Aladárt gumilövedékkel lőtték szét a kommandósok

2023. szeptember 06. - arcanum admin

A szocialista idők nevezetes repülőgépei 1973 szeptemberében érkeztek Magyarországra, fél év múlva pedig már menetrendszerűen közlekedtek. Az akkori viszonyok között csúcstechnológiával felszerelt első hazai TU-154-es repülőgépet Aladárnak nevezték el.

Pontosan ötven évvel ezelőtt érkeztek meg a MALÉV büszkeségei, a Szovjetuniótól vásárolt TU-154-es utasszállítók. Hatalmas modernizációt jelentettek a hazai repülésben, és nagyjából harminc évig szolgáltak. A magyar légi közlekedés fontos pillanata volt ez, hiszen ilyen hosszú távot addig egyetlen gép sem tudott teljesíteni a magyar légitársaságnál.

1970 novemberében mutatták be Ferihegyen a Tu–154-es repülőgépet, 1972 tavaszán pedig a magyar légügyi delegáció Moszkvában megegyezett három gép megvásárlásáról. A pilóták és a személyzet oktatása 1973 áprilisában kezdődött el. A típus első főpilótája Fülöp András lett, aki 1973. szeptember 5-én hozta haza az első TU-154-est, az Aladárt.

szeptember_01_1200x628px_1_1.jpg

Ország-Világ, 1970. 12. 09.

Az Arcanum adtabázisa az elmúlt években elképesztő sebességgel gyarapodott. A digitálisan elérhető újságok és folyóiratok, a különböző nyomtatott kiadványok, lexikonok és könyvek oldalainak száma szeptemberre elérte az 50 milliót. Ennek a mérföldkőnek az alkalmából, szeptember 5. és 12. között 50 százalékos kedvezménnyel lehet előfizetni az Arcanum szolgáltatásaira. Ha te is szeretnéd kipróbálni ezt a hatalmas adatbázist, akár le is mentenéd a neked érdekes oldalakat, akkor nézd meg az előfizetési lehetőségeket és válassz! A féléves előfizetés most csak 12.000 Ft, az egyéves pedig 18.000 Ft.

Az első interkontinentális repülésre is alkalmas utasszállító Magyarországon

A TU-154-esek megérkezése azért lett különösen fontos, mert addig a MALÉV gépparkja nem rendelkezett olyan repülővel, amely akár egy másik földrészig is képes lett volna utasokat szállítani. Magyarország rögtön három TU-154-es repülőgépet is vásárolt a Szovjetuniótól, amely akkoriban csúcskategóriás utasszállítónak számított. „A közlekedéssel szemben támasztott igények a MALÉV-től is megkövetelik, hogy felfrissítse gépparkját és a jelenleginél gyorsabb, nagyobb gépeket szerezzen be. E program keretében az idén a Szovjetunióból TU— 154-es repülőket vásároltak, amelyek szeptemberben érkeznek Magyarországra. A TU—154-es 158 személy szállítására alkalmas és 950 kilométeres sebességgel 3000 kilométernyi utat tehet meg leszállás nélkül. Az új gépek előreláthatóan a Budapest—Moszkva, a Budapest—London és a Budapest —Bejrút útvonalon közlekednek” – írta a Tükör című lap 1973. szeptember 11-én.

hevesmegyeinepujsag_1973_09-1675907856_pages37-37.jpg

Népújság, 1973. 09. 06.

„A MALÉV vezetői a sajtó képviselőinek elmondták, hogy a másik két TU—154-es is rövidesen megérkezik. Az új gépek a hazai oktató- és próbarepülések után a jövő év áprilisától közlekednek menetrendszerűen a legforgalmasabb járatokon, például a moszkvain, a londonin, párizsin, frankfurtin és a rómain szállítják majd az utasokat. A magyar légiforgalom történetében ez az első alkalom, hogy nagy távolságok megtételére, interkontinentális repülésre is alkalmas óriásgép kerül forgalomba.” (Közlekedés, 1973. 09. 01.)

„A TU-154-esen két pilóta és egy mérnök elegendő”

Az első repülőgép hivatalos érkezéséről minden lap lelkesen számolt be, az újságírók nem győzték dicsérni a hatalmas gépmadarat és meglepő képességeit.

„Landoláskor szinte lebegett a mintegy 9 tonnás test, majd lágyan ereszkedett a Ferihegyi betonra, az ezüstszínű, kék csíkos TU—154-es repülőgép, pár perccel három óra után… Először a főpilóta, dr. Fülöp András jelent meg a pilótafülke ajtajában, és V. J. Pavlov,a Szovjetunió budapesti nagykövetének, valamint a magyar közlekedésügy vezetőinek társaságában várakozó dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszterhez sietett. — Miniszter elvtárs, jelentem, hogy az átvételi munkákat befejeztük, a gépet hazahoztuk” – olvassuk a Magyar Nemzet 1973. szeptember 6-i riportjában.

orszagvilag1957_1970_2-1660774660_pages745-745_1.jpg

Ország-Világ, 1970. 12. 09.

„A pilótafülkébe beépített számítógép segítségével a gép engedelmeskedik a földről kapott utasításoknak, és a szélmozgást, külső hőmérsékletet és egyéb szempontokat figyelembe véve tartják a megfelelő irányt és magasságot. Míg más gépeken általában öttagú műszaki személyzet dolgozik, a TU—154-esen két pilóta és egy mérnök elegendő.” (Magyar Nemzet, 1973. 09. 06.)

orszagvilag1957_1970_2-1660774660_pages745-745_2.jpg

Ország-Világ, 1970. 12. 09.

Andrej Nyikolájevics Tupoljev saját tervezőirodát alapíthatott

A TU-154-esnek több elődje is volt, így a TU-gépcsalád egyik legfiatalabb tagjaként kezdte meg a pályafutását. Talán sokan nem is tudják, hogy a TU rövidítés valójában a tervező nevéből származik.

A szovjet repülőgépgyártás megteremtője, Andrej Nyikolájevics Tupoljev egy kis faluban született, egy szibériai kozák származású jegyző hét gyermeke közül a hatodikként. A fiú a matematika és a természettudományok iránt érdeklődött, és persze lenyűgözte a repülés. Később a moszkvai Műszaki Főiskolára járt, és már a tanulmányai közben vitorlázó gépeket barkácsolt.

Nevét több mint száz TU repülőgéptípus viselte, amelyek közel 80 világcsúcsot állítottak fel. Maga Tupoljev minden létező elismerést megkapott, akadémikus volt és vezérezredes is lett. 1922-ben állították fel az intézeten belül a híres Tupoljev tervezőirodát, amely főként a Vörös Hadseregnek dolgozott, de utasszállító gépekkel is foglalkozott. Az itt készült típusok kapták meg a TU előtagot.

delta_1968-1594756053_pages400-400.jpg

Delta, 1968. 09. 01.

„N. H. TUPOLJEV AKADÉMIKUS, a világhírű repülőgéptervező ebben az évben tölti be 80. életévét. Előrehaladott kora ellenére ma is fiatalos lendülettel dolgozik, tervezőasztaláról mind újabb gépek tervei kerülnek a csarnokokba. Nevéhez fűződik az ANT, TB és TU-gépcsaládok megteremtése, azoké, amelyek a korszerű repülőgépek legkülönbözőbb típusaival gazdagították a polgári és hadi szovjet légiflottát A. N. Tupoljev a repülőgéptervezők világszerte elismert doyenja, számos szovjet és nemzetközi kitüntetés tulajdonosa. Világhírét ANT-25 típusú, egymotoros távolsági gépe alapozta meg, amellyel 1937-ben az Északi-sarkon át világrekordot jelentő távolságot megtéve repültek az USA-ba.” (Delta, 1968. 09. 01.)

„Nem az a figyelemre méltó, hogy TU-154-es nincs többé, hanem az, hogy eddig gyártották.”

A konstrukció sikerét bizonyítja, hogy évtizedeken át gyártották, és természetesen a gyártás leállítása után még sokáig forgalomban maradtak. A gyár vállalta a karbantartást és a szükséges alkatrészek utánpótlását. A technológia fejlődésével természetesen megmutatkoztak a modell gyengeségei, és idővel minden légitársaság frissíteni kezdte a gépparkját. A fogyasztása és a zajos működése már nem felelt meg a követelményeknek. Így a TU-154-es sikerének is leáldozott.

„Leszállította az Aviakor repülőgépgyár az utolsó elkészült Tupoljev TU-154-es repülőgépet a megrendelőnek, az orosz védelmi minisztériumnak. Ezzel befejeződött a leghosszabb ideig gyártott szovjet-orosz polgári utasszállító repülőgép története. (Pontosabban új példányok már nem készülnek, a jelenleg üzemelő gépek kifutásáig még évek telnek el.) Egykor a TU-154-es volt a legáltalánosabban használt géptípus sok ország légitársaságánál, de mára a legtöbb cég modernebb típusokra váltott. Éppen ezért a sorozatgyártás leállításáról szóló hírben a repülést nem szorosan követők számára talán nem az a figyelemre méltó, hogy a TU-154-es nincs többé, hanem az, hogy mindeddig gyártották.” (Magyar Nemzet, 2013. 03. 02.)

Természetesen azért ma sincs okuk szégyenkezni a TU-154 tervezőinek, a hozzáértők szerint például a sebessége sokáig kifejezetten kiemelkedőnek számított. A Magyar Nemzet 2013. március 2-i számában felsorolják a legfontosabb adatokat, amelyek összegzik a TU-154-es történetét:

  • Hétévnyi tervezőmunka után állították szolgálatba az első TU-154-es repülőgépet. Ez volt az első olyan Tupoljev, amelyet eleve polgári felhasználásra terveztek. A korábbi utasszállító típusok, például a 104-es, a 124-es, a 134-es hajdani bombázók „szelídített” változatai voltak.
  • Ezer példány készülhetett el a típusból a kujbisevi gyárban, az Aeroflot légitársaság utasainak fele ilyen típuson utazott.
  • A cég a tervek szerint 2016-ig végleg kifuttatja a típust. A teljes leállást meggyorsíthatja, hogy a TU-154-est egyre több útvonalról tiltják ki a szigorodó hangszennyezési szabályok miatt.
  • Összesen 63 TU-154-es pusztult el balesetben, ez viszonylag magas értéknek számít. A szerencsétlenségek közül 35 halálos áldozatokat is követelt, öt baleset terrorista merénylet miatt következett be. A legutolsó halálos baleset 2010. december 4-én történt, amikor a dagesztáni légitársaság gépe kényszerleszállást kísérelt meg, de túlfutott a kifutópályán, és három darabba tört, ketten meghaltak a balesetben.

Magyarországon az utolsó járat 2001-ben szállt fel

A búcsú nagyon érzelmesre sikeredett, de új szelek fújtak az utasszállítók világában, berobbantak a piacra a Boeing-ek. A Tupoljev tehát a hivatalos leállás előtt jóval, már 2001-ben kikerült a MALÉV gépparkjából. Itthon a gazdasági és technológiai környezet kíméletlenül leírta a TU-154-et.

nepszavasajtofotok_2001_03-5-1657703812_pages870-870.jpg

Népszava Sajtófotók, 2001. 03. 31.

„Hivatalosan is búcsút vett a Malév Rt. Tupoljev-154-es típusú repülőgépeitől, melyek közel 29 évig szolgáltak a magyar légitársaság flottájában. A 150 személyes, három hajtóműves repülőgépek menetrendbe állításukkor, a hetvenes évek elején a legkorszerűbbnek számítottak. Mára a TU-154-esekből öt darab repülőgépe maradt a Malévnak, melyek darabjáért 340-560 ezer dollárt, összességében pedig durván 2és fél millió dollárt szeretne kapni a légitársaság. Meg nem erősített információink szerint az öt gépet csomagban egy külföldi vásárlónak adja el a Malév, így valószínűleg nem igaz az a szakmában elterjedt hír, miszerint a 154-esekből az éppen alakuló hazai charter cégek vennének egyet-egyet. A TU-154-esek az utóbbi időben leginkább charter járatokat teljesítettek, helyettük két darab Boeing-737-400-ast üzemeltet a cég.” (Magyar Hírlap, 2001. 03. 31.)

Újrahasznosítás gyanánt gyakorlatozás közben szétverték

A Malévnál már a nyolcvanas évek közepétől gondolkodtak azon, hogy lecserélik a TU 154-es gépparkot nyugati modellekre. Például azért, mert versenytársaihoz képest hatalmas fogyasztása volt. Erről Somogyi-Tóth Gábor, a Malév-vezetőség egykori tagja beszélt 2019-ben a Magyar Időknek:

„- A Tu-154-esek túl sokat fogyasztottak: míg egy 143 utast szállító 154-es 6-6,5 tonna kerozint használt el óránként, addig például egy korszerű Airbus A321-es 230 utas szállítása mellett 2,5 tonnát. Ráadásul előbbiek zajosak is voltak, emiatt egyre több reptérről ki is tiltották őket. 1988 és 2001 között ütemesen vonták ki a 154-eseket a forgalomból.” (Magyar Idők, 2019. 02. 02.)

magyaridok_2019_02-1597880786_pages51-51.jpg

Magyar Idők, 2019. 02. 02.

A legelső repülőgép, az Aladár névre keresztelt TU-154 igazán kalandos életű „nyugdíjasként” szolgált tovább. A Magyar Idők összeállítása szerint nagyon is hasznát vették, méghozzá gyakorlatozásra. Egyébként ma is megtekinthető, a repülőtér melletti Aeropark Budapest kiállításán ő is ott feszít a többi repülő között.

Aladár 50. születésnapját egyébként meg is ünneplik szeptember 9-én az Aeroparkban, látványos és rendhagyó reptérlátogatással, és különböző interaktív programokkal.

„Az Aladárt az utolsó két aktív évében már csak áruszállításra használták, kivonására 1993-ban került sor. A reptér távoli sarkába vontatták, és átadták a készenléti rendőrségnek gyakorlatozás céljára. A terrorelhárítók aztán éveken át verekedtek és lövöldöztek benne gumilövedékkel, így a belseje ennek megfelelően néz ki. Sok elkötelezett kollégánk, aktív és nyugdíjas repülőszerelők, mérnökök ennek ellenére vágytak arra, hogy megmentsék az első maléves példányt ebből a repülőlegendából. A Lufthansa Technik mellénk állt, és két hétre ingyen rendelkezésünkre bocsátotta szerelőhangárját, továbbá lehetővé tette, hogy a náluk dolgozó szakemberek is szabadidejükben önkéntesen dolgozhassanak a restauráláson. Az egész gépet lecsiszoltuk és újrafényeztük, természetesen az 1973-as színkódok alapján.” (Magyar Idők, 2019. 02. 02.)

Az Arcanum adtabázisa az elmúlt években elképesztő sebességgel gyarapodott. A digitálisan elérhető újságok és folyóiratok, a különböző nyomtatott kiadványok, lexikonok és könyvek oldalainak száma szeptemberre elérte az 50 milliót. Ennek a mérföldkőnek az alkalmából, szeptember 5. és 12. között 50 százalékos kedvezménnyel lehet előfizetni az Arcanum szolgáltatásaira. Ha te is szeretnéd kipróbálni ezt a hatalmas adatbázist, akár le is mentenéd a neked érdekes oldalakat, akkor nézd meg az előfizetési lehetőségeket és válassz! A féléves előfizetés most csak 12.000 Ft, az egyéves pedig 18.000 Ft.

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr7518208295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása