Arcanum blog

569 éve történt a Nándorfehérvári diadal

2025. július 22. - arcanum admin

A Nándorfehérvári diadal (1456. július 4–22.) a magyar történelem egyik kiemelkedő eseménye, amely során a magyar seregek, Kapisztrán János és Hunyadi János vezetésével, sikeresen megvédték Nándorfehérvár (ma Belgrád) várát II. Mehmed oszmán szultán ostromló hadseregével szemben. 

Tovább

Ma 63 éves Tom Cruise, Golden Globe-díjas színész

Azt mondják Hollywoodban, aki egymást követő hét évben képes százmillió dollárnyi gázsit összeszedni a filmjeiből, az igazi szupersztár. Tom Cruise-nak ez sikerült. 1983 óta, a Kockázatos üzlet főszerepétől kezdve, szinte csak A-kategóriás filmekben játszott. Az Arcanum Adatbázis is tele van a nevével, összesen 22 157 találat van.

Tovább

Végül kivégezték a teherautóval tömegbe hajtó lányt

Olga Hepnarovát utolsóként ítélték halálra és végezték ki Csehszlovákiában, miután teherautójával a tömegbe hajtva több ember halálát okozta. Elmondása szerint azért tette, mert nem tudott beilleszkedni az iskolai osztályába, továbbá gyűlölte az embereket, akik megnyomorították a lelkét. A szocialista Csehszlovákia egyik elhíresült, de mára elfeledett bűntényét idézzük most fel.

Tovább

21 éve hunyt el a módszeres színjátszás kultikus képviselője, Marlon Brando

Marlon Brando (1924. április 3. – 2004. július 1.) amerikai színész, a 20. század egyik legbefolyásosabb és legismertebb színészi ikonja volt. Brando a method acting (módszeres színjátszás) egyik legjelesebb képviselője volt, amelyet a New York-i Actors Studio-ban tanult Lee Strasberg és Stella Adler irányítása alatt.

Tovább

Ezen a napon hunyt el Horn Gyula

Horn Gyula (1932. július 5., Budapest – 2013. június 19., Budapest) magyar politikus, közgazdász, a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere (1989–1990) és a harmadik Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1994–1998). Életútja és tevékenysége a magyar történelem egyik legellentmondásosabb fejezete, mivel szerepet játszott mind az 1956-os forradalom leverésében, mind a rendszerváltás elősegítésében.

Tovább

98 éve született a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja

Sütő András (1927. június 17., Pusztakamarás – 2006. szeptember 30., Budapest) Herder- és Kossuth- díjas erdélyi magyar író, drámaíró, esszéíró, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja aki különösen a romániai magyar kisebbség sorsának és az anyanyelv megőrzésének témáiban alkotott maradandót. Életműve prózai, drámai és esszéírói munkásságával egyaránt kiemelkedő, műveiben a közösségi és egyéni identitás, a hatalommal szembeni ellenállás és az emberi méltóság kérdései állnak a középpontban. Az Arcanum Adatbázisban 140 867 találatot lehet felfedezni a nevére, természetesen ezek közül nem az erdélyi magyar íróról szól. Sütő András a romániai Mezőségben, a Kolozs megyei Pusztakamaráson (Cămărașu) született szegényparaszti családban.

Tovább

94 éves lenne a II. világháború legismertebb zsidó áldozata

Anne Frank (Annelies Marie Frank) a második világháború egyik legismertebb áldozata, egy zsidó lány, akinek naplója a holokauszt egyik legfontosabb történelmi dokumentuma. Anne 1929. június 12-én született Frankfurt am Mainban, Németországban, Otto és Edith Frank második gyermekeként. Nővére Margot Frank volt. Zsidó származású, de családja nem volt szigorúan vallásos.

Tovább

Kubala László, aki sporttörténelmet írt azzal, hogy három válogatott futballistája is volt

Ezen a napon született Kubala László (1927. június 10., Budapest – 2002. május 17., Barcelona) a 20. század egyik kiemelkedő labdarúgója, az FC Barcelona legendája, aki egyedülálló módon három ország (Csehszlovákia, Magyarország, Spanyolország) válogatottjában is játszott. Budapesten született, szülei szlovák és lengyel gyökerekkel rendelkeztek.

Tovább

„Csupa derű, csupa kacagás a szakszervezeti nyaralás”

Sokan kötik fiatal- és gyerekkoruk felejthetetlen nyaralásait a vállalati és szakszervezeti üdülőkhöz. A szocialista idők „legszebb” éveiben a családok olcsó és kényelmes nyári vakációhoz jutottak ezeknek az üdülőknek a segítségével, ám ez mára már nagyrészt megszűnt.

Tovább

Ezen a napon tért vissza a világűrből Farkas Bertalan

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós űrrepülése jelentős mérföldkő volt Magyarország és a magyar űrkutatás történetében. Farkas Bertalan 1949. augusztus 2-án született Gyulaházán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Vadászpilóta, űrkutató és eszperantista. Az Interkozmosz program keretében, amely a Szovjetunió és szocialista országok közös űrkutatási együttműködése volt, Magyarországnak lehetősége nyílt egy űrhajóst küldeni a világűrbe.

Tovább
süti beállítások módosítása