Zene és költészet termett egykoron a szocialista munka mezején. Csasztuska-brigádok járták az üzemeket, daloltak műszak előtt, után, műszakváltáskor és ebédidőben, dicsérték a jókat, korholták a rosszakat. Beszolgáltatás, békekölcsön, ötéves terv, pártkongresszus, munkaverseny, hidegháború - a csasztuska mindenről megdalolta a tutit.
A múlt század közepéig szinte csak a Révai Nagylexikon tudta Magyarországon, hogy mi az a csasztuska: gyors ritmusú, modern orosz népdal, melyet az aktuális szövege miatt kedvelnek. A sajtóban csak egy oroszországi hadifogoly-naplóban bukkant föl a szó: orosz közlegények csasztuskázták szomorúan, hogy a tiszteknek jut minden jó, nekik meg a semmi.
A csasztuska az átpolitizálódása előtt pörgős-felelgetős orosz népzenei műfaj volt, és leginkább szerelmesek évődéséről szólt. De aztán jöttek a forradalmi idők.
1950 derekán a Rákosi Művek szerszámgyárának kultúrbrigádjával elindíttatták szovjet példára a magyar csasztuska-mozgalmat.
Gádor Bélának a Ludas Matyi 1950. augusztus 11-i számában megjelent krokijából kiderül, mennyire nem tudta ekkor még senki, mi a fene az a csasztuska: "Néhány héttel ezelőtt találkoztam először ezzel a szóval. Egy vállalat kultúrfelelőse megbízott azzal, hogy írjak neki egy csasztuskát. A rend kedvéért hozzátette, hogy reméli, nem kell bővebb magyarázatot adnia a csasztuska mivoltáról. Természetesen büszkén visszautasítottam ezt a feltételezést. Én aztán igazán tudom, hogy mi az a csasztuska, ki tudná, ha én nem. Ebből megtudtam, hogy a csasztuska olyasvalami, amit írnak és amit mindenkinek ismernie kell, tehát nem szabad kérdezősködni róla. Hazamentem, írtam egy rövid tréfát a táppénzcsalásról és visszavittem. A kultúrfelelős azt mondta, így képzelte, a dolog jó, mert sok benne a csasztuskaszerűség. Ezt a kis csasztuskát még négy helyen elhelyeztem és azt hittem, hogy a dolog rendben van. Egy hét múlva azonban találkoztam Szigonnyal, a költővel, aki egy eszpresszó terraszán ült és egy irtózatos hosszú verset írt. Megkérdeztem, hogy mit ír. — Csasztuskát, — felelte és ihlethívogató pillantással meredt cigarettája füstjébe. — De hiszen a csasztuska nem vers, hanem tréfás próza, — mondtam fölényesen, némi benső szorongással. — A csasztuska komoly vers, — jelentette ki tömören, majd gyorsan hozzátette: — De persze lehet próza is, fő, hogy csasztuska legyen."
A tudatlanság gyorsan eloszlott, hamarosan mindenkit elért a csasztuska, és betöltötte az egész magyar közéletet. Az 1950-es tanácsválasztások előtt már csasztuskákban mutatták be a tanácstag-jelölteket.
A MÁVAG szivattyúgyárának DISZ-csoportja küldte be a Szabad Ifjúságba a legjobbnak ítélt csasztuskát, melyet a Megismerni a kanászt... dallamára énekeltek. (Ez volt a legfrekventáltabb csasztuska-dallam. A Te rongyos élet című filmben is erre énekli a tanító - Szacsvay László -, hogy "Megismerni a kulákot fekete házáról...")
A szivattyúgyári fiatalok jeles műve abból az alkalomból született, hogy megtörtént az egy évvel korábban jegyeztetett tervkölcsön első nyereménysorsolása:
A következő évben jött a következő kölcsön, melynek jegyzésére csasztuska-brigádok biztatták a dolgozókat, és díszcsasztuskákat énekeltek a kölcsönjegyzésben élenjárókról.
(Szabad Ifjúság, 1951. szeptember 28.)
És egy évvel később ismét megtartották a kölcsönjegyzés ünnepét: "Az a békekölcsön titka, / hogy a tervet meggyorsítja, / ha kölcsönből sokat jegyzel, / segíted a tervet ezzel." (Szabad Ifjúság, 1952. szeptember 30.)
A békekölcsönhöz hasonlóan drasztikus keresetcsökkenéssel járó normarendezést is csasztuskával népszerűsítették:
"Már minálunk babám, Már minálunk babám,
Az jött a szokásba.
Darabbérezéssel, normarendezéssel dolgozunk a gyárba.
Jobboldali szocdem beszélhet hiába.
Én leszek ezután a Rákosi Művek első élmunkása."
A kölcsönjegyzéshez és a normarendezéshez hasonló vidám ünnep volt a beszolgáltatás. Az élenjárók is, a szabotáló kulákok is megkapták a maguk csasztuskáját. Kondorfán gyűjtötte a Népszava ezt a darabot:
"Horváth elvtárs, a párttitkár a gabonát géptől beadta,
A dolgozó nép állama őt meg is jutalmazta.
Lesz majd bőven cipő, ruha Horváth gazdáéknál,
Prémiumból iparcikk lesz az ő házuk táján.
Csak a kulák rejti el termését a padlásra,
Azért teszi, hogy a békét ezzel aláássa.
Hej, ki a törvényt teljesíti, azt jutalom várja,
Késlekedők ráfizetnek — s ott a bánat járja."
Hamarosan felerősödött a csasztuska-kritika. Csasztuska született a gyáva csasztuskázókról is: "Ki szidja meg Lógós Lalit? Ki bünteti hát? / — Dalolja ki esetleg a csasztuska-brigád! / — Rigmus-író szól: — Ne szólj szám, s nem fáj a fejem. / Elvem, hogy a csasztuskában név sohse legyen!" (Ludas Matyi, 1951. november 1.)
Arról is cikkeztek, hogy csak az egyszerű dolgozókon csattan többnyire a csasztuska ostora, a magasabb vezetőket nem merik megcsasztuskázni.
Ludas Matyi, 1950. december 15.
A Szabad Nép 1953. februárjában szigorúan megbírálta a SZOT kultúrnevelési osztályának műsorfüzeteit, melyek igyekeztek megkönnyíteni a csasztuskaszerzők dolgát: "A SZOT kultúrnevelési osztálya az említett füzetekben rigmusokat is ad ki, amelyekben kevés a köszönet. El kell azonban ismerni, hogy e rigmusok nagyon 'praktikusak': egy kis név-behelyettesítés és máris kész a minden üzemre ráhúzható versike. Az egyik rigmus például így hangzik: (Béres) szaktárs vezet a késésben, (Dobos)-brigád lemaradt e héten, (Nyerges) elvtárs dúskál a selejtben, (Bakó) szaki fusizásban mester... Az ilyen készen kapott szemellenző valósággal csábít arra, hogy az üzemekben csak neveket keressenek a rigmushoz, de ne nézzék meg, hogy a 'Dobos'-brigád miért maradt le, 'Nyerges' elvtárs miért csinál selejtet stb., stb."
Ugyanitt szót emeltek a klasszikus magyar versek aktuálissá alakítása ellen is. Balassi Bálint: Egy katonaéneke például így röpült át négy évszázadot a SZOT-szellem szárnyain: "Vasasok, mi lehet e széles föld felett szebb dolog az életnél?... / Ellenséget látván, bárhol rátalálván, leleplezik, megűzik, / tervteljesítéssel, selejtcsökkentéssel gazok nyakát kitörik..."
A csasztuska-mozgalom 1950-52-ben élte virágkorát, aztán lassan lehanyatlott. Sztálin halála és Rákosi Mátyás hatalmának 1953-as megrendülése után a csasztuska-mozgalmat már nem erőltették annyira, de véglegesen csak 1956-ban halt el.
A forradalom leverése után a csasztuskát az ötvenes évek hibás és meghaladott módszerei között tartották számon. "Ha népünk a 'termelést közvetlen' segítő' elrettentő csasztuskák stb. helyett többet hallott volna sokat szenvedett hazája történelméről, Rákócziról, 48-ról (de nem csak nagy szavakat) — dehogyis várt volna boldogságot, 'segítséget' Nyugatról." Így árulta el (magát?) a Népakarat cikkírója 1957. február 26-án, miszerint az, aki Nyugattól várta a segítséget, maga a "népünk" volt.
A Szovjetunióban a rendszerellenes csasztuskák is tömegesen termelődtek hét évtizeden át. A kukoricatermelés mániákusáról, Hruscsovról például ezt dalolták: "Megszerettem Hruscsovot, / Hozzá is mennék, / Az csak a baj, hátha 'ott' / Kukoricát lelnék." (Beszélő, 1997/6.)
Amikor pedig egy chilei foglyot kicseréltek Luis Corvalanra, a chilei kommunista párt főtitkárára, akkor ezt dalolták, akik és ahol merték: „Kiadtunk egy huligánt, / kaptuk érte Corvalánt. / Bárcsak volna ott egy kurva, / kicserélnénk Brezsnyev úrra." (Beszélő, 1992/3.)
Ezt a versikét Dalos György fordította, aki maga is előadott (Nádasdy Ádám zongorakíséretével) csasztuska paródiát azon az ellenzéki kabaré esten, amelyet egy gondosan lehallgatott magánlakásban (Szekfü Andráséknál) tartott 1981 februárjában: "Baj van a tudattal. Egyesek még lopnak. / Lába kél a szépen növő népvagyonnak. /
Hej, de messze is van a jövő kék fénye, / addig is vigyázzunk a felépítményre." (Beszélő, 1999. január.)
Nálunk is létezett azért szerény mértékben népi körben terjedő ellen-csasztuska. Csengey Dénes idézte fel az Egy nemzedéki napló töredékeiben, mit harsogott a gyerektársaival, amíg az anyukája ment agitálni az embereket, hogy legyenek okosak, ne rugódozzanak az elkerülhetetlen ellen, és lépjenek be szépen a szövetkezetbe: „Beléptem a téeszcsébe, tviszt, tviszt / bevittem egy jó tehenet, tviszt, / hadd tudja meg az a barom, / milyen is a közös vagyon / és a közös nagyhatalom, tviszt.” (Mozgó Világ, 1983/3.)
