A milánói hullakiállítás

Mussolini halála és teteme

2020. április 28. - hacsa.

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. április 28-án végezték ki a fasiszta diktátort és tizenhét társát. Mussolini tetemét néhány másikkal együtt kiakasztották fejjel lefelé Milánóban, hogy gyalázhassa és köpködhesse őket a nép, melynek igen jelentős része istenítette a ducét két évtizeden át.

mussolini_1.jpg

Az öt legismertebb kivégzett, Mussolini, Petacci, Bombacci, Starace és Pavolini holttestét lábtól felakasztották egy rácsra a Piazzeta Loreton. (Kanadai Magyar Munkás, 1945. május 10.)

Benito Mussolini, Olaszország diktátora 1928-ban a Daily Mail-ben kijelentette, hogy "egy szerződés nem lehet sírbolt", és a Trianoni Szerződést is meg lehet változtatni. Ennek a nyilatkozatnak hatalmas visszhangja volt Magyarországon. Ekkor írta a korszak egyik legszínvonalasabb (Márai, Kosztolányi, Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc írásaival fémjelzett) napilapja, a Pesti Hírlap (1928. március 29.) a következőket: "A magyar közvéleményben eddig is népszerű volt Mussolini alakja, aki hazáját visszarántotta az örvény széléről és olyan teremtő munkát indított meg Olaszországban, amely eddig példátlan nemcsak Itáliának, hanem az egész világnak a történetében. A Daily Mailben megjelent nyilatkozat után azonban az, amit a magyar nemzet Mussolini iránt érez, egyszerre több, sokkal több lett a közönséges népszerűségnél. Mussolinit a magyar nemzet teljesen a szivébe fogadta."

A magyar nemzet persze, mint olyan, senkihez sem viszonyul egységesen, de tény, hogy Mussolini a politikai elit körében is, szélesebb körben is igen népszerű volt. Ezeknek a köröknek azonban már nem volt nyilvánossága 1945 áprilisának végén Magyarországon, ezért Mussoliniék kivégzésének a visszhangja teljesen egyöntetűnek látszott. 

A reggel című hétfői lap számolt be először Mussolini haláláról április 30-án, mert a napilapok hétfőnként nem jelentek meg. Így a nagy hír a napilapokban a május elsejei, ünnepi számokra jutott. 

mussolini_2.jpg

Ez volt az első híradás a magyar nyilvánosságban Mussolini kivégzéséről, mivel a Magyar Rádió is csak másnap, május elsején kezdte meg adását. (Reggel, 1945. április 30.) Németország kapitulációjáról is ez a címlap adott hírt először, csak éppen ez még nem volt igaz, arra csak május 8-án került sor. 

Ezeket a címlapos híreket Szép Ernő boldog és felszabadult májusköszöntő vezércikke mellé tördelték: "Ó szerelmes Szabadság, áldott képzelet, őszinteség, emberség, álomnál álomabb valóság, mindenki olyan szép lesz és olyan lesz mindenki, mint a gyerekek. Hozd el ezt a világot, ezt az örök majálist minékünk te május, te mosolygó május, te teremtő, te csudatévő, boldogító." Mit tudta azt ő akkor, mily nyomorban fog pár év múlva eltávozni ebből a gyönyörű világból.

Azokban a napokban sorban hozták a címlapokon az euforikus halálhíreket. Április 30-án Hitler, május elsején a Goebbels-család önkezű haláláról jött hír. Himler csak a hónap végén lesz öngyilkos. 

Az első napokban persze nem voltak még pontos információk sem a Mussolinivel együtt kivégzettek számáról, sem a kivégzések pontos helyéről, de a lényeget már mindenki tudta. A Svájc felé menekülő németek közé rejtőzve próbáltak a fasiszta vezetők és rokonaik kijutni az országból, de a kommunista partizánok elkapták és gyors tanácskozás után leszámoltak velük. Az egyik lap úgy tudta, Milanoban lőtték agyon őket, a másik szerint Comóban, a Kecskeméti Lapok (1945. május 3.) pedig úgy tudta, hogy felakasztották az olasz diktátort. Ha nem is pontos, de pontosabb képet a május 3-i lapok (Kossuth Népe, Magyar Nemzet) adtak a Reuter tudósítása alapján. 

 mussolini_3.jpg

Achille Starace kivégzése Milánóban. (Kanadai Magyar Munkás, 1945. május 17.)

Április 27-én reggel az 52. Garibaldi brigád kommunista partizánjai a Comoi-tó melletti Dongo városkában állítottak meg egy gépkocsikból, teherautókbál és páncélozott járművekből álló karavánt, amelyen német katonák menekültek Svájc felé. Azzal a feltétellel engedték tovább őket, hogy a velük menekülő olaszokat kiadják. Ebben a karavánban találták meg egy teherautó mélyén, a pokróc alatt Mussolinit és egy másik kocsiban Clarettát, a szeretőjét és annak bátyját. Az éjszaka az ellenállás vezetőinek többsége Milánóban úgy döntött, hogy statáriális eljárással ki kell végezni a ducét. Ez a döntés gyakorlatilag helyettesítette is a statáriális eljárást. Másnap Mussolinit és szeretőjét gépkocsiba tették, Giulino di Mezzegra faluban kiszállították őket, és a kommunista partizánok egyik vezetője, Walter Audisio gépkarabéllyal beléjük eresztett egy sorozatot. Claretta Petaccit valószínűleg nem akarták kivégezni, de ő nem állt félre Mussolinitől. Innen Audisio visszament Dongóba és ott felügyelte a többi 15 elfogott fasiszta vezető kivégzését. A holttesteket Milanoba vitték, és április 29-én reggel közszemlére tették őket a Piazzale Loretón. (Christopher Duggan: A bódult nemzet, 472-475.o.) 

"Úgy látszik, a fasiszták lélektanát képezi a hősi kiállás helyett a gyáva megfutamodás" - írta a Kecskeméti Lapok (1945. május 3.).  Az élet azonban ennél bonyolultabb. A legrosszabb ügy mellett is ki lehet állni hőstudattal. A tűzparancs kiadása előtt a halálra szántak fasiszta köszöntésre emelték a karjukat és azt kiáltották: "Éljen Olaszország!" Nicola Bombacci, az Olasz Kommunista Párt alapító tagja, aki csak a harmincas évek végén állt át a fasisztákhoz, a szemtanúk szerint azt kiáltotta: "Éljen Mussolini! Éljen a szocializmus!" Alessandro Pavolini a fasiszta párt egyik titkára pedig ezt: "Éljen Olaszország! Éljen a fasizmus!" (Duggan, 473-474.o.) A tizennyolcadik kivégzett Achille Starace volt, a fasiszta párt egykori országos titkára, akit azonban már évekkel azelőtt félreállítottak, és a Mussolini-éra utolsó szakaszában, az ún. Salói Köztársaság idején is börtönben tartottak. Őt Milánóban a Piazzale Loreton lőtték agyon, ahol a kivégzése előtt Mussolini holtteste előtt tisztelgett.

mussolini_5.jpg

Pesti Izé, 1947. január 12.

A Piazzale Loreton hullámzó tömegben sokan ordítva szidalmazták a halottakat. Nem kevesen leköpdösték,megrugdalták őket. Antal Mazzotti, a fiatal újságíró, aki hónapok óta figyelte, hogyan vált tartalmat a Mussolini-diktatúra évtizedeiben annyira elterjedt elvtelen alkalmazkodás, döbbenten figyelte, mi történik a téren: "Mint a bokrot, szídtam mindenkit - és Isten tudja, miket nem mondtam -, beleértve azt a mocskos barom tömeget is, amely a múltban rendszeresen kitódult bármelyik térre, hogy örömittasan éltesse Mussolinit." (Duggan, 475-476.o.) A történethez hozzá tartozk, hogy korábban az antifasiszta ellenállók tetemeit tették ki Milánó forgalmas terén közszemlére Mussolini katonái

A Szabad Nép (1945. május 1.) számára a Piazzale Loreton köpködők képviselték az egészséges népi szellemet: "A milánói Loreto-téren két nap óta reggeltől estig véget nem érő embersorok haladnak el egy holttest előtt. Messze környékről jön a lombard nép, hogy meggyőződjék: az elmúlt gyászos huszonhárom év megtestesítője nincs többé. Vannak, akik szótlanul mennek el a holttest előtt, a legtöbben ráköpnek. Egy asszony ötször belelőtt revolverrel a hullába, öt partizán fiáért — mondta, ötüket a fasiszták kivégeztek. Az olaszok gyűlölni is tudnak és Mussolinit nem tegnap óta gyűlölik./.../ A nép nézi a zsarnok holttestét és a sokezer antifasiszta vértanúra gondol, a fasizmus okozta háború halottaira, a lerombolt városokra./.../ Mögöttem áll a nép — mondotta /Mussolini - R.S./ és a nép, mint rongyot rúgta félre öt."

Rákosi Mátyás a május elsején elmondott ünnepi beszédében így fogalmazott: "Lombardiában Mussolini hullájába lövöldöz a nép." (Szabad Nép, 1945. május 3.)

mussolini_4.jpg

Rákosi Mátyás az ünnepi beszédét tartja 1945. május elsején. (Szabad Nép, 1945. május 3.)

A Szabad Nép (1945. május 4.) öt nappal Hitler öngyilkossága után még kételkedett abban, hogy a náci birodalom feje halott. Arra hivatkoztak, hogy a Berlin centrumát elérő szovjet csapatoknak lehetnek erről legközelebbi információi, a szovjet távirati iroda pedig "fasiszta trükknek" minősítette Hitler halálának hírét. "De még ha el is tette volna láb alól Himmler, Dönitz, vagy egy másik lator, hogy vérdíjként a saját bőrét megmentse: a tömegeket ez nem elégíti ki. Látni akarják Hitlert a járdán elnyúlva, mint Mussolinit Milánó munkássága."

Kun Andor (Magyar Nemzet, 1945. május 6.) volt az első a magyar sajtóban, aki sajnálkozott amiatt, hogy Mussolini és Hitler úgy halt meg, ahogy: "Jogosan remélhettük, hogyha Hitler és Mussolini életben marad: a háborús bűnösség monstre-pörében most először vált volna eleven valósággá a történelem ítélőszékének eddigi üres szólama. A két sztár azonban letűnt a színpadról, hisztriók helyett hát csak másodrendű szereposztásról lehet szó. Így Hitler és Mussolini bár későn haltak meg, korán haltak meg mégis. Későn haltak meg, mert ha — mondjuk csak a tavalyi német tábornoki puccs Hitler elleni merénylete sikerül — katonák százezrei maradnak életben, megrövidül polgárok millióinak szenvedése. Sokaktól hallom, hogy igazságérzetüket nem elégíti ki Hitler és Mussolini e gyors halála. /.../ Minden bizonnyal kára az oknyomozó történelemnek, hogy nem lehet nemzetközi történettudósok s jogászok ítélőszéke elé állítani Hitlert és Mussolinit. Nem kérdezhetik ki őket, nem cáfolhatják meg perrendszerűen aksziómaként hirdetett hazugságaikat./.../ A titkos levéltárak anyaga, a történelmi munkák, emlékiratok éppen úgy nem pótolják a kontradiktórius módszer megvilágító és ténymegállapító értékét, mint az igazságszolgáltatásban az írásbeli pervitel a szóbeli fötárgyalást, nem is szólva arról, hogy milyen hatása lett volna a tömegekre, ha szinte a rivalda fényében vetkeznek pőrére e gigantikus színjáték fő- és mellékszereplői, úgy védekeznek, mint a közönséges büntettek vádlottjai s egymást marják, mint a kelepcébe szorított vadállatok. Nagy tanulmánytól estek el a pszichológusok is. Inkább talán a pszichiáterek. S nem utolsó sorban az elmeorvosok." (Aki olvasta Szálasi naplóját és Karsai László Szálasi-életrajzát, tudja, mennyit vesztettünk volna, ha elmarad a per, ha nem beszélgethetnek pszichiáterek a "nemzetvezetővel" a börtönben, és ha ő ott nem írhatja tovább a feljegyzéseit.)

Ugyanebben a lapszámban Kunszery Gyula "Mussolini tragédiájáról" ír: "Nem szokásunk Aesopus szamaraként döglött oroszlánokba rugdosni, pláne mikor már nyilvánvaló, hogy az oroszlán nem is oroszlán, hanem csak orosz- lánbőrbe bujtatott közönséges, gyarló emberi halandó. S ezért ne botránkozzanak meg azon, ha tajtékzó gyűlölet helyett a hűvös tárgyilagosság hangján iparkodunk megemlékezni Mussolini tragédiájáról. /../ ...tragédiájának — legfőbb eredő forrására óhajtunk rámutatni: népvezérséget vállalt, anélkül, hogy ismerte volna saját népét, Illetőleg abban a téves hitben élt, hogy egy nép karakterét máról holnapra meg lehet változtatni. /../ ...a militáris, masculin, kollektív diktatúrában fegyelmező fasiszta-rendszer sehogy sem illett a művészi, nőies, egyénien szabados olasz népre. /.../ Valamennyi külpolitikai tévedése közül legvégzetesebb volt a német barátság. /.../ Nem törődött azzal, hogy az olasz nép lelkében és emlékezetében a németek nem mint 'barátok' — amici — hanem mint „tedeschi maledetti' /átkozott németek - R.S./ élnek./.../ Mussolini bukásának talán legfontosabb történelmi tanulsága: előbb-utóbb csődöt mond minden olyan átmenetileg talán kedvezőnek is látszó külpolitika, melynek nincsenek néplélektani gyökerei." Ebből mindenki kihallhatta a kommunistáknak, a moszkovitáknak szóló figyelmeztetést. (Meg is lett ennek a böjtje. Kunszeryt, aki a Magyar Nemzet Szellemi Honvédelem című rovatában írta kemény, Hitler-ellenes cikkeit és a Szálasi-érában számos menekültet bujtatott, 1949-ben kiebrudalták a sajtóból és aközéletből. Még általános iskolában is csak titkár lehetett. A hatvanas évekig csak a katolikus sajtóban jelenhettek meg irodalmi témájú írásai.)

mussolini_6.jpg

Ludas Matyi, 1946. október 20.

1946-ban a vicclapok témája lett Mussolini teteme, melyet a többi kivégzettével együtt szertartás nélkül, durva koporsóban, jelöletlen sírban helyeztek el egy milánói temetőben. "Lapzártakor értesülünk, hogy Alberto paviai szerzetes átadta a hatóságoknak a Mussolini holttestét tartalmazó bőröndöt. Arra a kérdésre, hogy miért lopták el a holttestet, a szerzetes a következőkben válaszolt: rem, én sohasem politizáltam, a nyomorom vitt a lopásra. Paviában olyan nagy a nyomor, hogy már hónapok óta nem láttunk holttestet. Ez a demokrácia hibája, öt évvel ezelőtt, mondjuk, a fasizmus alatt még nyegesen könnyebb volt a helyzet. Ha az embernek hullára volt szüksége, egyszerűen csinált magának egyet. Most kénytelenek vagyunk lopni. A derék szerzetes, miután tettét nem aljas indokból követte el, amit az is bizonyít, hogy a hullát hiánytalanul adta vissza, valószínűleg egészen enyhe'büntetést fog kapni." (Ludas Matyi, 1946. augusztus 18.) Mussolini holttestét 1946. április 23-ra virradó éjszaka a "Demokratikus Fasiszta Párt" két aktivistája kilopta a milánoi Musocco temetőből, és azt hónapokkal később Paviaban találták meg egy karthausi kolostorban, ahol a szerzetesek rejtegették. Mussolinit ekkor egy lombardiai kapucinus kolostorban temették el titokban. Csak 1957-ben egedélyezték az özvegynek, hogy a duce maradványait elhelyezze a Predappio melletti családi kriptában. Amitől korábban tartottak, ekkor bekövetkezett, a kripta a Mussolini-hívők tömegesen látogatott kultuszhelyévé vált, ahol legálisan árusították a fasiszta kegytárgyakat.

mussolini_7.jpg

A sajtószabadságot elfojtó pártállami rezsimek felfogásában, minden engedélyezett lap a hatalomé. Így köszönheti meg Mussolini a pokolban az antifasiszta és a Mussolini-érában bebörtönzött kereszténydemokrata Alcide de Gasperinek a Popolo d' Italia-t, amely a fasiszta rezsim központi napilapja volt, s amely hetilap formájában újra megjelenhetett. Olaszországban mindig is legálisan működhettek a fasizmus örökségét felvállaló pártok, és ezeknek sajtójuk is lehetett. Az olasz demokrácia ebbe sem pusztult bele.(Ludas Matyi, 1950. július 21.)  

mussolini_8.jpg

Az ekkori Ludas Matyiban (1951. augusztus 23.) az antifasisztaTruman is fasiszta, miként a lap másik karikatúrájában a partizánvezér Joszip Broz Tito. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr2215637060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.