Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. április 28-án végezték ki a fasiszta diktátort és tizenhét társát. Mussolini tetemét néhány másikkal együtt kiakasztották fejjel lefelé Milánóban, hogy gyalázhassa és köpködhesse őket a nép, melynek igen jelentős része istenítette a ducét két évtizeden át.
Az öt legismertebb kivégzett, Mussolini, Petacci, Bombacci, Starace és Pavolini holttestét lábtól felakasztották egy rácsra a Piazzeta Loreton. (Kanadai Magyar Munkás, 1945. május 10.)
Benito Mussolini, Olaszország diktátora 1928-ban a Daily Mail-ben kijelentette, hogy "egy szerződés nem lehet sírbolt", és a Trianoni Szerződést is meg lehet változtatni. Ennek a nyilatkozatnak hatalmas visszhangja volt Magyarországon. Ekkor írta a korszak egyik legszínvonalasabb (Márai, Kosztolányi, Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc írásaival fémjelzett) napilapja, a Pesti Hírlap (1928. március 29.) a következőket: "A magyar közvéleményben eddig is népszerű volt Mussolini alakja, aki hazáját visszarántotta az örvény széléről és olyan teremtő munkát indított meg Olaszországban, amely eddig példátlan nemcsak Itáliának, hanem az egész világnak a történetében. A Daily Mailben megjelent nyilatkozat után azonban az, amit a magyar nemzet Mussolini iránt érez, egyszerre több, sokkal több lett a közönséges népszerűségnél. Mussolinit a magyar nemzet teljesen a szivébe fogadta."
A magyar nemzet persze, mint olyan, senkihez sem viszonyul egységesen, de tény, hogy Mussolini a politikai elit körében is, szélesebb körben is igen népszerű volt. Ezeknek a köröknek azonban már nem volt nyilvánossága 1945 áprilisának végén Magyarországon, ezért Mussoliniék kivégzésének a visszhangja teljesen egyöntetűnek látszott.
A reggel című hétfői lap számolt be először Mussolini haláláról április 30-án, mert a napilapok hétfőnként nem jelentek meg. Így a nagy hír a napilapokban a május elsejei, ünnepi számokra jutott.
Ez volt az első híradás a magyar nyilvánosságban Mussolini kivégzéséről, mivel a Magyar Rádió is csak másnap, május elsején kezdte meg adását. (Reggel, 1945. április 30.) Németország kapitulációjáról is ez a címlap adott hírt először, csak éppen ez még nem volt igaz, arra csak május 8-án került sor.
Ezeket a címlapos híreket Szép Ernő boldog és felszabadult májusköszöntő vezércikke mellé tördelték: "Ó szerelmes Szabadság, áldott képzelet, őszinteség, emberség, álomnál álomabb valóság, mindenki olyan szép lesz és olyan jó lesz mindenki, mint a jó gyerekek. Hozd el ezt a világot, ezt az örök majálist minékünk te május, te mosolygó május, te teremtő, te csudatévő, boldogító." Mit tudta azt ő akkor, mily nyomorban fog pár év múlva eltávozni ebből a gyönyörű világból.
Azokban a napokban sorban hozták a címlapokon az euforikus halálhíreket. Április 30-án Hitler, május elsején a Goebbels-család önkezű haláláról jött hír. Himler csak a hónap végén lesz öngyilkos.
Az első napokban persze nem voltak még pontos információk sem a Mussolinivel együtt kivégzettek számáról, sem a kivégzések pontos helyéről, de a lényeget már mindenki tudta. A Svájc felé menekülő németek közé rejtőzve próbáltak a fasiszta vezetők és rokonaik kijutni az országból, de a kommunista partizánok elkapták és gyors tanácskozás után leszámoltak velük. Az egyik lap úgy tudta, Milanoban lőtték agyon őket, a másik szerint Comóban, a Kecskeméti Lapok (1945. május 3.) pedig úgy tudta, hogy felakasztották az olasz diktátort. Ha nem is pontos, de pontosabb képet a május 3-i lapok (Kossuth Népe, Magyar Nemzet) adtak a Reuter tudósítása alapján.
Achille Starace kivégzése Milánóban. (Kanadai Magyar Munkás, 1945. május 17.)
Április 27-én reggel az 52. Garibaldi brigád kommunista partizánjai a Comoi-tó melletti Dongo városkában állítottak meg egy gépkocsikból, teherautókbál és páncélozott járművekből álló karavánt, amelyen német katonák menekültek Svájc felé. Azzal a feltétellel engedték tovább őket, hogy a velük menekülő olaszokat kiadják. Ebben a karavánban találták meg egy teherautó mélyén, a pokróc alatt Mussolinit és egy másik kocsiban Clarettát, a szeretőjét és annak bátyját. Az éjszaka az ellenállás vezetőinek többsége Milánóban úgy döntött, hogy statáriális eljárással ki kell végezni a ducét. Ez a döntés gyakorlatilag helyettesítette is a statáriális eljárást. Másnap Mussolinit és szeretőjét gépkocsiba tették, Giulino di Mezzegra faluban kiszállították őket, és a kommunista partizánok egyik vezetője, Walter Audisio gépkarabéllyal beléjük eresztett egy sorozatot. Claretta Petaccit valószínűleg nem akarták kivégezni, de ő nem állt félre Mussolinitől. Innen Audisio visszament Dongóba és ott felügyelte a többi 15 elfogott fasiszta vezető kivégzését. A holttesteket Milanoba vitték, és április 29-én reggel közszemlére tették őket a Piazzale Loretón. (Christopher Duggan: A bódult nemzet, 472-475.o.)
"Úgy látszik, a fasiszták lélektanát képezi a hősi kiállás helyett a gyáva megfutamodás" - írta a Kecskeméti Lapok (1945. május 3.). Az élet azonban ennél bonyolultabb. A legrosszabb ügy mellett is ki lehet állni hőstudattal. A tűzparancs kiadása előtt a halálra szántak fasiszta köszöntésre emelték a karjukat és azt kiáltották: "Éljen Olaszország!" Nicola Bombacci, az Olasz Kommunista Párt alapító tagja, aki csak a harmincas évek végén állt át a fasisztákhoz, a szemtanúk szerint azt kiáltotta: "Éljen Mussolini! Éljen a szocializmus!" Alessandro Pavolini a fasiszta párt egyik titkára pedig ezt: "Éljen Olaszország! Éljen a fasizmus!" (Duggan, 473-474.o.) A tizennyolcadik kivégzett Achille Starace volt, a fasiszta párt egykori országos titkára, akit azonban már évekkel azelőtt félreállítottak, és a Mussolini-éra utolsó szakaszában, az ún. Salói Köztársaság idején is börtönben tartottak. Őt Milánóban a Piazzale Loreton lőtték agyon, ahol a kivégzése előtt Mussolini holtteste előtt tisztelgett.
A Piazzale Loreton hullámzó tömegben sokan ordítva szidalmazták a halottakat. Nem kevesen leköpdösték,megrugdalták őket. Antal Mazzotti, a fiatal újságíró, aki hónapok óta figyelte, hogyan vált tartalmat a Mussolini-diktatúra évtizedeiben annyira elterjedt elvtelen alkalmazkodás, döbbenten figyelte, mi történik a téren: "Mint a bokrot, szídtam mindenkit - és Isten tudja, miket nem mondtam -, beleértve azt a mocskos barom tömeget is, amely a múltban rendszeresen kitódult bármelyik térre, hogy örömittasan éltesse Mussolinit." (Duggan, 475-476.o.) A történethez hozzá tartozk, hogy korábban az antifasiszta ellenállók tetemeit tették ki Milánó forgalmas terén közszemlére Mussolini katonái
A Szabad Nép (1945. május 1.) számára a Piazzale Loreton köpködők képviselték az egészséges népi szellemet: "A milánói Loreto-téren két nap óta reggeltől estig véget nem érő embersorok haladnak el egy holttest előtt. Messze környékről jön a lombard nép, hogy meggyőződjék: az elmúlt gyászos huszonhárom év megtestesítője nincs többé. Vannak, akik szótlanul mennek el a holttest előtt, a legtöbben ráköpnek. Egy asszony ötször belelőtt revolverrel a hullába, öt partizán fiáért — mondta, ötüket a fasiszták kivégeztek. Az olaszok gyűlölni is tudnak és Mussolinit nem tegnap óta gyűlölik./.../ A nép nézi a zsarnok holttestét és a sokezer antifasiszta vértanúra gondol, a fasizmus okozta háború halottaira, a lerombolt városokra./.../ Mögöttem áll a nép — mondotta /Mussolini - R.S./ és a nép, mint rongyot rúgta félre öt."
Rákosi Mátyás a május elsején elmondott ünnepi beszédében így fogalmazott: "Lombardiában Mussolini hullájába lövöldöz a nép." (Szabad Nép, 1945. május 3.)
Rákosi Mátyás az ünnepi beszédét tartja 1945. május elsején. (Szabad Nép, 1945. május 3.)
A Szabad Nép (1945. május 4.) öt nappal Hitler öngyilkossága után még kételkedett abban, hogy a náci birodalom feje halott. Arra hivatkoztak, hogy a Berlin centrumát elérő szovjet csapatoknak lehetnek erről legközelebbi információi, a szovjet távirati iroda pedig "fasiszta trükknek" minősítette Hitler halálának hírét. "De még ha el is tette volna láb alól Himmler, Dönitz, vagy egy másik lator, hogy vérdíjként a saját bőrét megmentse: a tömegeket ez nem elégíti ki. Látni akarják Hitlert a járdán elnyúlva, mint Mussolinit Milánó munkássága."
Kun Andor (Magyar Nemzet, 1945. május 6.) volt az első a magyar sajtóban, aki sajnálkozott amiatt, hogy Mussolini és Hitler úgy halt meg, ahogy: "Jogosan remélhettük, hogyha Hitler és Mussolini életben marad: a háborús bűnösség monstre-pörében most először vált volna eleven valósággá a történelem ítélőszékének eddigi üres szólama. A két sztár azonban letűnt a színpadról, hisztriók helyett hát csak másodrendű szereposztásról lehet szó. Így Hitler és Mussolini bár későn haltak meg, korán haltak meg mégis. Későn haltak meg, mert ha — mondjuk csak a tavalyi német tábornoki puccs Hitler elleni merénylete sikerül — katonák százezrei maradnak életben, megrövidül polgárok millióinak szenvedése. Sokaktól hallom, hogy igazságérzetüket nem elégíti ki Hitler és Mussolini e gyors halála. /.../ Minden bizonnyal kára az oknyomozó történelemnek, hogy nem lehet nemzetközi történettudósok s jogászok ítélőszéke elé állítani Hitlert és Mussolinit. Nem kérdezhetik ki őket, nem cáfolhatják meg perrendszerűen aksziómaként hirdetett hazugságaikat./.../ A titkos levéltárak anyaga, a történelmi munkák, emlékiratok éppen úgy nem pótolják a kontradiktórius módszer megvilágító és ténymegállapító értékét, mint az igazságszolgáltatásban az írásbeli pervitel a szóbeli fötárgyalást, nem is szólva arról, hogy milyen hatása lett volna a tömegekre, ha szinte a rivalda fényében vetkeznek pőrére e gigantikus színjáték fő- és mellékszereplői, úgy védekeznek, mint a közönséges büntettek vádlottjai s egymást marják, mint a kelepcébe szorított vadállatok. Nagy tanulmánytól estek el a pszichológusok is. Inkább talán a pszichiáterek. S nem utolsó sorban az elmeorvosok." (Aki olvasta Szálasi naplóját és Karsai László Szálasi-életrajzát, tudja, mennyit vesztettünk volna, ha elmarad a per, ha nem beszélgethetnek pszichiáterek a "nemzetvezetővel" a börtönben, és ha ő ott nem írhatja tovább a feljegyzéseit.)
Ugyanebben a lapszámban Kunszery Gyula "Mussolini tragédiájáról" ír: "Nem szokásunk Aesopus szamaraként döglött oroszlánokba rugdosni, pláne mikor már nyilvánvaló, hogy az oroszlán nem is oroszlán, hanem csak orosz- lánbőrbe bujtatott közönséges, gyarló emberi halandó. S ezért ne botránkozzanak meg azon, ha tajtékzó gyűlölet helyett a hűvös tárgyilagosság hangján iparkodunk megemlékezni Mussolini tragédiájáról. /../ ...tragédiájának — legfőbb eredő forrására óhajtunk rámutatni: népvezérséget vállalt, anélkül, hogy ismerte volna saját népét, Illetőleg abban a téves hitben élt, hogy egy nép karakterét máról holnapra meg lehet változtatni. /../ ...a militáris, masculin, kollektív diktatúrában fegyelmező fasiszta-rendszer sehogy sem illett a művészi, nőies, egyénien szabados olasz népre. /.../ Valamennyi külpolitikai tévedése közül legvégzetesebb volt a német barátság. /.../ Nem törődött azzal, hogy az olasz nép lelkében és emlékezetében a németek nem mint 'barátok' — amici — hanem mint „tedeschi maledetti' /átkozott németek - R.S./ élnek./.../ Mussolini bukásának talán legfontosabb történelmi tanulsága: előbb-utóbb csődöt mond minden olyan átmenetileg talán kedvezőnek is látszó külpolitika, melynek nincsenek néplélektani gyökerei." Ebből mindenki kihallhatta a kommunistáknak, a moszkovitáknak szóló figyelmeztetést. (Meg is lett ennek a böjtje. Kunszeryt, aki a Magyar Nemzet Szellemi Honvédelem című rovatában írta kemény, Hitler-ellenes cikkeit és a Szálasi-érában számos menekültet bujtatott, 1949-ben kiebrudalták a sajtóból és aközéletből. Még általános iskolában is csak titkár lehetett. A hatvanas évekig csak a katolikus sajtóban jelenhettek meg irodalmi témájú írásai.)
Ludas Matyi, 1946. október 20.
1946-ban a vicclapok témája lett Mussolini teteme, melyet a többi kivégzettével együtt szertartás nélkül, durva koporsóban, jelöletlen sírban helyeztek el egy milánói temetőben. "Lapzártakor értesülünk, hogy Alberto paviai szerzetes átadta a hatóságoknak a Mussolini holttestét tartalmazó bőröndöt. Arra a kérdésre, hogy miért lopták el a holttestet, a szerzetes a következőkben válaszolt: — Kérem, én sohasem politizáltam, a nyomorom vitt rá a lopásra. Paviában olyan nagy a nyomor, hogy már hónapok óta nem láttunk holttestet. Ez a demokrácia hibája, öt évvel ezelőtt, mondjuk, a fasizmus alatt még lényegesen könnyebb volt a helyzet. Ha az embernek hullára volt szüksége, egyszerűen csinált magának egyet. Most kénytelenek vagyunk lopni. A derék szerzetes, miután tettét nem aljas indokból követte el, amit az is bizonyít, hogy a hullát hiánytalanul adta vissza, valószínűleg egészen enyhe'büntetést fog kapni." (Ludas Matyi, 1946. augusztus 18.) Mussolini holttestét 1946. április 23-ra virradó éjszaka a "Demokratikus Fasiszta Párt" két aktivistája kilopta a milánoi Musocco temetőből, és azt hónapokkal később Paviaban találták meg egy karthausi kolostorban, ahol a szerzetesek rejtegették. Mussolinit ekkor egy lombardiai kapucinus kolostorban temették el titokban. Csak 1957-ben egedélyezték az özvegynek, hogy a duce maradványait elhelyezze a Predappio melletti családi kriptában. Amitől korábban tartottak, ekkor bekövetkezett, a kripta a Mussolini-hívők tömegesen látogatott kultuszhelyévé vált, ahol legálisan árusították a fasiszta kegytárgyakat.
A sajtószabadságot elfojtó pártállami rezsimek felfogásában, minden engedélyezett lap a hatalomé. Így köszönheti meg Mussolini a pokolban az antifasiszta és a Mussolini-érában bebörtönzött kereszténydemokrata Alcide de Gasperinek a Popolo d' Italia-t, amely a fasiszta rezsim központi napilapja volt, s amely hetilap formájában újra megjelenhetett. Olaszországban mindig is legálisan működhettek a fasizmus örökségét felvállaló pártok, és ezeknek sajtójuk is lehetett. Az olasz demokrácia ebbe sem pusztult bele.(Ludas Matyi, 1950. július 21.)
Az ekkori Ludas Matyiban (1951. augusztus 23.) az antifasisztaTruman is fasiszta, miként a lap másik karikatúrájában a partizánvezér Joszip Broz Tito.
