Mostanában papírpelenkázza gyermekét az első papírpelenkás nemzedék. A papírpelenka egykoron a háborús nyomor szimbóluma volt. A papírtalpú cipő rokona. Több évtizedes késéssel vált minálunk uralkodóvá a babapopsik fölött, de nyomban le is bukott, mint környezetpusztító főellenség.
...mely muzsikál, ha belepisil a baba. (Napló. 1995. május 6.)
A Nagy Háború végefelé az ország legkiválóbb gyermekkórházának vezetője, az ország akkor legkiválóbb gyermekgyógyásza, ifj. Dr. Bókay János nyilatkozott a Népszavának (1918. augusztus 4.) arról, hogy milyen borzasztó hatással van a háborús nyomor a gyermekgyógyászatra, mennyivel növeli meg a csecsemőhalandóságot. A szörnyű állapotokat azzal érzékeltette, hogy "nem egy helyen a kifogyó félben lévő vászonpelenkák helyett papírpelenkákba kényszerülnek burkolni a csecsemőket".
Klösz György felvétele az ifj. Dr. Bókay János vezette, Gólya utcai Stefánia Gyermekkórházról. (hungaricana.hu. A Gólya utcát ma Bókay János utcának hívják, de nem a híres ifj. Bókay gyermekgyógyászról, hanem a még híresebb apjáról, id. Dr. Bókay Jánosról nevezték el, aki szintén itt működött.)
A nyomor természetesen tovább tartott, mint a háború. 1919 őszén egy jótét amerikai gyermekmentő hölgy, Rose Morgan French számol be elrettentő magyarországi tapasztalatairól: "Egy-két gyermekkórházat jártam be, láttam a gyermekmenhelyet és megdöbbenve állapítottam meg, hogy egy gyerekágyban négy egészséges gyerek is fekszik, akiknek semmiféle fehérneműjük nincs. Papirruha, papirlepedő, papírpelenka a gyerekek stafirungja, ami kisebzi a gyerektesteket és tönkreteszi az egészségeseket is. (Világ, 1919. október 26.) Nem csak Magyarországon gyötrődtek papírpelenkában a vesztes háború legifjabb kárvallottjai. Az Angol Vöröskeresztet képviselő Fox kisasszony Németországból üzeni: "Szívfacsaró látvány a csecsemők testét megnézni, mert a pelenkahíány folytán valósággal lefoszlik a bőr a testükről. Ott, ahol papírpelenkákat használnak, az eredmény még rosszabb." (Népszava, 1919. december 31.)
Az Újság 1920. január 9-én "Csecsemőnyomor Budapesten – Tízezer csecsemő – kelengye nélkül – Papírba pólyázott újszülöttek" cím alatt írja: "Valamikor szóra sem érdemes semmiség — ma beszerezhetetlen drágaság. Ingecske, kötött rékli, kis fejkötő, takaró, fásni és főképp pelenka, pelenka vászonból, flanellból, gummiból. Azelőtt még a legszegényebb háztartásban, ha egyébből nem, régi rongyokból tellett. Most a háború óta és a háború után a rongyokból is kikoptunk és mondjuk meg mindjárt az elején: Budapesten számos anya papírba kénytelen pólyázni újszülött gyermekét."
Az élet lassan (és viszonylag) normalizálódott. a következő világháborúig nem hallunk papírpelenkáról. Akkor vszont már nem a bababajok, hanem a babaöröm és babaegészség forrásaként tűnik fel. Ez a papírpelenka már nem abból a papírból készült, amely a textiliával ellentétben egyáltalán nem szívja fel a nedvet, hanem olyanból, amely a textiliánál is jobban szívja fel. Ez a papírpelenka nem a rossz sorsú anyák és babák bánata, hanem a jósorsúak öröme volt.
Így hirdették az újságok a babaápolást forradalmasító Verő-féle papírpelenkát:
Film, Színház, Irodalom, 1943. március 5.
Az Országos Légoltalmi Intézet által a bombázások esetére összeállított óvóhelycsomagba is bekerült az új termék: "9. Ahol kisgyermek van: tejesüveg, pelenka (vagy papírpelenka), puha meleg kistakaró." (Magyar Nemzet, 1944. február 19.) Miután az óvóheyen pelenkát mosni nemigen lehetett, valóban praktikus volt papírpelenkát csomagolni, ha valakinek tellett rá.
A Félegyházi Kisgazda 1948. február 15-én még arról tudósít, hogy a kecskeméti vöröskereszt 192 papírpelenkát adományoz rászoruló anyukáknak. (Ez nem valami sok, legfeljebb alkalmanként használhatta néhány anyuka.)
A fordulat éve után a papírpelenka két évtizedre teljesen eltűnt. Kiszorult az államosított és a nehéziparra fókuszáló "tervgazdálkodásból".
Amikor a Stefánia (ekkor már Bókay) gyermekkórház és -menhely ötvenedik születésnapjáról megemlékeztek, már csak úgy került szóba a papírpelenka, ahogy a Nagy Háború okozta ínség éveiben emlegették: "Az intézet történetéről 1931-ben megjelent könyv szerint a menhelyen nem volt elég tüzelő, papírpelenkát használtak, s egy ágyban két-három gyermek is feküdt." (Szabad Nép, 1956. szeptember 1.)
Vidor Miklósné, a Fővárosi Tanács tagja már 1959-ben emlegeti a papírpelenkát, mint ami megkönnyíthetné a dolgozó anyukák életét, ha lenne. (Magyar Nemzet, 1959. január 7.) A Népszabadság (1961. július 15.) ezt a hasznos tanácsot adja olvasóinak: "Kiránduláskor, utazáskor, a rendes pelenka helyett használjunk papírvattát. A pelenkatartóba vagy guminadrágba éppen úgy kell elhelyezni, mint a textilanyagból készültet, és ha szennyes, eldobható. A Népszava (1962. augusztus 14.) arról számol be, hogy a Rico Kötszergyár tervei szerint "őszi újdonság lesz a papírpelenka". Nem tudjuk, miért, de nem lett. Amikor a Fejér Megyei Hírlap 1964. január 19-én a megye dolgozó (és újságolvasó) anyukáinak szeme elé tárta svéd szociológusok felmérése alapján, hogy mi minden teher hárul egy svéd anyukára, a magyar anyukák aligha sajnálták őket azért, hogy egy évben "52 nagycsomag papírpelenkát" kell a bevásárlások alkalmával hazavinniük.
Magyarországon 1968-ban már hébe-hóba feltűnt egy-két helyen importált papírpelenka, de azt nagyon kevesen tudták megfizetni. Két forint volt darabja. (Népszava, 1968. szeptember 22.) Naponta három kiló kenyér árát, havonta az átlagfizetés 15%-át kellett volna pelenkára költenie annak, aki már ekkor finom, nedvszívó papírba akarta csomagolni kisbabáját. Akinek módjában állt külföldről behozni pelenkát, olcsóbban is megúszhatta, de nagyon keveseknek volt erre lehetőségük és konvertibilis valutájuk.
Először a Műszaki Élet című szaklap adta hírül 1968. május 17-én, hogy a Papíripari Vállalat Lábatlani Papírgyárában hamarosan megkezdik a papírpelenka gyártását. Ezúttal tényleg meg is kezdték.
És negyedszázados szünet után ismét papírpelenkát reklámozhattak a magyar újságok:
Fokozatosan bővült a gyártók és a márkák köre. A nyolcvanas években már szövetkezetek melléküzemágaiban is gyártottak ilyet, de a magyar papírpelenkával egészen a nyolcvanas évek második feléig volt három apró probléma: 1. Drága volt. 2. Rossz volt. 3. Nem volt. Az induláskor 18 ft-ért adtak egy húsz darabos csomagot, amikor 2000 forint körül volt az átlagkereset. Pár hónapos akciókkal próbálták bevezetni a papírpelenkát, de ezek sem sokat segítettek. Bajban is lett volna a népgazdaság, ha segítenek, mert még a rendes árat is csak jelentős állami dotációval lehetett tartani, ráadásul importálni kellett az alapanyagot konvcertibilis valutáért, amelyből mindig kevés volt. Ezért aztán a szerény keresletet sem tudták kielégíteni. A lapok másfél évtizeden keresztül írogattak arról, hogy már megint hónapokra eltűnt a papírpelus.
A bevezető akció. (Kisalföld, 1969. szeptember 12.)
Ami pedig a minőséget illeti, arról ezt írja - zágoni - a Fejér Megyei HÍrlap 1971. június 10-i számában: "Van papírpelenka, de olyan kicsi a nedvszívó képessége, hogy egy csomag alig elég egy napra. És vajon hányán vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy naponta 12 forintot — ahol két gyerek van, a dupláját — kidobják a szemétbe?" A babaügyi tanácsadók egyébként is azt írták ekkoriban, hogy "hat hónapnál fiatalabb csecsemőknél a papírpelenka semmiképpen nem használható! Érzékenyebb bőrű kisbabáknál még idősebb korban is előfordul, hogy a nedvesség hatására foszlányossá, morzsolódóvá váló papíranyag a bőr kivörösödését okozza. Ilyen esetben használatát azonnal abba kell hagyni!" (Népszabadság, 1974. március 17.) Általános tapasztalat volt, hogy a járós babákról lemálik a papírpelus. Az olcsóbb, Éva márkájú termék pedig olyan kicsi volt, hogy inkább csak pelenkabetétként lehetett használni.
Az Esti Hírlapban (1974. július 8.) a kereslet rohamos növekedéséről olvashattak a magyar anyák: "Az igény növekszik, egy év alatt 75 tonnáról 200 tonnára nőtt a hazai forgalom, ám bizonyos import alapanyagok beszerzési nehézségei miatt nem tudnak elegendőt gyártani." Ezt a nagy ugrást azzal érdemes összevetni, hogy az akkor 20 százalékkal kisebb népességű Svédországban öt évvel korábban százszorannyi, 20 ezer tonna papírpelenkát értékesítettek, s ott a babák 99%-a már eldobható pelusba pisilt. (Világgazdaság, 1969. június 20.)
Ebből a hirdetésből is látszik, hogy a papírpelust nem merik állandó, hanem csupán alkalmi használatra ajánlani. (Ludas Matyi, 1970. május 21.)
Azok voltak nagy bajban, akik teljesen átálltak az eldobhatóra (és ilyenek a hetvenes évek második felében azért már valamivel többen lehettek): "Már megint a papírpelenka. Szigorú parancsolat indította útnak, szerezzen mindenáron. Már a kilencedik boltban kujtorog. Együttérző, gúnyos, dühös, közömbös válaszok. „Nincs, kérem." „Elfogyott.” „Majd.” Az eladók is anyák. Megértők hát. De egész nap felelgetni a nyaggatásra? Borzasztó, megalázó. Akárcsak üzletről üzletre baktatni, hiába. Egy ilyen semmiségért. Nem arany, nem zsebszámológép, és nem rakéta alkatrész. Papírpelenka csupán. Semmi holmi igaz, de nagyon fontos. Mert a kicsi nem vesz tudomást a nincsról. Ugyebár, csakúgy, mint máskor ... És papírpelenka sehol. Ám hagyományos sincs otthon, mert hiszen a doktornő megmagyarázta, a papír egészségesebb." (Csatár Imre, Magyar Nemzet, 1977. december 18.)
De 1978-ban még mindig csak 180 tonna papírpelenka került a boltokba fél év alatt, tehát egész évben kb. 360 t. (Magyar Hírlap, 1978. szeptember 6.) Ez csupán az 1968-as svéd fogyasztás másfél százaléka. Miközben Nyugat-Németországban 1978-ban 1,9 milliárd papírpelenkát használt el másfél millió kis pisis, vagyis minden napra jutott egyre-egyre 3-4 darab, azaz a teljes pelenkaszükségletnél nem sokkal kevesebb. (Világgazdaság, 1979. január 4.)
Ungvári Tamás kisebbik gyermeke, Benjámin 1985-ben született. Az ő első karácsonya alkalmából cikket írt a papa a Vasárnapi Hírekbe (1985. december 22.), s ebből képet kaphatunk arról, hogy milyen lehetőségei voltak a jobb módú, külföldre járó vezető értelmiséginek: "Befejeződött a pelenka vadaszat. Benjámin megszületése óta időnk jó részét ez emésztette fel. Nézem a VADEX árait: hazánkban tizenhét nyugatnémet márkáért lőhető egy fácán; alig két márkával toldandó meg ez az összeg s máris kapható érte negyvennyolc előre beszabott, nedvességfelszívó, eldobható pelenka. Mint árucikk, nálunk is feltűnik e korszerű jószág alkalmanként finn, olykor svéd kivitelben. Alkalmanként, mondom, mert amikor én szállom meg a Higiénia vagy a Babaápolás boltjait, addigra elfogyott. Vagy: amikor kapható, nincs nálam annyi pénz, hogy 'spejzoljak' belőle. Külföldön jártamban időnként rászánom magam egy-egy doboz (negyvennyolc db) megvételére, de szállítása nehézkes. A legjobb márkákat nagy dobozokban, díszes csomagolásban árulják (Pampers, Luv, Moltex), de a gépkocsiban is elfoglalja a hátsó ülést két pelenkacsomag./.../ Tegyük fel, hogy hároméves koráig elhúzódik civilizációja, az hatezer darab — lakásunk teljes négyzetméter-felületét igénybe venné 'spejzolás', azaz tárolás esetén. Marad hát a vadászat, a munkaidő önrablásának gyönyörűsége. /.../ Miért kell azonban Benjáminnak éppen a legkorszerűbb Pampers-féle pelenka...? Miért nem elégszünk meg a mindig kapható papírbététtel — hát nem mindegy, mibe piszkít az emberpalánta? Nem. Ha egykor azthirdették, hogy a kenyér poitikai kérdés — akkor nem vetem el a sulykot, ha azt mondom, hogy a pelenka is az. Hogy miért, elmagyarázom. A dolog kompromisszumokkal kezdődik. Igaz, togy a papírpelenka odaragad a fütyikédhez, Benjámin, node, kapható már krém, ami azt a kis kidörzsölést gyógyítja. Kicsípi a fenekedet az a kis fekete-barna, sebaj, meggyógyítjuk, ingyenes az egészségügyi ellátás. Hogy hosz- szú ideig pácolódsz a papírpelenkától felszívott hideg folyadékban — mit számít az. Apád, nagyapád se nőtt fel nyugati nedvelszívó csodák patyolatában, majd te is megszokod. Ám tudod, mit, ne szokd meg! Tiltakozz, si- valkodj, ahogyan a torkodon kifér. Ha egyszer a világon kitaláltak valami igazán korszerűt, addig rugdalózz, amíg el nem éred. Ne hallgass hamis vigaszokra, ne engedj annak az érvnek, hogy majd a gyereked nedvelszívóban nő fel, addig türelem, nem!"
Ungvári Benjáminnak nem kellett már túl sokáig emiatt ordítania. 1985 májusában megalakították a Sancella-Hungary Kft. nevű magyar-svéd vegyes vállalatot, amely 1986 március 20-án megkezdte a Libero pelenkák és nadrágpelenkák (valamint a Libresse intim betétek) gyártását. (Világgazdaság, 1986. március 20.) A nyugati tőkét beengedték a hazai piacra, és a keresleti piac néhány év alatt kínálati piaccá alakult át. Megjelentek a konkurens cégek. A választék differenciálódott a babák kora, illetve testsúlya és neme szerint (kisfiúknak kék, lányoknak rózsaszín...). "Hát így is lehet ezt csinálni. Végre egyszer a kegyeimért folyik a harc" - lelkesedett (v-t) (Népszava, 1987. december 31.), amikor megjött a Libero reklámlevele, amelyet a cég az érintett kisbabák nevére küldött szét az országba. Annak ellenére terjedt el az eldobható pelenka használata, hogy 1988-ban megszüntették az állami dotációt. Néhány év múlva megfordultak az arányok. Immáron nem az számított gazdag családnak, amelyik eldobható pelenkát használt, hanem az számított szegénynek, amelyik nem. És ez így van azóta is. 1989-ben az ÚJCSAKŐ létminimum-számításába a létminimumhoz szükséges javak közé már bevettek a csecsemők számára havi egy csomag papírpelenkát is. (Vasárnapi Hírek, 1989. november 12.)
Az első Libero reklám. (Képes 7, 1986. július 5.)
Ekkortól a papírpelenkát már inkább egyszer használatosnak nevezik. Hiszen egy komoly nadrágpelenkában sok minden van a papíron kívül.
Hamarosan jelentkeztek a zöldek, és megindították (bizony nem is indokolatlan) harcukat az eldobható pelenkák ellen: "Kerüljük az eldobható papírtörölköző, papírzsebkendő, papírszalvéta, papírpelenka használatát. Használjunk lenvászonból, pamutból készült textíliákat helyettük." (Magyar Hírlap, 1991. július 17.)
Háromnegyed évszázaddal azután, hogy ifj. Dr. Bókay János beszámolt arról, hogy a nehéz helyzetbe került gyerekkórházak a textilpelenka helyett kénytelenek papírt használni, a Népszabadság (1994. december 12.) megkérdezte a drasztikus eneregiaáremelés után nehéz helyzetbe került gyerekkórházakat, miként próbálják áthidalni a nehézségeket. Az egyik választ ez volt: "Hogy a Bethesda hol takaríthat meg? Papírpelenka helyett például visszatérhetnek a textilpelenkára."
Jótékonysági akció: papírpelust mindenkinek! (Magyar Nemzet, 2015. január 9.)
