Arcanum blog

„Önző és soviniszta disznó voltam”

Katharine Hepburn feminista harcosként tekintett önmagára

2022. június 29. - arcanum admin

A független gondolkodású és sziporkázóan tehetséges Katharine Hepburn Hollywood egyik legnagyobb csillaga volt, aki bátran elmondta véleményét a női egyenjogúságról is.

Akkor kezdte a színészi életet, amikor Hollywood felett még kristálytiszta volt az égbolt, melyről így beszélt a Film Színház Muzsika egyik 1977-es számában: „Amikor ideköltöztem, Hollywood még csak egyszerű nyaralóhely volt, tiszta levegőjű, csendes. Akkor még nem homályosította el a smog Kalifornia ragyogó napsütését.”

junius_03_1200x628px_1.jpg

Film Színház Muzsika, 1989. 11. 25.

Megnéztük, hogy az Arcanum adatbázisában mit találunk a tabudöntögető megszólalásairól is elhíresült, összesen négy Oscar-díjjal jutalmazott színésznőről, mit gondolt a női egyenjogúságról, a házasságról és persze a filmiparban dolgozó nőkről és lehetőségeikről. Katherine Hepburn pontosan ezen a napon, 2003. június 29-én, 96 éves korában hunyt el.

Ötvennégy év a színpadon és a filmvásznon

A Film Színház Muzsika 1983 augusztusában írt egy rövid összefoglalót az akkoriban már pályája vége felé tartó művésznőről.

„Katharine Hepburn talán az egyetlen színésznő, akinek sikerült megőriznie élvonalbeli helyét 1929-től napjainkig, színpadon és filmen. Színpadi pályafutása a Night Hostess című darabban kezdődött, amely a Broadwayn került színre, 1929-ben; első filmjét 1932- ben forgatta, John Barrymore-ral. A második, a Hajnalka című filmben nyújtott alakításával már Oscar-díjat nyert...

Ha ezeket az adatokat olvassuk, nagyon egyszerűnek és természetesnek látszik Katharine Hepburn életútja, pedig nem az volt. Oscar ide, Oscar oda, a filmvállalatok pénzügyi hatalmasságai úgy látták, hogy a színésznő nem vonzza eléggé a nézőket, sőt... és már megbánták, hogy útját egyengették, azaz sokat költöttek a népszerűsítésére. Évekbe telt, amíg Katharine Hepburn csodálatos tehetségével, mélyen átélt alakításaival bebizonyította, hogy színésznői értékeire biztosabban lehet építeni, mint a szexbombák tűnő bájaira...” (Film Színház Muzsika, 1983. 08. 13.)

filmszinhazmuzsika_1981_2_pages779-779.jpg

Film Színház Muzsika, 1981. 12. 19.

"A legjelentősebb amerikai politikai hetilap, a Time címlapján Katharine Hepburn és Henry Fonda, ez azt jelenti: e lapszámban új filmjüket nemcsak a kritika értékeli magasra, de a magazin többoldalas vezető riportja is róluk szól."

„Kellemetlen és unalmas férj lett volna”

A Film Színház Muzsika 1977. december 24-én megjelent számában a magánéletéről kérdezték a színésznőt. Az ekkor már a hetvenes éveiben járó Kate határozott véleményt formált a női egyenjogúságról, és persze a színésznőkről, akik egyéniségük feladása nyomán gyakran tragikus következményekkel néznek szembe.

raketaregenyujsag_1981-1-1594847318_pages448-448_2.jpg

Film Színház Muzsika, 1977. 12. 24.

„— Miért él magányosan, miért nem ment férjhez? — Egyszer megtettem, de rájöttem, hogy a házasság nem nekem való. Elváltam. S nem is találtam senkit, akivel szívesen megosztanám a magányomat. — És Spencer Tracy? Szerelmük, illetve barátságuk már legenda. — Nem akartam, hogy miattam otthagyja a családját. Volt egy süketen született fia, akinek szüksége volt a családi környezetre. De nem is hiszem, hogy boldog lettem volna vele. Nagy művész volt, ideális barát, de azt hiszem, kellemetlen és unalmas férj lett volna. Partnernek eszményi volt, bár az egyéniségével mindenkit elhomályosított. Ha lett volna rá lehetősége, engem is megtört volna ...

— Feminista? — Születésem óta. Anyám egyike volt azoknak, akik küzdöttek az amerikai nők egyenjogúságáért. Ha minden színésznő öntudatos volna, és megőrizné egyéniségét, akaratát, nem lenne báb a különböző rendezők, szeretők kezében, nem következnének be a látványos színésznő tragédiák.” (Film Színház Muzsika, 1977. 12. 24.

A ’80-as években mítoszrombolásra hívta a nőket

Mi a titka sikerének? – kérdezték tőle a Rakéta Regényújság, 1981. 03. 10-i számában, mire a színésznő a következőt válaszolta: „Nincs titkom. Talán szerencsésen választottam meg a szerepeimet. Nem tettem engedményeket, és nem befolyásolt soha pénzéhség és szerelem...”

A nők egyenjogúsági törekvései mellett a fiatalság- és szépségkultusz ellen is szót emelt. Már évtizedekkel ezelőtt is ugyanaz jellemezte az amerikai filmipart, mint manapság, de úgy tűnik, hiába az ellenállás, nem akar szűnni a romboló trend, amit a színésznő már akkor felemlegetett.

„Katharine Hepburn mítoszrombolásra hívja a gyengébb nemet. Mindenekelőtt a fiatalság és a tökéletesség nyomasztó és mágikus kényszerével szegül szembe. A régi Hollywood mai divatját ő nem nosztalgiákkal magyarázza. Az egykori csillagok egész sora nem pusztán szép, nem egyszerűen tökéletes volt, hanem jelentős nő is. Legtöbbjükben rejlett valami, ami kendőzéssel, fiatalítással, plasztikai - vagy ahogy finomabban mondják, esztétikai - sebészettel nem szerezhető meg. A csábítás trükkje talán? Nem. Nem trükkről van szó. Ellenkezőleg: elsősorban arról, hogy a nők nem hagyják becsapni magukat holmi trükkökkel. Plasztika? Sarlatánság. Csak arra jó, hogy elleplezzük magunk előtt a valóságot. Igen, elsősorban magunk előtt. Másokat csak ideig-óráig téveszthetünk meg. Ne erősítsük a látszatokat! Ne meneküljünk magunk elől! Nincs női vonzerő valami belső sugárzás nélkül. S ez csak akkor születik meg, ha magunkkal jóban vagyunk - mondja Katharine Hepburn, akiről mindenki tudja, hogy annak idején Spencer Tracyvel is jóban volt; hosszan tartó szerelmük is mutatja, hogy a filmművésznő szavaiban nem maradiság bujkál.” (Rakéta Regényújság, 1981. 03. 10.

raketaregenyujsag_1981-1-1594847318_pages448-448_1.jpg

Rakéta Regényújság, 1981. 03. 10.

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

„Nem vennék feleségül egy olyan nőt, aki a karrierjét tartja a legfontosabbnak ”

A Chicago és környéke 1983. december 17-i számában arról beszél a színésznő, hogy bár támogatja az egyenlőségi mozgalmakat, a férfiakkal való teljes egyenlőség a nő másféle természete és fizikuma miatt eleve kizárt.

„Életem jórészét úgy éltem le, mint hogy ha férfinek születtem volna. Önző és soviniszta disznó voltam. Magamra gondoltam elsősorban és a pályafutásomra. Az ilyesmiért az életben állítólag mindig nagy árat kell fizetni. Most minden nap várom a számlát, de különös módon ezt eddig senki sem hajtotta be rajtam.

Ami a mai nőket illeti, az ő helyzetük módfelett nehéz. A magam részéről támogatom a női mozgalmat, ugyanakkor azonban azt hiszem, hogy helytelen utat követnek, amikor a férfiakkal való teljes egyenlőséget követelik. A nők nem férfiak. És ha tévesen ezt hisszük, úgy óriási tévedést követünk el. Sok szempontból a nők magasabb rendűek a férfiaknál. Szükségszerűen, mert az életben több nehéz döntés vár reánk.

Ami engem illet, én korán felszabadítottam magamat a nők előnytelen helyzetéből, amikor férfias gondolkozásommal és önzésemmel döntöttem. De azt a hibát sohasem követtem el, hogy azt higgyem, hogy a nők érzelemvilága ugyanaz, mint a férfiaké. Ezt sohasem hittem. Ugyanakkor tudtam azt is, hogy a házasság intézményét nem nekem találták ki, — folytatta Katharine Hepburn éspedig azért nem, mert túlságosan szerettem a munkámat és sohasem áltattam magam azzal, hogy a munkám és a házasélet, a férjes élet megfértek volna egy mással.

Az én időmben, ha két olyan ember házasodott össze, aki saját pályafutása parancsait követte, mindig a nő volt az, akinek engednie kellett. Lehet, hogy manapság ez másképp van, de ha én ma lennék fiatal és történetesen férfinek születtem volna, — fejezte be nyilatkozatát Katharine Hepburn, — úgy holt biztos, hogy nem vennék feleségül egy olyan nőt, aki a karrierjét tartja a legfontosabbnak életében.” (Chicago és környéke, 1983. 12. 17.

filmszinhazmuzsika_1981_2_pages213-213.jpg

Film Színház Muzsika, 1981. 08. 15.

„Sokkal kisebb vagyok egy férfinál. Nem parancsolgathatok neki.”

Nagyjából tíz évvel a halála előtt már visszavonultan élt New Yorkban, Manhattan közepén egy szerény, háromemeletes bérházban. Az Interpress Magazinban egy 1992-ben vele készült interjút olvashatunk, amelyben készségesen válaszol kínos kérdésekre is. Az ekkor 84 éves színésznő már nem tagadta, hogy elveit nem sikerült maradéktalanul tartania a saját életében.

„Gyermekkora annyira újangol, puritán és haladó-felvilágosult, ahogyan az csak Amerikában lehetséges. Apja orvos, aki a bordélyok, az alkohol és a nemi betegségek ellen száll síkra. Anyja a nők választójogáért harcol, Katharine pedig az iskola ellen lázad, és közben jogosítvány nélkül összetöri a papa kocsiját. Az otthon légköre szigorú, művelt és demokratikus.” – olvassuk az interjú felvezető szövegében, amelyből aztán kiderül, hogy bár a női szabadságjogok harcosa fennen hirdette a haladó tanokat, ő maga az alkoholista Spencer Tracy szeretőjeként élt egészen a férfi haláláig. Elmondása szerint kénytelen volt alávetni magát a férfi akaratának, különben a kapcsolat nem működött volna.” (Interpress Magazin, 1992. 09. 01.

raketaregenyujsag_1981-1-1594847318_pages447-447.jpg

Rakéta Regényújság, 1981. 03. 10.

„Kilenc filmet forgatott vele, és haláláig kitartott mellette titokban, és állandóan a férfi igényeihez alkalmazkodva. Tracy az emberi társadalmat nem tudta alkohol nélkül elviselni. Amikor beteg lett, Katharine önfeledten ápolta egészen haláláig. Ám az áldozathozatalról, amibe egy alkoholista ápolása került, az emlékezésekben egy szó sem esik. Csak csupa pozitívumról. Például arról, milyen csodálatosan tudott Spencer időről időre uralkodni az alkoholszomján.” (Interpress Magazin, 1992. 09. 01.

Az egyenjogúságról szóló érveit szigorúan számon kérte rajta a riporter, többször visszatérve a Spencer Tracyvel való kapcsolatára és a kapcsolat kedvéért hozott áldozataira. Úgy tűnik, az egyenjogúságért harcoló színésznő „nem tudott próféta lenni a saját életében.”

„- Egyik kedvenc szerepe volt a Makrancos Kata. Azt is szerette benne, hogy a hősnőt megszelídítik, alávetik, sőt dresszírozzák? Hogy a férfi meglehetősen brutális vele?

- A dolog nagyon egyszerű: szereti azt a férfit.

- Úgy találja, az a szerelmes nők sorsa, hogy alávessék, megszelídítsék őket?

- Ez tényleg nagy kérdés, és jó lenne, ha felelni tudnék rá. A férfiak nagyobbak és erősebbek, mi viszont szebbek vagyunk. És ezzel a fegyverrel tudnunk kell bánni.

- Sikereinek egyik titka azonban éppen az volt, hogy mindig olyan nőalakokat játszott, akik nemcsak egyenjogúságot akartak, de a férfiakkal egyenértékűek is voltak. És legalább annyira intelligensek is.

 Emellett azonban mindig szelídek és szeretetreméltóak! Mivel a férfiak egyszerűen erősebbek, az anyatermészet úgy rendezte, hogy mi megtévesszük, az orruknál fogva vezessük őket.

- Édesanyja a nők egyenjogúsításának következetes harcosa volt.

- Anyám nagyon harcias asszony volt. Azért is lehetett az, mert apám ezt lehetővé tette számára. Ő istenítette az anyját, amiért olyan csodálatosan erős volt, és istenítette a feleségét is. Azt akarta, hogy ugyanolyan erős és önálló legyen, mint az édesanyja. Egyenjogú, egyenrangú partnernőt akart.” (Interpress Magazin, 1992. 09. 01.

Meglepő módon fizikai adottságaival, pontosabban fizikai gyengeségével magyarázta, hogy elveit a férjével kapcsolatban képtelen volt érvényre juttatni. Láthatjuk, mindig volt valami kifogása arra, hogy a saját életében miért nem volt fontos, hogy őt magát egyenrangú partnerként kezeljék. Az ellentmondások ellenére ma is az esélyegyenlőségi törekvések harcosaként tartják számon, aki fel merte emelni szavát az igazságtalanság ellen.

„- John Ford, a rendező, John Wayne, a színész és az élettárs, Spencer Tracy - egyik sem olyan fickó, akinek szívügye a nők egyenjogúsítása. Miért kereste mégis ilyen férfiak közelségét?

- Azt hiszem, főleg a csodálatos humorérzékük miatt.

- És ezért a humorért kész volt lemondani egyenjogúsodási törekvéseiről?

- Ha most Spencer Tracyre gondol, azt kell mondjam: igen. Csak így működhetett a mi csodálatos kapcsolatunk: boldoggá tettem őt.

- Nem jelenti az ilyen szerelem a saját én feladását? Boldogságot találhat az ember abban, hogy mást boldoggá tesz?

- Nem hiszem, hogy ez a saját énem feladása lenne. Nézzen rám: sokkal kisebb vagyok egy férfinál. Nem parancsolgathatok neki csak úgy. Tehát nekem, az asszonynak, azt az érzést kell nyújtanom neki, hogy ő játssza a főszerepet.” (Interpress Magazin, 1992. 09. 01.

 

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr7417869259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása