Arcanum blog

Az óriási pöfeteg alig fért a Moszkvics csomagtartójába

Egy legalább 400 éves gomba a világ legnagyobb élőlénye

2022. július 27. - arcanum admin

A kevés csapadék miatt a gomba is kevés, pedig nyár közepén rekord méretű példányokat találhatunk. Óriási gombákról és tragikus gombamérgezésekről szóló hírek a múltból.

A gombák növekedéséhez legkedvezőbb a nyári meleg, de csak ha eső is kíséri. Felmenőink jól tudták, hogy egy nyári zápor másnapján szét lehet nézni a legelőn vagy az erdőben, garantáltan szedhetünk annyi gombát, amennyivel jóllakik a család. Gombaszedés közben pedig valódi gomba-óriásokra is bukkanhatunk. Szükséges persze jól ismerni a gombákat vagy éppen gomba-szakértőhöz vinni a zsákmányt, mert tragédiához vezethet egyetlen mérgező gomba elfogyasztása is.


julius_03_1200x628px_1.jpg

Háromszék, 2014. 06. 19.

(Gajzágó Áron egy hatalmas pöfeteggel Bodokon)

Most annak néztünk utána az Arcanumban, melyek a legnagyobb gombák, amelyekről az újságok beszámoltak, és melyek voltak a legsúlyosabb mérgezések, amelyeket gomba okozott.

„A falu egyszerű népe nem tudja megkülönböztetni a szelíd gombát a mérgestől”

A Somogyvármegye című lap 1912. június 19-i számában találjuk az első olyan beszámolót az Arcanum adatbázisában, amely részletesen leírja egy gombamérgezés történetét. A megfelelő ismeretek hiányából fakadó helyzetet a hatóságok megkésett reakciója csak súlyosbította.

„A falusi ember nem nyomorog, megél abból, amit a természet oly nagy bőkezűséggel nyújt. Bárdibükk községben lakott Desdepplé János 56 éves kádármester. Mesterségéből és kis birtokából tartotta fönn 8 tagú családját. Nem volt zsugori az öreg, de lehetőleg olcsó megélhetést akart családjának biztosítani. A múlt heti beesőzések következtében az erdőkben előbújtak a gombák. Ilyenkor a falusi ember siet ki az erdőbe és gombát szed, melyből különböző ízletes ételeket szoktak készíteni. Desdepold János gyermekei is szedtek gombát, amit kellően elkészítve meg is ettek. A gomba mérges volt.

A hatóságok mindez ideig nem tudnak a bárdibükki tömeges gombamérgezésről semmit sem. A mérgezés áldozatai eddig minden hatósági beavatkozás nélkül kínlódtak, gyötrődtek és talán éppen ez az okozója annak, hogy ma már három szomorú áldozata van a mérges gombáknak. Ilyenkor tájt, amikor a termékenyítő eső oly gyakran megáztatja a földet, terem a legnagyobb mennyiségben a gomba. A falu egyszerű népe gyakran nem tudja megkülönböztetni a szelíd gombát a mérgestől és ilyen körülmények között születnek a szörnyűséges tragédiák, megrendítően borzalmasan nő a mérges gombák áldozatainak száma. Egy kisfiú, egy 24 éves lány és egy 56 esztendős öregember a bárdibükki tömeges gombamérgezés áldozatai.” (Somogyvármegye, 1912. 06. 19.)

„A hatóság Domonyban megtiltotta a gombaszedést”

A 8 Órai Ujság 1937 júliusában számolt be a domonyi mérgezésekről, ahol a hatóságok végül betiltották a gombaszedést.

„Domony községet valósággal megdermesztették azok a sorozatos gombamérgezések, amelyek egy héten belül már a negyedik halálos áldozatát szedik a község lakosaiból. A kisközség lakosságának hatósági intézkedésre tudomására adták, hogy mindenféle gombaszedéstől a legszigorúbban tartózkodjanak, mert minden ilyen kísérlet életveszélyes. A domonyiakat felesleges erre figyelmeztetni, mert azóta a Vogyik- és Taska-család tragédiája szemük előtt játszódott le, azóta senki nem mer gombát szedni.

…A múlt hét szerdáján Vogyik József és Taska Mihály gazdálkodók kimentek a község melletti Kamaraerdőbe szénát szedni. A munka befejezése után mindkét család az erdőben dúsan termő gombák között elkezdett gombászni. Két hatalmas kosarat töltöttek meg az erdei zsákmánnyal. Az erdőben termett gombát mindkét család hazavitte és Vogyikék már este vacsorát készítettek belőle. Másnapra aztán megtörtént a baj. Vogyik József, ifjabb Vogyik József és legifjabb Vogyik József reggel rettenetes gyomorgörcsökre ébredtek. A községi orvos kijött a fájdalmakban vergődő családhoz és azonnal megállapította a diagnózist: gombamérgezés! A három Vogyikot azonnal súlyos mérgezési tünetekkel a Rókus-kórházba szállították, mint azt már néhány nappal ezelőtt megírtuk.

Alighogy Vogyikék tragédiája lejátszódott, másnap megismétlődött ez a Taska-családban is. …Domonyban valóságos pánikot keltettek a sorozatos halálos gombamérgezések, annál is inkább, mert a Taska- és Vogyik-családok esetével egy időben még számos gombamérgezés történt a kisközségben.” (8 Órai Ujság, 1937. 07. 15.

Házalóktól, 20 fillérért vették a halálos gombát

A Friss Ujság ugyancsak 1937-ben írt arról, hogy akár házaló árusoktól is lehet mérgező gombát venni. Ilyen eset történt Pestszenterzsébeten is.

„A mérges gombáknak újabb két halálos áldozata van Pestszenterzsébeten, Kispesten pedig egy munkáscsalád öt tagja betegedett meg súlyosan. A sorozatos gombaszerencsétlenség valóságos pánikot okozott a környéken. A rendőrség is nyomoz, mert az a gyanú, hogy lelkiismeretlen bűnszövetkezet tagjai hozzák forgalomba az életveszélyes gombát. Pestszenterzsébeten a Gárdonyi Géza utca 43. számú házban a múlt hét péntekjén történt a kettős halállal végződő gombamérgezés. A házban lakó Markovits József cipészmester felesége egy házaló gombaárustól vett gombát, mégpedig 20 fillérért egy kilót és vacsorára készítette el. Gomba tojással volt a vacsora.” (Friss Ujság, 1937. 10. 14.

nepszava_1985_09_pages80-80.jpg

Népszava, 1985. 09. 07.

Oláh Béla majdnem az egész családját elveszítette

Egy áldozat beszámolóját közli a Friss Ujság egyik 1942-es cikke, amelyben pontosan követhető az a nagyjából mindig ugyanazt a folyamatot bemutató, balszerencsés eseménysor, amely akár halálos gombamérgezéshez is vezethet. „A kisemberek nagy részét szegénységük viszi az erdőbe gombát szedni. A szegénységet, míg a világ világ lesz, eltörölni nem lehet, de a gombamérgezések megszüntetésére eredményes intézkedések hozhatók. A közönség rendelkezésére olcsó képekkel tájékoztató, oktató füzeteket kellene bocsátani és ezekben meg kellene velük ismertetni a gombákat. A mérges gombákat termő területeket pedig figyelmeztető táblákkal kellene ellátni” – olvassuk a cikkben. Az azóta eltelt 80 évben sokat tettünk a halálos esetek visszaszorításáért, és ma már mindenki tudja, hogy ellenőrzés nélkül semmilyen gombát nem főzünk meg.

„A kispesti mérgezettek közül beszéltünk Oláh Béla népzenésszel, akinek egész családját kiirtotta a gyilkos galóca. Egy keddi délelőtt — mondotta Oláh Béla — társaim sok gombát szedtek a kőbányai kiserdőben, a bőrgyár mellett. A színük ugyan gyanús volt, de amikor megszagoltam, olyan jó gombaillat csapott az orromba, hogy engedtem társaim hívásának és másnap én is kimentem gombát szedni. Rengeteg gombát találtunk, másnap reggel gyanakodva szedegettem, apróra tördeltem, megszagoltam, de a jó gombaillat eloszlatta minden gyanúmat és jól megraktam a kosaramat. Délben levest főzött belőle az asszony.

Fél háromkor megettük. Este nyugodni tért az egész család, csákón virrasztottam egész éjszaka. Éjfél után a kétéves kisleányom rosszul lett, majd utána a feleségem és a többi öt gyermek is. Hányinger kínozta őket, majd a szörnyű görcsöktől jajgatni kezdtek. Azonnal orvosért szaladtam, jöttek a mentők is és kórházba vittek bennünket. A kórházban borzalmas kínok közt meghalt a feleségem, a kétéves Piroska leányom, a négyéves Lacika, a hatéves Józsika, a tizenkétéves Béla.

A 17 éves Ilonka leányom talán jobban lesz, a 15 éves Antal fiam pedig szerencséjére nem volt nálunk ebéden. De haldoklik a 9 éves Oláh Jancsi, a kisprímás, aki a családot tartotta, akivel muzsikálni jártam Pestre. A kilenctagú családból csak hárman maradunk... Kár volt azt a gombát szedni, de hát olyan szegények voltunk, hogy valamit hozni kellett az asztalra.” (Friss Ujság, 1942. 09. 03.

1944-ben már hivatalosan is terjed a „gombaismeret”

Az Uj Nemzedék 1944 áprilisában közölt egy interjút, amelyben a gombaszakértők képzéséről és az emberek oktatásáról esik szó. Ma már jól állunk a biztonsággal, országszerte vannak gombavizsgáló állomások és a körültekintő fogyasztás eredményeként alig akad gombamérgezés.

„— Hogyan igyekeznek megakadályozni a gombamérgezéseket?

— Az egyetlen célravezető munkát a Chémiai Intézet végzi. Főfeladata, hogy széles körben terjessze a gombaismeretet. Ezt a munkát a nagy magyar növénybiológus, Istvánffy Gyula és őt követően Szemere László, a nemrég még különálló gombaosztály nyugalomba vonult vezetője kezdte el. Az elképzelés az volt, hogy egész rendszert kell kiépíteni. Legyenek gombaértékesítő központok, magasabb kiképzésű gombaszakértők, rendezzünk tanfolyamokat, képezzük ki községenkint a gombaismerőket, akik a falu népét mindenről kioktatják s egyben az összegyűjtött gombafajtákat forgalomba hozatal előtt kötelezően megvizsgálják. Ennek a célnak a szolgálatában állunk mi is, hogy tovább építsük a megkezdett munkát.

— Az elmúlt évben — folytatta — az intézet jelenlegi vezetőjének kezdeményezésére már megjelent az erre vonatkozó rendelet, amely megindítja a szakszerű kiképzést. Egy gombaszakértői és gombaismerői tanfolyamot már tartottunk is. Terveink végrehajtását szolgálják a vidéki gócpontokban tartott gombaismerői tanfolyamok is, úgy, hogy rövidesen vidéken is csak előre ellenőrzött gomba kerül árusításra.” (Uj Nemzedék, 1944. 04. 25.

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A legelső óriás gomba beszámoló egy vargányáról szól

Megnéztük az Arcanum adatbázisában, mikor számoltak be először bármilyen gigantikus gomba megtalálásáról. A Szabad Föld egyik 1958-as cikkét dobta ki a rendszer, amelyben egy vargánya az óriás példány. Elsőre nem tűnik igazán nagynak, hiszen másfél kilónál csak kicsit több, ám ez a vargányákhoz képest valóban hatalmas méretű, ráadásul 10 adag gombapörköltre elég.

„Gomba-óriás: Zala megyében a szentpéterföldi erdőben ritkaságszámba menő óriási vargányát talált Nagy László erdőmérnök. A gomba súlya 1,61 kiló, kalapjának átmérője 35 centiméter. Az óriás gombából 10 adag gombapörköltet lehet készíteni.” (Szabad Föld, 1958. 11. 02.

csongradmegyeihirlap_1968_11-1612222895_pages36-36.jpg

Csongrád Megyei Hírlap, 1968. 11. 07.

A pöfeteg mindig a leglátványosabb óriások közé tartozott

A pöfetegről elsőre biztosan a megbarnult, apró és füstölgő gomba jut eszünkbe, pedig az egyik legfinomabb gombafajta, mielőtt el nem éri füstölgő állapotát. Kemény, vastag húsú, fiatal példányai többféle módon is elkészíthetők.

„Dinnyenagyságú gombákat is árulnak ezekben a napokban a Veszprém megyei városok piacán. A gyakori esőzés hatására a Bakony erdőségeiben rendkívül gazdag a júliusi gombatermés. Egyes helyeken valóságos gombamezők alakultak ki. Gazdagon terem az erdei csiperke, s megjelent a gyűjtők kedvence, a vargánya is. A piacokon azonban ezekben a napokban az óriáspöfeteg a sláger. A veszprémi és a pápai piacon a másfél-kétkilós pöfetegeket — nagy méretük miatt — felszeletelve árusítják.” (Esti Hírlap, 1980. 07. 21.

temesvarihetiujszo_1994_10-12-1640093422_pages161-161.jpg

Temesvári Új Szó, 1994. 10. 28.

„Óriási, 3,85 kilogramm súlyú pöfeteget találtak Bodokon. A nem mindennapi, emberi fej méretű példányra a községtől nem messze lévő legelőn bukkantak rá. Meglelői - Gajzágó Áron és Zayzon Ágnes - akkor lettek igazán boldogak, mikor kiderült, hogy az óriáspöfeteg fiatal és fogyasztható, így a családi asztalon végezte, tojásban, prézliben kisütve.” (Háromszék, 2014. 06. 19.

 A világ legnagyobb élőlénye a föld alatt él és több száz éves

A kutatók határozottan állítják, hogy az általuk vizsgált gombafaj a legnagyobb élőlény a világon, korát tekintve pedig egész biztosan a legöregebb gombáról beszélhetünk.

„Több mint 600 hektáron, Washington államban terül el az a föld alatti gomba, amelyről két amerikai kutató számolt be. A szakemberek szerint az armillaria ositoyae-nak nevezett gomba az északi állam egyik fenyőerdője alatt, a fák gyökereiből szerzi táplálékát. Életkorát 400 és 1000 év közé teszik. Hivatalos megbízásból a két kutató már 20 éve tanulmányozza az általuk a Föld legnagyobb élőlényének tartott gombát.” (Népszava, 1992. 05. 20.

Nehezen fért be a Moszkvics csomagtartójába

Szinte látjuk, ahogy a bolgár férfi a világoskék Moszkvics csomagtartójánál állva próbálja valahogy beigazítani hatalmas (bár kételkedésre okot adó méretű) pöfetegjét.

„Ritka változatát űzi a gyűjtőszenvedélynek a bulgáriai Sumenben élő, 73 éves Nejko Nejkov: gomba-különlegességeket, főleg szokatlan alakú és óriás gombákat gyűjt. Legújabb lelete két méter átmérőjű, nyolc kiló hetven deka súlyú, pöfeteggomba, amit ősszel talált az egyik Sumen környéki erdőben, s mint a Sofiapress tudósítójának elmondta, csak nagy nehezen tudta begyömöszölni Moszkvics kocsijának csomagtartójába. A szakemberek szerint ekkora gomba már egészen rendkívüli ritkaság.” (Hétfői Hírek, 1979. 02. 12.

Óriási szarvasgomba Párizsban

A szarvasgomba önmagában is különlegesség, főleg akkor, amikor hatalmasra nő. Az egy kilónál kicsit nehezebb gomba rekordernek számított abban az időben.

„Párizsban, a „Szarvasgombák Házában” látható egy 1,13 kilogramm súlyú óriás szarvasgomba, amely a ház igazgatója, Guy Monier szerint minden bizonnyal bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, mivel az eddigi legnagyobb Tuber brumale súlya csupán 900 gramm.” (Délvilág, 1997. 12. 27.

Tíz barátját vendégelte meg belőle

Balankin gombája egyenesen gigantikus, de ennél sokkal fontosabb, hogy tíz barátjának jutott belőle.

„Vlagyimir Balakin (Szovjetunió) az egyik városkörnyéki erdőben 6 kilogramm 750 grammos gombát talált. Az óriásgomba magassága 58 centiméter volt. Balakin tíz barátját vendégelte meg ebből az egyetlen gombából.” (Veszprémi Napló, 1964. 12. 13.

magyarifjusag_1981-2_pages412-412.jpg

Magyar Ifjúság, 1981. 06. 19.

Az ehetetlen, de hatalmas tőkegomba

Minden fajtának megvan a maga rekordere, úgy tűnik, az adatbázisban ez a tőkegomba nyert, legalábbis nem találtuk nyomát ennél nagyobb tőkegombának az Arcanum régi újságjaiban.

„Tizennyolc kilós tőkegombát talált egy labini kőműves kedd délután - jelentette a HINA horvát hírügynökség a Glas Istre című isztriai-félszigeti újság híre alapján. Egy egészen kis tuskón nőtt a 18 kilós óriás gomba Labin város közelében, Pustic településnél. Mivel azonban a tőkegombák csak apró formájukban (Pholiota mutabilis) ehetők, a szerencsés rátalálónak nem volt bátorsága meg is kóstolni a nem mindennapi különlegességet. A különleges méretű gombát az erdei termények közelgő kiállításán mutatják be.” (Népszabadság, 2001. 09. 29.)

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr5417889899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása