Presser Gábor, a magyar zenei élet egyik legismertebb és legsokoldalúbb alakja, 1948. május 27-én született Budapesten. Pályafutását zongoristaként kezdte, zenei tanulmányait a Liszt FerencZeneművészeti Főiskolán végezte. Az 1960-as évek végén az Omega együttes tagjaként vált ismertté, ahol zeneszerzőként és billentyűsként működött közre, olyan slágereket írva, mint a „Gyöngyhajú lány”. Hihetetlen népszerűségére jellemző, hogy az Arcanum Adatbázisban összesen 25 177 találat van a nevére. 1971-ben távozott az Omegától, és megalapította a Locomotiv GT (LGT) zenekart, amely a magyar rockzene egyik legfontosabb formációja lett. Az LGT-vel olyan ikonikus albumokat készített, mint a „Ringasd el magad” vagy a „Mindig magasabbra”. 1979-ben, a Mozgó Világ készített vele cikket, amelyben öt körkérdésre kellett válaszolnia:
Első megingás Zenegimi: 1963, franciaóra, Heszke tanár úr fordítja a fészkelődő osztálynak a ki tudja már milyen című francia képeslapból a vagy tízoldalas Beatles-sztorit. Elég megingató, de azért minden megy tovább összhangzattanóra, kamarazene, gyakorlás most már fakanál nélkül, de a szünetekben tűvé tesszük a zongorát az akkor furcsa Beatles akkordok után, privát angol szöveggel. És még sok megingás. Utolsó megingás. Zeneakadémia, 1967.
A furcsa tanár tényleg nem engedi meg, hogy igazi művész legyek. Széles ívben repülök kifelé, s valami összetörik bennem, ez a világ sem tiszta válság. Nincs több megingás. Jöjjön a beat. Mihály, aki a franciaórán is ott volt, befúr az Omegába. Életem második három legszebb éve. Az első három a Zenegimi, az egy év Kölcsey nem olyan szép. Nincs megingás. Pár hónap aScampolóban, de vissza az Omegába és nincs megingás. Tízezer ember az Ifiparkban, utána az Erzsébet- hídon az ezres kórus: „Aratjuk a gabonát, szeretjük az Omegát”. Most ott tüzelnek el a Balatonra, a gyerek a hátsó ülésen, és nem jut eszükbe, hogy egyszer már jártak arra gyalog. És Anglia, Riviera stb. és újra kisebb megingások és egyre több.
Akkor jöjjön a Locomotív. 1994-ben az Élet és Irodalom készített egy hosszabb interjút vele, amelyben – tőle szokatlan módon –többek között részletesen mesélt az LGT reneszánszáról is.„ – Egyesek szerint, ha ambicionálnád, akkor Magyarországon te ugyanazt a szerepet tölthetnéd be, mint Andrew Lloyd Webber Angliában. Miért szólistáknak dolgozol, miért a kis dalokat, s miért nem a nagy műveket írod? Attitűdbeli és termetbeli különbségek vannak köztünk. Webber 160 cm magas, tehát alacsony ember, s a pici emberek mindig be akarnak bizonyítani valamit. Én 185 cm magas vagyok, s nem akarok bizonyítani semmit. Másrészt tudomásul veszem, hogy a musicalnek nem Magyarország a szülőhazája. Igaz, lett volna rá lehetőségem, hogy kiköltözzem, de nem tettem. Webber is kemény legény, én is nyakas pasas vagyok. Ő elég kemény volt, hogy megvalósítsa a karrierjét, én meg, hogy tönkretegyem. Én például nem egyeztem bele azokba a produceri, rendezői változtatásokba, nem tűrtem el azokat a fordítói hibákat, amelyek miatt Londonban a Padlás végül lekerült a színről.
Zenész_2022
Pedig már folytak a próbák, a szereplőválogatás a közel 1 millió fontos produkcióba. Én, amikor kint voltam az előzetes próbákon, arra gondoltam, hogy Dusán megbízottja is vagyok. Amikor az egyik dalban meghallottam, hogy All my dreams... kiborult a bili! Sikerült is összevesznem velük úgy, hogy nem lett bemutató. Pedig a részvények 70 százalékát már eladták, s az ügyvédek azzal példálóztak, hogy anno a Macskáknál is 70 százalék volt eladva, amikor Webber, akinek akkor még nem volt saját pénze, hitelekkel szállt be a produkcióba. Nekem azonban rossz természetem van, aminek utólag mindig örülök. Mert sokkal jobb, hogy a Padlás nem egy olyan rossz verzióban került színpadra, ami nekem nem tetszett. Visszatérve Webberhez, az is lehet, hogy ő sokkal jobb.”„Pályafutásommal párhuzamosan – s velem kapcsolatosan is – zajlott a műfaj integrálása a társadalmi-művészeti életbe. Én azt gondolom, hogy azért kaptam a kitüntetéseket, mert olyan területre vetettem a lábamat, amelyre addig más nem lépett. Én büszke vagyok a kitüntetéseimre. Mert azt példázzák, hogy nem lehetett szó nélkül elmenni amellett, hogy egy beatzenész beterel a színházakba 1-1,5 millió embert. Érdekes azonban, hogy az LGT semmiféle rezsimben nem kapott kitüntetést, s ettől vagyunk a legbüszkébbek magunkra. S nem kapott kitüntetést az a két ember sem, akiket én a legtöbbre tartok ebben a kultúrában: szövegíró sem, akit úgy hívnak: Bródy és Dusán. Dehát ez az egész olyan abszurd. Már az, hogy egy rockzenész egyáltalán tudja, hol van a Kulturális Minisztérium.
Sok évvel ezelőtt bementem a minisztériumba elintézni egy-két dolgot a Vígszínház számára, közben rockzenészként elbeszélgettem egy-két főelőadóval, aztán elkértem az útlevelemet, hogy kimehessek egy Frank Zappa-koncertre Bécsbe, majd utána hazajöttem, s visszavittem az útlevelemet. Aztán az utcán rám jött a röhögés. Elképzeltem, ahogy Zappa bemegy Washingtonban a Kulturális Minisztériumba, elkérni az útlevelét. – Indoklás? – kérdi a hivatalnok. – Koncertem lesz Bécsben. – Rendben, de ahogy hazajött, itt nálam adja le! – Nagyon köszönöm. Igyekezni fogok. Mögöttem áll Bob Dylan. – Tiszteletem osztályvezető úr, talán tetszik emlékezni, tavaly is időben megjöttem a világkörüli turnéról. – Csak helyettes. Viheti. Aztán kifelé menet a folyosón azt mondják Madonnának: – Jókor jöttél kiscsillag, nagyon rendes csávó az ügyeletes.”
Presser nemcsak rockzenészként, hanem musicalszerzőként is maradandót alkotott; legismertebb művei közé tartozik a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” és a „Szent István körút 14.”. Szólókarrierje során számos albumot adott ki, például a „Csak dalok” című lemezt, amely személyes hangvételű szerzeményeit tartalmazza. 1982-ben már a Film Színház Muzsika című lap közöl vele interjút, „Presser az Operában” címmel: Hogy a műfajok rangsorba állítása s az arisztokratikus művészeti sznobéria mennyire korszerűtlen, annak ékes bizonyítéka, hogy az Operaház balettegyüttesének soron levő új bemutatójához a hazai popzene egyik legkarakterisztikusabb alakja, Presser Gábor írt zenét.
Ezt a hírt, nyilván sokakkal együtt,magam is lelkesen üdvözlöm, miközben Presser – a tőle megszokott szerénységgel – így vélekedik: – őszintén meghatott Mihály András igazgató úr felkérése. Tisztában vagyok a dolog súlyával: mit jelent, hogy Presser Gábor zenéje az Operában hangzik majd fel. Az Erkel Színházban elkezdődik Apróba című rockbalett próbája. A sötét nézőtéren a koreográfus betanító-rendező Fodor Antal csöndben várja, míg a táncosok megtalálják helyüket a színpadon. Nyugodt hangja megalapozza a légkört.
Figyelmesen, kedvesen irányítja a népes szereplőgárda összjátékát, arra is ügyelve, hogy a nagy iramú, fárasztó táncok ne vegyék túlzottan igénybe a művészeket: ha kicsit hosszabb megbeszélése van egyikükkel-másikukkal, villámgyorsan odaszól a többieknek, hogy addig is üljenek le, röpke pihenőre. Ha kevésnek találja az alakításban a dühös indulatot, így szól a tréfás instrukció: „Itt gondolj erősen rám, akkor jól fogod csinálni.” „Jóllehet sokan összefogtak az ügy érdekében, a Televízió, amely ugyancsak bemutatja A próbát, gáláns részt vállalt a költségekből, Presser Gábor zenéjének felvétele a Rádió könnyűzenei stúdiójában, a Hanglemezgyártó Vállalat segítségével készült, mégis az Erkel színházi bemutatósorsa ideig-óráig mintha bizonytalanná vált volna. A díszletek körüli herce-hurca a premier előtt néhány héttel csitult el.”
Zeneszerzőként más előadóknak is írt dalokat, többek között Katona Klárinak és Zoránnak. Színházi zenék és filmzenék is fűződnek nevéhez, például a „Sose halunk meg” című film zenéje. Presser Gábor munkásságát számos díjjal ismerték el, köztük a Kossuth-díjjal és az Erkel-díjjal. Jellegzetes zenei stílusa a rock, a jazz és a pop elemeit ötvözi, szövegei pedig gyakran mély érzelmeket és társadalmi témákat érintenek. Az LGT-vel való munkája során a zenekar nemzetközi sikereket is elért, különösen Németországban és az Egyesült Államokban. Presser a mai napig aktív, koncertezik és új dalokat ír, miközben a magyar zenei élet ikonikus alakjaként tartják számon. Személyes, szerény hozzáállása és a zene iránti elkötelezettsége generációk számára inspiráló. Pályafutása során nemcsak előadóként, hanem zenei rendezőként és producerként is jelentős hatást gyakorolt a magyar kulturális életre.
„Nem tagadás, néha túlzásokba esek. Nem akarok, de ilyen gyarló ember vagyok. Szeretek lelkesedni, és alig várom, hogy lelkesítsenek. Mondjuk, nem szónoklatokkal, hanem tiszta hangokkal. Szombat fél tizenegy környékén a Budapest Sportarénából kifelé andalogva bátorkodtam megjegyezni, hogy ez volt az évtized legnagyobb koncertje. És ki tudja? Az biztos, hogy a feledhetetlenek szerény táborát gyarapította. S így volt ezzel tízezer ember. Mert úgy látszik, az Arénát manapság Demjén Rózsi mellett csak Presser képes teljesen megtölteni.Van, akinek Pici, s akad, akinek már Pici bácsi. Van, akinek A Presser, és akad, akinek Presser művész úr. Nem tudom, mennyire zavarta Pressert Gábort, hogy a fellépés előtt még a csapból is ő folyt. Bár hatvanon.
Azt énekli, dörmögi, brummogja, hogy a csúnya fiúknak is van szívük, túl közepesen bölcs az ember, az újságírók leírhatatlan rohamát szerintem mégis nehéz elviselni. Természetesen állta a rohamot, s a javarészt érdeklődő kérdéseket Tán csak egyetlen hetilapban olvastam vele olyan interjút, amelyikben a zsurnaliszta valami megfejthetetlen okból szorongatni akarta. Mit mondjak, nem sikerült neki. Vajon miért, mivel válthat ki Presser bárkiből is ellenszenvet?” – Ezt már a Komárom-Esztergom megyei 24 óra írta 2009-ben. Presser Gáborról, és vele kapcsolatban több ezer sztori található még az Arcanum adatbázisában, amelyet érdemes „csak úgy” is fellapozni.
Csizmazia Zoltán
