Megelőzve a legtöbb nyugati országot, 1828-ban Brunszvik Teréz megnyitotta az első magyar óvodát. Az Angyalkert néven ismert kisdedóvó inkább egy iskolára hasonlított.
Megelőzve a legtöbb nyugati országot, 1828-ban Brunszvik Teréz megnyitotta az első magyar óvodát. Az Angyalkert néven ismert kisdedóvó inkább egy iskolára hasonlított.
Sem humorista, sem színész nem volt Magyarországon, aki a műsoraival akár csak megközelítőleg akkora közönséget vonzott volna, mint Hofi Géza. 2001. május 27-én az Élelem bére elérte az 1500. előadást. Mindig pótszékes házakkal. Ez kb. 750 ezer nézőt jelent. És nem az volt az utolsó előadás. Még sokkal több lett volna, ha Hofi nem hal meg nem egészen egy évvel később, életének 66. évében, és annak az utolsó évnek a jelentős részét nem tölti betegágyban. A korábbi szólóestjei is több száz előadást értek meg. Milliók látták őt élőben. A tévé kívánságműsorában pedig őt kérték legtöbben. Ő volt minden idők legsikeresebb magyar humoristája.
A hírek világában most Johnny Depp és Amber Heard bírósági tárgyalása szórakoztatja a témára fogékony olvasót. A színész elvesztett hírnevéért küzd, bizonyítani szeretné, hogy valójában egykori felesége követett el ellene családon belüli erőszakot, nem pedig ő.
A közkedvelt állatkert ma üde sziget Budapest központjában, de megesett, hogy a vadakat céltáblának használták, épületeit pedig a háború rongálta meg.
Az esetlenül életre való kisember figurája a francia filmgyártás egyik sikertörténete. Fernandel száznegyvenöt filmben szerepelt, itthon leginkább a Don Camillo sorozatból ismerjük.
Olyan bálvány lett egy csapásra, amilyet Magyarország még nem ismert. Megvesztek a nők a sármos, fiúsan férfias, ideális külsejű, romantikus dalaival, behízelgő tenorjával hódító énekesért. Virágözön és szerelmes levelek tömege fogadta a fellépésein. A magánélete pedig csupa kudarc és szenvedés volt születésétől kezdve. Nyolc öngyilkossági kísérletet élt túl. A kilencedik vetett véget rövid és szédítő karrierjének.
A feltűnő szépségű színésznő 1972. április 20-án született Tara Leigh Patrick néven Ohio-ban, egy White Oak nevű kisvárosban. Az éppen ma ötvenedik születésnapját ünneplő sztár után kutattunk az Arcanumban.
Zánka a Kádár-kor legnagyobb presztízsberuházása volt, később a szocialista ifjúságnevelés szimbóluma lett. Az egykori Balatoni Úttörővárost ma Erzsébet-tábornak hívják, és nyaranta ugyanúgy gyerekek ezreit fogadja.
A hetvenes évek elején Magyarországra is megérkeztek a sebességmérő készülékek a gyorshajtók megzabolázására, amelyeket drága valutáért vásárolt a magyar állam. Megnéztük, milyen részleteket találunk a traffipaxok történetéről az Arcanumban.
Hugonnai Vilma már kislánykorában játékait gyógyította, majd küzdelmes életével kitaposta az utat a tanulni vágyó nők előtt. Száz évvel ezelőtt, 1922 márciusában halt meg, most megnéztük, mit találunk róla az Arcanumban.