Újabban egy különleges, kortárs művészeti fesztivál helyszíneként ismerjük, és néha filmforgatásokhoz is használják az inotai erőmű elhagyott és kiürített területét. Az audiovizuális esemény és a szocialista ipar örökségének találkozása egyszerre felemelő és hátborzongató.
A statikailag épen maradt, bár pusztuló épületek között sétálva lehetőséget kapunk arra, hogy elképzeljük a valaha ott dolgozók életét és az erőmű hajdani működését. Az Inota Fesztivál idején a mindent belepő port és a kiabáló elhagyatottságot ismét némi lüktető energia járja át, amelyet egyrészt DJ-k, másrészt elismert fényfestő művészek hoznak az egykor kulcsfontosságú, ipari épületegyüttesbe. Az elektronikus zenére „szeletelés” mindössze három napig tart, de a fények több héten át világítják be esténként a hatalmas falakat.
Milyen volt virágkorában ez az ipari létesítmény? Hogyan épült, hogyan zajlott benne és körülötte az élet? A válaszokért elmerültünk az Arcanum Újságok lapjai között, most pedig megosztunk néhány érdekes találatot a hatalmas adatbázisból.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
Inota önálló településként évszázadok óta létezik, keresztes vitézek birtoka volt
A Megyei monográfiák között, Károly János: Fejér vármegye története 4. című, 1965-ben készült kiadványból megtudjuk, hogy Inota már a 13. században is létezett. Gazdag természeti környezet jellemezte, amiből később az erőműhöz épített lakótelep is profitált.
„Vár-Palota és Csoór között fekszik, a megye nyugati szélén. Junata néven is ismeretes volt és a fejérvári keresztes vitézek birtokai közt emlittetik. 1193-ban, ez évről említi ugyanis Knauz Nándor az esztergomi egyház monumentáiban. 1291-ben egy határjárásnál, melyet Iváncsán tartottak, emlittetik Inotai György mint iváncsai birtokos. 1292. körül pedig egy inotai lakos, Zoch fia Sükösd mint tanú szerepel a fejérmegyei Berki birtokosai közt fenforgó ügyben. 1426-ban a Konth Miklós nádorról az Ujlakyakra szállt Bátorkő vára tartozéka volt, mint fejérmegyei birtok Csoór, Mellár, Kuti és Gyónnál együtt. Az 1543. évi összeírás szerint Podmaniczky János uralkodván Palotán, az ide tartozó többi birtokokkal Inota is az ő hatalmában volt, amikor itt 8 porta, biró és 2 szegény volt összesen. 1650-ben mint Várpalota tartozékát kapta Zichy István Lángh és több más birtokkal együtt. Később megvette a belga bank, ettől pedig egyik részét a Réti pusztát Szögyény Marich Géza, kitől ezt ismét gróf Nádasdy Ferencz. Az 1696-iki összeíráskor Zichy Pál örököseié, 1702-ik szerint pedig gr. Zichy Istváné volt. Inotán az kath. hívek kiknek templomok is van, a csoóri plébánia hívei.” (Fejér Vármegye története, 1901.)
Eredetileg Sztálin születésnapján adták volna át
Az inotai erőmű, hivatalos nevén a November 7. Hőerőmű az 1950-től 1954-ig tartó, első ötéves terv részeként valósult meg Várpalota szomszédságában. A hely kiválasztásában szerepet játszott a Várpalota közelében található lignitmező, illetve egy közeli vízgyűjtő terület, ahonnan a hűtéshez szükséges vizet biztosították.
Az erőmű terveit csehszlovák mérnökök készítették, a megvalósításban szintén „baráti országok” munkásai segítettek, az indulást pedig sikerült előrehozni, bár eredetileg Sztálin születésnapján lett volna. Így 1951. november 7-én adták át a sokat ígérő erőművet, amely pár héttel később már be is kapcsolódott az országos hálózatba.
Népszava Sajtófotók, 2000. 03. 02.
Az erőmű turbináinak visszahűtését három hűtőtorony üzembe állításával oldották meg, amelyeknek jellegzetes vonalai ma is egyértelműen meghatározzák az inotai látképet. Ezek a tornyok ma védettséget élveznek. Csakúgy, mint a több Kossuth-díjas művész alkotását is felvonultató Béke Művelődési Ház, amely a kulturális életet biztosította a környékbeli lakóknak. Előterében a két hatalmas mozaikkép ma is látható.
Veszprémi Napló, 1998. 10. 14.
Az erőmű az áramtermelésének teljes, névleges kapacitását 1962-ben érte el, de az ekkoriban épülő, olcsó, szovjet olajra alapozott új erőművek megjelenése háttérbe szorította. Később, az olajárrobbanás hatására történtek még fejlesztések, és Inota infrastruktúrája folyamatosan fejlődött, még a 90-es években is voltak építkezések, hogy a dolgozók lakhatása biztosított legyen.
Veszprémi Napló, 1974. 11. 07.
A Magyar Villamos Művek 1999-ben váratlanul felmondta az Inotai Erőművel kötött, hosszú távú áramvásárlási szerződését, így az erőmű működése gazdaságilag fenntarthatatlanná vált. A végleges leállítás 2001. december 30-án kezdődött el, a közel kétszáz fős állomány nagy részének január elsejével felmondtak. Az egységeket és néhány épületet is elbontottak, ennek a folyamatnak a maradványait találjuk ma meg Inotán.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
A munkások megbecsültségét nem győzték hangsúlyozni: „Talán egyszer az ezüst fokozat is sikerülni fog”
Az államszocialista időkben különösen nagy hangsúlyt kapott a propagandában az inotai erőmű. A Dolgozók Lapja például arról írt 1976-ban, hogy „Kozár Józsefet, a tatabányai Hőerőmű Vállalat főművezetőjét, harmincévi munkásságáért a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki.”
"Tizenkilenc éves voltam, és lakatosként Vértesszőlősről jártam be akkoriban Tatabányára. Huszonnégy évesen művezető lettem — Inotán. Ennek története van. Az inotai hőerőmű építése előtt kikértek eredeti munkahelyemről, és elküldték Csehszlovákiába, hogy tanulmányozzam az ottani, hasonló építkezéseket. Hazatérve bekapcsolódtam a munkába, s így a tapasztalatok birtokában kaptam Inotán a művezetői megbízást. Igyekeztem a rám bízott munkát mindig becsülettel elvégezni. Úgy látszik, elégedettek voltak velem, mert egyéves, bentlakásos káder előkészítőre küldtek.”
…Bár harminc, munkával eltöltött év áll mögötte, a tervekből kifogyhatatlan. Mostanában azon töpreng a többi szakemberrel együtt, hogy a régi erőművet hogyan lehetne minél gazdaságosabban üzemeltetni. És egyéni céljaival is egyezik a közös érdekében végzett munka, mert mint mondotta: „Ha ráhajtok, talán egyszer az ezüst fokozat is sikerülni fog...” (Dolgozók Lapja, 1976. 05. 12.)
És természetesen a szovjet-magyar barátság építése és megerősítése is érdemelt jónéhány hasábot:
Veszprémi Napló, 1974. 11. 07.
„Néhány száz inotai család jobb létének emlékműve"
A Népszabadság 2002. január 12-i számában egy igazán szomorú riportot olvashatunk. Akkorra már eldőlt, hogy az erőmű bezár, leginkább az elavult technológia és az átalakulóban lévő energia-előállítás és piac változásai miatt. 2001. december 29-én állították le végleg az Inotai Hőerőművet. Az akkori indoklás szerint olcsóbb lett külföldről beszerezni az energiát.
„Aki a 8-as számú főúton elautózik az Inotai Hőerőmű három hatalmas, Heller-Forgó rendszerű hűtőtornya előtt (figyelem: magyar világszabadalom!), az valószínűleg nem is sejti, hogy egy gigantikus „emlékműnél” hajt el. A volt szocialista országok alkotta Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának eme torzója egyben néhány száz inotai család jobb létének emlékműve is.” (Népszabadság, 2002. 01. 12.)
Nem volt azonban világos, mi lesz a létesítmény sorsa, ugyanakkor sokkal jobban érdekelte a 165, ott dolgozó alkalmazottat, velük mi lesz. Sokan közülük már a nyugdíj előtt vagy annak közelében jártak, a hirtelen jött munkanélküliségre nem tudtak megoldást találni. És nem egyszerűen csak egy munkahelyről volt szó, hiszen az erőmű és a köréje épült infrastruktúra valójában egy helyi életmód alapjául szolgált. A Népszabadság cikkében ezt is említi a szerző a 2001. végén végleg bezárt létesítményről készült riportjában.
„Az inotai erőmű várost és életformát teremtett. A szomszédságában működő bányával és alumíniumkohóval együtt lett az alapja a mai Várpalotának, amely több kisebb faluból és bányászkolóniából egyesült várossá. Pontosabban: szocialista várossá - ami akkoriban annyit jelentett, hogy megszakadásig lehetett itt dolgozni, többnyire iszonyatos körülmények között, miközben az akkori átlagnál jobb életkörülmények közé kerülhettek a település lakói.
Inotán egy sajátságos skanzen is felépült az erőmű mögött. Úgy hívják, hogy készenléti lakótelep. Az egykori Inota faluval együtt már ez is része Várpalotának. Kétszázhetvenegy család, csaknem nyolcszáz ember él itt - ha nem állnának a domb mögött az erőmű és a kohó komor épületei, akkor azt mondhatnánk, hogy eszményi környezetben. A valóságos kis erdőbe épített, ligetes, parkos környezetben álló egy-két emeletes, nyolc-tizenkét lakásos, többnyire az ötvenes-hatvanas évekből származó házakban azok az emberek éltek és élnek, akik vállalták, hogy a nap huszonnégy órájában mindig készenlétben állnak az erőmű és a kohó működtetésére — innen a telep neve: Mit telep — városrész!” (Népszabadság, 2002. 01. 12.)
„Valamikor ez volt a környék központja” – folytatódik a leírás. Csórról és még Várpalotáról is kijártak ide az emberek színházba, az erőmű vagy a kohó kultúrházába. Mindkét gyár épített kultúrházat, sajátos presztízsharc folyt a két vállalat között. És sokan jöttek strandolni is, mert az is épült, a telep ABC áruháza pedig – az összegző cikk szerint - nevezetes beszerzőhelye volt a környék háziasszonyainak, mert ha valami hiánycikknek bizonyult, itt biztosan megtalálták. Egészen a kilencvenes évekig minden kifogástalanul működött. Ekkor ugyanis már a túlélés került a fókuszba.
Így hasznosítunk mi!
Miután több védett épület is maradt az elhagyott területen, ezért nem lehet a létesítményt a földdel egyenlővé tenni. Ugyanakkor sokféle módon próbálják manapság használni, még turisztikai célpontként is érdeklődnek iránta.
A külföldi gyártású filmek mellett hazai alkotások is készülnek a helyszínen.
Veszprémi Napló, 2014. 09. 06.
Az elektronikus zenei fesztivál és a fényművészek új arcot adtak az erőműnek
Az Inota Fesztivált, ami leginkább elektronikus zenékről szól, 2023-ban rendezték meg először. De már 2022-ben lelkes művészek érkeztek, akik az elnyűtt felületeket vászonként használva egy újra élő és mozgó világot festettek a falakra.
„Besnyő Dániel, az Inota (Re)opening projekt egyik alapítója elmondta, régi vágya volt egy fényművészeti performansz szervezése a hajdani gyár területére, először még 2017-ben kereste meg a hőerőmű tulajdonosait, ám akkor nem járt sikerrel, ezért különösen nagy öröm számára, hogy exkluzív audiovizuális eseménysorozattal tölthetik meg idén júliusban és augusztusban az inotai hőerőművet és a mellette található Béke Művelődési Ház épületét.” (Veszprémi Napló, 2022. 06. 25.)
Veszprémi Napló, 2022. 06. 25.
A fényművészeti performanszra 2023-ban már Kari Kola finn képzőművészt is meghívták, aki a három hűtőtornyot és azok fölött az eget árasztotta el földöntúli fényekkel. A Népszava beszámolt az eseményről, és megkérdezte a művészt az alkotási folyamat részleteiről.
„A célom az volt, hogy négy, nagy teljesítményű sugarat lőjünk az égbe, hogy létrehozzuk a kék piramist a hűtőtornyok felett. Egyrészt a tornyok henger alakúak, ezért felettük egy hegyes formát akartam képezni. Másrészt az épületek hatvan méter magasak, én viszont változtatni akartam az arányukon, hisz felettük a fény jóval messzebbre jut. Ha távolról nézi az egészet, a hűtőtornyok valójában kicsinek tűnnek az én munkámhoz képest.” (Népszava, 2023. 09. 02.)
„A hatvan méter magas hűtőtornyok eltörpülnek a fénypiramis alatt”
Ezek a „látványelemek” Inota jellegzetes látképéhez már hozzátartoznak. Az egykori gyárterület hasznosítására léteznek kreatív elképzelések, de egyelőre megmarad egyfajta indusztriális háttérnek, ahol már soha többé nem termelődik energia. Legalábbis az a fajta, aminek az előállítására felépítették.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
