Az iskolákban a diplomatatáskák divatja csak néhány évig hódított, ám annál nagyobb nyomot hagyott az emlékeinkben. A feladatára nagyjából alkalmatlan „dipitáska” nélkül nem is létezett felső tagozatos vagy gimnazista diák a 80-as évek elején. Kiröhögték, aki nem ilyennel járt iskolába. A gyerekeknek kifejezetten kényelmetlen megoldás volt, egyesek szerint a cipelése akár gerincferdülést is okozhatott, az iskolatáskák divatjában nincs is ennél használhatatlanabb darab. De ha már a felnőttek körében ennyire népszerű lett akkoriban, miért ne hordhatták volna a gyerekek is?
Most annak jártunk utána az Arcanumban, hogyan is nézett ki a diplomatatáskák divatja a hétköznapi, iskolai életben. Kerestünk fényképeket és véleményeket a régi újságokban, amelyek megismertetik velünk ezt az erősen vitatott, iskolai trendet.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az új arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
Akár 800 forintba is kerülhetett a „dipitáska”
Már a hetvenes években megjelent ez a jellegzetes táskatípus, bizonyára a nyugatról Magyarországra beszivárgott öltözködési és más divathullámokkal együtt. A gyártására is hamar ráálltak a hazai üzemek.
„A hetvenes évek elején indult el a kézitáska iránti őrült kereslet, kezdetben csak a debreceni Hajdúsági Bőrgyár által készített darabok álltak rendelkezésre, de a nyolcvanas évekre már több üzem készítette őket. A Skálában például igen borsos áron lehetett hozzájutni, csak a táska annyi volt, mint egy gyermek éves beiskoláztatása. Idővel a 800 forintos ár is csökkenni kezdett, 1986-ra pedig a divathullám is lecsengett, a rendszerváltásra pedig már rég a szekrényben porosodtak az aktatáskák.” (Magyar Hang, 2023. 12. 01.)
A nyolcvanas évekre pedig meg is érkezett az iskolákba.
„Az 1980-as években az alsó tagozatosok iskolatáskát hordtak, a felsősök pedig kézitáskát, vagy diplomatatáskát. 1987-ben Vas megyében felmérést végeztek az iskolatáskák súlyáról. A kutatás eredményeit a Köznevelés folyóiratban publikálták. A diplomatatáskák elterjedésének nem örültek a kutatók, ugyanis üresen is nehéznek találták és a gyermekek testtartására nézve előnytelen volt, hogy kézben cipelték. Mivel ekkoriban már minden tantárgyhoz a könyvön kívül feladatlap és gyakorlófüzet is tartozott, az is megnövelte az iskolatáskák súlyát. Ami a tananyag minősége szempontjából örvendetes fejlődésnek számított, az a táskák súlyát nézve hátrányosnak.” (Dunaújvárosi Hírlap, 2024. 01. 20.)
„A diplomatatáska betört a hétköznapi életbe. Könnyen elérhető használati eszköz, divatcikk lett belőle. Használati eszköz, mert tehetünk bele több nyelvű aktát, színes prospektust, regényt, almát és stanecliba csomagolt zsíros kenyeret. Másodszor használati eszköz, mert rá lehet ülni. A kemény oldallap szilárdan tartja magát és a rajta ülőt. Lapján lehet enni, kártyázni, dobolni, örvendetes, hogy lehet kapni és meg tudják venni. Persze Mercedesben jobban mutatna, mert a Trabanthoz például legföljebb hónalj alá szorítható, kis kopott táska dukálna, a Ladához elegáns, fekete aktatáska. A diplomata kocsihoz diplomatatáska járna. De én láttam már rollerre akasztott diplomatatáskát is.” (Somogyi Néplap, 1977. 12. 04.)
„Az ülő alkalmatosságnak használt diplomatatáska a korszak szimbóluma is lehetne. Akkoriban a magukra valamit adó fiatalok - az iskolás generáció fiú tagjai is - kizárólag ilyennel jártak” - olvassuk a Magyar Hang egyik összefoglaló cikkében. A fenti fotón azokat a jellegzetes pillanatokat látjuk, amikor a dipitáskát székként használták.
„Az elsősök többsége is diplomatatáskáról álmodik”
A Köznevelés című folyóirat riportere 1985 decemberében írt arról, hogy „már elkészült és kapható a könnyű szabványtáska is, de a háton és kézben hordható könnyű szabványtáska nem tudta még kiszorítani a diplomatatáskát, amelyet a módi nyomott a gyerekek kezébe. Az 5. c tanulóinak is a diplomatatáska tetszik. Persze nemcsak az elegáns külső miatt, hanem azért is, mert a nagyobb iskolásokat kinevetik a többiek a hátitáskával. Kinevetik a nyolcadikost, a hetedikest, de még a hatodikost is. Nem csoda, hogy az elsősök többsége is diplomatatáskáról álmodik” – írja körül a szigorú, íratlan szabályt a Köznevelés egykori újságírója.
És egyáltalán nem volt túlzó a megállapítás, ugyanis több korabeli cikk is ugyanerről szól: a kortársak szigorú megvetéséről, ami a dipitáskától eltérő, másféle iskolatáska tulajdonosának járt.
„Szóval, az osztályban, ahová ismerősöm gyermeke jár, csak diplomatatáskával illik megjelenni. Akinek nincs ilyen, azt semmibe veszik, jobb esetben kicsúfolják. Mert a diplomatatáska a sikk, minden másféle táska ciki. Namármost! Ha ismerősöm nem szerez sürgősen azért a potom több száz forintért drága csemetéjének diplomatatáskát, akkor a csemete nem megy másnap iskolába. Legalábbis nehéz lesz rábeszélni, jegyzékváltás, kölcsönös vádaskodás várható. Jobb tehát végigloholni a városon, és megvenni (ha van!) azért a potom több száz forintért azt a bizonyos táskát. Mert az asztal már megvan, ami körül a csemetét zavarászták, ha nem diplomatatáskával ment az iskolába. De a táska, az még nincs. Mi jut erről még eszünkbe? A rongyrázás. A kritikátlan majomszeretet. A rosszul értelmezett nevelés.” (Békés Megyei Népújság, 1980. 09. 13.)
Pest Megyei Hírlap, 1981. 10. 17.
A Képes Újság és a Dunaújvárosi Hírlap hasábjain is ugyanezek a gondolatok köszönnek vissza.
„Az iskolatáska-szabvány egyelőre az alsó tagozatosok egészségét védi. A felső tagozatos gyerekek szülei továbbra is tanácstalanok...” (Képes Újság, 1983. 08. 27.)
„A felső tagozatosok közül az számított menőnek, aki diplomatatáskát hordott. A diplomatatáska egyébként eredetileg iratok tárolására készült, bőröndre emlékeztető kézitáska volt.” (Dunaújvárosi Hírlap, 2024. 01. 20.)
A sort hosszan folytathatnánk. Ebből már az tűnik ki, hogy erős ellenállás fogadta a diplomatatáskák iskolai használatát a „felnőttek” részéről, ami természetesen hidegen hagyta a nebulókat.
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az új arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
„A feleltetés előtti feszült perceket remekül oldotta a hatalmas puffanással”
Azt már tudjuk, hogy ülni lehetett rajta, de a dipitáska egyéb funkciókkal is szolgált. Például a csendes tanítási órákat mindig feldobta egy-egy hatalmas dübörgés, ahogy ezek a táskák a legkisebb mozdulatra azonnal felborultak.
„A '80-as évek legmenőbb iskolai kelléke a diplomatatáska volt. A taneszközöket ugyan nem lehetett praktikusan elhelyezni benne és a hátgerincnek sem tett jót az állandóan egyik oldalra nehezedő súly, de a divat akkor is az ésszerűség felett állt. Viszont pozitívumként hozható fel, hogy a feleltetés előtti feszült perceket remekül oldotta a hatalmas puffanással, dominószerűen eldőlő „dipi" táskák robaja.” (Ifjúsági Magazin, 1988. 10. 01.)
„Volt rajta színes levonó, vagy nem, de diplomatatáska volt”
Kedves olvasóink közül mindenki tudja, mit takar a levonó szó? Nos, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nőtt fel, az nyugodtan sértésnek is veheti a kérdést. De másoknak biztosan érdemes elmondani, hogy a levonó más szóval matricát jelent. Az alábbi részletben fontos szerep jut neki.
Az Ózdi Vasas című lap egykori lapírója nem szépítette a véleményét, ő is csatlakozott a méltatlankodó kritikusok csapatához. Ő egyenesen az emancipáció megtestesülését látta ebben a dipi-divatban. Berzenkedve mesélte el találkozását a diplomatatáskás iskolásokkal.
„Ma a divat nem más, mint az egyébként méregdrága diplomatatáska. Erre akkor döbbentem rá, amikor a minap a kettes buszon a munkahelyemre igyekeztem. A buszon diákok, feltehetően gimisek, egészségügyi és közgazdasági szakközépiskolások ültek. Tizenévesek. S majdnem mindegyiküknek az ölében, kezében ott díszelgett a diplomatatáska. Barna volt vagy fekete, de diplomatatáska volt. Volt rajta színes levonó, vagy nem, de diplomatatáska volt. Ezt a színes levonót talán épen azért hozzák forgalomba újabban, hogy egyáltalán meg lehessen különböztetni egymástól egy-egy ilyen táskát. Úgy látszik, ez lett hát a divat.
Megannyi „diplomata” járja már az ilyen kisváros utcáit is, mint az ózdit. S ez a hivalkodó divat-diplomácia egyúttal egyenjogúsító jellegű is. Mert hol van már az az idő, amikor csak a férfiak foghatták kezükbe az ilyen táskákat? Elmúlt! Kiment a divatból. Ma már az a divat, hogy a tizenéves lányok szorongatják a diplomatatáskát, jelezvén ezzel is: érnek ők annyit, mint egy tizenéves fiú... Megvallom, a diplomatatáska ilyen mértékű elterjedésében nem azt látom, hogy íme ma már mindenki, még a tanuló fiatal (illetve annak a szülője) megvásárolhatja a diplomatatáskát. Még ha olyan jól is lehet benne könyveket rakodni... Ennek a jelenségnek semmi köze a diplomáciához. Persze, az is lehet, hogy én vagyok a naiv, s esetleg még meg is érem, hogy holnap az orvosi táska lesz a divatos, a menő. (Ózdi Vasas, 1978. 10. 20.)
Bőven jutott diplomatatáska a Szovjetunióba is
Feltűnően sok képes beszámoló szól arról, hogy ezeket a felkapott divatcikkeket nagy mennyiségben gyártották a szovjet piacra is. Így talán már érthető, miért lehetett nehezen hozzájutni, és miért került ilyen sokba. Úgy tűnik, a Palota bőrdíszmű lehetett a dipitáska gyártásának fellegvára, mert '83-ban és '84-ben is készült egy-egy rövid, képes hír az exportra gyártó szekszárdi és zalaegerszegi üzemről.
Amikorra aztán már eleget lehetett kapni belőle, hirtelen el is múlt a nagy diplomatatáska láz. Tényleg csak néhány évig tartott, de azoknak, akik akkoriban jártak iskolába, talán úgy tűnhet, nem is volt soha másfajta iskolatáskájuk.
"A farmer helyét vette át az ifjúság körében. A szülői pénztárca rovására „sikk" lett. Iskolakezdéskor az egyik vasi középiskolában szinte alig volt diák, aki ne fekete táskával közlekedett volna. Egy arra járó, jóhumorú felnőtt kesernyésen meg is jegyezte: „Mi az, itt már csupa diplomatát képeznek...?” Családom egyik fiatal tagja még csak az általános iskola hetedik osztályát járja — természetesen diplomatatáskával." (Vas Népe, 1983. 09. 17.)
Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az új arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
