Helsinkiben összesen 42 érmet, ebből 16 aranyat nyert el a magyar csapat. Soha azóta nem volt ilyen sikeres olimpiánk.
Pontosan hetven évvel ezelőtt, 1952. augusztus 3-án ért véget Helsinkiben a magyar csapat eddigi legsikeresebb olimpiája. Sportteljesítményekben erős országokat előztünk meg az éremtáblázatban, a harmadik helyen végeztünk. Több szempontból is kivételes olimpia volt: a második világháború óta először lehetett ott Németország, és első alkalommal indult a versenyen a Szovjetunió.
A július 19-től augusztus 3-ig tartó sporteseményen 189 magyar sportoló (162 férfi és 27 nő) vett részt, a megnyitón a magyar zászlót Németh Imre olimpiai bajnok kalapácsvető vitte. Megnéztük, hogy az Arcanumban mit találunk erről a dicsőséges eseményről.
Ez a béke olimpiája lesz!
Minden újsághír valamilyen módon kitér arra, hogy a Helsinkiben tartandó olimpia a béke szimbóluma lesz, ott minden a béke jegyében telik majd. Ezt már a játékokat megelőző tavaszon hozzánk látogató szovjet tornászok is megerősítették, küldöttségük vezetője, Nyikityin elvtárs legalábbis nem felejtette ki ezt az üdvözlő beszédéből. A Szabad Ifjúság 1952. 03. 07-i számában pontosan idézik a lelkes szavakat.
„Azért jöttünk vendégségbe magyar barátainkhoz — mondja Nyikityin elvtárs —, hogy hozzájáruljunk a magyar-szovjet barátság hónapja sikeréhez, elmélyítsük a két nép sportolói közötti szoros kapcsolatot. Látogatásunk egyik igen fontos célja, hogy kölcsönösen kicseréljük sporttapasztalatainkat, aminek különösen most, az olimpia évében van hatalmas jelentősége. Azért jöttünk Magyarországra, hogy a magyar sportolókkal együtt ismét kifejezésre juttassuk a béke iránti forró vágyunkat... Nyikityin elvtárs arról is beszél, hogy a nyáron, Helsinkiben sorra kerülő olimpiának s a béke jegyében kell lefolynia. — Az olimpia békejellegét a szovjet és a népi demokratikus országok sportolóinak jelenléte adja meg — mondja. Mi úgy gondoljuk, hogy a nyugati országok haladó sportolói is csatlakoznak majd a békeolimpia gondolatához. Úgy véljük, hogy az olimpia legtöbb részvevője a béke híve, tekintet nélkül arra, hogy a világ melyik táján van a hazája. (Szabad Ifjúság, 1952. 03. 07.)
A finnországi nyári olimpiász, a béke és testvériség megnyilvánulása – írja az Ifjúmunkás 1952. 07. 09-i cikkének címében, ahol aztán részletesen leírják az olimpiai láng útját, és még azt is, hogy a finn sajtó is a békére fókuszál.
„Június 25-én reggel 8 óra 36 perckor hagyományos külsőségek között az Olymposi-Zeustemplom romjainál meggyújtották az olimpiai lángot. A fáklyával, amelyről a lángot meggyújtották, stafétaváltó fut Athénig, onnan repülőgépen, bányászlámpában viszik tovább a lángot Münchenen, Düsseldorfon át Aalberg felé. Itt ismét fáklyát gyújtanak és azt evezősök, futók és motorkerékpárosok viszik Malmon, Stockholmon keresztül Helsinkibe. A Botteni-öböl csúcsánál az olimpiai lángot egy másik fáklya tüzével üdvözlik, amelyet Finnország legészakibb pontján, az éjféli nap sugarainak segítségével gyújtanak meg. Az olimpiai fáklya július 19-én 14 óra 28 perckor érkezik be a helsinki olimpia stadionba.
A finn sajtó — írja a „Szovjetszkij Sport” — nagy figyelemmel foglalkozik a küszöbön álló olimpiai ünnepségekkel. A demokratikus finn lapok nem egy ízben kifejtették, hogy az olimpiának a béke gondolatát ápoló jelentősége éppen olyan fontos, mint a sportbeli része". Kiemelték a finn lapok azt is, hogy „az idei olimpiai játékoknak, a békeharc, a barátság és a föld népeinek közös együttműködése jegyében kell lezajlaniok.” (Ifjúmunkás, 1952. 07. 09.)
Július elején Rákosi Mátyás a tatai edzőtáborba látogatott
A Magyar Nemzet 1952. július 04-én megjelent cikkében arról olvashatunk, hogy Németh Imre olimpiai bajnok a versenyre készülő sportolók nevében írt levelet adott át az edzőtáborban megjelenő Rákosi elvtársnak. A levél teljes szövegét is közölték az újságban. Nehéz elhinni, hogy ez teljesen elfogadott, sőt elvárt volt akkoriban.
„Drága Rákosi Elvtárs! Néhány nap választ el bennünket, a magyar olimpiai csapat tagjait attól a naptól, amikor útra kelünk a XV. Nyári Olimpiai Játékokra, Helsinkibe. Pártunk, Rákosi elvtárs és dolgozó népünk még soha nem tapasztalt segítséget nyújtott felkészülésünkhöz. Ez nagymértékben elősegíti, hogy a minden előzőnél magasabb színvonalúnak ígérkező olimpiai játékon a felszabadult népek sportolóihoz méltóan, fogadalmunkhoz híven éljük meg helyünket. Felkészülésünkhöz nagy segítséget jelentettek találkozásaink a Szovjetunió sportolóival, mert a tőlük tanultakat igyekeztünk munkánkban hasznosítani. Drága Rákosi Elvtárs! A közelmúltban lezajlott nemzetközi és hazai versenyeken elért eredményeink, az új világ, és országos csúcsok bizonyítják, hogy a felkészülésünkhöz adott segítséget minél jobb szerepléssel igyekszünk pártunknak, Rákosi elvtársnak, szeretett hazánknak, egész dolgozó népünknek meghálálni. Tudjuk, hogy olimpiai sikeres szereplésünknek legfontosabb feltétele az, hogy lelkiismeretesen felkészüljünk. Ezért ígérjük, hogy a hátralevő időben még nagyobb lendülettel és akarattal küzdünk hibáink, fogyatékosságaink kiküszöböléséért, eredményeink továbbfejlesztéséért. Ígérjük, tudásunk legjavát nyújtva fogunk küzdeni, hogy minél több dicsőséget szerezzünk szocializmust építő drága hazánknak. Ígérjük, hogy a sportpályán és azon kívül is egyaránt méltó harcosai leszünk a népek közötti barátság megszilárdításának, a béke megvédéséért folyó harcnak.” (Magyar Nemzet, 1952. 07. 04.)
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
Hamar jöttek a sikerek, amiről Rákosinak is illett beszámolni
A Magyar Nemzet, 1952. július 09-i számában található az az összefoglaló, amely szerint a magyar olimpiai együttes első, 84 főből álló csoportja már elutazott Helsinkibe. „A sötétvörös melegítős olimpiások már hétfőn este feljöttek Budapestre, itt töltötték az éjszakát, majd a szabadsághegyi edzőtáborból jött versenyzőkkel együtt mentek ki a ferihegyi repülőtérre.”
A Népsport augusztus elsejei számában már a kiváló eredményeket sorolják, ekkor már harmadik helyen álltak sportolóink az éremtáblázatban. A győzelmet itt még bajnokságként emlegetik, vagyis a tíz megnyert bajnokság 10 győzelmet jelent.
„Magyarország kétszáz pont felett - Magyarország olimpiai csapata a szerdán elért 10-ik bajnoksággal az aranyérmek terén elérte a londoni eredményt, a pontversenyben pedig már lényegesen túlhaladta azt. A svédek szorosan a nyomunkban vannak.” (Népsport, 1952. 08. 01.)
Ekkor írták az újabb lelkes levelet Rákosinak, pontosabban „a magyar olimpiai csapat táviratban jelentette Rákosi Mátyás elvtársnak a tizedik olimpiai bajnokság megszerzését.”
„Drága Rákosi elvtárs! Boldog örömmel jelentjük, hogy július 30-án, szerdán este megszereztük a tizedik olimpiai bajnokságot. Ezzel az eredménnyel elértük az 1948-ban, Londonban szerzett első helyek számát. Szeretnénk Önnek újabb örömet szerezni, ezért teljes erőnkkel azon leszünk, hogy eredményeinket tovább növeljük hazánk, dolgozó népünk dicsőségére. Magyar olimpiai csapat.” (Népsport, 1952. 08. 01.)
Végül összesen 16 aranyérmet szerzett a magyar csapat, továbbá 10 ezüstöt és hozzá még 16 bronzérmet. Íme a győztesek listája:
„A helsinki olimpia magyar bajnokai lettek: Csermák József (kalapácsvetés), Szőke Katalin (100 mes gyorsúszás), Gyenge Valéria (400 m-es gyorsúszás), Székely Éva (200 m-es mellúszás), a 4x100 m-es női úszóváltó, Köröndi Margit (torna, felemáskorlát), Keleti Ágnes (torna, műszabadgyakorlat), Kovács Pál (kardvívás), a kardcsapat, Hódos Imre (kf. birkózás, légsúly), Szilvásy Miklós (kf. birkózás, váltósúly), Papp László (ökölvívás, nagyváltósúly), Takács Károly (ötalakos gyorspisztoly, 25 m), az öttusacsapat, a labdarúgócsapat, a vízilabdacsapat.” (Köztársaság, 1991. december)
„Ellágyulással gondol mindenki arra, hogy vége az olimpiának”
A Népsport érzelmes sorokkal kommentálta a sikert, és persze nem feledkezett meg annak megerősítéséről sem, hogy a világbékét ne veszítsük szem elől, annak építése mindenki üdvére történjen.
„Bizonyos ellágyulással gondol mindenki arra, hogy vége az olimpiának, ennek az óriási eseménynek, amely két hétre annyi izgalmat tudott összesűríteni. Nagy örömök, nagy csalódások váltogatták egymást, számunkra nagy boldogság, hogy az előbbiből lényegesen jobban vehettük ki a részünket. Tizenhat bajnokság... Az ember szívesen eljátszogat ezzel a számmal. Páros szám kettővel, néggyel és nyolccal is osztható. A londoni tíz kerek szám volt, a tízes számrendszer alapja, de ez a tekintély Helsinkiben megdőlt. A tizenhat sokáig a legnépszerűbb szám lesz odahaza.
…A nemzetközi olimpiai bizottság nevében Sigfrid Edström ezekkel a szavakkal, fejezi be beszédét. — Az olimpiai játékok újra a világ békéje és boldogsága eszközének bizonyultak. Vajha mindig így folytatódnék. Felhangzik az olimpiai induló és pontosan fél 8-kor kialszik az olimpiai láng.” (Népsport, 1952. 08. 04.)
Miről árulkodnak a tizennégy éve feltárt dokumentumok?
2008-ban előkerült néhány levéltári dokumentum, amely az 1952-es helsinki olimpia megelőző időszakához kapcsolódik. Úgy tűnik, a háttérben még „ellenséges tevékenység” is zajlott, de szerencsére azt megerősítik a jelentések, hogy a sportolók nagyon várták a vezető elvtársak látogatását. A Magyar Nemzet 2008 februárjában közölt részleteket a kérdéses dokumentumokból.
„Terényi Imre, a párt adminisztratív osztályának munkatársa 1952. június 24-én a tatai edzőtábor hangulatáról a következő információkat adta: „A táborban dolgozó kultúrinstruktorok és pártszervezők értekezleten beszélték meg feladataikat. Az értekezlet legfontosabb tanulsága az volt, hogy eddig nem sikerült a rosszindulatú, sokszor ellenséges tevékenységet megszüntetni, pedig ennek sok jele van. Például: Lantos Mihály labdarúgó feleségét ismeretlen személy kereste fel, és azt állította, hogy férjének a repülőgépe lezuhant. Ezzel a sportolókat a szükséges repülőúttól akarják elijeszteni. A Novák Éva-Székely Éva ellentét még most is igen erős. Az úszók általában visszahúzódnak a többi sportolóktól, a legnehezebb emberek a táborban. A sportolók és sportvezetők nagyon várják, hogy Rákosi elvtárs és a párt többi vezetői meglátogassák őket...” (Magyar Nemzet, 2008. 02. 20.)
„Orosz mondás, hogy a kecskétől elöl, a lótól hátul, az emberektől pedig körös-körül, mindenütt félni kell. Legalábbis az ötvenes években erre épült a rendszer. És a sportolók is ebben éltek.” – kommentálja a Magyar Nemzet a kikerült adatokat, amelyekből további meghökkentő részletek is kiderülnek.
„Olimpiai bajnok lett Székely Éva is a 200 méteres mellúszásban, Novák Éva pedig a 4x100 méteres váltóban. Utóbbi 1952. december 1-jén levelet írt Rákosinak, hogy belga férjét engedjék be Magyarországra. Később Novák Évát is kiengedték, és Belgiumban telepedett le. Sportberkekben mesélik: úgy kapta meg végül a kiutazási engedélyt, hogy a belga nagykövet csak abban az esetben volt hajlandó vízumot adni a versenyzőket kísérő, népes belügyi küldöttség tagjainak egy soron következő belgiumi versenyre, ha Novák Évát viszont kiengedik a magyar hatóságok.” (Magyar Nemzet, 2008. 02. 20.)
A teniszezők még Karády Katalin „disszidens színésznővel” is beszélgettek
A levéltári dokumentunok szerint a sportolók felkészülése erős nyomás alatt zajlott. A brüsszeli magyar követségen 1952. májusában készült jelentés szerint az aktuális nemzetközi versenyen induló egyik teniszező még azzal is fenyegetőzött, hogy beszél a miniszter elvtárssal.
„Sok kárt okozott Asbóth és Ádám magatartása... Fent nevezett két sportolónk azzal magyarázkodott [a csapat kikapott], hogy a magyar hatóságok nem engedték őket külföldön játszani, amelynek ez lett az eredménye. Főleg Asbóth volt az, aki ezen túlmenően még fenyegetődzött is, hogy be fog olvasni a miniszter elvtársnak. (...) Tudomásunk van ezen kívül arról is, hogy Ádám és Asbóth egyik este elmentek szórakozni, és reggel négy órakor tértek csak haza. Hogy hol voltak, azt nem tudjuk.
Ugyancsak meg kell jegyezni, hogy ezekre a meccsekre eljött Karády Katalin disszidens színésznő is, akiről tudjuk, hogy Ádámmal és Asbóthtal beszélt, hogy mit, azt nem tudjuk. (...) Az, hogy nem disszidált egyikük sem közülük, véleményem szerint annak a következménye, hogy erős családi szálak fűzik őket Magyarországhoz. Hausier József köv. tan. ügyvivő.” (Magyar Nemzet, 2008. 02. 20.)
A legérdekesebb, melyet a Magyar Nemzet újságírója is kiemel, hogy még a nevezés sem volt zökkenőmentes, az utolsó pillanatig elhúzódott. A sportolókat sokat hátráltatták különböző, nem egészen értelmezhető okok miatt. Mindezek fényében jogos a kérdés: hogyan sikerült összehozni azt a 16 aranyérmet? Az alábbi feljegyzés az olimpia előtt öt nappal készült. Most már tudjuk, hogy a kosárlabdacsapat az előmérkőzések során kiesett, a futballcsapat viszont olimpiai bajnok lett.
„Helsinki követségünk jelentésében utal az olympiai játékokra Magyarország részéről történő benevezések lassúságára. Magyarországnak az olympiászra történt hivatalos jelentkezése az utolsó nap [1], az egyes sportágakra szóló személyi benevezések pedig általában későn történnek meg. Ezzel kapcsolatban a kosárlabda- és a futballcsapat benevezésére kell utalnunk, melyek benevezési határideje június 24-én éjjel lejárt, s Magyarország csak a követség telefonon történt felszólítására [!] tett eleget a benevezéseknek. Tekintettel arra, hogy az olympiai szabályok pontos be nem tartása is lehetőséget ad a szervezőbizottságnak arra, hogy formai okora hivatkozva kiszorítsák Magyarországot, javaslom felhívni az illetékes szervek figyelmét, hogy az Olympiásszal kapcsolatos szükséges intézkedéseket időben tegyék meg.” (Magyar Nemzet, 2008. 02. 20.)
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
