Arcanum blog

"Erre nem lehetünk büszkék"

Magyarország válogatottja az Európa Bajnokságok hőskorában

2021. július 07. - hacsa.

Volt idő, amikor a magyar válogatott rászolgált a kemény kritikára, és azt meg is kapta. Az első Európa Bajnokságok ideje volt ez. Amikor Magyarország válogatottjától hiába várták a csalódott szurkolók, hogy EB-t nyerjen vagy legalább döntőt játszon. Valami mindig közbejött. Leginkább a szovjetek. Akkoriban annyi probléma volt a magyar labdarúgásban, hogy azt ma már elképzelni is nehéz.

Az első Európa Bajnokságokon (eredeti nevén Európai Nemzetek Kupáján) csak négy csapat vett részt. Ebben a négyben kétszer a magyar válogatott is benne volt. Ezzel azonban az ország közvéleménye és sajtója egyáltalán nem volt elégedett. Az akkori válogatott az aranycsapat árnyékában didergett.

eb_1.jpg

Magyarország válogatottja virágcsokorral vonul fel az első európa bajnoki selejtező mérkőzésére a moszkvai Luzsnyiki stadionban 1958. szeptember 28-án. Elől jön az aranycsapatból megmaradt jobbszélső,Budai II. László,  a csapatkapitány, mögötte Bakó Béla, a kapus, aztán a válogatott 19 éves újonca, Göröcs János (Titi). (Képes Sport, 1958. szeptember 30.)

Az első Európa Bajnokságot 1960-ban rendezték. Még csak 17 ország jelentkezett rá. Nem voltak csoportmérkőzések a selejtezőben sem. A csapatokat összesorsolták, és oda- visszavágón dólt el, ki jut tovább. Magyarország már az első fordulóban a legnehezebb ellenfelet kapta, Európa akkor legjobb csapatát, a Szovjetuniót, amelyik aztán meg is nyerte Európa Bajnokságot. A válogatott mindkét meccset elvesztette. Moszkvában 3:1-re, itthon 1:0-ra. 

Magyarország csapata 1957-ben, az aranycsapat 1956-os szétszéledése után is megnyerte a világbajnoki selejtező csoportját, és az 1958-as, 16 csapatos világbajnokságon csoportjában a harmadik lett. Azt mondhatnánk, hogy a 9-12. helyen állt a világ válogatottjainak rangsorában. 

A Luzsnyiki stadionban elszenvedett vereség után a Képes Sport tudósítója, Szebenyi Sándor (1958. szeptember 30.) feltette a kérdést: "De hogyan emeljük fel újra a magyar labdarúgás általános színvonalát? Hogyan biztosítsák legnépszerűbb sportágunk fejlődését, múltjához méltó jövőjét? Ezt a kérdést nem szoríthatja háttérbe egy-egy válogatott mérkőzés, s a válasz sürgőssége nem attól függ. hogy válogatott csapatunk vereséget szenved-e, vagy kiharcolja a győzelmet." A Népszabadságban (1958. szeptember 30.) Vető József megállapította: "Még nincs meg a magyar nagycsapat. /.../ Idő kell hozzá, hogy a szakvezetők a most már felfedezett tehetséges fiatalokból, és az egészen biztosan felbukkanó újabb válogatott jelöltekből rendszeres, türelmes nevelőmunkával kikovácsolják az új magyar válogatott csapatot."

eb_2.jpg
Budai II. László harcol három szovjet védővel a labdáért. (Képes Sport, 1958. szeptember 30.)

Egy évvel később százezer néző reménykedett a Népstadionban, hogy a válogatott visszavág. De nem vágott. Grosics állt a kapuban, Mátrai, Sipos, Sárosi a védővonalban, Sándor Csikar, Göröcs, Abert, Tichi, Fenyvesi doktor támadott. A védelem egy gólt kapott, a csatársor egyet sem rúgott. "...a magyar csapatnak nem volt semmiféle taktikája./.../ Ez a mérkőzés világosan megmutatta, hogy a magyar labdarúgó sportban még nagyon sok javítanivaló, még nagyon sok tennivaló van. Csatáraink ezúttal nagyon gyengén működtek. Göröcs és Albert szürkén, bátortalanul játszott, Göröcs legfeljebb néhány jó átadással vétette észre magát. Tichy sokat dolgozott, de munkája nem volt hasznos. Sándor és Fenyvesi lelkesen, bár igen nagy hibaszázalékkal játszott." Így vélekedett Vedres József (Hétfői Hírek, 1959. szeptember 28.). A Népsport (1959. szeptember 29.) újságírói szerint az erőnléttel volt a probléma: "A megterhelés, amelyet a bajnoki és a válogatott mérkőzés reájuk rótt, nem volt azonos. Az a gyorsaság, erő, állóképesség, ami elegendő volt a sportköri mérkőzésen, megközelítően sem volt elegendő a szovjet válogatott ellen." A "modernebb, gyorsabb, célratörőbb" futball érvényesült velünk szemben - írta a legendás Lukács László (Monsieur) a Népszabadságban (1959. szeptember 29.). Senki nem mentegette a válogatottat azzal, hogy nem adtak meg nekünk egy tizenegyest, viszont megadták a szovjetek lesgólját. 

eb_3.jpg

Népszabadság, 1959. szeptember 29.

1964-ben már 30 csapat szeretett volna bejutni a négyes döntőbe. Magyarországnak sikerült. Wales válogatottját 4:2-es, az NDK-t 5:4-es, Franciaországot, az előző EB ezüstérmesét 5:2-es összesítéssel búcsúztatta. Az elődöntőben megint a későbbi európa bajnokkal, ezúttal Spanyolországgal találkozott, amely hosszabbítás után 2:1-re legyőzte. A lapokban nem esett szó arról, milyen szép, hogy idáig eljutottunk, és hogy csak a hosszabbításban kaptunk ki minimális különbséggal a kiváló és hazai pályán (a Bernabeuban) játszó spanyol csapattól. "A 120 perces, alacsony színvonalú mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott 2:1 arányban maradt alul, s így nem jutott döntőbe, mert csatárai szétesően, erőtlenül játszottak. A ritkán adódó gólhelyzeteket rendre kihagyták. Elszalasztották a nagy alkalmat, hogy vasárnap a döntőbe jutott szovjet válogatott ellen mérkőzzenek a spanyol fővárosban." Így összegzett az Esti Hírlap (1964. június 18.). A Népszabadság (1964. június 18.) sem értékelte túl az ellenfelet: "A spanyol válogatott, ha nem is árult el különösebb képességeket, közelebb állt a győzelemhez. Játékosai gyorsabbak, aktívabbak voltak, s több gólhelyzetet teremtettek, mint ellenfeleik. A magyar csapat játéka elmaradt a várakozástól. Erejének túlnyomó részét arra fordította, hogy útját állja a spanyol csatároknak. Ezt a feladatot a védelem többé-kevésfoé jól megoldotta. De ez nem minden a labdarúgásban, hiszen a győzelemhez gólokat kell rúgni, erre pedig szerda este képtelen volt a magyar csatársor. Enervált, lassú, körülményes támadásszövés nem vezethet eredményre."

Így állt fel az a magyar válogatott: Szentmihályi — Mátrai, Mészöly, Sárosi — Nagy, Sipos — Bene, Komora, Albert, Tichy, Fenyvesi dr.

Magyarország bronzérmes lett, miután a harmadik helyért vívott csatában a Nou Camp majdnem üres nézőtere előtt legyőzte 3:1-re Dániát: "Mi itthon, a televíziós készülékek előtt, szégyelltük magunkat. Hát eddig süllyedt a magyar válogatott tekintélye, hogy egy világvárosban, ahol még soha nem szerepelt, ott mindössze kétezren kíváncsiak a csapatra?! /.../ A mérkőzés igazolta a futballszerető spanyol közönség előítéletét. A magyar és a dán válogatott találkozója alacsony színvonalon mozgott, semmivel nem bizonyította, hogy méltóan harcol ez a két csapat a Nemzetek Európa Kupája harmadik helyéért./.../ Megnyertük a mérkőzést s a Nemzetek Kupája harmadik helyét. De erre nem lehetünk büszkék!" Vándor Kálmán (Népszava, 1964. június 21.)

eb_4.jpg

A Képes Sport (1964. június 23.) ezzel a felirattal közölte ezt a bronzmérkőzésről készült fotót: "Nos, Bene (a labda mögött) legalább igyekezett. A háttérben Albert áll. A spanyolországi 240 perc során ez volt legjellegzetesebb póza..."

1968-ban már voltak selejtező csoportok. Magyarország megnyerte a magáét az NDK, Hollandia és Dánia előtt. A nyolc között, a négyes döntőbe jutásért ismét a Szovjetuniót, az előző két EB döntősét, az 1966-os világbajnokság elődöntősét kellett volna legyőznie. Itthon sikerült is 2:0-ra. Moszkvában azonban 3:0-ra kikapott a csapat. Az 1966-os világbajnokság után voltunk, amelyen a magyar csapat az előző két világbanokság győztesének, Braziliának a legyőzésével, az Eusebioval felálló Portugáliát is magában foglaló "halálcsoportból" továbbjutott, és a nyolc között megint csak a Szovjetunió állította meg.

A sajtó ezúttal sem volt kíméletes a válogatotthoz: "Sajnos, a mieink olyan mérsékelt teljesítményt nyújtottak, hogy bizony sokszor csak a szerencse mentette meg a csapatunkat az újabb góloktól. A pirosmezes csatárok az első félidőben nagy helyzeteket ügyetlenkedtek el. Azért is egyoldalú volt a találkozó képe, mert gyámoltalan, keveset mozgó csatáraink egy plillanatra sem tudták tartani a labdát." Sós Károly, a szövetségi kapitány sem keresett mentséget: "A szovjet csapat hatalmas iramát egyetlen pillanatra sem tudtuk átvenni. Mentségeket teljesen hiábavaló lenne keresni." Kurt Tschenschernek, a játékvezetőnek is megvolt a véleménye: "Ilyen deffenzíven és szinte csatársor nélkül játszani, amint a magyar csapat tette, ma már nem lehet." Pálfai János szakfelügyelő levonta a tanulságot: "Európában mind nagyobb tért hódit egy új játékmód. A gyors, küzdelmes labdarúgás, amely a test-test elleni harcot is megköveteli. Mi ebben még nem tartozunk az élvonalhoz, pedig sikereket egyre inkább csak ilyen harcos felfogással lehet elérni." (Népsport, 1968. május 12.) A Képes Sport (1968. május 14.)  is lemaradásunkat konstatálta: "Lemaradtunk, ez az igazság. Ezt kell végre felismernünk ahhoz,hogy újra fel tudjunk zárkózni, őszintén szembe kell néznünk a helyzettel, újra át kell vizsgálnunk labdarúgásunk egész épületét, és utat engednünk a fejlődést elősegítő korszerű módszereknek. A régi módon csak áltathatjuk magunkat."


eb_5.jpg

Képes Sport, 1968. május 14.

1972-ben Magyarország ismét megnyerte a selejtezőcsoportját Bulgária, Franciaország és Norvégia előtt. Utána Romániával szemben harmadik mérkőzésen kiharcolta a továbbjutást a belgiumi négyes döntőbe. Ott ismét a Szovjetunióval került szembe, és ismét kikapott, ezúttal 1:0-ra. A bronzmeccsen pedig a házigazda belgák verték meg őket 2:1-re. 

"A mieinkkevés kivétellelnem tudják igazán élvezni a játékot. Akarásukkal, erőnlétükkel nem volt baj, de játékosaink ezútta csak jó mesteremberek voltak a művész ihletettsége hiányzott belőlük." Így látta az elvesztett elődöntőt Vincze Jenő a Magyar Hírlapban (1968. június 16.) A Népsport (1968. június 16.) hosszan foglalkozott a labdarúgók lelkével: "játékosaink közül kevesen aludták végig az éjszakát. Duzzadt, vörös szemhéjjal jelentek meg csütörtök délelőtt az Anderlecht- stadionban edzeni. Annyira az arcukra volt írva bánatuk, hogy a La Lantern fényképésze előzetes terve ellenére nem készített róluk közeli portrékat, s amikor összecsomagolta a gépét, odaszólt riporter kollégájának: Ezek megöregedtek tegnap óta ...Férfi könnyekről beszélni férfiatlan locsogás. És egyébként is, mit jelent az, hogy labdarúgóink el vannak keseredve?! A televízió mellett szurkoló sok százezer néző legtöbbje is egészen biztosan fejfájósan kapcsolta ki a készüléket. Velük szemben a labdarúgóknak legalább volt lehetőségük, hogy másképp irányítsák a mérkőzést, formálják az eredményt. Egy, Sidneyből csak ezért a mérkőzésért ide látogató hazánkfia nyersen kimondta: szerinte a futballistát nem azért dédelgetik, hogy könnyekkel fizessen. Rúgjon inkább gólt. /.../ Változatlanul hiányzik a magyar válogatottból például egy olyan vezéregyéniség, aki karakterével, példamutatásával magával tudná ragadni a kételkedőket, vagy könnyen zavarba hozhatókat. Ezért is ingadozik olyan széles határok között a csapat teljesítménye, esnek könnyen pánikba legjobb labdarúgóink. Edu, az év brazil labdarúgója, végigülte a kispadon a világbajnokságot, mert edzője szerint csak előre játszik, nem szeret embert fogni, nem tud 'szenvedni'. Nálunk Illovszky Rudolfnak kényszerből több embert is sorozatosan szerepeltetnie kell, akik helyett mások védekeznek, ütköznék, csúsznak be, ha idejében odaérnek."

A mérkőzésen Zámbó Sándor 11-est hibázott. Ezidőtájt többször fordult elő, hogy a válogatott és élvonalbeli magyar klubcsapatok fontos meccseken kihagyták a büntetőt. Ez volt ekkor a magyar átok, amelyről glosszák és karikatúrák tömege született. Miután pedig 1960 és 1972 között rendszerint a Szovjetunió állította meg Magyarországot a csúcsra vezető úton, Zámbó gyengén rúgott tizenegyese után ismét felerősödtek azok a vélekedések magyar szurkolói körökben, hogy a magyar csapatnak politikai okoból kell mindig lefeküdnie a szovjet válogatottnak.

eb_6.jpg

Népsport, 1972. június 16.

Az elveszített bronzmeccs után sem volt jobb véleménye Vincze Jenőnek a válogatottról: "Csak erőlködött a magyar válogatott, a sokat emlegetett 'fazon' hiányzott játékunkból, és hogy a párhuzamos hasonlatnál maradjunk: bizony csak olyan 'fércmunkához' hasonlított a magyar csapat teljesítménye."  (Magyar Hírlap, 1972. június 18.De ezen a meccsen legalább a 11-est értékesítette Kű Lajos. 

A sportújságírók megállapították, hogy a belgák játszották a korszerű futballt, a magyar támadók sz oldaladogatásokkal, körülményeskedéssel nem mentek semmirre, a védelemben pedig bekövetkeztek a menetrendszerű rövidzárlatok. És általában: nagy baj van ezzel a magyar válogatottal, amely csupán a negyedik helyet képes megszerezni egy Európa Bajnokságon. 

eb_7.jpg

"Megvárom, míg megjavítják." (Népsport, 1972. június 18.)

Az a lift azután már csak lefelé működött. Magyarország soha többé nem nyerte meg a selejtező csoportját. A következő két alkalommal, 1976-ban és 1980-ban még még második lett, azután a második helyet sem sikerült elcsípnie soha többé. Az Európa Bajnokság döntőjében részt vevő csapatok számát felemelték nyolcra, azután tizenhatra, de Magyarország válogatottján ez sem segített. Ahhoz, hogy újra kijusson az EB-re, az kellett, hogy 24 csapatosra duzzasszák az Európa Bajnokság mezőnyét, befogadják az európai válogatottak közel felét, és a selejtező csoport harmadik helyéről is ki lehessen jutni a tornára valamilyen vigaszágon. 

eb_8.jpg

Az a 11-es... (Képes Sport, 1972. június 20.)

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr7616603984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása