Horn Gyula (1932. július 5., Budapest – 2013. június 19., Budapest) magyar politikus, közgazdász, a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere (1989–1990) és a harmadik Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1994–1998). Életútja és tevékenysége a magyar történelem egyik legellentmondásosabb fejezete, mivel szerepet játszott mind az 1956-os forradalom leverésében, mind a rendszerváltás elősegítésében.
MTA Kritika-2012
Az Arcanum Újságokban 200 575 találat lelhető fel a nevére, számos írása, a politikai munkássága mellett a magánéletét is kutatni lehet. Horn Gyula a Horn család harmadik gyermekeként született Budapesten, Sashalmon, szegényes körülmények között. Édesapja, Horn Géza szállító- és bútormunkás, édesanyja, Csörnyei Anna gyári munkásnő volt. A család evangélikus vallású, zsidó származású volt, de a vallást nem gyakorolták szigorúan. Hét fiútestvér közül Gyula volt a harmadik; bátyja, Géza (dokumentumfilm-rendező) 1956-ban halt meg vitatott körülmények között (a család szerint felkelők ölték meg, más források szerint szovjet jármű gázolta el).
Elemi iskoláit Sashalmon végezte, de az ötödik osztály után kimaradt, és kifutófiúként, majd a Siemens- művek műszerész-tanoncaként dolgozott. Később esti tagozaton végezte el az általános iskola felső osztályait, majd a Don menti Rosztovi Közgazdasági és Pénzügyi Főiskolán szerzett közgazdász diplomát (1954). 1970-ben az MSZMP KB Politikai Főiskoláján végzett, 1977-ben pedig a közgazdaság- tudományok kandidátusa lett. 1956-ban feleségül vette Király Annát, akivel 57 évig élt házasságban. Két gyermekük született: Anna (1956) és ifjabb Gyula (1969). Király Anna 2024-ben hunyt el, 93 éves korában. A Kritika című folyóirat 2012-ben hosszú írásában mutatta be Horn Gyula 80 éves pályafutását: „Az apai nagyapa vagy talán a dédapa Németalföldről bevándorolt kőműves volt, és egy Győr megyei parasztlányt vett feleségül.
Ennyire bizonytalanok vagyunk a Horn családfa tekintetében. Egy olyan famíliában, ahol nem a reggeli, hanem sokszor a vacsora is bizonytalan volt, nem foglalkoztak a felmenők kutatásával. Felnőtt korukban a gyerekek nem is tudták erről az apjukat kérdezni - már az apai nagyszülőkről sem esik szó a fentieken kívül soha. Miután 1990-ben Horn Gyulát pártelnökké választották, levélben jelentkezett nála Jaszanovics Sándorné Dalmásról, mert mióta látta őt a tévében, az foglalkoztatja, hogy talán édesanyja bátyjának a fia, vagy az unokája, mivel sok családi vonásra ismert benne.
Az ő édesanyja Horn Franciska (1895), születési hely: Filibovo (Jugoszlávia). A címzett ráírta a levélre: „Válaszoljanak neki. Nem tudom.”. Mivel a papa 1896-ban született, csak akkor lehetett Franciska néni bátyjának a fia, ha a báty legalább húsz évvel idősebb volt a levélíró édesanyjánál. Bonyolult. A Horn fiuk apja, Géza 1919- ben, huszonöt évesen olyan lépést tett, amivel népes családja és a saját életét, sőt halálát is meghatározta: a Tanácsköztársaság hadseregében – iskolázatlansága ellenére – állítólag zászlóalj parancsnokságig vitte. A Gyulánál magasabb, keménykötésű ember, istenfélő, moralizáló alkata ellenére meggyőződéses kommunista lett.
A 139 napig élő kisköztársaság bukása után internálták, majd bebörtönözték. 1924-ben szabadult, és noha hosszú ideig nem talált munkát sehol, megnősült, elvette Csörnyei Anna gyári munkást. Húsz év alatt kilenc fiuk született, pedig a szenvedélyes szurkoló focicsapatnyira vágyott. (Ezt a szapora szülések ellenére sem tudta valóra váltani, mert 48 éves korában a Gestapo letartóztatta, bizonytalan körülmények között meggyilkolta. Ekkor már csak hét fia élt.)” 1954-ben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), majd 1956-ban segített újjászervezni azt Magyar Szocialista Munkáspártként (MSZMP) a forradalom leverése után. Horn az 1956-os forradalom leverésében a karhatalmi egységek („pufajkások”) tagjaként vett részt, amiért 1957-ben megkapta a Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet. Később azt állította, hogy a „törvényes rendet” védte, és a forradalom idején kiszabadult bűnözőkkel szemben lépett fel, ami heves vitákat váltott ki.
2006-ban a Die Weltnek adott interjúban megvédte 1956-os szerepét, ami miatt Sólyom László köztársasági elnök 2007- ben megtagadta tőle a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. A „Harcos” fedőnéven 1962 előtt a kémelhárítás beszervezte, de munkadossziéja nem található, és szerepe vitatott. Diplomáciai szolgálata alatt (pl. Szófiában) jelentéseket írt, de ezek pontos tartalma és jelentősége nem tisztázott. Szintén a Kritika című folyóiratból idézünk: „Horn Gyula majdani pártközponti külügyes kollégái általában Moszkvában, ott is az SZKP Központi Bizottságának Társadalomtudományi Akadémiáján szerezték ismereteiket a szovjet valóságról, nem tehénklímás viskóban vagy novemberi gyapotföldön, udvarolni sem elmosbottal jártak, mégis reszkető térddel, mert két briganti borotvájától sem tudta volna megvédeni magát.
A nagyon kemény rosztovi évek után ő másként nézett a Szovjetunióra, mint kollégái – több empátiával is! Nem véletlen, hogy a Kreml mindennapi tanácsaira és figyelmeztetéseire feleletként talán belőle bukott ki először hangosan: szeretné megélni, hogy egyszer végre már a magyar pártvezetés foglalkozik a szovjet válság megoldásának lehetőségeivel! Lett is botrány a megjegyzéséből. 1956. november 4-én, ha nem is tudta még kristálytisztán, mit jelent, hogy a Szovjetunió a Vörös Hadseregre bízta a „magyar ellenforradalmi helyzet” megoldását, zsigereiben érezte. Rosztovban, 1954 tavaszán megjelent a hirdetőtáblán, hogy a végzősök hová jelentkezhetnek termelési gyakorlatra. A három hónap alatt kellett gazdasági elemzést készíteniük egy üzemről, és a tanulmányt a helyiek minősítették. O suszter barátjával Asztrahánba jelentkezett. A Kaszpi-tenger közeli városba hajóval mentek. A fedélzeten az ellátás olyan bőséges volt, mint egy normális országban. A hajóhídon lefele ballagva hátra fordultak, hogy kit vár a csokrétás fogadóbizottság? Hát őket!
Puszi is járt, meg bérelt lakás. Azt mondták nekik, ők az első idegenek, akik 1937 óta betehették a lábukat a városba, ennyire őrizték a hadiüzemeket és katonai repülőgépgyárat. Választhattak, hogy a sörgyárat vagy a bőrgyárat tanulmányozzák. Folyékony kenyér aztán szédülésig jutott, ám igazi alig-alig. Pár nap múlva raportra rendelték őket, mert az elvtársnők – a háború utáni férfihiány miatt – panaszkodtak, hogy nem foglalkoznak velük. A dorgálás miatt aztán a két külföldi Adonisz naponta hazakísért egy-egy hölgyet – szigorúan névsor szerint. A harmadik hónap végére elkészült a közel negyvenoldalas pénzügyi-gazdasági elemzés, jóváhagyott másolatával egy életre búcsút mondtak Asztrahánnak.
A vonaton megismerkedtek egy kalmük „rokonnal”, amit megünnepeltek. A férfi éjjel lelopta a csuklójukról az órát.” 1959-ben került a Külügyminisztériumba, ahol a szovjet főosztályon kezdett dolgozni. 1961-től Szófiában, majd 1963–1969 között Belgrádban szolgált diplomataként (titkár, majd tanácsos). 1969-től az MSZMP KB Külügyi Osztályán dolgozott, 1985-ig osztályvezetőként. Az 1980-as években az MSZMP egyik ismert politikusa lett, 1985-ben a Központi Bizottság tagjává választották. 1988-ban csatlakozott a Pozsgay Imre vezette történelmi tényfeltáró bizottsághoz, amely az 1956-os eseményeket vizsgálta.1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel szimbolikusan átvágta a magyar–osztrák határon lévő vasfüggönyt, ami a hidegháború végének egyik jelképe lett. 1989. szeptember 11-én bejelentette, hogy Magyarország átengedi a nyugati határon az NDK állampolgárait, akik Ausztriába akartak távozni.
Ez a döntés (amit Németh Miklós kormányfő hozott meg) kulcsszerepet játszott a keletnémet rendszer bukásában és a német újraegyesítésben. 1990 márciusában aláírta a magyar–szovjet csapatkivonási megállapodást, ami a szovjet megszállás végét jelentette. Elsőként vetette fel Magyarország NATO- és Európai Unió-tagságának lehetőségét, ezzel megalapozva a későbbi euroatlanti integrációt. 2007-ben az Élet és Irodalom hasábjain Schiffer András írt az 56-os szerepéről, és a fentebb is említett kitüntetéséről: „Horn Gyulának az elmúlt hetekben egyetlen kérdésben feltétlenül igaza volt: nem az ő kitüntetése az ország legnagyobb problémája. Az államfő tavaly tavasszal kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy értelmezze a kitüntetés-adományozó elnöki jogkör terjedelmét.
Sólyom László tavaly novemberben élesen kikelt Horn Gyula egyik, a Die Weltben megjelent, s a karhatalmisták szerepét „fényező” nyilatkozata ellen. A miniszterelnök már a felterjesztés pillanatában szükségesnek látta világgá szivárogtatni, hogy ő bizony a legmagasabb állami elismerésre tartja érdemesnek az exkormányfőt. Ezzel esélyt sem adott az elnöki hivatalnak arra, hogy – kerülendő a botrányt és a potenciális kitüntetett „megalázását” -a színfalak mögött egyeztessen a kancelláriával. Gyurcsánynak pontosan a nyílt színi konfrontáció volt a célja. Témát adott a népszerűségvesztés, a több-biztosítós modell miatt zúgolódó pártbéli talpasoknak, s látványosan demonstrálhatta hűségét a Hom-fanatikus kemény maghoz. S nem utolsósorban: a magatartását hónapok óta kritizáló, a népszerűségi lista élén álló elnököt – csak ügy miheztartás végett – visszaküldheti a ballib hírmagyarázók célkeresztjébe.
Bár Horn Gyula kitüntetése valóban nem okoz álmatlan éjszakákat a magyar polgárok döntő többségének, a körülötte kibontakozott hullámverés mégis felszínre hozta a kormányzó szocialisták aggasztóan ellentmondásos viszonyát a rendszerváltáshoz és a demokratikus politikához.” 1990-ben az MSZP elnökévé választották, és a pártot a rendszerváltás utáni nehéz helyzetből néppárttá alakította, elhagyva a marxista ideológiát. Az MSZP az 1994-es választásokon győzött, és Horn koalíciós kormányt alakított az SZDSZ-szel. Miniszterelnökként a gazdasági stabilizációra és a rendszerváltás utáni társadalmi feszültségek kezelésére koncentrált. 1995-ben bevezették a Bokros Lajos által kidolgozott megszorító gazdasági csomagot, amely a költségvetési hiány csökkentését célozta. Bár rövid távon népszerűtlen volt, hozzájárult a gazdaság stabilizálásához. Tovább erősítette Magyarország euroatlanti integrációját, előkészítve a NATO-csatlakozást (1999) és az EU-tárgyalásokat.
A Beszélő című folyóiratban még 1993-ban így írt a hatalomra kerülése előtt: „Ha az MSZP kormányzó párt lenne, végre nemcsak nyilatkozatokban bizonyíthatná ismételten mindenki számára, hogy a szocialisták pártja elkötelezett a parlamenti demokrácia és a szociális piacgazdaság mellett; kormánytényezőként is azon dolgozna, hogy a rendszerben rejlő lehetőségeket felszínre hozza, és mihamarabb megváltoztassa azokat a rendszerváltással kapcsolatos negatív tapasztalatokat és véleményeket, amelyek jelentős része az MDF-kormány súlyos hibáiból fakad. Ha a szocialisták kapnának rá mandátumot – anélkül hogy elhárítanák maguktól a felelősséget, a nemzeti megegyezés kormányát szeretnék létrehozni. Olyan kormányt, amelynek minisztereit a magas szintű szakmai hozzáértés, a társadalmi problémák iránti érzékenység és ezzel együtt a szolgálat szándéka jellemzi. Rokonság, összeköttetések, de még a pártállás sem lehetnek meghatározóak a kormánylista összeállításában.”
Horn Gyulát sokan a rendszerváltás kulcsfigurájaként tisztelik, különösen a vasfüggöny lebontása és a német újraegyesítésben játszott szerepe miatt. Németországban számos kitüntetést kapott, például a Nemzetközi Károly-díjat (1990) és a Szabadság-díjat (2005). Magyarországon a baloldali szavazók körében népszerű maradt egyenes stílusa és szociális érzékenysége miatt. Ugyanakkor az 1956-os karhatalmista szerepe miatt a jobboldal és az 1956-os forradalom résztvevői élesen bírálták. A Horn Gyula sétány elnevezése Budapest XIII. kerületében 2024-ben jogsértőnek minősült, mivel a törvény tiltja a XX. századi diktatúrákban szerepet vállaló személyekről való közterület-elnevezést. Brüsszelben szobrot, Wertheimben utcát neveztek el róla.
Magyarországon emléktáblák és megemlékezések őrzik emlékét, de ezek gyakran vitákat váltanak ki. 2007-ben súlyos betegséggel kórházba került, és élete utolsó éveit az Állami Egészségügyi Központban töltötte, ahol 2013. június 19-én hunyt el 80 éves korában. Temetésén a harmadik Magyar Köztársaság korábbi államfői, miniszterelnökei, valamint nemzetközi politikusok (pl. Martin Schulz, Hans-Dietrich Genscher) is részt vettek. Horn Gyula életműve a magyar történelem ellentmondásait tükrözi: a kommunista rendszer kiszolgálójából a rendszerváltás egyik kulcsfigurájává vált. Míg külpolitikai szerepe nemzetközi elismerést hozott, 1956-os tevékenysége miatt megítélése itthon máig polarizált. Értékrendje és döntései a Kádár-rendszer örökségét és a demokratikus átmenet kihívásait egyaránt magukon viselik.
Csizmazia Zoltán
