Biztosan kevés olyan ember van az országban, aki ne figyelte volna korábban Czeizel Endre szakszerű de érhető magyarázatait a Magyar Televízió ismeretterjesztő műsoraiban. Az öröklődés titka, a Születésünk titka, a Jövőnk titkai, Az élet él és élni akar, vagy a Ki viszi át a szerelmet? című műsorokban. Czeizel Endre 1935. április 3-án született Budapesten. Az apja német származású iparos volt, és kapitalista múltja (az apja cége 100 embert foglalkoztatott) miatt még a gimnáziumba, de aztán a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre sem akarták felvenni. Az 1956-os forradalomban sebesültek ápolt, ugyanakkor nézete i miatt eltiltották attól, hogy a SOTE-n dolgozhasson.
A nevére 19 721 találat lelhető fel az Arcanum újságokban Czeizel Endre munkássága során rengeteg cikket és írást publikált, amelyeket magyar folyóiratok tettek közzé, ezek közül rengeteg található meg az Arcanumban. „Az emberiség jövőjét féltő gondolkodók mind gyakrabban teszik fel a kérdést: vajon az emberi agy és kéz csodálatos termékeként jelentkező technikai fejlődés, civilizáció, mint bűvös palackból elszabadult és megzabolázhatatlan szellem, nem gyűri-e le életre hívóját, magát az emberiséget?
Az emberiség –nyugodtan mondhatjuk – öngyilkosságára több lehetőség is adódhat, kezdve a nukleáris háborútól a túlnépesedésen át az emberiség genetikai állományának katasztrofális ártalmáig. Írásomban ez utóbbi – a közvélemény által talán legkevésbé ismert – problémát szeretném felvázolni. ,,A mai civilizációban a kulturális fejlődés negatívan hat vissza a genetikai fejlődésre. Az életkörülmények javulása ugyanis automatikusan együtt jár az életkilátások romlásával. Ha pedig így van, akkor úgy viselkedünk, mint az egyszeri ember, aki saját maga alatt fűrészelte az ágat”– írja H. J. Muller (1890-1967) Nobel díjas tudós.
A genetikai veszélyeztetettség tartalmának két aspektusa van. Az egyik (a szakemberek által is jobban ismert) a genetikai ártalmak gyakoriságának jelenlegi növekedésével kapcsolatos. Különösen a szellemi állapot ártalmainak (a „mental health”-nak) van bő irodalma. Ez a probléma azonban döntően látszólagos. Az orvostudomány az elmúlt évtizedekben nagy sikereket ért el a „külső” kórokok, mint a járványos megbetegedések, táplálkozási ártalmak stb. elleni harcban. Ennek eredményeképpen jelentősen csökkent a halálozási és a megbetegedési gyakoriság, így relatíve nagymértékben megnőtt – az abszolút számban változatlan – genetikai ártalmak előfordulása.
Emellett jelentősen javultak a diagnosztikai módszerek és eszközök, emiatt pedig több öröklött ártalmat ismernek is fel. Az orvosi praxisban ezért mind gyakrabban találkozunk genetikai kórképekkel, és ez részben megmagyarázza a genetika jelenlegi fellendülését, „divatosságát”.
A legkiválóbb természettudósok drámai figyelmeztetései azonban nem emiatt hangzanak el. A valódi veszély a genetikai egyensúly megbomlásának fenyegető réme.” – írta például a Valóság folyóirat 1968-as számában. Czeizel Endre 1990-ben Csehák Judit támogatásával indított egy programot, amelynek célja az abortuszok számának csökkentése volt azáltal, hogy nem kívánt terhességet vállaló nőket örökbefogadó párokkal kötött össze, ám a kezdeményezés csak körülbelül 70 abortuszt előzött meg, így nem aratott nagy sikert.
Ezt követően az amerikai Gáti Mariann kapcsolatba lépett vele, és főként cigány származású gyerekek örökbefogadását szervezte amerikai pároknak, négy ilyen kiutaztatás történt, mígnem jogi aggályok miatt Czeizel központja kiszállt az ötezer dolláros költségtérítésű ügyletből. 1995-ben a rendőrség emberkereskedelem vádjával nyomozást indított ellene, mivel pénzért közvetített gyerekeket külföldre, és első fokon másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Hétéves pereskedés után másodfokon a büntetését 200 ezer forint pénzbírságra mérsékelték.
Ez az eset jelentős vitát váltott ki a magyar társadalomban az örökbefogadás és az etikus családközvetítés kérdéséről. „Gyerekkereskedőnek neveztek, én viszont szeretném bemutatni, hogy a történet alapja a minisztérium által támogatott program volt, amit a tudomásom szerint tisztességesen csináltam.
Hetven gyerek életét mentettem meg vele – mondja Czeizel Endre. – A könyvem tehát kordokumentum egy emberről, akit a társadalom előbb felemelt – hiszen sokáig köztiszteletben álló valaki voltam majd indokolatlanul és súlyosan meghurcolt, rágalmazott. Az elmúlt időszakban többször gondolkodtam öngyilkosságon is. Nagyon megkeseredett vagyok. Úgy döntöttem, legalább kiírom magamból azt, ami történt. Nem várok társadalmi rehabilitálást. Engem ne sajnáljanak.” – nyilatkozta a Népszabadságnak 2004-ben. „Kétszer terjesztettek fel professzornak az orvosegyetemre, de egyszer sem ajánlott a bírálóbizottság.
Egyszer kiszámoltam, hogy a tudományos minősítés egyik legalapvetőbb „mértékegységét”, az impaktfaktort tekintve (ez a tudományos közleményeket megjelentető szakfolyóiratok idézettségét jelzőmutató) a bizottság összes tagjának együttes értéke az enyémnek 12 százalékát tette ki. Címzetes egyetemi tanár is az ELTE-n lettem, mivel a genetikatanszéken tudták, hogy az ott dolgozó PhD-hallgatók növelik az ázsiójukat, és valóban odavonzottam nyolc doktoranduszt. De akadémikusnak is kétszer ajánlottak. Egy ízben, 1996-ban tették közzé Magyarországon a kutatók rangsorát impakt faktor és idézettség szerint.
Az impakt faktornál az élre kerültem. Freund Tamás és Palkovits Miklós akadémikusok követtek a sorban. Az idézettséget tekintve második voltam. Nagyon meglepődtem, mert én gyakorló orvosnakés olyan kutatónak éreztem magam, aki nem alap-, hanem alkalmazott kutatásokat végez.
Az akut mieloid leukémiának két év az átlagos túlélési ideje, de a szakirodalom szerint voltak, akik öt évig bírták. Ezt szívesen megpályáznám, csak az a baj, hogy hamarabb estem vissza, mint kellett volna...”– ezt már halála előtt nem sokkal nyilatkozta 2014 decemberében. 2013-ban diagnosztizálták nála a leukémiát. Két évig küzdött a halálos kórral, végül 2015. augusztus 10- én, életének 81. évében hunyt el. A Népszabadság így emlékezett róla: 81 éves korában hosszú, súlyos betegség után elhunyt Czeizel Endre orvos genetikus. Régóta követtük küzdelmét a halállal.
Sosem rejtette véka alá betegségét, sőt a nyilvánosság előtt élte annak drámai fordulatait. Ahogy a nyilvánosság volt életeleme a hetvenes évek óta, amikor ismertté, híressé vált tévésorozataival. Különleges képessége volt az emberek figyelmének felkeltésére, amelyet egy nagyszerű cél, a tudományos ismeretek széles körű megismertetése érdekében vetett be mesterien. Születésünk titkai, az öröklődés és a nemi élet mind-mind olyan témák voltak, amelyeket akkoriban tabuként kezeltek, ám ő mégis közérthetően és szórakoztatóan adta át a velük kapcsolatos információkat. Féltucatnyi tévésorozata generációkat ültetett a képernyő elé. Talán a sorozatokból szerzett tudásnak köszönhetően is, azokban az időkben egyre több egészséges csecsemő született. Százezrek imádták, bár személyisége sokakat megosztott – ez sokszor akadályozta pályája kibontakozásában. Egyetemi karrierre vágyott, de azt nem érhette el, mert bár kétszer is felterjesztetté professzornak, de egyszer sem ajánlották.”
Cs. Z.
