Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós űrrepülése jelentős mérföldkő volt Magyarország és a magyar űrkutatás történetében. Farkas Bertalan 1949. augusztus 2-án született Gyulaházán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Vadászpilóta, űrkutató és eszperantista. Az Interkozmosz program keretében, amely a Szovjetunió és szocialista országok közös űrkutatási együttműködése volt, Magyarországnak lehetősége nyílt egy űrhajóst küldeni a világűrbe.
Farkas Bertalant 1978-ban választották ki a magyar jelöltek közül, tartalékosa Magyari Béla volt. A kiképzés a Szovjetunióban, a Moszkvától 40 km-re található Csillagvárosban (Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ) zajlott. Mindkét magyar jelölt kiválóan teljesített, de a magyar szervezők Farkas Bertalant választották az űrrepülésre
Fejér Megyei Hírlap-1980Az Arcanum Újságokban 174 490 találat van a Farkas Bertalan névre, természetesen ebből nem mindegyik az úrhajóssal foglalkozik. 1980 május 26-án indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén, moszkvai idő szerint 21:20-kor (magyar idő szerint 20:20-kor). Szojuz–36, parancsnoka Valerij Kubaszov szovjet űrhajós volt, aki már tapasztalt kozmonauta, ez volt a harmadik űrrepülése. A Szaljut–6 űrállomás, ahol Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket. Farkas Bertalan 7 napot, 20 órát és 45 percet töltött az űrben, 1980. május 26. és június 3. között. 1980. június 3-án tértek vissza a Földre, de nem a Szojuz–36, hanem a Szojuz–35 űrhajóval, amely már korábban az űrállomáson volt. A landolás Kazahsztánban, Dzsezkazgan városától 140 km-re délkeletre történt.
„Nyolcéves voltam, amikor 1957- ben fellőtték az első szputnyikot. Kevesen hittek abban, illetve kevesen tudták elképzelni – a szakembereken kívül – akkor, hogy létezik olyan rakétacsúcstechnika, amellyel valamit is fel lehet juttatni a világűrbe. Nem is sokan foglalkoztak – a szakembereken kívül – ezekkel a kérdésekkel. Még diákként sem gondoltam arra, hogy én magam leszek az első (és azóta is egyetlen) magyar űrhajós, aki járt a világűrben. Az idő múlásával, az űrtechnika fejlődésével mindez egyre közelebb került a hétköznapi emberhez is. Megkezdődtek az állatkísérletek, élőlényeket küldtek fel az űrbe, majd 1961-ben az ember is feljutott. A cél módosult, már nemcsak a feljutás motiválta a szakembereket, hanem az, hogy a fent töltött idő növekedjék, és az, hogy minél távolabbi égitesteket lehessen elérni.
A nemzetközi politikai viszonyok természetesen sok mindent meghatároztak. 1975-ben, a hidegháború enyhülésével, lehetőség teremtődött közös űrkutatási, űrrepülési tervek megvalósítására. Bár a Szovjetunió és az USA is tisztában volt vele, hogy a kutatásokat a békés célok mellett katonai célokra is fel lehet használni. De mind a szovjet, mind az amerikai fél felismerte, hogy míg a földet fel lehet osztani politikai-stratégiai zónákra, addig a világűr közös, mindenkié. Az Interkozmosz-program 1976-tól hazánk számára is lehetővé tette az „emberes” űrkutatásba való bekapcsolódást is.
Olyan lehetőséget jelentett ez Magyarország számára a csúcstechnológiák kifejlesztése és létrehozása terén, amely vitathatatlan lökést adott különböző területek műszerfejlesztésében, az eredmények más területeken történő alkalmazása terén. A szakma képviselői örültek annak, hogy lehetőség nyílik – országhatártól függetlenül – szakmai konzultációkra, véleménycserékre, amelyek előmozdítják a további fejlesztéseket. Mindezek mellett természetesen az űrrepülési programban való részvételt meghatározta, hogy már sokrétű szűrésen, kiképzésen részt vett berepülőpilóták közül választottak. Hiszen mi, pilóták olyan repülési viszonyok között dolgoztunk, amelyek még a hagyományos – légi utasforgalomban repülő – pilóták számára sem voltak ismertek. A „szűrés” tehát egyfelől már korábban megtörtént. 1978-ban, Magyari Béla kollégámmal ketten kerültünk ki Csillagvárosba, az űrrepülést megelőző kiképzésre.” – nyilatkozta Farkas Bertalan 2000-ben a História című folyóiratnak.
Farkas Bertalan számos tudományos kísérletet végzett az űrállomáson, amelyek jelentős eredményeket hoztak a magyar űrkutatás számára:
– A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ űrélettani laboratóriumában fejlesztették ki. Az immunrendszer interferon sejtjeinek működését vizsgálták súlytalanságban. Az űrben lévő sejtek 4-8-szor annyi interferont termeltek, mint a földi körülmények között.
– A KFKI (Központi Fizikai Kutatóintézet) által fejlesztett eszköz, amellyel az űrhajósokat érő sugárzást mérték. Ez volt az első olyan műszer, amely valós időben, az űrben mérte a sugárzási adatokat. Később a NASA is használta.
– Félvezetőtechnikában jelentős fémek (gallium, arzén, indium, ólom) kristályszerkezetét és ötvözeteit vizsgálták.
– Eltérő fajsúlyú fémek (alumínium és réz) keveredését és diffúzióját tanulmányozták súlytalanságban.
– A magyar fejlesztésű eszköz az űrhajósok információfeldolgozó és szellemi munkavégző képességét, valamint emocionális feszültségi szintjét mérte.
– Pszichológiai vizsgálat, amely kérdőívekkel mérte az űrhajósok alkalmazkodását az űrrepülés körülményeihez.
„Egy 1976-ban készült dokumentumfotó megörökítette azt az emlékezetes jelenetet, amikor Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára látogatást tett a vadászrepülő egységnél. Tiszteletére az e feladatra kijelölt vadászpilóták légibemutatót tartottak. A kiemelkedő mesterségbeli tudással, bravúrosan végrehajtott légibemutató után a hajózok jelentették Kádár elvtársnak a feladat teljesítését. Kádár János elvtárs nagy elismeréssel szorított kezet és gratulált a légibemutatót végrehajtó vadászpilótáknak. S a fotóriporter kitűnő érzékkel örökítette meg azt a pillanatot, amint Kádár elvtárs az akkor huszonhét esztendős Farkas Bertalannak gratulált, aki a légibemutató legfiatalabb résztvevője volt, s máris kiemelkedő mesteri tudásról tett tanúbizonyságot.
Ezt a fotót ma már múzeumokban őrzik, újságok, folyóiratok és képes kiadványok százezreiben látott napvilágot. S a véletlen (vagy nem véletlen) tényezők ötvöződésének eredményeként ez a fiatalember lett az űrhajózás történetének első magyar résztvevője, a világűr magyar Kolumbusza. Karsai Sándor alezredes, aranykoszorús elsőosztályú hajózó, Farkas Bertalan volt századparancsnoka, így emlékezik egykori beosztottjára: „Sokszor repültem vele oktatógépen.
Mögötte ültem, figyeltem mozdulatait. Csodálatos dolog a repülés, mert a hangsebesség többszörösével száguldva, az ember valóban kezében érzi azt a hatalmas erőt, aminek ura és parancsolója. De egy-egy bonyolultabb harci feladat teljesítése kegyetlenül „kiszívja” a pilótát. Figyeltem Berci arcát, amikor leszálltunk. A fáradtság ráncait ő sem tüntethette el, de szemében mindig ott izzott a repülés szenvedélye. Amikor a felhívás elhangzott, alakulatunknál valamennyi vadászpilóta jelentkezett űrhajósnak. Külön elismerésnek, megbecsülésnek érezzük, hogy mindkét űrhajós jelölt tőlünk, közülünk került ki.” – derült ki a Honvédségi Szemle 1980-as számából.
Magyarország a hetedik nemzet lett, amelynek képviselője a világűrbe jutott. Farkas Bertalan megkapta a Szovjetunió Hőse és a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetéseket, valamint a Lenin-rendet. Az űrrepülés és a kísérletek nagy lendületet adtak a magyar űrkutatásnak. A Pille műszert a mai napig használják, és az anyagtudományi kísérletek eredményeit földi kutatásokban, például a Miskolci Egyetemen is alkalmazták.
„Lélegzet-visszafojtva figyeltük az irányító központ óriás képernyőjén minden űrutazás talán legizgalmasabb pillanatát, a rakéta fellövését. A felszállókabin tévékamerájának jóvoltából valamennyien figyelemmel kísérhettük az űrutasok minden mozdulatát, hallhattuk a hangjukat, láthattuk, hogy valóban minden a legnagyobb rendben, úgy, ahogy hőseink félpercenként jelentették. Jó néhány hasonló felszállást láthattunk már, s most feltűnt, hogy a kabin felszerelése egy szokatlan tárggyal bővült.
Ott himbálózott kettejük között – egy apró kabalababa. Néhány személyes tárgyat az űrhajósok mindig vihetnek magukkal – Farkas Bertalan ezt választotta kislánya kedvenc babáját, mintegy emlékeztetőül, hogy ha messzire is kerültem tőletek, gondolatban mindig veletek vagyok. Óriási a vendégjárás Farkasék csillagvárosi lakásán, mondhatnánk, az első perctől fogva. Ismerősök, barátok most derült ki mennyi jó barátot szereztek az eltelt két és fél év alatt – jöttek, telefonáltak, hogy kifejezzék jókívánságaikat a családnak, gratuláljanak a nagyszerű teljesítményhez. A nagy nyüzsgésben valószínűleg az újságírót nélkülözték a legkevésbé, a szívélyes fogadtatás azonban ennek a legcsekélyebb jelét sem mutatja.” – írta a Magyar Ifjúság 1980-ban
Farkas Bertalan 68 kilogrammos testsúlyával túl könnyű volt az űrhajós előírásokhoz, ezért szkafanderébe ólomtéglácskákat szereltek, hogy elérje a szükséges súlyt. Magával vitt tulipános ládában, kalocsai motívumokkal díszített konzervekben magyaros ételeket, például sertéspörköltet, libamájpástétomot, rakott káposztát és disznósajtot, amelyeket megosztott szovjet kollégáival. Egy piros-fehér-zöld ruhás babát (kislánya ajándékát) és a Magyar Televízió kabaláját, a TV Macit vitte magával. Egyik este, 1980. május 26-án az űrből olvasta fel az esti mesét a magyar gyerekeknek. Az űrrepülést hatalmas médiafigyelem kísérte, úttörőcsapatok, szocialista brigádok vették fel nevét, és számos emléktárgy (plakátok, érmék) készült.
„Negyvenen jelentkeztünk űrhajósnak, és ez a keret szűkült folyamatosan. Az utolsó előtti válogatásra négyen maradtunk. Mi négyen egy hónapos csillagvárosi tesztsorozaton vettünk részt 1978 januárjában. Az utolsó rosta után ketten maradtunk Magyari Bélával” – emlékezett a kezdetekre Farkas Bertalan, akitől megtudtuk, végül Budapesten dőlt el, hogy ő repülhet. A Szovjetuniónak ugyanis mindegy volt, hogy melyikük lesz az első magyar űrhajós. Az űrutazás megváltoztatta az életét. A népszerűség már negyedszázada mindennapos élménye. Ma is megismerik az utcán, ma is gratulálnak neki, ma is élménybeszámolókat kell tartania. Például egyetemistáknak, akik még meg sem születtek az ő űrrepülése idején.
Az első, emberrel végrehajtott űrutazás óta eltelt több mint negyven évben mindössze 434 ember járt az űrben – közülük egyedüli magyarként ő. A negyedszázados esemény ünneplését kísérő felhangokkal Farkas Bertalan nem törődik. Egyesek pusztán azért képesek baloldalinak minősíteni ezt az évfordulós eseményt, mert annak idején a szovjetekkel repült. „Repültem volna én az amerikaiakkal is, ha lehetővé teszik, de nem tették” – mondja erre, majd hozzáteszi: számára Záhonynál sohasem ért véget Európa. Az űrkutatásban egyébként a nyugati államok is szívesen együttműködtek Moszkvával.” – írta a Népszabadság az űrrepülés 25. évfordulóján a Népszabadságnak, 2005-ben.
Farkas Bertalan mind a mai napig aktívan részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében, előadásokat tart, és támogatja a magyar űrprogramokat, például a HUNOR-programot, amelynek keretében Kapu Tibor lehet a második magyar űrhajós 2025-ben. Nevét a 240757 Farkasberci kisbolygó őrzi, amelyet 2005. május 26-án fedezett fel Sárneczky Krisztián, pontosan az űrrepülés 25. évfordulóján. Ruhája, a Szokol–K típusú szkafander, valamint a Szojuz–36 modellje és más ereklyék különböző múzeumokban (pl. Hadtörténeti Múzeum, Közlekedési Múzeum) voltak kiállítva. Farkas Bertalan legnagyobb élményei közé tartozik, hogy először látta Magyarországot a világűrből, valamint a napfelkeltét és naplementét, amelyeket az űrállomásról 144-szer élhetett át (napi 16 Föld körüli keringés). Ez az űrrepülés nemcsak Farkas Bertalan személyes sikere volt, hanem Magyarország nemzetközi elismerését is növelte, és maradandó eredményeket hozott a tudományos kutatásban.
Csizmazia Zoltán
