Teljes nevén Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno María de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz y Picasso, 1881. október 25-én született Malagában, és 52 évvel ezelőtt ezen a napon, 1973. április 8-án Moguins-ban. Picasso spanyol képzőművész, író, a párizsi iskola kiemelkedő képviselője, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője volt. A művész oxigénhiánnyal született, a bal agyféltekéje nagyon rosszul működött, ezért a jobb oldali, a kreatív művészi érzék irányítója akadálytalanul fejlődhetett. Az alapvető írás–olvasás–számolási készségeket csak tízéves korában, magántanító vizuális módszerével sikerült elsajátítania. A betűrendet sohasem volt képes megtanulni. Mégis képes volt felnőttként irodalmi műveket alkotni.
Az Arcanum Újságokban 11 165 talált van a nevére.„Vannak hirtelen változó emberek, akiknek a változásai megkönnyíti életrajzíróik dolgát: az ilyen emberek életpályája tele van olyan magatartás-fejlődési elemekkel, melyek egyenesen csábítóan hatnak az ifjú dramaturgokra. A meglepő viselkedési formákért rajongó életrajz-írók azonban gyakran szem elől tévesztik az emberi jellemet.
Ez a megközelítés számos esetben tapasztalható egy-egy költői vagy festészeti életmű tanulmányozása során is, így születnek az effajta kategóriák: Majakovszkij futurista korszaka, Blok nyekraszovi korszaka, Manet spanyol korszaka, Cézanne impresszionista korszaka Történtek persze próbálkozások, hogy Picassót is ilyen korszakokba sorolják. Úgy tűnhet, mi sem egyszerűbb ennél: Picasso két-három évenként új meg új festészeti leleménnyel kápráztatta és kápráztatja el a kritikusokat.
A művészettörténészek meg egymás után határozzák meg a periódusokat: kék, rózsaszín, néger, kubista, pompeii stb. A probléma csupán az, hogy Picasso egyszer csak hirtelen felborít minden ilyesfajta kategorizálást.” – írta róla az Ezredvég 1996-ban. „Pablo Picasso korunk leghíresebb és legtöbbet vitatott művésze. A dicsőítők és utánzók roppant táborával szemben, amelyben természetesen az elmaradhatatlan sznobok is szép számmal szerepelnek, ugyanannyian vannak, akik ócsárolják és rosszhiszemű sarlatánnak tartják.
Azok az érvek, amiket felhoznak ellene, nagyjából két ponton veszik célba művészetét. Szemére vetik, hogy minden áron eredetinek akar látszani és ezért hajszolja a képtelen, bizarr ötleteket. Másfelől azt róják fel hibájául, hogy egyre-másra váltogatja stílusát, mégpedig olykor fejlődésének ugyanabban a korszakában is. Legkirívóbb példaként szokás emlegetni, hogy »bal kezével” kubista, »jobb kezével« klasszicista képeket fest.” –írta 60. születésnapján.
Az Ország útja folyóirat. 91 éves korában, 1973. október 8-án hunyt el, erről így írt a korabeli Népszabadság: „Picasso a legutóbbi hónapokban többször esett át meghűlésen és influenzán, szervezete azonban mindig erősebbnek bizonyult. Szombaton is frissen, jó erőben dolgozott, két nagy kiállításra készült, az egyiket az avignoni fesztivál idejére, a másikat a nizzai galériába tervezte. Este barátait vacsorán látta vendégül, szokása szerint, 11 óra után elbúcsúzott tőlükés a műtermébe ment dolgozni. Hajnalban feküdt le és vasárnap késő délelőtt, amikor felkelni készült, szívrohamot kapott. Gyorsan megérkezett orvosa már csak halálát tudta megállapítani. Holttestét házában ravatalozták fel és csak a családtagok vannak mellette. Temetéséről még nem intézkedtek, valószínű, hogy kívánsága szerint háza kertjében helyezik végső nyugovóra.”
Cs. Z.
