Anne Frank (Annelies Marie Frank) a második világháború egyik legismertebb áldozata, egy zsidó lány, akinek naplója a holokauszt egyik legfontosabb történelmi dokumentuma. Anne 1929. június 12-én született Frankfurt am Mainban, Németországban, Otto és Edith Frank második gyermekeként. Nővére Margot Frank volt. Zsidó származású, de családja nem volt szigorúan vallásos.
A náci üldöztetés elől a család 1933-ban Amszterdamba költözött, miután Hitler hatalomra került Németországban. Otto Frank üzletemberként dolgozott, és a család viszonylag normális életet élt. 1942-ben, miután a németek megszállták Hollandiát, és a zsidók helyzete egyre veszélyesebbé vált, a Frank család (Otto, Edith, Margot és Anne) elrejtőzött Amszterdamban, a Prinsengracht 263. szám alatti ház titkos részlegében, a „Hátsó Házban” (Achterhuis). Velük bujkált a Van Pels család (Hermann, Auguste és Peter) és Fritz Pfeffer fogorvos. A bujkálást Otto munkatársai, köztük Miep Gies, segítették. 1944. augusztus 4-én a bujkálókat elárulták (az áruló kiléte máig vitatott), és a nácik letartóztatták őket.
A westerborki tranzittáborba, majd az auschwitzi koncentrációs táborba kerültek. Anne és Margot később Bergen-Belsenbe kerültek, ahol 1945 elején, valószínűleg 1945 februárjában vagy márciusában, tífuszban meghaltak, mindössze hetekkel a tábor felszabadítása előtt. Anne 15 éves volt. Otto Frank volt az egyetlen a családból, aki túlélte a holokausztot. Anne Frank naplójára 8800 találat van az Arcanum Adatbázisban. A Nagyvilág című folyóirat így erről 1957-ben, amely az egész naplót leközölte: „Ha ötven vagy száz év múlva antológia készül korunk documenta humánéiból, Anne Frank naplója aligha fog hiányozni a gyűjteményből. A második világháború és a fasiszta őrület dühöngésének két esztendejét mérik fel ezek a naplóoldalak.
Újat tulajdonképpen nem adnak ahhoz, amit magunk is szinte valamennyien átéltünk. És mégis, mennyivel megrázóbb emlékeztető a kis Anne sokszor nagyon is gyerekes naplója, mint a politikusok és tábornokok emlékiratai, vagy akár az egyszerű közkatonák – akik mégiscsak felnőttek, férfiak voltak – elbeszélései. Nyilván azért is, mert végtelenül őszinte: aki írta, nem közlésre szánta ezeket a sorokat; fenntartás nélküli bizalmas vallomás a napló minden mondata.
Tizenkét éves volt Anne Frank, amikor naplóját írni kezdte és tizennégy, amikor utoljára vette kezébe a könyvecskét. Anne ezt a két esztendőt búvóhelyen töltötte, egy amszterdami áruház manzard szobáiban,szüleivel, nővérével és néhány más menekülttel együtt. Senkinek nem volt hozzájuk bejárása, senki nem ismerte a forgószekrény mögé rejtett ajtó titkát, csak a család két-három bizalmas ismerőse; ők jelentettek minden kapcsolat óta külső világgal.” Anne 1942. június 12-én, 13. születésnapján kapta meg a naplót, amit egy piros-fehér kockás füzetben kezdett el írni. A naplót „Kittynek” címezte, mintha egy képzeletbeli barátnak írna. A naplóban Anne a bujkálás két évéről (1942. július 6. – 1944. augusztus 1.) számol be. Ír a mindennapi életről a Hátsó Házban, a félelmeiről, a családi konfliktusokról, a szerelmes érzéseiről Peter Van Pels iránt, valamint álmairól, hogy író vagy újságíró legyen. A napló őszinte bepillantást nyújt egy kamaszlány gondolataiba a háború és az üldöztetés árnyékában. Anne rendkívül érett és érzékeny stílusban írt, tele humorral, önreflexióval és mély gondolatokkal. A napló nemcsak személyes dokumentum, hanem a holokauszt emberi arcát is bemutatja, így egyetemes történelmi és irodalmi jelentőséggel bír.
A letartóztatás után Miep Gies megtalálta és megőrizte Anne naplóját, majd átadta Otto Franknak, aki 1947-ben publikálta „Het Achterhuis” (A Hátsó Ház) címmel. A napló később számos nyelvre lefordították, és „Anne Frank naplója” címmel vált világhírűvé. Anne maga is átdolgozta naplóját, mert hallotta, hogy a háború után gyűjteni fogják a személyes beszámolókat. Így létezik az eredeti napló (A- verzió) és Anne átdolgozott változata (B-verzió). Otto a kettőt kombinálva adta ki a könyvet. Később a teljes, cenzúrázatlan változat is megjelent. A Korunk című folyóirat így említi meg a Naplót egy 1969-es írásában: „Ékes példa erre az Utóhang Anne Frank naplójához című, magyarul most először megjelenő fejezet, melyben a szerző leírja, hogyan sikerült lelepleznie – ha nem is a kellő következménnyel – azt az osztrák SS Unterschaarführert, aki 1944nyarán Amszterdamban letartóztatta búvóhelyén a Frank családot, s a tizenötéves Anne naplóját a földre szórta. A leányka, mint tudjuk, elpusztult a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban. A családból csak apja maradt életben, aki a megtalált naplót kiadatta. Mi is ismerjük, 1958-banjelent meg magyarul, s még több mint harminc más nyelvre is lefordították, láttuk színpadon, forgattak belőle filmet.
Megdöbbentő, hogy a könyv az egész világ lelkiismeretét felrázta, a bűnöst azonban sorsa nem érte el. Mint ahogyan szabadon vannak az Egy az igazak közül című fejezet német hősének, az embersége miatt kivégzett Anton Schmid őrmesternek a gyilkosai is.” A napló több mint 70 nyelven jelent meg, és milliók olvasták világszerte. Számos színházi és filmes adaptáció készült belőle, például az 1959-es „Anne Frank naplója” című film. A naplót sok országban használják az iskolákban a holokauszt oktatására, hogy megismertessék a diákokkal az antiszemitizmus és a gyűlölet következményeit.
Amszterdamban a Hátsó Ház ma múzeum (Anne Frank Huis), amely évente több mint egymillió látogatót fogad, és Anne emlékét őrzi. Anne Frank a holokauszt egyik legismertebb szimbóluma, aki az emberi méltóságot és reményt testesíti meg a legsötétebb időkben is. Híres mondata: „Mindennek ellenére hiszem, hogy az emberek szíve mélyén jók.” 2017-ben, az Alföld című művészeti és kritikai folyóirat írt Anne Frankról a következőképp: „Ma már a legmeglepőbb kontextusokban is felmerülhet Anne Frank neve. Például egy volt kambodzsai gyerekkatona életének e traumatikus időszakáról úgy mesélt, hogy nemcsak őt ütötték akkor, hanem Anne Frankot is, mert az ő története pont olyan, mint azé a kamaszlányé.
Az interjú készítője, Edward Hauff szerint a visszaemlékező valószínűleg később, már az Egyesült Államokban hallott Anne történetéről, de mindenesetre ez a párhuzam is annak a törekvésnek a része volt, hogy utólag megértse saját szenvedéseit. Alvin H. Rosenfeld pedig arról számol be, hogy megjelennek az egyértelmű manipulációk is, Észak- Koreában például kötelező olvasmány lett a középiskolákban, de azért, hogy a Frankcsaládot saját országukkal, a nácikat pedig Amerikával azonosítsák. Ez viszont nem pusztán egy érdekesség, Anne Frankalakjának ilyen túlzott instrumentalizálása túlmutat a konkrét eseten, és veszélyezteti a morális felelősséggel összekapcsolható holokausztemlékezetet is – figyelmeztet Rosenfeld.” A napló a náci zsidóüldözés és a második világháború borzalmainak tanúsága.
Anne családjának sorsa a holland zsidók tragédiáját tükrözi, akiknek nagy része (kb. 75%) nem élte túl a háborút. Bár a napló hitelességét neonáci körökben időnként megkérdőjelezték, tudományos vizsgálatok (pl. a holland NIOD kutatása) igazolták, hogy a napló valódi, és Anne írta. A gondolatai a szabadságról, az emberi jogokról és a toleranciáról ma is aktuálisak, különösen a diszkrimináció és gyűlöletkeltés elleni küzdelemben. „Anne Frank esete más: az őt igazi íróvá avató naplói, novellái olyan műalkotások, amelyek „mögül” hiányzik, pontosabban szólva megszakadt az élet. Ezt a hiányt már sohasem lehet pótolni, de Melissa Müller, az osztrák újságírónő mégis arra vállalkozik, hogy a Hátsó traktus vagy az Anne Frank naplója címen ismertté vált műalkotás fiatal írónője és családja elő- és utóéletével megismertessen minket.
Vagyis a bujkálás előtti és utáni életükkel. Nemcsak a bujkálás naplóból is ismert részleteivel tehát, hanem Anne szüleivel, édesapjával, Otto Frankkal, a frankfurti bankárral, majd az amszterdami Opekta cég vezetőjével, a későbbi Napló-kiadások sokat vitatott szerkesztőjével és annak családjával, Edith Holländerrel, Anne és Margot édesanyjával, németországi életükről, a Hollandiába emigrálás körülményeiről, az amszterdami évekről a Prinsengracht 263. számú házbeli bujkálás előtt. Ki hová menekült a tágabb családból, kik voltak barátaik, mivel múlatták az időt a számukra egyre jobban ellehetetlenülő körülmények között, s hogy a Frankcsalád, különösen Anne milyen hamar elhollandosodott (naplóját is hollandul írta), amiért „cserébe” kétévi bujkálás után valamelyik holland polgártársuk elárulta őket, minek következtében Ottón kívül az egész család elpusztult.
Összeomlik egy mítosz is: Hollandiának a zsidók megmentésében vállalt szerepének a mítosza. Az a néhány segítő, Jan és Miep Gies (ez utóbbi utószavával jelent meg a könyv), Johannes Kleiman, Victor Kugler, Bep Voskuil nem jelentette azt, hogy Hollandiában mindenki hasonlóképpen viselkedett volna a zsidókkal. Igaz, sok holland parasztnál találtak menedéket egyesek, akik a bujkálásnak a Frankéktól eltérő módját, a család szétszóródását választották. Hogy ennek sokszor pénzbeli ára is volt, Geert Mák imént tárgyalt könyvéből is kiderül.
Tény: a megszállás időpontjában Hollandiában élő 140 000 zsidóból a háború végéig 106 000- et pusztítottak el.” – ezt az Élet is Irodalom 2002-es számában olvashatjuk, újabb képeket kibontva az akkor történelem szörnyű tragédiájáról. Az emberiség tragédiája a háború. A második világháború pedig a legpusztítóbb volt, amelyet valaha át kellett élni ezen a bolygón. A nyomait családok még ma is viselik. A bűnöket sosem lehet megbocsájtani. Emlékezni kell rá, de elfeledni soha. „1944. augusztus 1-jén egy Anne Frank nevű tizenöt éves kislány, aki családjával és néhány barátjukkal már két esztendeje egy amszterdami padláson bújt meg a Gestapo elől, a következőket írta: Minél jobban megfigyelnek, annál durcásabb és dühösebb leszek, s végül megint felülkerekedik a rosszabbik énem és alulmarad a jobbik. Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék, és lennék is, ha... nem volnának mások is a világon..."
Csizmazia Zoltán
