Sütő András (1927. június 17., Pusztakamarás – 2006. szeptember 30., Budapest) Herder- és Kossuth- díjas erdélyi magyar író, drámaíró, esszéíró, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja aki különösen a romániai magyar kisebbség sorsának és az anyanyelv megőrzésének témáiban alkotott maradandót. Életműve prózai, drámai és esszéírói munkásságával egyaránt kiemelkedő, műveiben a közösségi és egyéni identitás, a hatalommal szembeni ellenállás és az emberi méltóság kérdései állnak a középpontban. Az Arcanum Adatbázisban 140 867 találatot lehet felfedezni a nevére, természetesen ezek közül nem az erdélyi magyar íróról szól. Sütő András a romániai Mezőségben, a Kolozs megyei Pusztakamaráson (Cămărașu) született szegényparaszti családban.
Szülei Sütő András és Székely Berta földművesek voltak, apja ezermesterként is dolgozott. A falu háromnegyed részben román, egynegyed részben magyar lakosságú volt, így Sütő már gyermekkorában megtapasztalta a kisebbségi lét kihívásait. Anyám könnyű álmot ígér című esszéregényében írja: „alig százötven főnyi közösségtől tanultam magyarul”, hangsúlyozva a magyar nyelv és identitás megőrzésének nehézségeit. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd 1940-től a nagyenyedi Református Kollégium diákja lett, ahol családjából elsőként tanulhatott tovább. 1945-től a kolozsvári Református Gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd 1948–49-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt Kolozsváron, de tanulmányait nem fejezte be. A Kapu című folyóirat 2006. októberében Sütő András öröksége című írásával emlékezett az íróról: „Kortársai a legmagasabbra állították a mércéjüket. Budapesten a Kossuth-díjig, Bécsben a Herder-díjig.
A magyar és az egyetemes csúcsokig, ahonnan már nem lehet leirigyelni. Ez utóbbi, a Herder-díj nemcsak Sütő Andrásnak, de magának a magyar nyelvnek a történelmi elégtétele a pusztulását jósló drámai jövőképpel szemben. Johann G. Herder német filozófus, nyelvész, az európai népköltészeti kutatások elindítója (1744-1803) két évszázadnál is régebben arra a következtetésre jutott, hogy a szláv és germán tenger által körbefogott magyar nyelv történelmileg rövid idő alatt ki fog veszni. Mentségére szolgáljon, hogy harmadkézből kapott tájékoztatásokra alapozott, és fogalma sem lehetett a nyelvet újjáteremtő Kazinczyról és a nyelvújításról, meg az erdélyi kisebbségi sorsról, amely nemcsak pusztít, de meg is acélozza a magyarok nyelvét. Anyanyelvünk nagyhercegségének fejedelme dőlt most sírba.
Sütő Andrásról szólni annyi, mint sorsunkról beszélni.” Már 18 évesen, 1945-ben megjelent első írása a kolozsvári Világosság című lapban Levél egy román barátomhoz címmel. 1948-ban az Ifjúmunkás, majd 1949-től a Falvak Népe (később Falvak Dolgozó Népe) című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben a szerkesztőség Bukarestbe költözött, de Sütő nem tudott azonosulni az 1950-es évek politikai viszonyaival, ezért 1954-ben lemondott és Marosvásárhelyre költözött. Itt az Igaz Szó irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd 1958-tól 1989-ig a Művészet, később Új Élet című lap főszerkesztője volt. 1965–1980 között parlamenti képviselő, 1974–1982 között a Romániai Írószövetség alelnöke, 1969–1984 között a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja volt, de a hetvenes évek elejétől fokozatosan eltávolodott a párt ideológiájától. A Tiszatáj 1977-ben Illyés Gyula írásával így köszöntötte az 50. születésnapján:
„’A nagy írókban hovatovább a tehetséget tiszteljük legkevésbé. Merthisz mihelyt egy író bizonyságát adta, hogy tehetséges, rögtön azt várjuk, sőt azt várjuk el, mit mívelsz azzal a talentommal. Ma már annyi a segédeszköz, hogy a tehetség nemcsak utánozható, hanem elsajátítható. Annyi hozzá a készen kapható elem is! S annyi hozzá a fogyasztói igénytelenséggel párosult rendelői igény, hogy a tehetségnek akár tömeges hamisítása sem nagy mesterség. Visszaélni a tehetséggel, az volna voltaképpen e tárgykörben a meggondolandó s végül egyszer komoly megbeszélendő, magunk közt persze. Minden tulajdonsága és kelléke közt így aztán az írónak a tehetségére kell ugyancsak ügyelnie. Az lehet legártóbb ellensége, ha rosszul kezeli – akár csak „szabadjára” engedve – annak révén fenyegetheti, hogy még jelentékeny alkotó se legyen, csak ilyen vagy olyan minősítésű tollkezelő. Amilyen mértékben kinyílt Sütő András előtt a pálya, olyan mértékben néztük megkönnyebbülve, hova tart a tehetségével. Fémjelét, maligánsokát az írásmű – keserves, de így van – nem azút kínálta jó alkalmak, hanem a föladatok körte próbákon kapja meg. Az okos – az ösztönösen jól számító író tehát nemcsak vállalja a föladatokat, hanem keresi. Ami másnak siker, az neki teljesítmény, és edzés további – no de végül milyen vizsgára is? Hogy tudtál-e valamit alakítani az időn is.
Nos, a sorson! A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza Sütő András. Azt lehetne hinni, hogy bizonyos lévén a karátban, most már könnyen kezeli az anyagot, az ércet. Egyre szigorúbban, igényes ösztönével a mind keményebb kőzetet keresve. Ünnepelni tehetséges írót akkor érdemes, amikor még hasznát látja. Amikor ez nemcsak megnyugtatja, hogy lám, csinált valamit, hanem nyugtalanítja, mert ösztökéli, hogyan csinálod tovább? Őszinte szorongással küldöm ölelésemet az ötvenéves Sütő Andrásnak. Hovatovább egy világ nézi kezed munkáját. De csak így tovább! Köszönjük az eddigieket. Itt az a tréfaszó járta: irigyelhetjük az elváróidat, tehetséged igénylőit. Mert aztán a nagyság másik rangja: nagy igényeket teljesíteni.” Az 1980-as években a Ceaușescu-rezsim magyarellenes politikája miatt műveit Romániában betiltották, így Magyarországon publikált.
A román államvédelmi hatóságok megfigyelték, telefonját lehallgatták, többször megfenyegették. 1990-ben a marosvásárhelyi etnikai zavargások („fekete március”) során az RMDSZ székházának ostromakor brutálisan bántalmazták, bal szemére megvakult, bordatörést szenvedett. Sérüléseit Budapesten és Bostonban kezelték. A rendszerváltás után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) aktív tagja, majd tiszteletbeli elnöke volt Maros megyében. 1990-ben a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé választották, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1998- ban a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja lett. Számos díjat kapott, köztük a Herder-díjat (1979), a Kossuth-díjat (1992), a Magyar Örökség-díjat (1996), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1997) és nagykeresztjét (2005), valamint a Köztársasági Elnöki Érdemérmet (2002).
Fontosabb prózai művek: Anyám könnyű álmot ígér (1970) Emberek indulnak (1953) Egy pakli dohány (1954) Félrejáró Salamon (1955) Mese és reménység (1991) Vadpávamenyegző (1994)
Fontosabb drámák: Mezítlábas menyasszony (1950) Pompás Gedeon (1967) Egy lócsiszár virágvasárnapja (1974) Csillag a máglyán (1974) A szuzai menyegző (1981) Advent a Hargitán (1987) Balkáni gerle (1999) Az ugató madár (1990-es évek)
A Kritika 2015-ben megjelent számában az angol nyelvű világban megjelent műveiről írt: A fordítások mellett a nemzetközi hírforrások is fontos közvetítői egy szerző munkásságának. Sütő András kapcsán például az angol nyelvű sajtóorgánumok elsősorban az író gyászhírével foglalkoztak. [...] Az Amerikai Magyar Koalíció/The Hungarian American Coalition (www.hacusa.org) 2010. március 18-án közzétett sajtóközleményben a Magyar Tudományos Akadémia debreceni bizottsága irodalomtudományi munkabizottsága szervezésében létrehozott Sütő András-konferenciával kapcsolatosan egy részletes angol nyelvű életrajzzal emlékszik meg Sütő Andrásról (elérhetőség: http://www.hocusa.org/en/2010-press- releases/in-memoriam-andras-suto-hungarian-writer-and-human-rights-advocate), de fellelhető néhány angol nyelvű életrajzi összefoglaló különböző magyar szájtokon is, az egyik például a „Kultúra.hu - Pont a kultúráról” (elérhetőség: http://www. kultura.hu/andras-suto) weboldalán.” Sütő műveiben a kisebbségi magyarság sorsa, az anyanyelv és a közösségi identitás megőrzése, valamint az egyén és a hatalom konfliktusa áll a középpontban.
Esszéiben és drámáiban a nyelvi kifejezőkészség fontosságát hangsúlyozza, prózai műveiben pedig a mezőségi paraszti világot és a nemzetiségi lét kihívásait ábrázolja szociográfiai hitelességgel és lírai érzékenységgel. Írásaira jellemző a metaforikus nyelv, az ízes humor, a szatirikus és tragikomikus elemek ötvözése, valamint a népi és vallásos hagyományokból merítő motívumrendszer. Drámái a modern magyar színházművészet kiemelkedő alkotásai, amelyek modellhelyzetekben vizsgálják az emberi méltóság és a szabadság kérdéseit.
Művei nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalomban is jelentős helyet foglalnak el. Drámáit Magyarországon 1971 óta folyamatosan játsszák, több mint 58 bemutatóval. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagjaként művei digitalizált formában is hozzáférhetők. Hosszú betegség után, melanómában hunyt el 2006. szeptember 30-án Budapesten. Temetésére október 7- én Marosvásárhelyen, a református temetőben került sor, ahol kopjafás sírjára főbb műveinek címeit vésték (Anyám könnyű álmot ígér, Engedjétek hozzám jönni a szavakat, Advent a Hargitán). Szülőháza Pusztakamaráson 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került, és 2015-ben felújított emlékházként avatták fel. Mellszobrot állítottak neki Sopronban (2011) és Székelyudvarhelyen (2013). Marosvásárhelyi házán 2007-ben bronzplakettet helyeztek el.
Csizmazia Zoltán
