A "soul keresztapja" bár több hangszeren játszott, előadásain énekesként és táncosként ismerte meg a közönség. Rossz természete az egész életét megnehezítette, zenéje mégis halhatatlanná tette.
Pályafutását végigkísérték a bűnözői viselkedésre utaló tettek. Zenei együttműködései, magánélete tele volt konfliktusokkal és erőszakos eseményekkel. Talán éppen a zenének köszönheti, hogy nem börtönökben töltötte az életét. Mr. Dynamite ehelyett a soul megkerülhetetlen alakja, egyenesen megteremtője lett.
James Brown 1933. május 3-án született Augustában, Georgia államban, vagyis éppen ma lenne 90 éves. Születésnapja apropóján megnéztük az Arcanumban, mit találunk róla a korabeli, magyar újságok lapjain. Az említésekből hamar kiderül, hogy a benne rejlő fékezhetetlen, belső tűz meghatározó összetevője volt a tehetségének, és persze bűnözői hajlamának.
„A rocktörténelem meghatározó alakjaihoz hasonlóan James Brown is elég mélyről indult: a Georgia állambeli Augusta utcáiról. S amint a zenében, úgy az életben is rendkívül szenvedélyes volt. Alig tizenhat évesen már fegyveres rablásért börtönbüntetésre ítélték el, s gyakorlatilag élete végéig rendszeresen meggyűlt a baja a hatóságokkal. De ennél nagyságrendekkel fontosabb, amit a zenében tett, ahogy az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a gospeltől fokozatosan a keményebb rhythm and blues, majd a soul irányába mozdult el.
A hatvanas évek elejére - Ray Charles mellett - már a legbefolyásosabb fekete előadóművésznek számított, s döntő szerepe volt abban, hogy a feketék tánczenéje később az általa „feltalált” funky irányába fejlődött tovább. Különösen azután vált kultikus személyiséggé, hogy elkötelezte magát a radikálisabb polgárjogi mozgalmak mellett, és hírnevét, tekintélyét, vagyonát, illetve zenéjét is ennek szolgálatába állította.” (Népszabadság, 2006. 12. 27.)
A polgárjogi küzdelmekben olyannyira fontos szerepet vállalt, hogy hozzáállása az utólagos értékelés szerint további lázadásokat előzött meg, amint arról több, róla íródott cikkben is olvashatunk.
„A négerek mindig is szerették, de a hatvanas évek második felében népszerűsége és a tisztelet, amivel körülveszik egyszerűen bámulatos. Politizáló szövegeiben a négerség társadalmi helyzetéről beszél harsányan és a faji megbékélést hirdeti. Nevét Luther King, Malcolm X és Leroy Jenkins nevével említik együtt, s ha lehet, még nagyobb respektussal beszélnek róla, mint eddig. Azt mondják, King halála után az ő szívós munkájának is volt köszönhető, hogy nem tört ki általános lázadás. Szinte napokig ott ül a kamerák előtt és kéri a négereket, őrizzék meg a békességet és vele emberségüket, bármekkora gyalázat is történt.” (Nógrád Megyei Hírlap, 1993. 04. 09.)
Karrierje egy javítóintézeti büntetés letöltése közben indult
James Brown születési helyéről napvilágot látott néhány más feltételezés is, de ő egyértelműen Georgiába helyezi a gyökereit. „Azért is, mert oda való Maconda nagy bálványa, Little Richard. Neki köszönheti, hogy felfigyelt rá Ralph Bass producer, aki végigkísért egy nagy turnét a déli államokban. Richard egy nap talán megunta, kiszállt a buliból. A menedzser nem sokáig mérgelődött miatta, felkutatta azt a néger fiatalembert, akit valamikor egy klubban hallott, s kinek felírta nevét: James Brown” – írja a Nógrád Megyei Hírlap 1993. április 9-i száma arról, hogyan is indult az énekes pályafutása. Életének összefoglalójából az is kiderül, hogy nem csak a javítóintézet foglya volt a kezdetekben, hanem később is börtönbe került, méghozzá egy kisebb ámokfutás után.
„A menedzser szerződteti barátaival, a későbbi Famous Flames-szel együtt. Nem volt azonban könnyű dolga, mert Brownt csak feltételesen engedték ki a toccoai javítóintézetből, ahová három évre zárták lopásért és fegyveres rablásért. Bass, a producer további kezességet vállalt érte, s a hangversenyek után már vitte is a stúdióba. (Nógrád Megyei Hírlap, 1993. 04. 09.)
Lobbanékony természet, aki nem tűri az ellentmondást
A Z Magazin 1997. július elsejei számában megjelent összeállítás nem szépíti a helyzetet. Mint a cikkben olvasható, James Brown személyiségét mindig is nehéz volt elviselni. Környezetét nem kímélte az indulataival, és még a törvény szigora sem tántorította el attól, hogy indulatainak teret engedjen.
„Aki James Brownt személyesen ismeri, általában irracionálisnak, egocentrikusnak, arrogánsnak, bosszúállónak, zsarnoknak, egyszóval összeférhetetlennek tartja. Azt mondják, könnyen elveszti türelmét, és akkor hamar eljár a keze. Egy vastagabb kötetet meg lehetne tölteni mindazok nevével, akik valaha megpróbáltak neki ellentmondani, és rosszul jártak. Mr. Dynamite-tal egyszerűen nem szabad ellenkezni.
Munkatársai és zenészei is általában kiállhatatlannak és elviselhetetlennek tartották. Volt olyan zenésze, aki tizenhatszor hagyta ott. De miért is kéne minderről tudomást vennie a közönségnek, amely láthatta, amint Mr. Dynamite - mondjuk a Sex Machine alatt - a zongoráról szaltót ugrik, bele egy feszes spárgába, majd egy lendülettel felhúzza magát és a mikrofonba sikítja, hogy „Get on the Scene like a Sex Machine”. James Brown világéletében a szórakoztatást vallotta elsődleges és egyetlen hivatásának. Minden más tehát másodlagos, sőt jelentéktelen abból a szempontból, hogy Mr. Brown (ezt a megszólítást kedveli) minden idők (egyik?) legjobb és legnagyobb hatással bíró showmanje, „De.” (Z Magazin, 1997. 07. 01., 2. évfolyam, 1-12. szám)
„Mindig tisztában volt vele, hogy meddig mehet el, a végsőkig.”
A kezdet nem volt könnyű, de James Brown ha valamit igazán akart, azt véghezvitte. 1956 januárjában zenésztársaival aláírta a Famous Flames első kislemez szerződését, márciusban pedig megjelent a korong. Ez jelentette az első hatalmas ugrást, ez volt a Please, Please, Please! című dal. A kislemez gyorsan elindult felfelé a Billboard-on, a hat környező államban összesen egymillió példányt adtak el belőle.
„A zenekar ekkor már James Brown and The Famous Flames néven működött, mely elnevezés egyáltalán nem nyerte el a zenészek tetszését. Mint ahogy az sem, ahogy Mr. Please Please egyre inkább kiváltságosnak kezdte érezni magát. A gázsiból egyre több járt neki és a közösen írt dalokon általában csak az ő neve szerepelt. Azt sem nézték jó szemmel, hogy a dalok néha nem az ő alapötletéből születtek, hanem szerezte őket. Innen-onnan...
1957 nyarán a zenekar magára hagyta a „főnököt”, de ez őt a legkevésbé sem izgatta. „Ha jöttök, jöttök, ha nem, nem. Én megyek.” És elindult. Felfelé. Mindig tisztában volt vele, hogy meddig mehet el, a végsőkig.
… Zenekarától maximális fegyelmet és koncentrálást követelt. Aki a show közben valamit elrontott, az büntetést fizetett, de az is, aki a turnébuszon ivott, hangoskodott vagy netán felállt volna. Aki pedig fésületlen volt, félrekötötte a nyakkendőjét, vagy nem tisztította meg a cipőjét, máris jelentkezhetett egy pofonért.
A diktátor csak dolgozott, mint aki magát bünteti. Repertoárja 1962-re vagy húsz számmal bővült - köztük olyanokkal, mint a Think, a Mashed Potatoes vagy a Night Train. Ekkorra újabb és újabb elemekkel és trükkökkel kiegészült előadásaira már esténként tízezrek voltak kíváncsiak.” (Z Magazin, 1997. 07. 01., 2. évfolyam, 1-12. szám)
Polgárjogi harcok: „James Brownnak sokat köszönhet az akkori vezetés”
Az ötvenes évek közepétől Amerikában elkezdődtek a színesbőrűek elnyomása elleni és az emberi jogaikért küzdő mozgalmak. „Azt eldönteni, hogy Kennedy elnök, Malcolm X és Martin Luther King meggyilkolása után mi mentette meg az USA-t attól, hogy a feketék elkeseredése lerombolja, felszántsa és besózza az országot, az a történészek dolga, de tény, hogy James Brownnak sokat köszönhet az akkori vezetés” – folytatódik az áttekintés a Z magazinban.
„Mr. Brown már 1963-as Live at the Apollo című albumának sikere nyomán érezte, elvárják tőle, hogy állást foglaljon. 1966 augusztusáig habozott, míg végül is elindított egy ebből-baj-nem-lehet Don't be a Drop Out-kampányt, mely arra ösztönözte a gyerekeket, hogy járjanak iskolába. Ettől kezdve a legtöbb helyen csak úgy volt hajlandó fellépni, ha feketéket és fehéreket egyaránt beengednek. Ezen kívül csatlakozott egy emberi jogokért küzdő mozgalomhoz.
… 1968. április 4-én, Martin Luther King meggyilkolásának napján James Brown egy New York-i tévéállomásra sietett, hogy megpróbálja lehűteni a lázongó fiatal feketéket. Másnapra a Boston Gardenben volt (előzőleg) lekötött fellépése, melyet a város polgármestere azonnal betiltott. Brown viszont meggyőzte a vezetőket, hogy inkább közvetítsék a koncertet tévén, remélvén, hogy ez a ritka esemény majd ott tartja a fiatalokat. Úgy is lett. Boston megúszta azt, amit száztíz másik nagyváros nem. A koncert másnapján Brown Washingtonba, a legjobban lángoló városba repült, hogy népszerűségét kihasználva ott is belátásra bírja az őrjöngő tömeget. Felhívását naphosszat sugározták a tévécsatornák, beszédei még a Washington Post hasábjain is megjelentek. James Brown április 10-én Lyndon B. Johnson évi meghívására egy vacsorán vett részt, ahol az alelnök megköszönte neki, amit az országért tett.” (Z Magazin, 1997. 07. 01., 2. évfolyam, 1-12. szám)
A már visszatérőnek számító énekes újra börtönbe kerül
Két válás és több bírósági ügy, valamint egy neki tulajdonított gyermek után 1972-ben a Polydor kiadóval szerződik. Mindössze két lemezt rögzítettek vele a következő időszakban, de a még mindig aktívan koncertező művészről leginkább kábítószer-problémái, botrányai és újabb börtönbüntetése kapcsán írtak az újságok. 1980-ban szerepelt a Blues Brothers című filmben és a Rocky IV. Living in America című betétdalával egy újabb generációt is meghódított. A nyolcvanas években viszont már visszatérőnek számított.
„Próbára teszi a sors - Teddy fia meghal, majdnem tönkremegy: az adóhatóság négy és félmilliós tartozásról értesíti -, de talpra áll: filmzenéket ír, filmekben szerepel - nem hagyja (el) magát. Turnékkal, igazi, kemény munkával telnek el a nyolcvanas évek. Magyarországon is fellép és sikert arat Budapesten. Egy nap összevész feleségével és dühében rá is lő. Aligha van észen, menekül, a rendőrök képtelenek megállítani, kocsijával közéjük ront. 1989-ben vonul börtönbe, ’91 kora tavaszán jó magaviseletéért elbocsájtják.” (Nógrád Megyei Hírlap, 1993. 04. 09.)
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
Az első budapesti fellépésén hatvanhoz közel is lehengerlő koncertet adott
James Brown és zenekara első alkalommal 1987. február 26-án lépett fel itthon, a Budapest Sportcsarnokban. Az Esti Hírlap beszámolója szerint a közönség már a visszatérő előadót látta, aki viszont fizikai korlátait meghazudtolva, hihetetlen energiával énekelt és táncolt, mindenki legnagyobb örömére, összesen két órán át. Semmi sem állíthatta meg, ekkoriban úgy nyilatkozott, hogy akár az Egyesült Államok elnöki székéért is harcba indulna.
Dunántúli Napló, 1987. 03. 01.
„Ünnepre gyülekezett tegnap este a Budapest Sportcsarnok szép számú közönsége. A világhírű vendég nem volt más, mint James Brown, akit nem véletlenül tartanak a soul-zene királyának. Az ötödik X-en túllévő előadóművész először járt Budapesten, s a premier sikert hozott.
…A tegnapiak alapján megállapíthatjuk, jól ismeri a magyar közönség is. A koncert mifelénk szokatlan módon indult, fehér frakkban és fehér cipőben jelent meg a tipikus amerikai műsorvezető, akinek ténykedését beillesztették a koncertbe. Néhányszor elkiabálta James Brown nevét majd eldúdolta a műsorra kerülő számok címeit, „amerikais” stílusban, s néhány perc alatt kellemes hangulatot varázsolt.
… Az énekes csillogó-villogó külsőségek nélkül — a gyenge minőségű erősítés ellenére —, magával ragadta a közönséget. Elvezetett bennünket a soul-zene mélyére, a Sex Machine, vagy a Living in Amerika és a többi kompozíció méltán aratott sikert. Szemmel láthatóan ő is élvezte az előadást. Több mint két órát töltött színpadon, s a jelek szerint a hatvanhoz közeledve is, megdolgozik a sikerért. Most a komputerkorszak idején, amikor milliókat ölnek a külsőségekre, ő nemes egyszerűséggel „csak” a zenével aratott sikert.” (Esti Hírlap, 1987. 02. 27.)
1997: a soul és a funky királya a Petőfi Csarnokban
Nagy várakozás előzte meg a második magyarországi koncertjét. Minden újság igyekezett minél alaposabban tájékoztatni a közönséget, hogy a világhírű énekes ismét fellép Magyarországon. Az egyik magazin még telefonos interjút is készített a zenésszel
„Itt James Brown, mi teccik?
(Makogás, hebegés-habogás, magyarázkodás.)
Jó, csak igyekezzünk. Öt percem van.
Milyen érzés ma James Brownnak - Living in America - Amerikában élni?
Az emberek kezdenek egyre többet és többet megtudni James Brownról. Napról napra többet. Van most egy új lemezem, Funk On A Roll a címe (lebetűzi), mely egy nagyon dinamikus és szeretettel teli album, és melynek célja, hogy a világot jobbá tegye, és hogy kifejezze az emberiség iránt érzett szeretetemet.
Milyen műsorral fog Budapesten fellépni?
A legmozgalmasabb, legenergikusabb show-val, melyet valaha is láttak. Örömöt és boldogságot hozunk a világnak.
Milyen felállású a jelenlegi zenekara? (Ekkor átkapcsol egy illetőhöz, aki elmondja, hogy egy huszonhét tagú zenekar fog Pesten fellépni. Meglepődöttségemet hallván, megerősíti válaszát, majd miután figyelmeztet, hogy szigorúan csak a zene felől érdeklődhetek, visszakapcsol.) Mit szándékozott a karrierje kezdetén elérni?
Azt, hogy decens és kényelmes életem legyen, meg akartam mutatni, hogy kemény munkával sokra lehet vinni, és a zenémmel jobbá akartam tenni az emberek életét. Kinyújtani a kezem, és azt mondani mindenkinek: szeretlek.
Karrierje során önt rengeteg elnevezéssel illették, melyiket kedveli a leginkább?
A Godfather of Soult, mert a lélek az, ami pozitív üzeneteimet eljuttatja a világ minden tájára.” (Z Magazin, 1997.07. 01.)
Nógrád Megyei Hírlap, 1997. 07. 12.
A Rockinform utólag szigorú kritikával illette a koncertet, amely bár minden kelléket felvonultatott, amit csak lehetett, valahogy mégsem úgy sikerült, ahogy azt a közönség várta. És Brown nehéz természetének megnyilvánulásait az alábbi cikkből sem tudta kihagyni a szerző.
„Kémeim jelentése” alapján közölhetem, hogy a délutáni hangbeálláson („magyarul” sound check) a „Soul keresztapja" nem tagadta meg önmagát. Veszekedett a zenészeivel, minden számnál leállította a próbát és maga mutatta meg, mit s hogyan akar hallani. Este aztán tipikus amerikai show vette kezdetét a maga infantilizmusával és giccsességével. Az idétlenül csicsás, szállodai portás ruhába öltöztetett zenekar vezette föl a műsort hamisítatlan soul muzsikával. Aztán az időközben előkerült öttagú, női vokálegyüttes, a Bitter Sweets és a zenészek James Brown nevét kezdték kántálni, tapsra és éneklésre biztatva a publikumot is.
Látszólag ruganyosan és frissen, mind a hatvannégy fogát hófehéren villogtatva érkezett az Egyes Számú Soul Testvér. Az első számnál olyan lendülettel fordult meg saját tengelye körül, hogy azt hittem, káprázik a szemem. Ezzel el is lőtte a puskaporát, mert csak „rongylábazás" és a vártnál lényegesen kevesebb éneklés következett Mr. Brown részéről.
… jó pár híres szám kimaradt a műsorból, ami ráadásul elég váratlanul maradt abba. Mindenki várta a ráadást, de semmi - hiába tüntetett a közönség. Mintha valamiért „berágott” volna a „Király", de egyes bennfenteseknek mutatkozók szerint nem volt ilyenről szól. Végül úgy 70 percet lenyomott az akár 69, akár 64 éves nyugdíjas korú James Brown. Mindez tiszteletreméltó teljesítmény is lehetett volna, ha nem spannolták volna föl annyira várakozásunkat.” (Rockinform, 1997. 09. 01.)
Halála előtt nemi erőszakkal is megvádolták
Nagyjából két évvel a halála előtt súlyos vádak érték. Kiderült, hogy az alkalmazottaival erőszakoskodott, de a hatalmi helyzete miatt a vád csak jóval a történtek után került a bíróság elé. Mindenesetre hiába „higgadt le” idősebb korára, a bűnei utolérték.
„Százmillió dollárt követel az állítólagos nemi erőszakért a most negyvennyolc éves Jacques Hollander, aki annak idején a sztár PR- asszisztenseként dolgozott - olvasható a BBC hírei között. Hollander azt állítja, James Brown pisztollyal kényszerítette vetkőzésre egy furgon hátsó részében a dél-karolinai autópálya leállósávjában. A hetvenes éveit taposó Brown szerint a vád teljes mértékben abszurd, ezért nem is kívánja kommentálni. Hollander kisasszony elmesélte, hogy Brown több órán keresztül bántalmazta, fejét a jármű berendezési tárgyaihoz verte. A hölgy azért indított most eljárást, mert nemrég idegrendszeri megbetegedéssel diagnosztizálták, amiről azt állítja, hogy a nemi erőszaknak a következményeként alakult ki.
Panaszát az illinoisi bíróságon adta be, de mivel csak polgári perről van szó, Brown ellen nem indul büntetőeljárás. Hollander ügyvédje, Paul Leech elmondta, hogy büntetőpert akart indítani, de nem sikerült. „Annak idején annyira erős volt és annyira félelmetes, hogy az ügyfelem csak mostanra tudta összeszedni a bátorságát, hogy pert indítson James Brown ellen” - mondta Leech.
Brownnak nem először gyűlik meg a baja a bírósággal: vádolták már családon belüli erőszak, drogügyek és illegális fegyverviselés miatt. 2002-ben felmentették a szexuális zaklatás vádja alól - a pert szintén egy volt alkalmazottja indította ellene. Brownnál tavaly prosztatarákot diagnosztizáltak, decemberben műtétet hajtottak rajta végre. A beavatkozás sikeres volt, valószínűleg teljesen fel fog épülni.” (Reggeli újság, 2005. 01. 11.)
Szinte haláláig szántotta a színpadokat, százmilliók látták élőben
James Brown nem épült fel, hivatalosan szívelégtelenségben halt meg 2006. december 25-én. Rossz természete mellett - és annak ellenére - meglepően sok mindent elért, neve kitörölhetetlenül ott marad a zene egyetemes történetében.
„1992-ben tévedésből egyszer már keltették a halálhírét, most viszont sajnos igaz: hétfőre virradó éjjel hetvenhárom éves korában elhunyt James Brown. A XX. század egyik legnagyobb hatású afroamerikai énekesének halálát valószínűleg szívelégtelenség okozta.
…Életműve elképesztő gazdagságú: pályafutása során legalább 800 számot vett fel a repertoárjába, s összesen 114 felvétele került fel a pop-, illetve a rhythm and blues-slágerlistákra. Az egyik legintenzívebben turnézó sztárnak számított: az elmúlt öt évtizedben becslések szerint száz millióan láthatták-hallhatták még az utóbbi években is rendkívül energikus előadásait, színpadi akcióit.” (Népszabadság, 2006. 12. 27.)
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
