Arcanum blog

A szobrász kiválasztása „felülről” jött, a parancsok telefonon érkeztek

Harminc éve kezdték elbontani a kommunista idők monumentális alkotásait

2022. szeptember 14. - arcanum admin

A rendszerváltás után két évvel, hivatalosan éppen ma 30 éve kezdték el lebontani és elszállítani a szocializmus idején készült budapesti, köztéri szobrokat, amelyek a ma is működő Memento Parkba kerültek.

A kelet-európai diktatúrák 1989-90-ben egymás után buktak meg, és a fordulat részeként Budapesten is napirendre került a kommunista ideológiát ábrázoló köztéri szobrok sorsa. Egyesek a szobrok beolvasztását szerették volna, de végül a Fővárosi Önkormányzat egy szoborpark megépítését határozta el, ahol az összes kérdéses alkotás helyet kapott.

A park a Tétényi Fennsíkon épült meg, a hivatalos megnyitót 1993. június 27-én, a szovjetek magyarországi távozásának második évfordulóján tartották. Azóta a park a fővárosi múzeumok közé tartozik, kedvelt turista célpont lett. A 30 éves évforduló alkalmából most megnéztük az Arcanumban, mit írtak az újságok a szobrok elbontásáról és elszállításáról.

„Megkezdik (és október 18-áig befejezik) Budapest közterületeiről a korábbi rendszerhez köthető szobrok és emlékművek eltávolítását, a Szabadság-téren álló szovjet emlékmű kivételével. Az emlékműveket az e célra létrehozott Memento Parkban helyezik el.” – írja a Köztársaság az 1992. 08. 28-i számában. Ekkorra már megszületett a döntés a szobrok sorsáról, és épp ideje volt annak, hogy a rendszerváltás eszméjét a külsőségekben is kövesse az ország. 

szeptember_02_1200x628px_1.jpg

Köztársaság, 1992. 05. 29.

„Nem rombolás, csak csöndes takarítás”

A szobrok eltávolításának sorrendjét egyfajta „irritálási erősség” szerint határozták meg, vagyis azokkal kezdték, amelyek leginkább zavarták az embereket.

„Szeptember 14-én valami teljesen más kezdődött a fővárosban. Nem rombolás, csak csöndes takarítás. A kerületi önkormányzatokkal egyeztetve a fővárosi képviselőtestület kijelölte azokat a szobrokat, amelyek nem kívánatosak a köztereken. Az „operáció" elvégzését a Budapest Galéria szakfelügyeletével az Emlékmű Kft. végzi.

- Elsőkként azokat a szobrokat bontattuk le, amelyek az embereket leginkább ingerelték, így például még régebben a Vigadó téri szovjet emlékművet, most pedig Osztapenkó és Steinmetz szobrát, illetve a Köztársaság téri, 1956-ot gyalázó emlékművet - mondja Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója. - Ez utóbbi legalább annyira ellenállt, mint a Szabadságszobor szovjet katona mellékalakja. Ezek a szobrok ugyanis az „öröklétre" készültek, s nagyon erősen rögzítették őket.” (Magyar Fórum, 1992. 10. 08.

koztarsasag_1992_2-1613165876_pages1070-1070.jpg

Köztársaság, 1992. 08. 28.

„A vietnami nagykövetség kérésére már elvitték a Hanoi parkbeli Ho Si Minh-szobrot. A gellérthegyi emlékműről is lekerült a katona, a címer, a csillag, nemsokára a cirill betűs nevek is. Elviszik azokat a domborműveket is, melyek a szovjet megszállásra utalnak. A Vigadó térről is eltűnt a vörös gránit szovjet repülős emlékmű, csakúgy, mint a VIII. kerületből Kun Béla, Landler és Szamuely domborműve. Senki sem látja már az Oktogonon a munkásőr-emléktáblát, a Lenin körúti Lenin domborművet. Nagy Imre temetése előtt tíz nappal pedig - még 1989 júniusában - a felvonulási téren álló Lenin-szobrot is lebontották.” (Köztársaság, 1992. 05. 29.

„A Kun Béla-szobor moszkvai elképzelés eredményeképpen került a Vérmezőre”

„Azok a politikai szobrok, amelyek állítólag zavarják hazánk polgárainak érzelmeit, lebontatnak decemberig. Bár van olyan vélemény is, miszerint az elmúlt negyven év attól még nem lesz szebb, hogy rekvizitumait megpróbálják eltüntetni - helyesebben szólva összegyűjteni és elkülöníteni -, hisz szobrokkal vagy szobrok nélkül, végig kellett szenvedni azt az időszakot” – olvasható a Köztársaság egyik, a szobrok lebontásának hátterével foglalkozó számában. Mint láthatjuk, olyan információk és titkok is napvilágra kerültek a szobrok eltávolítása kapcsán, amit bár sejtettünk, mégsem volt túl kellemes bizonyosságot szerezni róluk.

„Ötvennyolc inkriminált szobor kerül majd a kialakítandó szoborparkba. Tavaly decemberben zárult le a politikai egyeztetések időszaka, s született meg a fővárosi közgyűlés döntése: a szobrok levételére, szállítására, szétszedésére és a szobortemetőben való újbóli felállítására, illetve magához a park létrehozására ötvenmillió forintot kapott a Budapest Galéria.

…Kérdésünkre Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója megerősítette: a szoborpark létrehozása politikai döntés. Ha esztétikai lenne, nyilván másképp alakult volna a lista. Az ötvennyolc között is vannak jók, közepesek és gyengék. Lényeges és közös tulajdonságuk, hogy jól reprezentálják az egykori diktatúra és a művész kapcsolatát. Más kérdés persze, hogy mit éreznek azok a szobrászok, akiknek alkotásait - ha politikai megfontolásból is - eltávolítják.” (Köztársaság, 1992. 08. 28.

magyarhirlap_1992_09_a-1579045854_pages273-273.jpg

Magyar Hírlap, 1992. 09. 15.

„A fővárosi közgyűlés udvarias hangú levélben kérte a szobrászok megértését, és egyben lehetőséget adott arra: az alkotók a két építésszel - Eleőd Ákossal és Vadász Györggyel - konzultálva dönthessék el, szobraik a park melyik részén leljék meg végső nyughelyüket. Érdekesség: jó néhány alkotást most az egykori megrendelőknek kell lebontatniuk. Zsigmond Attila hangsúlyozta azt is, hogy a Budapest Galéria saját kezdeményezésre elsősorban csak díszítő és emlékszobrokat állíttathatott fel, a politikai tartalmú műveknek kizárólag beruházója volt. Az ötlet, a felállítás helyének eldöntése, a szobrot készítő művész személyének kiválasztása „felülről” jött, s a parancsok telefonon érkeztek.

A zsűrizést nem a galéria, hanem a Képző- és Iparművészeti Lektorátus végezte. Nem titok az sem, hogy a már építésekor nagy indulatokat kiváltó Kun Béla-szobor moszkvai elképzelés eredményeképpen került a Vérmezőre. Az is közismert történet, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre „illetékesek” utasítására üldögél és nem áll, s mutat a messzeségbe erőteljesen.” (Köztársaság, 1992. 08. 28.

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A szoborpark nem adhatott alkalmat gúnyra vagy viccelődésre

A szobrok lebontásának ideológiai háttere mellett volt egy másik fontos kérdés is, mégpedig a gyakorlati. Időt, energiát és pénzt igényelt a szobrok elbontása, elszállítása, szakértelemre volt szükség minden munkafázisban. Az egész folyamat még arra is kiterjedt, hogy ne alázzák meg az alkotó művészeket azzal, hogy munkájukat vicc tárgyává teszik.

koztarsasag_1992_2-1613165876_pages1066-1066.jpg

Köztársaság, 1992. 08. 28.

„- Egy szobrot felállítani nem kis teljesítmény. De - gondolom - ledönteni sem lehet kisebb.

- Az a legnagyobb baj, hogy az a mesterember, aki a szoborállító csoportot vezette, meghalt. Pedig ő fontos információkkal szolgálhatna az illesztésekről, merevítésekről, felfüggesztésekről és a többi praktikáról. Nélküle viszont kénytelenek vagyunk a tervrajzokra hagyatkozni, ami nem mindig fedi a valóságot. A másik gondunk az időjárás. Tudja, milyen hideg tud lenni télen a Szabadság-szobor tetején?

- El tudom képzelni. De miért ilyen sürgős a szobordöntés? Nem ért volna rá tavaszig?

- Tulajdonképpen ráértünk volna, nem hajt se török, se tatár. A szovjet katona eltávolítása - mondjuk így - a főváros gesztusa, hogy mindenki lássa: megkezdődött az elmúlt rendszer emlékeinek lebontása. Meg aztán rengetegen jönnek hozzánk, különösen az idegenvezetők közül, hogy takarítsuk már el ezeket a szobrokat, mert különben órák hosszat magyarázkodhatnak a külföldi turistáknak.

- Ki vagy inkább mi a következő „áldozat ”?

- Minden valószínűség szerint a Budai Vigadó épülete előtti szovjet repülős emlékművet bontjuk le. Utána viszont már csak akkor bontunk, ha a szobornak vagy emlékműnek kijelöltük a helyét az új szoborparkban.

- Nem okoz gondot, hogy némelyik mű alkotója még élő művész? Pontosabban: még senki nem tiltakozott szobra eltávolítása miatt, vagy azért, hogy közszemlére teszik ki egy - mi tagadás - elég koncepciózus szoborparkban?

- Egyelőre senki sem tiltakozott nálunk. Bár én személy szerint meg tudnám érteni, ha tiltakoznának, hiszen egyetlen művész sem veszi szívesen, ha eltávolítják valamelyik alkotását. Éppen ezért kikötöttük: a szoborpark semmi esetre sem lehet olyan, hogy alkalmat adjon a gúnyra vagy viccelődésre. Tudomásul kell vennünk: ezek a műalkotások történelmünk részei, az elmúlt negyven év tükrei. Komolyan kell vennünk őket.” (Kurír - reggeli kiadás, 1992. 01. 28.

magyarforumcsurka_1992_2-1599508576_pages299-299_1.jpg

Magyar Fórum, 1992. 10. 08.

Nem mindenki örült a bontásnak

Furcsa módon akadtak még, akik két évvel a rendszerváltás után is úgy vélték, hogy nem helyes ezeknek a szobroknak a lebontása. Olyanok is akadtak, akik szerettek volna venni ezekből a szobrokból.

„S miként fogadja az utca népe ezt az akciót? Szó esik erről is. Volt olyan német turista, aki szovjet katonát akart venni. Elküldték az önkormányzathoz, ahol megfeneklett a vásárlási szándék A Steinmetz szobor lebontásánál elkezdett üvöltözni egy kommunista, körülötte ötvenhatosok. Elcsattant egy adok-kapok pofon. A Szent Gellért téri obeliszk bontásán dolgozókhoz pedig odament egy járókelő, s megkérdezte: - Miért szedik le az emlékművet? Azt válaszolták neki, azért, mert visszaállítják a Sztálin szobrot... Mikor rájött, hogy ugratják, így kezdett üvöltözni: - Ki rendelte ezt el? Kitekerem a nyakát... A búzában is van ocsú. Egy-két randalírozó, az utolsó tankokról lemaradó hőbörgött ezidáig. Varga János halkan megjegyzi, nagyon rendes ettől a kormánytól, hogy nem pusztítja el ezeket a szobrokat, mint ahogy a múlt rendszer tette az előző emlékművekkel.” (Magyar Fórum, 1992. 10. 08.

magyarforumcsurka_1992_2-1599508576_pages299-299_2.jpg

Magyar Fórum, 1992. 10. 08.

„Az az igazság, hogy megszoktam, valahogy hozzá tartozott ehhez a területhez. Nem foglalkoztam én azzal, kit ábrázol. Szobor, szobor, tudja, hogy van. És elviszik? - El. - Hát akkor vigyék. Biztosan sok embert idegesített, hogy itt van. Vigyék csak, jobb a békesség. - Tetszik ismerni valakit, akit idegesített? - Én nem. De maga biztosan tudja, kikre gondolok. - Kikre? - Hát azokra az írókra vagy kifélékre, akik majd mindenhol rendet akarnak tenni, a fejekben, meg a lelkekben, ahogy mondják. Szerintem ők találták ki ezt is. Azt hiszik, hogy elterelik az emberek figyelmét a borzasztó drágaságról. Ma is mit mondott a rádió? Emelik a hús, meg a liszt árát. A gyógyszerekét is. Erre meg van pénz? Ilyen jól megy az önkormányzatnak? Miért nem teszik inkább rendbe ezt a környéket. Nézze például ezt a padot, amin ülünk. Csak egy deszkája van. Nézem, s valóban úgy van, ahogy Vassné mondja: fél alfelünk a levegőben.” (Köztársaság, 1992. 08. 28.

„A szoborpark ötlete Bacsó Péter színvonalú”

A Köztársaság 1992. augusztus 28-i számában a parlamenti képviselők szobor-bontásra adott reakcióit gyűjtötték össze. Utólag úgy tűnhet, hogy a szobrok eltávolításának igénye mindenkiben megjelent, pedig komoly különbségek voltak a politikusok hozzáállásában, mindenkinek megvolt a maga véleménye és ötlete, mit és hogyan volna helyénvaló tenni. Egy biztos: a Memento Park tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, méltó teret biztosít egy letűnt kor emlékeinek, a nyitása óta eltelt idő alatt pedig népszerű célpontja lett a hazai és a hozzánk látogató turistáknak is.

„Haraszti Miklós (SZDSZ): Ezeket az irritáló szimbólumokat politikai célzattal rendelték meg, pénzelték, állították fel, éppen azért, hogy a hatalom természetére figyelmeztessenek, emlékeztetve arra, kinél volt a kormányrúd. Az ilyen művek legfeljebb a hivatalos szépérzéket szolgálták ki. Amikor leáldozott a fáraók kora, az emberek az egyiptomi piramisokban is sokkal inkább az erőszak üzenetét látták, mint pusztán kulturális terméket, ahogyan a győzelmet hirdető vörös csillagos szobor jelentése a térben olyan szimbolikus uralkodói gesztus, amely azt sugallja, hogy a győzelem színe a piros. Ne maradjanak a helyükön a korszakra emlékeztető ízléstelen giccsek, ha a polgárok nem akarják.”

„Ómolnár Miklós (FKGP): Már régen el kellett volna távolítani az elmúlt korszak leginkább irritáló szobrait, hiszen tetszik, nem tetszik, az ilyesfajta ceremóniák hozzátartoznak a rendszerváltás rituáléjához. A kiegyezés utáni időben éveken át folyt a vita például a Hentzi-szobor eltávolításáról, illetve az osztrákok építette erőd, a Citadella lebontásáról. Mindkettőben a Habsburg-elnyomás jelképét látták, igaz, a Citadella esetében meglehetősen bölcs megoldás született: jelképesen bontották csak le, kiemelve néhány követ a főbejárat fölül. A szobrok mai eltávolítása véleményem szerint belefulladt az önkormányzati bürokrácia tengerébe. A szoborpark ötlete Bacsó Péter színvonalú, A tanú című filmjének valamelyik folytatásában bizonyára kiváló díszletként szolgálhatna.” (Köztársaság, 1992. 08. 28.

koztarsasag_1992_2-1613165876_pages1065-1065.jpg

Köztársaság, 1992. 08. 28.

„Kulin Ferenc (MDF): Én a magam részéről termékeny és szellemes ötletnek tartom a szoborpark felállítását, amit mellesleg nem is a rendszerváltás után találtak ki, hanem jó néhány esztendővel előtte. Szörényi László irodalomtörténész professzor vetette fel ezt az ötletet, amikor a Lenin-szobrok elhelyezésére tett javaslatot. Azért tartom termékeny és szellemes ötletnek, mert egyáltalán nem hiszem azt, hogy egy ilyen parknak a felállítása a múlt rendszer iránti nosztalgiákat táplálná. Ha valakit 40-50-100 esztendő múlva érdekel ennek a korszaknak a szelleme, a mindennapjainak a hangulata, akkor semmi sem mutathatná be érzékletesebben, mint egy ilyen paródiába is illő parknak a meglátogatása. Ezek a szobrok a maguk sematizmusával, a többnyire rendkívüli igénytelenségükkel, sablonszerűségükkel nagyon hatásosan fogják idézni a korszak szellemét.”

„Kósáné Kovács Magda (MSZP): Ami a szoborparkot illeti: nyilvánvaló, hogy a múltunkon nevetve, sírva, vagy kínlódva, túl kell lépni, de nem lehet skanzenba zárni. Tehetünk úgy, mintha ez nem mindannyiunk közös múltja lenne, de én ezt hazug megoldásnak tartom. Fel vagyok háborodva az eltávolítandó szobrok listáján, hiszen például a Budai Önkéntes Ezred és a spanyol polgárháborúban részt vett nemzetközi brigádok emlékművének eltávolítása engem mint baloldali gondolkodót és magyar állampolgárt mélyen sért. …Ha a dalai láma azt mondja, hogy nagyon sokat tanult Marx és Engels gondolataiból, akkor meg kellene a magyar állampolgárokat is kérni arra, hogy a saját egyéni vagy közösségi sérelmeiket ne filozófusokon, tudósokon és politikusokon próbálják meg leverni.” (Köztársaság, 1992. 08. 28.)

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr4217930553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása