Arcanum blog

Száz éve verés járt a „csekély jövedelmű” lánykérőnek

2022. október 05. - arcanum admin

Oroszországban is létezett egy amstetteni rém, a Barátság II. duruzsolása zene volt a kivitelezők füleinek, pedagógusból pedig már öt éve is kevés volt. Hírek a múltból.

Amikor régi történetek után kutatunk a különböző archívumokban, gyakran érezzük azt, hogy az idő haladtával szinte semmi sem változik, minden ugyanaz, csak másként. A nemrég megújult Arcanum-keresőt teszteltük most, megnéztük, miről írtak az újságok 150, 100, 50 és 5 évvel ezelőtt, egész pontosan október 5-én. Talán nem is kell mondanunk, hogy nem volt könnyű a hírek közül választani, és beütött a már jól ismert jelenség is, hogy kifejezetten nehéz abbahagyni a böngészést a magyar Google-ben.

oktober_01_1200x628px_1.jpg

Fejér Megyei Hírlap, 2017. 10. 05.

1872. Elkészült gipszből az Operaház

A zenés drámáknak, vagyis operáknak még Pest-Budán a Nemzeti Színház adott otthont, ám az 1867-es kiegyezés után a város gyors fejlődésnek indult, és igény támadt arra, hogy önálló épületet kapjon a zenés-drámai műfaj is, ugyanis a városi élet egyik legfőbb szórakozása ekkoriban az opera volt. 1872-ben megalakult az a bizottság, amelynek feladata volt, hogy a felépítendő operaház helyét kijelölje. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki a majdani épület megépítésére, melyet Ybl Miklós terve nyert meg. Az építkezés két évvel később, 1875-ben kezdődött el, és kilenc hosszú évig tartott, mire az intézményt átadták. A Fővárosi Lapok 1872-es, október 5-i számában még „országútra néző” épületrészről beszélnek, és kiemelten fontos információ volt, hogy az operaház belső tere ugyanakkora, mint a bécsié.

„Az uj operaház tervét Lehmann gypszből is elkészítette. Az építkezések megkezdésekor a Károly - kaszárnya országútra néző részét nem fogják azonnal lebontani, csak annyit, mennyi az építkezési anyagok udvarba hordására szükséges. Ha aztán majd szükséges lesz, akkor bontják apránként tovább. A színház számára 1600 négyszögöl van kijelölve, 40 ölnyi széles lesz a homlokzat, s 40 ölnyi az épület hossza is, a belső rész akkora lesz, mint a bécsi operaházé. Az épület két oldalát park fogja környezni.” (Fővárosi Lapok, 1872. 10. 05.

1872. Nyolc évig tartotta fogságban lányát az orosz férfi

Jól emlékszünk az amstetteni rémre, aki házának picéjében 24 éven keresztül tartotta fogva saját lányát. Nos, ez 150 évvel ezelőtt is létező bűncselekmény volt, egy bizonyos orosz földesúr eltűnt lányáról derült ki, hogy valójában apjának foglya volt – legalábbis A Hon című lap erről írt 1872. október 5-én.

ahon_1872_10_pages22-22.jpg

A Hon, 1872. 10. 05.

1922. Amikor a kérőt félholtra verik

A vagyoni különbségekből adódó nehézségek mindig is súlyosan érintették a szerelmet. Suba subához, guba gubához – tartja a mondás, és ez bizony kultúráktól és koroktól függetlenül érvényes maradt. A Jövő száz évvel ezelőtti számában bukkantunk egy igen szomorú történetre, amelyben éppen ezzel a nehézséggel kellett megküzdenie egy fiatalembernek, aki végül majdnem életével fizetett a heves szerelemért.

„Tragikomikus ügy foglalkoztatja most a rendőrséget. Az eset hőse L. V. banktisztviselő, aki az egyik kisebb fővárosi bank hivatalnoka. A fiatalember megismerkedett az egyik hirtelen meggazdagodott ügynök leányával. Megszerették egymást és együtt elhatározták, hogy a fia megkéri a szülőktől a leány kezét. L. V.-nek azonban igen csekély jövedelme volt a bankban és semmiféle vagyona nem volt. Ezért az ügynök és felesége rossz szemmel nézték, hogy a szegény fiú udvarol a leánynak.” (Jövő, 1922. 10. 05.

jovobecs_1922_10-1605736140_pages32-32.jpg

Jövő, 1922. 10. 05.

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

1972. A Barátság II. vezetéken is megérkezett a szovjet kőolaj

Mi sem volna aktuálisabb téma ezekben a napokban, mint az Európát átszelő kőolaj- és gázvezetékek. A Népszabadság ötven évvel ezelőtt címlapon adott hírt arról, hogy már „duruzsol” a Barátság II. vezeték.

„A Barátság II. kőolajvezeték fényeslitkei fogadóállomásán hétfőn délben megkezdték az óriási tartályok feltöltését. A feltöltés azóta is rendben folyik, a héten mindegyik tartály színültig lesz. Az olajat egyébként szeptember 27-én 10 óra 49 perckor indították el a Szovjetunióból, nem messze a magyar határtól. 17 óra 56 perckor jutott el a csőgörény az első tolózárig. Ez a zár a szállítás határállomása: itt veszik át, mérik és minősítik majd az olajat.” (Népszabadság, 1972. 10. 05.

nepszabadsag_1972_10_pages49-49.jpg

Népszabadság, 1972. 10. 05.

„A fogadóállomást az eredetileg tervezett 1973. január 1-i határidő helyett már az idén november 7-re átadhatják. Sok vállalat példás együttműködése tette lehetővé a gyors munkát. Sokat jelentett a szovjet partner hatékony segítsége, szerelőik ügyessége, ahogyan például a Tisza alatt áthúzták a vezetéket. Sokat segített a KISZ- védnökség: az ifjúkommunisták szinte naprakész állapotban tartották a nemzetközi kooperációt, tárgyaltak mindenhol, ahonnan a berendezéseket szállították, még az NDK-ban és Csehszlovákiában is, és tárgyaltak Moszkvában a komszomolistákkal.” (Népszabadság, 1972. 10. 05.)

2017. „A probléma sokrétű, az egyik ok a nyugdíjba vonulás”

„Növelni kellene a szakma presztízsét” – olvasható a Fejér Megyei Hírlap cikkének alcímében, amely a pedagógusok egyre csökkenő számáról ír. Igaz, még csak öt évvel ezelőtt íródott a tudósítás, de mintha semmi sem történt volna az eltelt időben. A helyzet ugyanaz, a kérdések ugyanazok. Az alábbi idézetben a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter válaszolt az újságíró kérdésére.

„Az általam ismert, 2016- os adat szerint körülbelül 4500 olyan pedagógus álláshely volt, amelyet nem megfelelő végzettségűek töltöttek be, vagy betöltetlenek maradtak. Ez a rendszer rovására megy, hiszen bizonyos diákok, osztályok nem kapják meg a szükséges képzést, fejlesztést. A 2017-es felsőoktatási jelentkezéseket megnézve sajnos azt látjuk: a fizika, kémia tanári szak iránt nem volt érdeklődés. Ez elkeserítő, még annak tükrében is, hogy a pedagógusképzésre úgy általában többen jelentkeztek - mondta az elnök, aki hozzátette: a megoldást az életpályamodell fejlesztésében, a tanári hivatás presztízsének növelésében, illetve abban látja, hogy nem állhat meg a 2013-2017. közötti bérrendezés.” (Fejér Megyei Hírlap, 2017. 10. 05.

fejermegyeihirlap_2017_10_pages53-53.jpg

Fejér Megyei Hírlap, 2017. 10. 05.

2017. Teddy mackó története Rooseveltig nyúlik vissza

A Fejér Megyei Hírlap könnyed tudósításával fejezzük be időutazásunkat az Arcanum adatbázisában. Öt évvel ezelőtt felnőtteknek tartottak tárlatvezetést a Hetedhét Játékmúzeumban, és az eseményről szóló összegzés részletesen kitér Teddy mackó történetére is.

oktober_01_1200x628px_1.jpg

Fejér Megyei Hírlap, 2017. 10. 05.

„Külön fejezet kezdődött a játéktörténetben, amikor a kemény testű, szőrmével bevont állatok helyett megjelentek az ölelhető, vigaszt nyújtó textil és plüss állatfigurák. Ez a folyamat egybeesett a Steiff cég létrejöttével, összekapcsolódik Teddy mackó történetével. Az amerikai elnök, Theodor Roosevelt egy vadászaton nem volt hajlandó lelőni az elé hurcolt medvebocsot. Ennek nyomán Amerikában a kézzel varrt medvefigura, „Teddy” népszerű lett. Eközben a német Margaret Steiff - aki gyermekbénulás miatt tolószékben töltötte az életét - filc tárgyakat, egyebek között mackókat is varrt. A figurák sokáig senkinek sem kellettek, ám - Roosevelt és a mackó esete után - egy lipcsei vásáron az amerikaiak rögtön háromezer medvefigurát rendeltek a cégtől. A Steiff-mackó azóta is fogalom a játékiparban...” (Fejér Megyei Hírlap, 2017. 10. 05.

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr3617946760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása