A Beatles tagjait 1965. október 26-án a Buckingham palotában tüntették ki a Brit Birodalom Érdemrendjével. A kitüntetés hírét már júliusban nyilvánosságra hozták, és bár az elismerés nem jelentett lovagi címet, mégis nagy vihart kavart a bejelentés, miszerint a „gombafejűek” lovagok lesznek.
A Beatles a 60-as években robbant be a könnyűzene világába, rövid idő alatt hatalmas sikert aratott, slágerei azóta az egyetemes kultúra részét képezik. Ezt a teljesítményt a brit királynő már akkor nagyra értékelte, és 1965 júliusában bejelentették: II. Erzsébet kitünteti a zenekart.
„1965-ben az MBE (Member of the Order of the British Empire; a Brit Birodalom Rendjének tagja) érdemrend ötödik osztályával tüntették ki őket, amely ugyan még nem jár lovagi címmel, de így is elég nagy vihart kavart. Szerintük ez nem is nekik járna, hanem menedzserüknek, miszerint MBE = Mr. Brian Epstein.” – olvassuk ugyanazt a szöveget több, korabeli magyar lapban is, ami jól mutatja a zenekar polgárpukkasztó viselkedését, folytonos ellenállását minden iránt, ami a hagyományos értékrendet követi.
„A hadi érdemrendet ezután nemcsak oroszlán-szívért, hanem oroszlán-sörényért is adományozhatják?... ezt tudomásul kell venni. A négy Beatles visszavonhatatlanul Sir, hiába zokog a világ számos komolyzene-kedvelője...” - méltatlankodik bevezetőjében az Ország-Világ cikkírója, bár tudni kell, hogy ehhez az érdemrendhez nem jár automatikusan a „Sir” megszólítás, ebben tévedtek a döntést kritizálók.
Most annak néztünk utána az Arcanumban, hogy mit írtak a magyar újságok a zenekar kitüntetéséről, és elért-e Magyarországra is a kitüntetésükkel kapcsolatban fellángolt méltatlankodás. Nyilvánvalóan igen, nem is akárhogy, az államszocializmus ideológiai szűrője a zenekart sem kímélte.
A kitüntetés előtt már javában tombolt a Beatles-őrület
Az Ország-Világ, 1964. április 29-i számában megjelent cikkben arról olvashatunk (a sorok között), hogy miként tört át a Beatles még a falakkal körbevett pártállami rendszeren is. A zenekar tiltott volt, lenézendő és megvetendő, de valahogy mégiscsak beszivárgott a zenéjük hozzánk is. Ráadásul jónéhány esetben engedéllyel, a pártvezetők jóváhagyásával.
„Liverpoolban élt egyszer négy szegény legény, de oly szegények voltak, hogy még bizony borbélyra sem volt pénzük. A város egyik ötödrangú pince-lokáljában parodizálták, gúnyolták a mai jazzt, furcsa, zajos stílusban. A közeli kikötőkből és a gyárakból itt jöttek össze a város teenager-ei, hogy a három gitárosból és egy dobosból álló együttes muzsikájára táncoljanak. Zenéjüket sajátos, szívverés-ritmusú gyors dobverés jellemzi - innen a nevük is Beatles (beat - ütni). Névtelenek voltak, a szomszédos hanglemezárus is csak egy kis Beatles-rajongó leánykától hallott róluk, mert az fáradhatatlanul bejárt az üzletbe Beatles-lemezekért. Persze mindannyiszor hiába.
A kereskedő végül is kíváncsi lett. Meghallgatta és egyszeriben felfedezte őket, s a szegény kócos muzsikus fiúk néhány hét múlva világhírnévre, majd később pompás gázsira tettek szert. Népszerűségük csak fokozódik. Megjelenésük ma már nagyobb érdeklődést kelt, mint bármelyik világhírű sztár. A fiatalok az őrültség határáig rajonganak értük, az angol rendőrségnek sokszor meggyűlik a baja miattuk. Ahol a Beatles-ek megjelennek, a teenagerek megostromolják a színházbejáratokat, keresztültörnek a kordonokon, felfordul a rend az utcán és a hangversenytermekben egyaránt.” (Ország-Világ, 1964. 04. 29.)
Az Igaz Szó, amely hivatalosan a Magyar Néphadsereg agitációs lapjaként határozta meg önmagát, egy irodalmi igényű írást szentel egy táncest történetének, amelyen Beatles-számokat is lejátszottak.
„Ez a világ legjobb együttese!... Már bejárták az egész világot! Óriási sikerük van! Majd megvesznek értük a fiatalok!... Az az igazi táncmuzsika, amit ezek csinálnak!... Hume volt miniszterelnök — sőt még Wilson is — Nagy- Britannia legjobb exportcikkei közé sorolja őket!... Egy angol ifjúsági lap javasolta Erzsébet királynőnek: emelje nemesi rangra a négy „gombafejűt”! ...Ez igen, ott lehet karriert csinálni! Csak egy kis zenei tudás, leleményesség, néhány groteszk mozdulat, bozontos frizura kell, és kész a világhírnév!”
A vezetőség tagjai megdöbbenve néztek egymásra.
— Ehhez mit szólsz? — kérdezte Deák a borongós tekintetű Lantostól.
— Továbbra is ellenzem a Beatles-est megszervezését!... Ezzel csak továbbterjesztenénk a nyugati kispolgári ízlést a fiatalok körében ... Erre pedig semmi szükség! ...” (Igaz Szó, 1965. 03. 01.)
„Megkeresték a párttitkárt, s nagy hévvel mesélték neki, mit tapasztaltak a fiúk körében. Somorjai türelmesen végighallgatta őket, majd kissé tréfásan maga is megdöbbenést színlelve megszólalt:
— De ez még mind semmi!... Képzeljék, Török honvéd szerzett egy tekercs magnószalagot, ami tele van Beatles-számokkal. És már egy hónapja a délutáni zenés műsorban — Fekete tizedes stúdióvezető jóvoltából — a „Kicsi római lány” után — egy-egy Beatles szám következik.
Holnap például a „Szerelmet nem vásárolhatok” lesz műsoron... De erről egy szót se. Nekem is csak azért árulták el, mert szeretem a tánczenét.
— Hát ez fantasztikus! — szörnyűlködött Lantos. — És most mit lehet csinálni?
Somorjai komolyra fordította a szót: — Azt, amit Galamb Elek javasolt, megszervezzük a Beatles-estet.” (Igaz Szó, 1965. 03. 01.)
Az Igaz Szó elbeszélésében aztán kiderül az eredeti szándék a Beatles-est megszervezésével kapcsolatban: megmutatni a valóságot a fiataloknak. Mert a Beatles egyáltalán nem olyan jó, mint amit híresztelnek róla.
„…a fiatalok nagy része kedveli a tánczenét... Ez az ifjúság életkori sajátosságából ered. A hazai és külföldi szerzők, együttesek számait egyaránt szívesen hallgatják... Természetesen a nyugati országok egyik legfelkapottabb együttesét, a Beatleseket is! Ebben persze nincs semmi különös... Az viszont már hiba, hogy erről az együttesről valamilyen úton-módon — a tőkésvilág propagandaszerveitől kezdve, a nyugati kispolgári ízlés, életforma hazai megszállottjaiig — úgyszólván mindenki elmondta véleményét fiataljainknak, csak mi nem. Így aztán nem csoda, ha a fiatalok egy része sokkal többre értékeli ezt az együttest, mint amit valójában megérdemel. Éppen ideje hát, hogy egy tanulságos és szórakoztató rendezvény keretében — anélkül, hogy a ténylegesen meglevő értéküket elvitatnánk — megmondjuk fiataljainknak a teljes igazságot... A vezetőség a párttitkár bátorító útmutatása alapján, Galamb Elek aktív közreműködésével megszervezte a Beatles-estét.” (Igaz Szó, 1965. 03. 01.)
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
„Borbélyokkal hadilábon álló gitáros trubadúrok”
Az Ifjúmunkás, 1965. 07. 08-i cikkében részletesen beszámol arról, hogy a Beatles kitüntetésének hírére sokan felháborodtak a már kitüntetettek közül, hogy miért is jár ez a megtisztelő cím „holmi vulgáris és ostoba fickók”-nak. Pedig például Ausztráliában "a rokkantak örömmámorban, mankóikat a levegőbe dobva üdvözölték a Beatleseket."
„Paul McCartney, Ringo Starr, George Harrison és John Lennon, az ordító négyes körül ismét nagy a disputa : Harold Wilson miniszterelnök nemesi kitüntetést adományozott a liverpooli fiatalembereknek, akik ezentúl nemcsak divatot szülő bozontos frizurájukat viselik büszkén, hanem a Brit Birodalom Tagjait megillető érdemrendet is.
Az angol sajtó megtelt pro és kontra véleményekkel, az Alsóházban két képviselő interpellációt intézett a miniszterelnökhöz a kitüntetéssel kapcsolatban, Hector Dupuis volt kanadai liberális képviselő pedig felháborodottan visszaküldte Erzsébet királynőnek a Brit Birodalom Tagja érdemrendet, minthogy nem tartja méltányosnak, hogy „holmi vulgáris és ostoba fickókkal egy síkon“ emlegessék. Ő ugyanis úgy tudta, hogy a szóbanforgó kitüntetés „politikusok, üzletemberek és rendkívüli hősök“ kiváltsága. Mindmáig nem nyert megállapítást, mennyi politikai érzékkel rendelkezik a négy Beatles, de hogy nem „ostoba fickók“, azt már nem egyszer tanúsították. Legutóbb például szellemi vezérük és komponistájuk, John Lennon, egy tiszteletükre adott fogadáson, miután a liverpooli lordmajor (polgármester) császárkabátján túlzott érdeklődéssel szemügyre vett egy rubinnal és smaragddal kirakott ékkövet, így szólt :
— „Ma a tömegben nagyon sok csorba fogú embert láttam. Mikor szándékoznak fogat adni nekik“ ?
S ha vitatható is a hangjegyeket nem ismerő, hallás után éneklő liverpooli négyes előadóművészete, hangszerkezelésének zenei értéke, annyi bizonyos, hogy a nyugati fiatalok jelentős hányada körében fergeteges a sikerük. Tavaly New Yorkban 12 ezer őrjöngő fiatal és serdülő korú várta őket a repülőtéren, ahol soha ennyien még nem gyűltek össze. Ausztráliában pedig, ahol elhaladtak, a rokkantak örömmámorban, mankóikat a levegőbe dobva üdvözölték a Beatleseket.
… Hallatszanak persze meggondolkoztató érvek is a Beatlesek kitüntetését bírálók táborából. Különösen azok sértődése érthető némiképpen, akik a háborúban tanúsított bátorságukért, kiemelkedő fegyvertényeikért részesültek a négy liverpooli kócost ért érdemrendben. Frederick Wagg tartalékos ezredes visszaadta a két világháborúban szerzett kitüntetéseit és érdemrendjeit, kilépett a laburista pártból és törölte végrendeletéből a pártnak szánt 11 ezer fontsterlinget. Még inkább érthető az a szemrehányás, amit a New Scostman tesz : „a kitüntetettek névjegyzékén nem szerepel egyetlen értékes író, festő vagy zeneszerző sem.“ (Ifjúmunkás, 1965. 07. 08.)
Az ellenzők és fanyalgók mellett persze voltak a Beatles-nek elismerői is. Főleg azok, akik a gazdasági előnyeit látták a felívelő, szenzációs karriernek.
„Híveik azonban nemcsak a fiatalok között vannak. Olyan tekintélyes konzervatív személyiségek is, mint Alec Douglas-Home volt miniszterelnök és Edward Heath pártvezér nagyra értékelik a borbélyokkal hadilábon álló gitáros trubadúrokat. Home még miniszterelnöksége idején dicsérte őket az angol lemezexport fellendítéséért. Heath pedig kijelentette, hogy a Beatlesek szabályszerűen megmentették a brit bársonyipart. (A kócosok szűk, csíkozott bársony nadrágjából éppúgy tartós divatcikk lett, mint a magassarkú Beatles-cipőből, a Beatles-kabátból, a Beatles babákból és a többi Beatles-holmiból.) Nemrég Richard Marsh laburista parlamenti titkár „sznobizmussal és képmutatással“ illette a Beatlesek valamennyi bírálóját, hozzátéve, hogy 100 ilyen fiatal megoldaná Nagy-Britannia kereskedelmi mérlegének deficitjét.
Amit igazán nem tekinthetünk szónoki túlzásnak, ha figyelembe vesszük, hogy a négy gombafrizurás csupán 1964-ben több mint 5 millió dollárt hozott a brit államkasszának, ugyanannyit, mint a szigetország évi whiskykivitele; hogy diadalmas amerikai turnéjuk során Kansas Cityben egyetlen este 150 ezer dollárt kerestek ; hogy az amerikai lemezipar tavalyi 200 millió dolláros bevételének felét nekik köszönheti ; hogy a Beatlesek legifjabb filmje („Nyolc kar“) 20 millió dollár tiszta jövedelemmel kecsegtet. ..
…John, Ringó, Paul és George mindenesetre a nemesi kitüntetés birtokában vannak, s állítólag kijelentették, hogy ezentúl azt viselik majd nyakkendő helyett. Rossz szájak szerint a nyakkendő gyárosok reménykednek : a négy bozontos hajú „esquire“ ez irányú döntése csak tréfa volt...” (Ifjúmunkás, 1965. 07. 08.)
„Nemessé avatásuk nemzeti botrányt váltott ki”
A kitüntetés júliusi odaítélése után pár hónappal személyesen vehették át az együttes tagjai a díjat. Ezekben a napokban aztán ismét arról szóltak a hírek, hogy nem járna nekik ilyen magas kitüntetés.
„Október 26-án veszik át az angol Beatles-együttes tagjai a londoni Buckingham-palotában II. Erzsébet királynőtől a »Brit Birodalom Rendjének Tagja» kitüntetést.” (Magyar Nemzet, 1965. 10. 16.)
„A „szombat este és vasárnap hősei“ John, George, Paul és Ringó, a híres Beatlesek, Liverpoolból, szülővárosukból indultak el. Hárman gitárt pengettek,, a negyedik dobolt, így figyelt fel rájuk a közönség, kapott szárnyra nevük. Alig egy év alatt sztárok lettek. Lázba hozták Angliát, megdöntöttek minden eddigi rekordot: 3 millió hanglemezük van. Minden lépésükkel divatot csinálnak. Torzonborz gombafrizurájuk, bőrkabátjuk egyre jobban elterjedt... A yeah ... yeah . .. yeah ... refrénjükre ütemesen tapsol közönségük, néha még maga az angol királynő is...
A napokban a négy énekest Erzsébet királynő a Brit Birodalom érdemrendjével tüntette ki. Nevük felkerült a királynő „Tisztelet listájára“. Névjegykártyájukon ezután nevük előtt ott szerepelhetnek az „MBE“ kezdőbetűk — a Brit birodalom tagja — nemesi cím, amelyet V. György király alapított „elismerése jeléül, azon alattvalóival szemben, akik a legtöbbel járultak hozzá a kormány törekvéseihez, az export jövedelem növelése terén“. Ami a Beatleseket illeti, úgy tűnik, hogy e téren is valóban tehettek magukért, hisz olyan összeget hoztak Angliának külföldről, ami felér az angol wisky-export jövedelmével.
Nemessé avatásuk mégis nemzeti botrányt váltott ki. Az ügy az angol alsóház napirendjére került. Hatan azok közül, akik az angol királynő „tisztelet listáján“ szerepeltek, visszautasították a nekik adományozott kitüntetéseket, mert megsértődtek, hogy a négy énekessel egy listán szerepelnek... Ezzel szemben egy laburista párti képviselőcsoport az alsóházban védelmükre kelt és eképpen replikázott a támadóknak: „A Beatlesek jót tettek millióknak, szereplésükkel, divatjukkal hatalmas öszszeg folyt be Anglia kasszájába.“ Richard Marsh laburista parlamenti titkár „sznoboknak és képmutatóknak“ nevezve a Beatlesellenzéket, kijelentette, hogy száz ilyen fiatal, eltüntetné „az angol kereskedelmi mérleg jelenlegi deficitjét... Azt beszélik, hogy miután Ringot megkérdezték, továbbra milyen kívánságai vannak, azt felelte, „Herceg akarok lenni“...” (Előre, 1965. 07. 09.)
Az átadás előtt füvet szívtak a mosdóban
A provokációból persze nem volt hiány. John Lennon az átadást követően beavatta az újságolvasókat abba is, hogy mielőtt a díjat átvették, füves cigivel dobták fel a hangulatukat, méghozzá nem máshol, mint a Buckingham palota egyik mosdójában. Lehet, hogy így történt, ám a hivatalos fotókon semmi különöset nem látunk, csak négy, kellőképpen elegáns fiatalembert, akik büszkén mutatják a fényképezőgépek lencséje felé nemesi kitüntetésüket.
Interpress Magazin, 1981. 08. 01.
„Október 26.: A királynő átadja az érdemrendeket a Buckingham palotában. Évekkel később John elmondja, hogy a palota mosdójában marihuanát szívtak, és a királynő előtt a „füvektől" feldobva jelentek meg.” (Interpress Magazin, 1981. 08. 01.)
Az Interpress Magazin többoldalas Beatles-krónikájában mindössze ennyi szerepel az 1965. október 26-án történtekről, a kitüntetés átvételének napjáról. Egyetlen, rövid epizód a mára elvitathatatlan érdemeket szerzett Beatles életéből.
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
