Arcanum blog

Holland „krisztuspapucs” ihlette a „csövesek” alföldi papucsát

2024. október 09. - arcanum admin

Akik fiatalok voltak a szocializmus második felében, biztosan emlékeznek még a ’70-’80-as évek nagy cipődivatjára, az alföldi papucsra. Fiatalok és „örök” fiatalok „csoszogtak” benne, élvezték a kényelmes lábbelit, amit nem kellett bekötni vagy becsatolni, hanem adott esetben csak lerúgni a lábról, vagy éppen könnyedén belecsusszanni, méghozzá zokniban vagy anélkül. Bár a mezítláb viselendő alföldi papucs is tetemes rajongótáborral rendelkezett, de valójában mindegy volt, mivel viselte a tulajdonosa. Az alföldi papucs sokak kedvence lett.

„Aki figyelemmel kíséri a tizenévesek öltözködését, bizonyára észrevette, hogy az utóbbi két évben a farmernadrág és farmerszoknya mellett új „egyenviselet” jelent meg: az alföldi papucs. Ez a neve ugyanis annak a nyers színű, puha bőrből készült, kényelmes, zárt, tehát utcán is hordható lábbelinek, amely népszerű a tizenévesek körében. A népszerűségre jellemző, hogy csak hosszas utánjárás, keresgélés után juthatunk hozzá, egyszóval időszakonként hiánycikk.” (Képes Újság, 1980. 08. 30.)

papucs_cimlapjpg.jpg

(Forrás: Facebook, Alföldi Papucs )

Mai szemmel nézve kifejezetten igényes alapanyagokból gyártották az alföldi papucsot. Valódi bőrből készítették a felső részét, a talpát pedig strapabíró gumi borította, amely jól bírta a friss aszfalt mindennapi radírozását. A mai, gyorsan cserélődő divatcikkekhez viszonyítva tulajdonképpen egy örök darabnak számított. Ez derül ki az alábbi idézetből is, amely a Magyar Nemzet egyik 2021-es cikkében olvasható.

„Ó, régi cipők - erről jut eszembe, jó cipőt ifjúkoromban a Tisza Cipő gyártott, kedvencem a kerek orrú Alföldi papucs volt, ezzel jártam Szeged utcáit és egyetemi óráit. A péklegények hordtak valaha efféle lábbeliket, viszont a hasított bőrű papucs kényelmes és remek volt. Addig bokszolhattad, míg bőre szépen kifényesedett - csudásan mutatott. Legelső tanári munkahelyemen már kevésbé szerették és tisztelték; igazgatóm gúnyolódva nyilvános gyűjtést is akart indítani egy lábbelire (1981-ban vagyunk), mondván, hogy a tanár úrnak nem telik cipőre.” (Magyar Nemzet, 2021. 11. 27.)

Az alábbiakból persze majd kiderül, hogy az alföldi papucsot nem a Tisza Cipő gyártotta, ugyanis megnéztük az Arcanum adatbázisában, hogy mit találunk az alföldi papucs történetéről. Ezeket a forrásokat vesszük most végig, így aki még nem hallott az egykoron népszerű lábbeliről, most megismerheti.

Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

Tatán kezdték gyártani: „A hollandok rendeltek egy krisztuspapucs-szerűséget”

Bár alföldi papucsnak nevezték el ezt a híres lábbelit, mégsem az Alföldi Cipőgyár kezdte el a gyártását, hanem a Tatai Cipő. A Komárom-Esztergom megyei 24 óra cikke egy 2018-as, egykori dolgozóknak szervezett találkozóról szól, és kiderül belőle, hogy miként indult az „alföldi” élete.

ezadivat_1975-1664235353_pages138-138.jpg

Ez a divat, 1975. 05. 01.

„A Tatai Cipő legalább annyira fogalom, sőt, márka volt a maga idejében, mint a Tisza Cipő. Nyolcvan évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a cipőgyár Tatán. … és nemcsak a városnak, hanem a dolgozóknak is sokat jelentett a cipőgyár. Sőt, az országnak is: itt készültek ugyanis az első alföldi papucsok. A hippikorszak idején a hollandok rendeltek annak idején egy krisztuspapucs-szerűséget, amelyet Molnár László tovább gondolt még Kecskeméten, hogy könnyített felszínű cipőt csinálnak belőle. A gyártás viszont Tatán kezdődött el, a technológiát az itteni GMK-sok csinálták meg.” (Komárom-Esztergom megyei 24 óra, 2018. 09. 11.)

1981-ben 180 ezer pár alföldi papucsot gyártottak

Az alföldi papucs iránti érdeklődés robbanásszerűen megnőtt. Úgy tűnt, hogy a hatalmas igényt nem tudja a gyártás kielégíteni.

„Az Alföldi Cipőgyár 300 új modelljéből 90-et választottak ki az év elején a belkereskedelem képviselői. Ezek lesznek a gyár idei újdonságai. A mindennapos használatra szánt cipők ugyanis kényelmesek, praktikusak, színben és formában követik a legújabb divatot. A fiatalok körében kedvelt zsemleszínű Alföldi-papucsból az idén 180 ezret gyártanak, a legújabb fazon e típusból sarokvédő kéreggel készül.” (Népszabadság, 1981. 02. 21.)

kepes_ujsag_1982_12_04.jpg

Képes Újság, 1982. 12. 04.

Az alföldi papucs sztárrá válása egyben azt is jelentette, hogy a kultúra részévé vált, és ily módon a gyerekeket is elérte. Nem volt kérdés, hogy nekik is elkezdik gyártani a megfelelő méretekben.

kiskunmajsa_halasi_hirek_1981_08_26.jpg

Kiskunmajsa, Halasi hírek, 1981. 08. 26.

1982-ben már csomagküldés segített az igények kielégítésében

Bár a szocialista ipar rogyadozott az export alatt, a népszerű termékek iránti igény hazai kielégítésén is megpróbáltak dolgozni. Ahogy a Komárom-Esztergom megyei 24 óra is foglalkozott vele, az alföldi papucs esetében még az igazán előremutató (1982-őt írunk!) csomagküldéssel is próbálkoztak. A cikk szerint ezzel a módszerrel abban az évben már 15 ezer papucsot postáztak a boldog tulajdonosoknak.

"Megyénk legnagyobb kereskedelmi vállalata, a Generál üzletpolitikájában különös figyelmet fordít áruválasztékának szélesítésére. Ennek egyik — s a jövőben mind célszerűbb — módja a különféle termékeknek közvetlenül a gyárból való beszerzése. Ez a vásárlóknak, az árut előállító üzemnek és a forgalmazónak — jelen esetben a Generál Kereskedelmi Vállalatnak — egyaránt előnyt jelent. A kereskedelem így szoros kapcsolatban áll az ipar szakembereivel, nincs közbeeső láncszem, ahol esetleg elveszhet a vásárlók igénye." (Komárom- Esztergom megyei 24 óra, Dolgozók Lapja, 1982. 10. 28.)

dolgozok_lapja_1982_10_28.jpg

Komárom- Esztergom megyei 24 óra, Dolgozók Lapja, 1982. 10. 28.

A postai szállítás lehetőségét több újság is megírta, a lábbeli népszerűségének fényében ez komoly forgalmat produkálhatott. "Megrendelésre házhoz szállítja a közkedvelt alföldi papucsokat a tatabányai Generál Kereskedelmi Vállalat. Az ország bármelyik részéből vesznek fel rendelést. Az igényt levelezőlapon lehet eljuttatni a Generál központjába (Tatabánya, Posta utca 5.) a vásárló címének és a kért papucs számának megjelölésével. A vállalat postán utánvéttel küldi el a lábbelit. Ha a papucs mérete nem felel meg, vagy bármilyen más minőségi kifogás támad, a csomagot vissza lehet küldeni Tatabányára" – erősítette meg a Déli Hírlap 1982. 04. 03-i cikke.

Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

„Nyáron mezítlábra, novemberben jégzoknival”

1983-ra már mindent letarol az alföldi, és ahogy az alábbiakból kiderül, a legtermészetesebb módon télen is előkerül. A Népszabadság egyik 1983-as vélemény cikkében Kovács Zoltán érzékletesen rajzolja meg az alföldi papucsban járók szokásait.

"Minden újabb divat az előbbi trónfosztása, de a lassan évtizede tartó papucsuralom ennél több: nem csupán egy korábbi divat, hanem egy öltözködési alaptörvény megcsúfolása. Ami úgy szól, hogy öltözzünk mindig az időjárásnak megfelelően.

A lábbelik rendeltetéstől eltérő használata szembetűnő, ennek legegyértelműbb megnyilvánulása a papucs — ezen belül az alföldi — egyeduralma. Évtizede tartó „váltófutás”. Egyik korosztály kinő belőle, de továbbviszi az utána következő. A papucs napjainkban hengerel: színházban, munkahelyen, reggeltől estig, virágnyílástól lombhullásig, esetenként lombhullástól virágnyílásig. A korosztályi határ a következő: az alsót a harmincötös lábnagyság jelzi, a felső már bonyolultabb. Húsz-huszonkét év a vízválasztó, de ezt nem szabad szigorúan venni.” (Népszabadság, 1983. 06. 25.)

kepes_ujsag_1981_01_03_alfoldi_papucs_hirdetes.jpg

Képes Újság, 1981. 01. 03.

„A közlekedési rendőrök gyűlölik. Kerékpározás, motorozás közben veszélyforrás, mivel beszorulhat a pedálok közé, beakad a küllőkbe vagy a lánckerekekbe. A gyalogos lábáról rendszerint a kritikus helyen és időben esik le. A zebrán átkeléskor, a villamosra felszálláskor.

A bőrgyógyász megvonja a vállát, s azt mondja, jó lenne, ha nem lenne akkora divat, amekkora. Szellőzik, s ez kell a bőrnek, viszont az állandó használat miatt egyetlen éjszaka nem tud kiszáradni, így remek talaj a gombáknak. Egymás között is cserélgetik, terjed a fertőzés.

A cipész dörmög, nem tetszik neki a papucskultusz. Nem lehet javítani, mert akkor szét kell szedni a talpat is, az pedig nagy munka, annyi pénzt egy gyerek nem képes kifizetni. Inkább újért könyörög. Ez viszont neki nem üzlet. A gyerek pedig hordja. Nyáron mezítlábra, novemberben jégzoknival. Ahogy az időjárás megkívánja. Valami mégis maradt az öltözködési alaptörvényből." (Népszabadság, 1983. 06. 25.)

„Valóságos harc folyt a „Versace-kollekció” megszerzéséért”

Erről már egy 2003-as cikkben olvashatunk, és aki élt abban a korban, nem igazán tud a szerző soraival vitába szállni. Az alföldi papucs valóban felért akkoriban egy Versace-darabbal.

„Vegyük az alföldi papucs esetét. A lábbeli a maga nemében a magyar, sőt a nemzetközi cipőipar remekének számított. Egyszerű vonalvezetés, kiváló - valódi - bőr alapanyag, szem előtt tartott kényelmi szempontok jellemezték. Tehát jó volt. Gyárthatott volna minden magyar (szocialista) cipő fabrik ilyet, de nem így történt, csupán az Alföldi Cipőgyár vállalkozott erre a feladatra. Miért? Azért, mert ez neki volt kiosztva, így lett meghatározva, ez lett eldöntve elvtársak, hát szívassuk a lakosságot, egyél, nesze, laposhús és krumplileves. Ezért aztán ahelyett, hogy minden lábbelire éhező (áporodott, szőrös stb.) kágéesté tappancs alföldi papucsot öltött volna magára, sunyi és aljas kis harc indult a csekély számú csoszogóért, s amely így fokozatosan olyan státuszba emelkedett egyúttal, mint valamely Versace-kollekció.

A mi laboratoár gárnyiénk a Caola - Amo szappan, Fabulon - testápoló, Amodent fogkrém, a mi szemünk az Orion - és a Videoton, a mi pözsó kerékpárunk a Szputnyik félverseny, a mi autónk óh, mennyit változik a világ - a Trabant. A megalkuvás és az elaljasodás csak finoman formálta a gerincet, így amikor gyermekfejjel odavoltunk az alföldi papucsért, s nem hittük, hogy ez eszmeileg félrevisz minket az Adidashoz vivő igaz úton, hogy az erkölcsi vonzatokat ne említsük. Tévedtünk. ’S akkor még a pécsi kesztyűről, ugyebár, nem is beszéltünk...” (Hídlap, 2003. 10. 31.)

1983-ban majdnem harmadára csökkentik a gyártását

Arról nem szól a fáma, hogy az alföldi papucsot hirtelen megunták volna a vásárlók, egy interjúban viszont arról olvashatunk, hogy egyik évről a másikra szinte harmadára csökkentik a gyártási mennyiséget. Ráadásul kikiáltva egy újdonságot, amely a papucs helyére léphet. A Petőfi Népének egyik 1983-as cikkében ezt olvashatjuk:

„- Az elmúlt években az Alföldi papucsa fiatalok „egyenviselete” volt. Mi várható a jövő évben?

- Az idén még 220 ezer pár fogyott papucsból, jövőre már csak 80 ezerre kötöttünk szerződést. Jön a miniszoknya, amihez nem lehet papucsot hordani. Ezért terveztünk egy lapossarkú, kényelmes papucscipőt, hajlékony talppal. Jövőre ez, és a vásáron nagydíjat nyert Alflex szabadidőcipő lesz az újdonság. Utóbbi már januárban a boltokba kerül.” (Petőfi Népe, 1983. 09. 24.)

Mondhatnánk, hogy néhány év alatt kifulladt ez a nem túl elegáns papucs divat, csakhogy a mai napig, még 2024-ben is hozzájuthatunk vadonatúj alföldi papucshoz. Úgy tűnik, hogy népszerűségének még a mesterséges „lekapcsolás” sem tudott ártani.

„A papucsot a csöves szubkultúra hamar felkapta”

Szűcs Gábor bár 2022-ben a szegedi papucs történetéről írt egy hosszú riportot a Szabad Földben, mégis előkerült „az a bizonyos” alföldi papucs. A hetvenes éveiben járó újságíró ugyanis a papucs, mint lábbeli kérdésében nem tudta kihagyni, hogy említést ne tegyen az ikonikus papucsról. A lábbeli kétségtelenül mély nyomot hagyott a magyar szocialista divat palettáján.

kepes_ujsag_1980_08_30.jpg

Képes Újság, 1980. 08. 30.

„Igazából azonban az alföldi papucsomra emlékeznék. Zsemleszínű volt, teli felsőrésszel készült, marhabőrből. 1979-ben 383 forintért lehetett kapni párját, az Astoriánál sorban álltak érte az ifjak. A papucsot a csöves szubkultúra hamar felkapta, de hordták a szabad lelkű értelmiségiek is; a lábbeli a szabadság szimbóluma lett. Utálták is a rendőrök. Népszerűségét egyrészt a hiánygazdaságnak köszönhette (ezt lehetett kapni), másrészt annak, hogy a papucs elnyűhetetlen volt, négy évszakon át hordták. Igen, még télen is. „Csőnadrág, derékig érő haj, és az alföldi pacsker, jó időszak” - és ennek is már negyven éve...” (Szabad Föld, 2022. 07. 01.)

Úgy tűnik, hogy az „alföldi pacsker” még mindig elpusztíthatatlan, és velünk élő emléke lett a magyar szocialista időknek.

Ha szeretnél szabadon böngészni az Arcanum adatbázisában, és kipróbálnád az arckeresőt, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr6318704100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása